KÉK HÍREK
A Rovatból

Berlini terrortámadás percről percre: a támadó még szabadon jár

A vélhetően fegyveres elkövetőt pedig még mindig keresi a német rendőrség. Percről percre.


Hétfőn este egy teherautó hajtott a tömegbe Berlinben. Az eset a belvárosban történt, a Breitscheidplatzon található karácsonyi vásárban, közel a Vilmos császár emléktemplomhoz. A helyszíni beszámolók szerint a jármű több bódén is áthajtott, a CNN-nek egy szemtanú azt nyilatkozta, hogy legalább három emberen átment a teherautó. Körülbelül 60 kilométer/órás sebességgel haladhatott. A sofőrt elfogták, egyes információk szerint pakisztáni származású lehet. A teherautóban találtak egy halottat is.

A Welt információi szerint több napja tudhattak a hatóságok egy fenyegetésről, aminek a célpontja egy berlini karácsonyi vásár volt.

13.50 - Nem a megfelelő embert fogták el

A berlini rendőrség azt nyilatkozta, hogy lehet, hogy nem a megfelelő embert fogták el, ugyanis nem sikerült igazolni, hogy a gyanúsított követte el a támadást. A Die Welt azonban már tényként írta meg - biztonsági információkra hivatkozva -, hogy nem a tettest fogták el és a - vélhetően felfegyverkezett -, igazi merénylő még mindig szabadlábon van.

13.05 - Gondok lehettek a kihallgatásával

A német belügyminiszter, Thomas de Maizière gondok lehettek a letartóztatott gyanúsított kihallgatásával, ugynis csak Balochi nyelven beszél (egyike az öt, Pakisztánban beszélt nyelvnek) és ritka az olyan tolmács, aki beszélné a nyelvet.

13.00 - Nincs meg a pisztoly, amivel a lengyel kamionsofőrt lelőtték

A német belügyminiszter, Thomas de Maizière elmondta, Naved B. nem szerepelt semmilyen terrorizmusal kapcsolatba hozható adatbázisban. Kiderült az is, továbbra sincs meg a pisztoly, amivel a férfi lelőhette a lengyel kamionsofőrt.

12.50 - Megerősítik a védelmet

Nem zárják be a mintegy 2500 németországi karácsonyi vásárt, de megerősítik védelmüket és felülvizsgálják a biztonsági előírásokat. Nem halasztják el a berlini belvárosba tervezett hagyományos szilveszteri népünnepélyt sem, amelyen minden évben százezrek vesznek részt.

12.20 - "Normális srác volt"

Egy férfi, Mohammed Jankhan ismerte a német média által elkövetőnek megnevezett Naved B-t. Azt mondta róla: "Normális srác volt" - írja a The Guarian. A férfi semmilyen illetékes hatóság látókörében sem volt, valamint azt a pisztolyt sem találják, amellyel korábban lelőtték a teherautó sofőrjét.

12.00 - Ismerhette már a rendőrség az elkövetőt régebbről

A The Guardian arról számolt be, hogy a német rendőrség számára már ismert volt a pakisztáni elkövető - kisebb bűncselekmények elkövetése kapcsolható a nevéhez.

11.30 - Most ül össze a német szenátus

Várhatóan 13 órakor fog Michael Müller, Berlin polgármestere, a rendőrség főkapitánya és a tartomány szenátora sajtótájékoztatót tartani az üggyel kapcsolatban.

11.00 - A lengyel kamion eredeti sofőrjét meggyilkolták

A kamion anyósüléséről kiemelt halott a kamion eredeti sofőre volt. A rendőrség megállapította, hogy a 37 éves lengyel sofőrt a merénylő lőtte le. A lengyel férfival a főnöke utoljára december 19-én, hétfőn 12 órakor beszélt, felesége 16 órakor próbálta őt elérni, de nem sikerült neki. A kamionsofőrt tehát 12 és 16 óra között rabolhatta el a merénylő, de azt még nem tudni, hogy a kamion elrablásakor, vagy közvetlenül a merénylet előtt gyilkota meg őt.

