Az ausztrál fitneszblogger testét sokan irigyelték, ám amikor várandós lett természetesen az ő alakja is átalakult. Azt mondta, hogy nem az a célja, hogy mielőbb újra előcsalogassa azokat a kockákat, hiszen gyermeke egészsége mindennél fontosabb számára.
Az Independent is írt az újdonsült anyukáról, hiszen rengeteg nőnek ad motivációt és erőt, hogy még egy olyan bombanő, mint Emily sem nyeri vissza azonnal tökéletes alakját, miután gyermeke születik. A blogger segíteni szeretne azoknak az anyukáknak, akikre irtózatos súlyként nehezedik, hogy minél előbb visszanyerjék vágyott alakjukat.
Azt is megemlítette, hogy kislánya Mia Elise Redmond születése után az ő fontossági sorrendje is megváltozott, hiszen ma már a pici egészsége az első.
Az ausztrál fitneszblogger testét sokan irigyelték, ám amikor várandós lett természetesen az ő alakja is átalakult. Azt mondta, hogy nem az a célja, hogy mielőbb újra előcsalogassa azokat a kockákat, hiszen gyermeke egészsége mindennél fontosabb számára.
"Büszke vagyok arra, hogy mire képes a testem"
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem látogatod gyakran a szüleidet? Évente csak pár alkalommal találkozol velük?
Lehet, hogy erős bűntudatot érzel emiatt. Vagy beszóltak a rokonok, milyen hálátlan vagy. Mi van, ha nem vagy hálátlan?
Lehet, hogy a ritka látogatásokkal pontosan azt a szeretetnyelvet adod tovább, amit gyerekként kaptál: a fizikális közelség helyett gondoskodást.
Sok felnőtt gyereket gyötör bűntudat, ami ünnepekkor, születésnapokon vagy egy-egy megválaszolatlan telefonhívás után tör a felszínre.
Mások látszólag alig várják, hogy hazamenjenek a szüleikhez, ők idegenkednek a gondolattól, a környezetük pedig azonnal rájuk süti a bélyeget: önzők és hálátlanok, akik nem értékelik, amit kaptak.
Sokaknál a távolság azonban egy jóval bonyolultabb dologról, egy öntudatlanul ismételt mintáról szól
A probléma gyökere az, hogy a családban szeretetet a gondoskodással, a számlák fizetésével és a háztartás működtetésével azonosították, nem pedig a valódi érzelmi jelenléttel.
Aki ebben a modellben nő fel, felnőttként maga is így fejezi ki a törődését: rákérdez, kell-e segítség, pénzt küld a szüleinek, de a puszta együttlét, a céltalan közös időtöltés idegen számára.
A kötődéselmélet szerint a gyermekkori tapasztalatokból úgynevezett „belső munkamodellek”, vagyis tudattalan kapcsolati sémák épülnek fel, amelyek egész életünkben irányítják a viselkedésünket.
A gyerekek nemcsak azt tanulják meg, hogy szeretik-e őket, hanem azt is, hogyan „kell” szeretni. Ha a szülő a szeretetét elsősorban anyagiakkal és a háttér biztosításával fejezte ki, a gyerek egy alapvetően tranzakcionális, nem pedig kapcsolati alapú modellt sajátít el.
Azok, akik érzelmileg távolságtartó szülők mellett nőttek fel, gyakran elkerülő kötődési stílust alakítanak ki. Látszólag nem igénylik a szoros kapcsolatokat, és kerülik a függőséget, ám a kutatások szerint a testük ugyanúgy stresszel reagál a kapcsolati fenyegetésekre, mint bárki másé, csak megtanulták elnyomni az érzelmeik kimutatását.
Egy ilyen felnőtt számára a szülői látogatás komoly kihívást jelent, mert nem tanulta meg, hogyan lehet csak úgy, együtt lógni a szüleivel. „
A kutatások igazolják a minta generációk közötti átadását. Egy metaanalízis szerint az anyák és csecsemőik kötődési mintázata 75%-ban megegyezett.
Egy másik, anya-lánya kapcsolatokat vizsgáló kutatás kimutatta, hogy az elkerülés, vagyis a közelségtől való idegenkedés szinte biztosan "öröklődik".
A közelséggel szembeni kényelmetlenség tehát nem ugrott át egy generációt, hanem a szülő továbbadta a gyermekének.
A szülők viszont gyakran értetlenül és fájdalommal állnak a jelenséghez. Úgy érzik, ők mindent megadtak, áldozatokat hoztak, a gyerekük mégis távolságtartó.
Nem ismerik fel, hogy valójában tükörbe néznek: a gyerekük pontosan azt a szeretetnyelvet "beszéli", amit tőlük tanult, ahol a törődés távolról végzett cselekvés, nem pedig közeli érzelmi jelenlét.
Természetesen ez nem ment fel semmi alól. Vannak felnőtt gyerekek, akik valóban elhanyagolják a szüleiket, és vannak szülők, akik valódi érzelmi melegséget adtak, amit most nem kapnak vissza. Sok esetben azonban a helyzet bonyolultabb: a gyerek nem elutasítja azt, amit kapott, hanem újrateremti. A probléma gyökere egyfajta „fordítási hiba” az eszközszerű szeretet és az érzelmi jelenlét között, egy olyan nyelvi szakadék, amelyet egyik generáció sem tud igazán megnevezni.
Nem látogatod gyakran a szüleidet? Évente csak pár alkalommal találkozol velük?
Lehet, hogy erős bűntudatot érzel emiatt. Vagy beszóltak a rokonok, milyen hálátlan vagy. Mi van, ha nem vagy hálátlan?
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ha egy ötéves gyerek húsz percig csak a plafont bámulja a sötétített csoportszobában, az nem neveletlenség vagy dac: az idegrendszere üzeni, hogy neki már nincs biológiai szüksége a délutáni alvásra - erről a témáról írt hosszabb, alaposan kifejtett posztot az Anyugi Facebook-oldal szerzője.
Egyre több szülő teszi fel a kérdést, miért ragaszkodik sok óvoda a mindenáron kötelező délutáni alváshoz, ami többet árthat, mint használ.
Bár a szabályozás nem változott, a gyakorlat szerencsére több helyen már igen. Egyre több óvoda ismeri fel, hogy a pihenés és az alvás nem ugyanaz, ezért a házirendjükben már „alvás VAGY csendes pihenő” szerepel, teret engedve a gyerekek egyéni igényeinek. Legalábbis ott, ahol nincsenek merev szabályok és elvárások a kicsikkel kapcsolatban.
A tudomány ugyanis egyértelműen kimondja: az alvásigény nincsen kőbe vésve, az idegrendszer fejlettségétől függ.
A legtöbb gyerek 3 és 5 éves kora között szokik át a nappali alvásról a csak éjszakai pihenésre. Kutatások szerint 5 éves kor felett a gyerekek kevesebb mint 30 százalékának van szüksége a délutáni szunyókálásra.
Ha egy gyereket mégis rákényszerítenek a mozdulatlan fekvésre, az a testének nem pihenés, hanem stressz.
„A gyereket arra kényszeríteni, hogy ébren feküdjön egy sötét szobában, nem relaxáció, hanem tiszta stressz, ami megemeli a kortizolszintjét és garantáltan tönkreteszi az esti elalvást is” – magyarázza egy szakértő a jelenség hátterét. A kényszerített csend nemcsak az aznapi hangulatát teszi tönkre, de felboríthatja az éjszakai alvását is, ami egy ördögi körhöz vezet.
Ezt támasztják alá a Queenslandi Egyetem kutatásai is. Karen Thorpe és csapata kimutatta, hogy 5 éves kor felett a kötelező délutáni alvásnak semmilyen mérhető előnye nincs a gyerekek kognitív fejlődésére vagy egészségére, sőt, negatívan befolyásolhatja az éjszakai pihenés minőségét.
A vizsgálatok szerint a kényszerpihenő a stressz-szintet sem csökkentette megbízhatóan azoknál a gyerekeknél, akik már nem voltak álmosak.
A megoldás szerencsére nem bonyolult, és a pedagógusok leterheltségét sem növeli feltétlenül.
Az egyik bevált módszer a „20 perces szabály”: aki ennyi idő után sem alszik el, halkan felülhet az ágyában, és nézegethet mesekönyvet, rajzolhat vagy játszhat egy csendes logikai játékkal.
Máshol „suttogó sarkot” alakítanak ki, ahol az ébren lévők egy elkülönített részen színezhetnek vagy kirakózhatnak, amíg a többiek alszanak. A nagyobbaknál a fülhallgatós mese- vagy hangoskönyv-hallgatás is bevált, ami leköti a figyelmüket anélkül, hogy a többieket zavarnák. A lényeg, hogy a fektetés lehetőség legyen, nem pedig kényszer.
Természetesen a nagy csoportlétszám és a kevés felnőtt nehezíti a helyzetet, de a differenciált pihenőidő megszervezése nem lehetetlen.
Előre összeállított „csendes tevékenység-listával” és a terem zónákra osztásával a pedagógusok is fellélegezhetnek. A kulcs a szülők és az óvoda közötti nyílt kommunikáció. „A szülő jelezze bátran a pedagógusnak, ha otthon azt tapasztalja, hogy a gyerek a délutáni alvás miatt este tízig pörög. Egy kéthetes próbaidő alatt közösen figyelhetik a változásokat” – tanácsolják a szakemberek.
A felelősség azonban a családoké is. Ha egy gyerek elhagyja a délutáni alvást, kulcsfontosságú a stabil esti rutin, a képernyőidő csökkentése és a korábbi lefekvés, hogy az idegrendszerének legyen ideje regenerálódni. A cél nem az alvás eltörlése, hanem az, hogy a pihenés a gyerekek valódi igényeihez igazodjon. A pihenés maradjon lehetőség, ne pedig parancs.
Ha egy ötéves gyerek húsz percig csak a plafont bámulja a sötétített csoportszobában, az nem neveletlenség vagy dac: az idegrendszere üzeni, hogy neki már nincs biológiai szüksége a délutáni alvásra - erről a témáról írt hosszabb, alaposan kifejtett posztot az Anyugi Facebook-oldal szerzője.
Egyre több szülő teszi fel a kérdést, miért ragaszkodik sok óvoda a mindenáron kötelező délutáni alváshoz, ami többet árthat, mint használ.
Bár a szabályozás nem változott, a gyakorlat szerencsére több helyen már igen. Egyre több óvoda ismeri fel, hogy a pihenés és az alvás nem ugyanaz, ezért a házirendjükben már „alvás VAGY csendes pihenő” szerepel, teret engedve a gyerekek egyéni igényeinek. Legalábbis ott, ahol nincsenek merev szabályok és elvárások a kicsikkel kapcsolatban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sokan hiszik, hogy a fagyasztás egyfajta csodaszer, ami minden maradékot és élelmiszert megment a kidobástól.
A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb: ami már romlásnak indult, azt a mélyhűtő sem teszi biztonságossá.
Bár a fagyasztás valóban meghosszabbíthatja az élelmiszerek eltarthatóságát, fontos tudni, mikor biztonságos ez a megoldás, és mikor jelent kockázatot.
A mélyhűtés valójában csak szünetelteti a baktériumok működését, de nem pusztítja el őket.
Erre élelmiszerbiztonsági szakértők is felhívják a figyelmet.
Amint kiolvad a több napos maradék vagy a lejárt szavatosságú élelmiszer, a kórokozók újra aktívvá válnak, folytatják a szaporodást. Te pedig ételmérgezést kaphatsz.
Jobb esetben csak gyomorrontást.
Vagyis a legfontosabb szabály: kizárólag olyan ételt szabad lefagyasztani, ami friss és nem mutatja a romlás jeleit. Ha lejárt a fogyaszhatóság dátuma vagy elszíneződött az étel, akkor kuka.
És ez a mélyhűtésre is vonatkozik!
Ha lejárt fogyaszthatóság dátuma, vagy elszíneződött az étel, azt ne tedd a mélyhűtőbe, hanem dobd ki.
Ha az étel szaga megváltozott, állaga szokatlanul nyálkás, elszíneződött, vagy a csomagolása gázosodott, akkor már nem biztonságos.
Különösen veszélyes, ha a húsokat, halakat kint hagyod órákra a konyhában, főleg a nyári melegben.
A baktériumok ilyenkor már elszaporodhattak benne, ezért akkor se fagyaszd le, ha a dátum szerint még fogyasztható lenne.
Fontos, hogy a fasztó legyen -18 Celsius-fokos vagy annál alacsonyabb hőmérsékleten. A ételeket, élelmiszereket külön dobozban tartsd és légmentesen zárd le. A csomagra írd rá a fagyasztás dátumát.
Mivel a fagyasztás ellenére az élelmiszerek minősége idővel romlik, rendszeresen nézd á a mélyhűtőt, és ha valami elszíneződött, vagy már több mint fél éve van lefagyasztva, inkább dobd ki.
A fagyasztás tehát kiváló eszköz az élelmiszer-pazarlás csökkentésére, de csak akkor, ha betartod az alapvető szabályokat: friss alapanyaggal, helyes tárolási módszerekkel és okos kiolvasztással működik.
Sokan hiszik, hogy a fagyasztás egyfajta csodaszer, ami minden maradékot és élelmiszert megment a kidobástól.
A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb: ami már romlásnak indult, azt a mélyhűtő sem teszi biztonságossá.
Bár a fagyasztás valóban meghosszabbíthatja az élelmiszerek eltarthatóságát, fontos tudni, mikor biztonságos ez a megoldás, és mikor jelent kockázatot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Milliók bámulják reggelente az okosórájukat, vagy az alvásfigyelő appot, hogy megtudják, jól aludtak-e.
A pihenés javítására kitalált eszközök azonban sokaknál éppen az ellenkezőjét érik el: szorongást és aggodalmat keltenek.
Az okosórák, fitneszkarkötők és mobilapplikációk azt ígérik, hogy a mérésekkel segítenek jobban aludni. Rengetegen tartják hasznosnak őket, mert úgy érzik, jobban megértik a saját alvásukat és tudatosabban figyelnek rá. A kép azonban ennél árnyaltabb.
Egy friss, közel ezer ember bevonásával készült norvég kutatás szerint nem mindenkinek tesznek jót ezek az eszközök.
Sőt, minden hatodik felhasználónál kifejezetten fokozták az alvással kapcsolatos aggodalmakat, ami alvászavarhoz vezethet – derül ki a Frontiers in Psychology című tudományos folyóiratban pénteken megjelent tanulmányból.
A legnagyobb kockázat a fiatalabbaknál jelentkezett, akik egyrészt gyakrabban használják ezeket az appokat, másrészt hajlamosabbak arra is, hogy túlgondolják az eredményeket.
Az úgynevezett „alváspontszám” például könnyen stresszforrássá válhat.
„A fiatalok hajlamosak azonosítani magukat a kapott adatokkal. Egy rossz pontszám után könnyen elkönyvelik, hogy az egész napjuk tönkrement, pedig lehet, hogy kipihenten ébredtek volna”
– magyarázta egy alvásszakértő.
Különösen veszélyeztetettek az álmatlansággal küzdők. Náluk egy rossz adat csak olaj a tűzre, hiszen azt az érzést erősíti, hogy valami nincs rendben velük. Ez tovább rontja a helyzetet.
„Inszomniás betegnek azt mondani, hogy az adatai szerint rosszul aludt, olyan, mintha a lámpalázas diáknak ismételgetnénk, hogy meg fog bukni. Ez csak tovább rontja a helyzetet, és negatív spirálba löki az illetőt”
– figyelmeztetett a szakember.
A probléma gyökere, hogy a pihenés egyfajta teljesítménnyé válik, az alvásfigyelő alkalmazás adatai pedig önértékelési kérdéssé. Ha a számok nem jók, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy rosszul is aludtunk, még akkor is, ha szubjektíven nem így éreztük. Ez egyenes út az aggodalomhoz, ami tényleg alváshoz, az pedig még kedvezőtlenebb pontszámokhoz vezet.
A szakértők szerint nem kell azonnal a kukába dobni ezeket az eszközöket, de sokkal tudatosabban kellene használni őket.
Aki azt veszi észre magán, hogy az alvásfigyelő követése inkább szorongást okoz, mint segít, jobban teszi, ha időnként kikapcsolja az értesítéseket, vagy akár teljesen félreteszi éjszakára. Érdemes a napi kilengések helyett inkább a heti átlagokra koncentrálni.
Jelzésértékű lehet, mi a válaszunk arra a kérdésre, hogy befolyásolja-e a reggeli pontszám a hangulatunkat.
Érzünk-e teljesítménykényszert lefekvéskor? Erősödtek-e az álmatlansági tüneteink, mióta az appot használjuk? Ha a válasz igen, érdemes stratégiát váltani.
A jelenségnek már nevet is adtak: orthoszomnia, vagyis a tökéletes alvás görcsös hajszolása az adatok alapján.
Fontos tudni, hogy ezek az eszközök nem orvosi műszerek, méréseik pontossága korlátozott, és az alvás minősége természetes módon is ingadozik. A lényeg, hogy a technológia egy eszköz maradjon a nyugodtabb alvás eléréséhez, ne pedig maga a cél.
Milliók bámulják reggelente az okosórájukat, vagy az alvásfigyelő appot, hogy megtudják, jól aludtak-e.
A pihenés javítására kitalált eszközök azonban sokaknál éppen az ellenkezőjét érik el: szorongást és aggodalmat keltenek.
Az okosórák, fitneszkarkötők és mobilapplikációk azt ígérik, hogy a mérésekkel segítenek jobban aludni. Rengetegen tartják hasznosnak őket, mert úgy érzik, jobban megértik a saját alvásukat és tudatosabban figyelnek rá. A kép azonban ennél árnyaltabb.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