10.20 - Súlyos acélgerendák voltak a kamionban

A lengyel rendszámú kamion Olaszországból hozott árut Berlinbe: 25 tonnányi acélszerkezet volt a rakterében.

10.00 - Három Berlinben tartózkodó magyarról nincs hír

A berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják kint tartózkodó rokonukat. Mindhárom esetben felvették az adatokat és továbbították a német rendőrségnek. Egyelőre várják és gyűjtik a további információkat.

ttt

9.50 - Kommandósok a menekültállomáson

A Die Welt szerint reggel rendőrségi kommandósok jelentek meg a tempelhofi repülőtér egyik hangárjánál. A repteret korábban menekültállomássá alakították át.

9.25. - A Die Welt már egy konkrét elkövetőről ír

A Die Welt azt írja, a kamiont egy 23 éves pakisztáni menekült férfi vezette. A Welt szerint a neve Naved B. és 1993. január 1-jén született.

9.00 - Pakisztáni lehetett a sofőr

Német lapértesülés szerint egy pakisztáni menekült lehetett a teherautónak a sofőrje. A Die Welt című napilap azt írta keddre virradóra internetes felületén rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy a gázoló feltehetően pakisztáni menekült volt, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban. Az illető állítólag ismert volt a rendőrség előtt alvilági kapcsolatai miatt. Nem tudni ugyanakkor, hogy kapcsolatban állt-e szélsőséges csoportokkal.

8.25 - nyilatkozott a lengyel kamiontulajdonos

A kamionnak lengyel rendszáma volt. Nyilatkozott a jármű tulajdonosa, akit Ariel Zurawszkinak hívnak: a lengyel TVN24-nek elmondta, hogy felismerte a teherautójukat, de nem hiszi, hogy köze lenne az esethez az ő teherautó-sofőrjének. A berlini rendőrség Twitter-bejegyzésében megfogalmazta azt a gyanút, hogy a teherautót egy lengyelországi építkezésről lopták el.

8. 00 - A belügyminiszter is merényletet említett

A német hatóságok egyelőre nem adtak hivatalos tájékoztatást a berlini gázolásról, de Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárta ki, hogy merénylet történt, legalábbis szerinte sok minden erre utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szívszorító részletek derültek ki Kaszás Nikolett tragédiájáról, megszólalt egy közeli ismerős
Az ismerős szerint kiderülhetett, hogy a Nikolett mellett talált palackban valóban fagyálló volt. Ráadásul a nő édesapja is hasonló módon vetett véget az életének korábban.


Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el egyedül túrázni a Pilisbe, négy nappal a születésnapja után, haza viszont már nem tért.

A 27 éves monori nő gyakorlott túrázó volt, a pilisi Spartacus-ösvény nem jelentett számára különösebb kihívást, különösen tiszta időben. A hozzátartozók kezdetben nem keresték, mivel azt hitték, máshol alszik.

Holttestét három héttel később találták meg. Az azonosítás a helyszíni információk és az utolsó ismert ruházata alapján történt meg.

A rendőrség kizárta az idegenkezűség lehetőségét, sajtóinformációk alapján pedig a lány mellett egy palackot is találtak.

A Bors cikke szerint a fiatal nő közeli ismerőse azt állítja, hogy a palackban fagyálló volt.

„Senki sem akarta először elhinni, hogy a lány öngyilkos lett. Várni kellett a rendőrségre, hogy megvizsgálják a testet. Én úgy tudom, hogy nemrég kiderült: valóban fagyállót vitt magával Niki. Az volt a palackban”

– fogalmazott.

Ugyanez az ismerős azt is elmondta, hogy információi szerint Kaszás Nikolett édesapja is hasonló módon vetett véget az életének.

„Azt is megtudtam, hogy elvileg a rendőrségnek van felvétele arról, hogy Niki megveszi a fagyállót. Úgy tudom, a család összeroppant Niki elvesztése kapcsán”

– tette hozzá.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter után újabb youtubernél tartottak házkutatást a rendőrök, ő egy gyilkossági ügyről beszélt
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adathordozókat, telefont foglaltak le, majd egy határozatban közölték vele, hogy miért indult ellene eljárás.


Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy

a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében

- számolt be az RTL Híradó.

Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.

A youtuber a Híradónak elmondta:

"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".

A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.

A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elgázolt egy embert a 4-es metró
A Rákóczi téri állomáson történt baleset vasárnap délelőtt. A műszaki mentés idejére leállt a forgalom.


Elgázolt egy embert az M4-es metró Budapesten, a Rákóczi téri állomáson vasárnap délelőtt, nem sokkal 11 óra előtt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint helyreállt a közlekedés.

Kisdi Máté elmondta,

a fővárosi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kiemelték a sínek közül és átadták a mentőknek az elgázolt embert.

A műszaki mentés idejére leállt a forgalom.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint helyreállt az M4-es metró közlekedése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Harminc éve vár a halálsoron a nő, aki tiniként féltékenységből brutálisan megkínozta, majd megölte egy diáktársát - most kitűzték a kivégzése napját
Christa Gail Pike brutális tette sokkolta a világot. Tennessee-ben 200 év után most először hajthatnak végre halálbüntetést nőn.


Christa Gail Pike harminc éve ül a halálsoron, miután 1995-ben brutális kegyetlenséggel megölte 19 éves osztálytársát, Colleen Slemmert. Most már biztos, hogy Tennessee állam 2026. szeptember 30-án végrehajtja rajta a halálos ítéletet. Ő lehet az első nő, akit az államban több mint kétszáz év után kivégeznek, írta a Ladbible.

Pike féltékeny volt, mert attól tartott, hogy Slemmer el akarja csábítani a barátját.

A bírósági iratok szerint a barátjával és egy másik diákkal együtt csalta ki Slemmert Knoxville egyik erdős részére. Azt mondták neki, hogy egy fiú miatt akarnak vele beszélni. Ehelyett Pike brutális kegyetlenséggel végzett vele.

A nő több mint egy órán át kínozta az áldozatot, dobozvágó késsel és húsbárddal vagdosta, majd egy pentagramot vésett a mellkasára és homlokára. Végül fejbe verte egy nagy aszfaltdarabbal, ez bizonyult végzetesnek. Pike később eldicsekedett tettével, sőt, egy darabot az áldozat koponyájából „emlékként” őrizgetett és mutogatott más diákoknak.

A rendőrök 36 órán belül elfogták őket. Pike beismerte, hogy ő kínozta és ölte meg Slemmert, de azt állította, eredetileg csak meg akarták ijeszteni.

1996. március 22-én az esküdtszék néhány óra tanácskozás után bűnösnek találta Pike-ot. Halálbüntetést kapott, valamint 25 év börtönt a csoportos elkövetés miatt. Az ítélethirdetés után könnyek között fordult a bíróhoz: „Megölelhetem az édesanyámat, mielőtt elvisznek?” – kérdezte. A bíró ezt nem engedélyezte, ő pedig így folytatta: „Kérem, hadd öleljem meg! Szeretlek.”

A nő védői arra hivatkoznak, hogy Pike még fiatal volt, amikor elkövette a bűncselekményt, és mentális problémái is voltak. A bírósági iratok szerint gyerekkorában fizikai és szexuális bántalmazás érte, valamint elhanyagolták. Később bipoláris zavart és poszttraumás stressz szindrómát diagnosztizáltak nála.

Az Egyesült Államokban a halálbüntetés rendkívül ritkán érint nőket: 1976 óta mindössze 18-at végeztek ki, szemben 1623 férfival. Jelenleg körülbelül 48 nő vár kivégzésre, míg a férfiak száma több mint 2000. Tennessee-ben utoljára a 19. század elején végeztek ki nőket, köztük három fekete rabszolganőt.

(via Sassy.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: