prcikk: „Benne volt a kiköltözésünkben, hogy a gyerekeinket menekítsük” - Ádám és Barbara Bajorországban kezdtek új életet | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

„Benne volt a kiköltözésünkben, hogy a gyerekeinket menekítsük” - Ádám és Barbara Bajorországban kezdtek új életet

Azt mondják, az első félév a gyerekeknek sem volt könnyű, mára viszont beilleszkedtek. Nagyobb figyelem, rugalmasság, nyugalom - sorolják a különbségeket. Új sorozatunkban külföldre költöző családokat mutatunk be.


Iskolabezárások, tanárhiány, leszakadó épületek: iskolába járni Magyarországon jelenleg nagyon más, mint 15-20 éve volt, pedig már akkor is úgy éreztük, hogy lenne min javítani. Az osztrák határ mentén élők egyre nagyobb számban íratják gyerekeiket ausztriai iskolákba, az alapítványi- és magániskolákban alig lehet férőhelyhez jutni, aki teheti, egy ideje próbálja kimenekíteni tanköteles fiát-lányát az államilag (alul)finanszírozott oktatási intézményekből.

Vannak, akik kicsiket lépnek, mások jóval nagyobbat ugranak.

Olyan családokat kerestünk, akik az országot is elhagyták azért, hogy a gyerekeiknek minőségibb oktatást és egy másik jövőt nyújthassanak.

Ádám és Barbara Bajorországig ment ezért. Arról beszélgettünk, hogy milyenek a tapasztalataik a két ország oktatási rendszerét összehasonlítva. Valóban beszélhetünk-e összeomlásról otthon, mi az, ami külföldön különösen jó, példaértékű, említésre méltó. És a legfontosabb, hogy mi volt a motivációjuk, amikor kiköltöztek.

- Ádám: Azt, hogy összeomlik valami, mindenki úgy képzeli el, mint egy nagy kataklizmát, látványos valamit, mint amikor fizikailag leomlik egy iskola. Szerintem meg nem ilyen. Az egészségügy szerintem már összeomlott, mert nem működik rendesen, és igen, az oktatással is vannak komoly problémák.

Benne volt a kiköltözésünkben, hogy a gyerekeinket menekítsük, mert nagyrészt őket akartuk kivinni az országból.

Lehet, hogy gyerek nélkül még nem költöztünk volna. De nem csak az oktatásról volt szó, hanem a teljes társadalmi közhangulatról. A választások előtt úgy voltunk, hogy ha nyer a Fidesz, akkor teljesen reménytelen lesz a következő tíz, vagy nem is tudom hány év, úgyhogy költözünk. Ha nem, akkor még maradunk és megpróbáljuk otthon. Akkoriban teleplakátolta az országot a Fidesz a Veszélyesek felirattal. A gyerekek ettől megrémültek. A fiam kérdezte, hogy "mi veszélyes? Apa, veszély van?" Szóval nem csak az oktatás színvonala volt ami döntött, hanem a teljes társadalmi közhangulat, ami ma Magyarországot jellemzi. Az egészségügy, az oktatás és a politika együtt.

Ádám és Barbara másfajta jövőt szeretett volna adni a gyerekeiknek

- Mi alapján választottatok országot?

- Ádám: Egyrészt szempont volt, hogy valamennyire közel legyen. Otthon maradtak a szüleink, testvéreink, tehát fontos volt, hogy autóval egy nap alatt otthon legyünk, ezért nem akartunk messzebb menni Németországnál. Az országválasztás praktikus oldala az volt, hogy az állampolgárság megszerzése Ausztriával összehasonlítva Németországban egyszerűbb, rövidebb idő, kevesebb kritérium van (például nem kell leadni a régi állampolgárságodat). Plusz van egy ismerősünk, aki itt él és ő segített sok mindenben. Nagyon jókat mondott a környékről, és tényleg jó itt.

- Év közben mozdultatok, vagy megvártátok a tanév végét?

- Barbara: Megvártuk. A választások áprilisban voltak, és az eredményeket látva úgy voltunk vele, hogy sietni kell, mert szeptembertől már kint kéne kezdeni.

Eladtuk az otthoni házunkat, felszámoltuk végül is az otthoni életünket,

kerestünk itt albérletet, augusztusban jöttünk és szeptemberben kezdődött az iskola meg az óvoda.

- Mennyire volt nehéz oktatási intézményt találni Németországban?

- Ádám: Kettéválasztanám óvodára és iskolára a dolgot. Az iskola az kötelező, és olyan nincs, hogy nem jár a gyerek. Itt is tankötelezettség van 16 éves korig. Az óvoda viszont nem kötelező - ellentétben Magyarországgal -, sok helyről lehet hallani, hogy akár egy évig is várnak a szülők férőhelyre, nekünk szerencsénk volt, mert egyből bejutottunk. 50 méternyire van tőlünk az óvoda.

- Barbara: Be kellett jelölnünk, hogy hová szeretnénk járatni a gyereket, hát nekünk kb mindegy volt, mert nem ismertünk egy óvodát sem. Ettől a közelitől kicsit tartottunk, mert egyházi fenntartású.

- Miben nyilvánul meg a hétköznapokban az egyházi fenntartás?

- Barbara: Nem sok mindenben. Az istentisztelet sem kötelező. Ha akarsz, mész, ha akarsz nem.

- Ádám: Van egy muszlim kislány, és amikor volt az évzáró istentisztelet, egyáltalán nem erőltették, hogy bármiben részt vegyen.

Annak ellenére, hogy egyházi fenntartású, sokkal toleránsabbnak látom a hozzáállásukat.

Amikor volt a pride hónap, akkor például egy szivárványos zászló volt a templom mellett kirakva... Itt nincs bigott vallásosság, mégis a része az életüknek a vallás.

- Barbara: És nem keverik a politikával.

- Ádám: És nem erőltetik rá a gyerekekre sem, annak ellenére, hogy egyházi óvoda.

- Gondolom, a gyerekek nem beszéltek igazán jól németül, amikor kiköltöztetek.

- Ádám: Semennyire nem beszéltek németül. De kaptak segítséget. Az iskolákban vannak olyan osztályok, melyekbe azok a gyerekek kerülnek, akiket integrálni akarnak.

- Barbara: Olyan iskolába kerültünk, ahol van egy úgynevezett Deutsch plus, azaz a külföldi gyerekek idegen nyelvként tanulják a németet. Emiatt nincs több órájuk, készségtárgyak vagy etika helyett teszik be ezeket a nyelvi órákat.

- Ádám: Az óvodában más a rendszer, a kislányunk úgy kapott ingyenes német oktatást, hogy a közeli iskolába vittük hetente egyszer tanulni.

- Barbara: Itt annyi a külföldi, hogy azzal, hogy nem beszélték a nyelvet, szerencsére nem lógtak ki a sorból.

- Ádám: Igen, fel van az oktatási rendszer erre készülve, és a fiunk most már nagyon jól beszél németül.

- Hogy fogadták a gyerekek a változást?

- Barbara: Mindenki azt mondja, hogy a gyerekeknek ez könnyű, mert rugalmasak, ami így is van, de ezzel együtt is nehéz. A kisfiunk otthon könnyen barátkozott, a nyelvi nehézségek miatt itt az első félévben nem nagyon volt kivel játszania. Volt egy kislány, aki ugyanabban a cipőben járt mint ő, és kézzel-lábbal beszélgetve játszottak egymással. Mégis szeret iskolába járni, mert a tanító néni nagyon jó fej és nagyon kedves, emiatt nem volt problémánk. Az óvodában más a helyzet, bár a kislányunk egyébként is zárkózottabb alkat. Ami nagyon kellemesen meglepett bennünket az óvodában, az az alvás.

A magyar óvodában kötelező volt másfél órát feküdniük akkor is, ha nem tudtak aludni. Próbáltam beszélni az óvónőkkel, de kategorikusan elutasították, hogy a gyerekemnek ne kelljen másfél órát a plafont bámulnia. Itt viszont nincs ez a kötelező alvás.

Ez egy kicsi óvoda, két csoport van összesen. Egy könnyebbségünk volt még, hogy a másik csoportban az egyik óvónéni magyar, ő tudott segíteni, ha a kislányunk valamiben nem tudta magát kifejezni.

- Hány évesek a gyerekek?

- Ádám: A kislányunk most lett 6 éves, a fiunk 8.

- Egy év eltelt. A fiatok járt Magyarországon is iskolába. Mit tapasztaltatok, mik a különbségek a két iskolarendszer között?

- Ádám: Több példát is mondhatok, ami hirtelen eszembe jut, az az orvosi igazolás kérdése. Itt megbíznak a szülőkben. Magyarországon amikor beteg volt a gyerek, ha az orvos rá se nézett, akkor is muszáj volt igazolást írnia. Ezt itt nem követelik meg. Elhiszik a szülőknek, hogy beteg a gyerek, hogy otthon kell maradnia és azt is, amikor meggyógyul. Amit szigorúan vesznek, hogy gyerek ne maradjon ki az iskolából.

Ha te reggel nyolcig nem jelented be, hogy a gyereked beteg és nem tud aznap menni, először próbálnak telefonon elérni, ha nem sikerül, értesítik a rendőrséget, akik kijönnek a házhoz.

Ez a rendszer a gyerekek biztonságát szolgálja.

- Barbara: De ha nem betegség miatt akarod otthon tartani, ahhoz valami nagyon nagy indok kell, és külön kell engedélyeztetni az igazgatóval.

- Ádám: Ha mondjuk a gyereket szeretnéd elvinni iskolaidőben Mallorcára nyaralni, akkor a repülőtéren, ahol az első hatósággal találkozol, visszafordítják, mondván hogy mit keres itt ez a gyerek, amikor iskolában kellene lennie.

- Barbara: A másik különbség, amit nagyon szeretünk itt, az az önállóságra nevelés. Otthon el sem tudtam képzelni, hogy hány évig kell majd a gyereket minden nap az iskolába hordani. Nem volt olyan az infrastruktúra, hogy biztonságban el tudott volna jutni nélkülünk oda. Itt elsős koruktól egyedül járnak az iskolába. Amikor ide jöttünk, és megláttuk, hogy a 6-7 éves gyerekek egyedül mennek reggelente, az nagyon furcsa volt.

- Ádám: Már mi is lekísérjük a buszmegállóig, ott felszáll a buszra és együtt mennek a többiekkel. Itt a közbiztonság elég jó,

társadalmi szinten is nagyon odafigyelnek a gyerekekre, hogy biztonságban legyenek. Az iskolában pedig konkrétan azt kérik, hogy a szülők ne hordozzák őket kocsival.

- Barbara: Az is nagy különbség, hogy itt az általános iskola csak négy évig tart.

- Ez a nálunk megszokott alsó tagozat?

- Ádám: Igen, és utána a jótanuló mehet gimnáziumba, a közepes szakközépiskolába, a gyengébbek szakiskolába. Tehát negyedikben már döntenek a gyerekről. Van persze átjárás később, csak nehezebb. Érdekesség még, hogy általános iskolában nem egy tanár viszi végig a gyerekeket, hanem más tanít az első két évben és más a második kettőben. De ez nem minden tartományban van így.

- Hány tanító van a gyerekekkel napközben?

- Barbara: Egy tanító néni van, ő szinte mindent tanít. A napközi viszont teljesen más. Otthon két tanítója volt az osztálynak, az egyik a napközis tanító volt, a másik pedig a többit csinálta. Itt ez máshogyan van. A napközi teljesen külön intézmény, és fizetős. Ott nem az iskolai személyzet dolgozik, hanem gondozók.

- Ádám: Ha a tankönyveket nézzük, azok sokkal minőségibbek. Otthon meg voltunk ütközve azon, hogy a gyereknek ódivatú, idejétmúlt dolgokat tanítottak. Kifejezéseket, amiket már senki nem használ, a rajzokat nem lehetett felismerni a könyveiben. Úgy látjuk, hogy itt jobb minőségűek a tankönyvek. Valószínűleg megvan a szabad tankönyvválasztás lehetősége is a tanárnak.

A rugalmasság sok minden másra is jellemző. Például, ha a tanító úgy látja, hogy az osztálynak több időre lenne szüksége matematikából, akkor több matek órát tart.

Az, hogy egy nap hány órájuk lehet, az szabott, de a tanár állítja össze, hogy egy-egy héten mire van szüksége inkább a gyerekeknek. Ha lemaradtak matekból, akkor több matekra, ha németből, akkor arra fektet nagyobb hangsúlyt. Kreativitásra, csapatmunkára nevelnek. Például letáborozott egy cirkusz az iskola mellett, és megbeszélték, hogy a gyerekek odamehetnek, megnézhetik, és csinálhatnak egy cirkusz-projektet, és nagyon lelkesek voltak ettől, egy hétig csak ezt tanulták, és a végén előadtak egy műsort a szülőknek.

Az oktatás jobban reflektál a valóban szükséges készségekre, a gyerekeket önállóságra és kreativitásra nevelik.

- Barbara: Plusz megtanítják arra is, hogy reálisan tudják értékelni magukat, hogy felismerjék a saját gyengeségeiket és erősségeiket. Például ha van egy dolgozat, ott minden feladat mellett be kell jelölni, hogy szerinte hogy sikerült megoldani: könnyű volt, vagy nehéz. Félévkor személyes értékelést kaptunk, ahol ott ült a tanár, a gyerek és mi, és beszélgettünk a tantárgyakról, és az egyéb, az iskolai élettel kapcsolatos dolgokról. Mennyire barátságos, aktív, segítőkész a fiunk, mindenben ő értékelte magát először, aztán a tanító is elmondta, hogyan látja ő. A végén közösen a gyerek és a tanító felállítottak egy célt, amit év végégig el kellett érni.

- Ezt minden egyes tanulóval megcsinálja a tanár? Hány fősek az osztályok?

- Ádám: Huszonnégyen vannak, a tanár azt mondta, hogy ez évről évre változó. A lányom osztályában csak tizenöten vannak. Ez kis létszám, lehet, hogy helyi sajátosság, lehet, hogy általános, nem tudjuk.

- Nyilván az első évben voltak nehézségei a fiatoknak. Hogy éreztétek, kapott támogatást az iskolától?

- Ádám: Maximálisan. Például vegyük a németet, ami a legegyértelműbb nehézség. Ő dönthette el, hogy a nyelvi órák után áll-e már olyan szinten, hogy a többiekkel együtt rendes német órára menjen. Ott eleve egy jeggyel jobbat kapott, mint a német anyanyelvűek.

- Barbara: A hétköznapokban is nagyon figyeltek rá.

Mondta itthon, hogy mindig mindent megért. Kérdeztem, hogy értheted meg, ha nem is tudsz németül? Azt mondta, hogy ezt ő sem érti, hogy hogyan, de úgy el tudta magyarázni neki a tanító néni a feladatokat, hogy megértette.

Külön figyelnek arra, hogy azok is be tudjanak vonódni az órákba, akik még nem értik jól a nyelvet.

- Tapasztaltatok olyat, hogy szorong az iskolával kapcsolatban?

- Barbara: Egyszer két kislány elkezdte csúfolni, nekünk is egy-két hét után mondta csak el, amikor nem tudta őket leállítani. Akkor szóltam az osztályfőnöknek, hogy segítsen a helyzet megoldásában. Az osztályfőnök kitalált feladatokat az egész osztálynak, ami a szociális érzékenyítésre ment rá, odafigyelt rá, és megszűnt a probléma.

- Ádám: Az egy lényeges információ, hogy nem azért csúfolták, mert magyar, hiszen ők is bevándorlók.

A gyerekek a pályaudvaron búcsúznak a nagynénjüktől, aki meglátogatta őket Bajorországban

- Barbara: A fiunk egyszer megfogalmazta, hogy nem is érti, de itt, ebben az iskolában nincsenek verekedősök, vagy akik rosszul viselkednek, és zavarják az órát. Ilyen gyerek Magyarországon sok volt, annyira, hogy akadt, akit el is kellett távolítani az iskolából, mert egyáltalán nem tudtak vele mit kezdeni, olyan agresszív volt. Itt ilyen nincs.

- Mit kérnek a szülőktől az iskolába, mit kell beküldeni a gyerekkel?

- Ádám: Amit otthonról hallunk, hogy kifesteni az iskolát, ilyesmi, az itt nincs. Otthon mindent meg kellett vennünk, wc papírt, szalvétát, zsebkendőt, szappan, fénymásolópapírt, itt semmi ilyet nem kérnek.

- Barbara: Amikor év elején megkaptuk a tanszerlistát, hogy mire lesz szükség, az fél oldal volt. Otthon az előző évben két és fél A4-es oldal volt teleírva. Itt csak tollat, ollót, füzetet, rajzlapot kell venni. Egyéb dolgokat, amit a technikai órán használnak, azt nem. A testnevelés órán olyan pólóba megy, amilyenbe akar, csak legyen egy kényelmes edzőcipője. Illetve egyáltalán nincs évnyitó, fehér blúzzal és sötét nadrággal, itt ilyesmi nincs.

- Ott eszik a fiatok az iskolában?

- Barbara: Csak ebédet. A többit azt neked kell bevinni.

- Ha megnézitek, az étkeztetés ára hogy viszonyul a magyarhoz?

- Ádám: Árban valamivel drágább, mint otthon, cserébe az ételek minősége jobb. Bio-alapanyagokból minőségi ételeket főznek, minden nap van saláta, gyümölcs is. Hetente hal. Nem jelent gondot, ha valaki vega vagy nem eszik pl. disznóhúst.

- Barbara: Itt a reggelit is a gyerekek viszik be maguknak, így minden szülő azt csomagol, amit a gyereke szeret. Magyarországon az óvodába tilos volt bevinni bármilyen ételt, és mindenki ugyanazt kapta, ha szerette, ha nem. Többnyire péksüteményt, vagy egy szelet kenyeret.

- Összességében hogy érzitek, megérte a váltás?

- Barbara: Igen. Az iskola-óvoda szempontjából mindenképpen, és a saját életünket tekintve is. Persze kicsit még kívülállók vagyunk, ismerkedni, új emberekkel kapcsolatot teremteni nem könnyű nekünk sem, de reméljük, hogy az is jobb lesz idővel.

- Ádám: Főleg, hogy olvassuk, hogy otthon mennyire eldurvult a helyzet. Miután kijöttünk, akkor kezdődtek a sztrájkok, láttuk, hogy a fiunk iskolája is le van szalagozva, szomorú volt látni az egészet. Elképzeltük, hogy a gyerekünknek most meg kellene magyarázni, hogy miért van ez…

Így is valamennyire bevonódtak, muszáj volt elmondanunk nekik a maguk szintjén, hogy mi ez az egész, miért jöttünk ki, mi baj van otthon, de ha maradtunk volna, ezt át kellene élniük.

Arról nem is beszélve, hogy milyen a tanárok lelkiállapota. Itt nincsenek megnyomorítva, frusztrálva. A pedagógusok általában jókedvűek, kiegyensúlyozottak, és ez talán fontosabb, mint a praktikus részek, amiket felsoroltunk. Hogy a gyereket milyen pedagógus oktatja, kivel van együtt egész nap. A hétköznapi embereken is látjuk azt, amit a tanárokról mondtam. Ahogy közlekednek, ahogy válaszolnak, nem érzed azt az ingerültséget, megkeseredettséget és frusztráltságot magad körül. De hát nyilván ennek megvan az oka.

- Vannak kint magyar kapcsolataitok?

- Barbara: A barátnőm, ő az egyetlen barátunk, meg az ő barátaival tartjuk a kapcsolatot. Egyébként elvétve találkozunk egy-egy magyarral.

- Ádám: Látod a szerbeket, törököket, akik bandáznak, a magyarok annyira nem keresik egymás társaságát.

De az fura, hogy a magyarságomat itt jobban meg tudom élni, mint Magyarországon.

- Könnyebb messzebbről szeretni?

- Ádám: Lehet. Igen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Veiszer Alinda az M1-es Magyar Péter-interjú után: Roppant kellemetlen volt, de másra nem is lehetett számítani
Az újságíró szerint a műsorvezető teljesen kiesett a szerepéből, amikor elkezdett vitázni a leendő kormányfővel. Azt írta, reméli, hogy a következő időszakban a magyar közmédia képes lesz legitimmé tenni a létezését.


Veiszer Alinda a közösségi oldalán fejtette ki véleményét Magyar Péter köztévének adott interjújáról, amely szerinte történelmi pillanat volt. Úgy vélte: ez

„roppant kellemetlen volt, de másra nem is lehetett számítani”.

Bejegyzésében arról ír, hogy amíg ő a közmédiánál dolgozott, mások voltak a szakmai normák.

„A közmédia sosem volt hibátlan, de ameddig én ott dolgoztam, elképzelhetetlen lett volna az, amit ez a szőke hölgy csinált, ő ugyanis a szerepéből teljesen kiesve, vitapartnerré próbált avanzsálni, bárcsak legalább az sikerült volna neki!”.

Hozzáteszi, hogy az is elképzelhetetlen lett volna korábban, „hogy az ellenzék legnagyobb pártjának vezetőjét másfél évig ne hívják meg a közpénzből fenntartott médiába”.

Állítása szerint a magyar közmédia soha nem látott mélyponton van, amit adatok is igazolnak. Egy kutatásra hivatkozva azt írja:

„A vizsgált 334 darab, összesen 281 órányi adás átlagosan minden nyolcadik másodpercben látható volt egy fideszes vagy KDNP-s politikus. Ők összesen 35,5 órát voltak képernyőn, ebből 29 órában kifejezetten pozitív kontextusban. Ezzel szemben az ellenzéki politikusok megjelenési aránya az 5 százalékot sem érte el (13,5 óra), ráadásul ennek a korlátozott időnek a nagy részét, 10,5 órát, kifejezetten negatív, és mindössze 1 órát pozitív keretezésben töltöttek a képernyőn. Ezzel szemben a kormány és a kormánypártiak egyetlen percet sem szerepeltek negatív kontextusban.”

Veiszer Alinda azt is jelezte, hogy posztjához grafikonokat tartalmazó fotókat is csatolt.

Ugyanakkor bízik a jövőben: „Őszintén remélem, hogy a következő időszakban a magyar közmédia képes lesz legitimmé tenni a létezését, miközben megszólítja azokat is, akik pl. nem is néznek tévét, és nem hallgatnak rádiót (Már én is alig)”.

Szerinte sokan vannak, akik már nem követik a közmédiát, és ez összefüggésben áll annak színvonalával. Úgy látja, a változáshoz több dologra is szükség van:

„Ehhez az is kell, hogy a hatalmon lévők ne tekintsenek rá pártmédiaként, meg persze kell hozzá sok valódi újságíró, akik tudják, mi a dolguk. Ellenőrizni a hatalmat.”

Az újságíró szerint rengeteg feladat várna a megújuló közmédiára.

„És persze még ezer egy dolga lenne a magyar közmédiának, például beengedni az M2-re azokat a zenészeket, akik eddig nem szerepeltek a közmédiában, dolga van a gyerekeknek szóló tartalmakkal, a közélettel, a kultúrával. Sok-sok munka.”

A bejegyzést azzal a gondolattal zárja, hogy „Nagyon jó lenne egy év múlva azt mondani csettintve, hogy na, közelítünk, ilyesmire gondoltunk..”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Orbánhoz nem így álltak hozzá” – Dull Szabolcs szerint a közmédiás kérdezők teljes szereptévesztésben voltak Magyar Péterrel szemben
A politikai elemző szerint Magyar Péter nem a leendő miniszterelnökhöz méltó fogadtatást kapott a közmédiánál, miután másfél év után bement a Kossuth Rádióba és az M1 stúdiójába. Szerinte hatalmas volt a kontraszt ahhoz képest, hogyan fogadták évekig Orbán Viktort.


Dull Szabolcs a Facebook-oldalán írta le véleményét Magyar Péter közmédiában való megjelenésével kapcsolatban, amely szerinte azt igazolta, hogy szükség van a hírszolgáltatás felfüggesztésére.

„A Tisza elnöke másfél év után bement a Kossuth rádióba és az M1-be, és nem leendő miniszterelnökhöz méltó fogadtatást kapott”

– írta.

A politikai elemző úgy véli, hogy a közmédia munkatársai nehéz helyzetben voltak, hiszen két éven át lejárató anyagokat készítettek a politikusról, és másfél éve nem hívták meg interjúra.

„Magyar Péter ennek ellenére is nyert, a kérdezők pedig némileg meglepő módon úgy tettek, mintha mi se történt volna: egy támadó attitűddel, számonkérően, a választáson történtekre sehogy se reagálva kérdezték Magyart.”

Dull Szabolcs szerint a politikus nem is hagyta magát, és a szemükbe mondta, hogy „goebbelsi, hazug propagandát folytatnak”.

Az elemző szerint a kérdezők teljes szereptévesztésben voltak. Felidézi, hogy Magyar Péter a köztévében megkérdezte: „Szerkesztő asszony, nem érzi ezt kellemetlennek?”. Mire a riporter felcsattant: „Hogy kellene kérdeznem?”, „nem fog kihozni a sodromból”.

A közrádió műsorvezetője pedig többször is kioktatta Magyart. „Végig érezhető volt, hogy mindkét kérdező Magyar ellenfeleként pozicionálta magát, és úgy beszélgettek, mintha nem értenék Magyar felháborodását a közmédia hírszolgáltatása miatt.” Dull úgy látja, a feltett kérdések témája és stílusa a Fidesz kampányát idézte, amely a kormánypártnak egyharmadnyi szavazatot sem hozott.

„A közrádió kérdezője értetlenkedett, hogy miért őt támadja Magyar, a köztévé kérdezője visszaszólt, hogy »ne engem támadjon, kikérem magamnak, hogy hazugsággal vádoljon«.”

Az elemző úgy látja, a feszültséget a riporterek mentegetőzése és kioktató stílusa alapozta meg azzal, hogy egy „hiszen januárban hívtuk, de nem jött” típusú felvetéssel indítottak. Szerinte nehezen indokolható, hogy az ellenzék vezetője miért nem szerepelhetett élő adásban a kampány alatt. Dull Szabolcs szerint a kérdezők a választások után is azt a látszatot akarták kelteni, hogy a közmédiában minden rendben van.

„Hatalmas a kontraszt, ha arra gondolunk, hogyan fogadták évekig minden pénteken Orbán Viktort” – írta. Állítása szerint a miniszterelnöknek sosem kellett kellemetlen kérdésekre számítania, sőt, hírek szólnak arról is, hogy lista készült a tiltott témákról. „Magyar Péter ezzel szemben nem alákérdezést, hanem számonkérő, kötekedő fogadtatást kapott.”

Dull hozzáteszi: „Nyilván egyik irány sem jó.” Felidézi a beszélgetés végi párbeszédet is, amikor a kérdező úgy búcsúzott: „Ha meghívás érkezik, legyenek kedvesek javasolni a szakértőiknek, hogy bejöjjenek”. Magyar pedig úgy válaszolt: "Nehogy elnevesse magát".

A politikai elemző úgy véli, a történteket a két politikai tábor eltérően fogja értékelni. „A beszélgetést a tiszások és a fideszesek más miatt tartják majd felháborítónak: a tiszások a kérdezőket, a fideszesek Magyar Péter viselkedését, visszaszólásait tartják majd vállalhataltannak.”

Dull Szabolcs emlékeztet rá, hogy a Tisza Párt programjának része volt a közmédia hírszolgáltatásának felfüggesztése.

„Magyar Péter azért vállalta ezt a két beszélgetést, amelyet interjúnak nehezen lehet nevezni, hogy demonstrálja: a közmédiában teljes szereptévesztésben vannak, és nem változott a választás után se semmi.”

Végül megállapította, hogy Magyar majd kiválóan tud érvelni a beszélgetések után amellett, hogy miért kell véget vetnie ennek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Urbán Ágnes: Mintha a Kossuth rádió riporteréhez nem jutott volna el a választás, a rendszerváltás híre
A médiakutató szerint a reggeli interjúban láthatóvá vált az állami médiában dolgozók teljes szerepzavara. Urbán Ágnes szerint most az a legnagyobb kérdés, lehet-e csinálni egy olyan közmédiát, aminek a vezetése igazán független, és olyan vezetőt kinevezni, aki valóban autonóm.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. április 15.



Egészen döbbenetes volt az interjú, amit Magyar Péterrel Kossuth-rádióban, illetve M1-ben készítettek szerda reggel. Utoljára 2024-ben hívták meg a közmédiába, vagyis a kampány alatt egyszer sem juthatott szóhoz. A mostani interjúban pedig a műsorvezetők úgy viselkedtek, mintha még mindig a pártközpontból kapnák az utasításokat, bár kétségtelen tény, hogy a Tisza elnöke sem bánt velük kesztyűs kézzel.

Magyar Péter már az elején megismételte, hogy az állami médiát a propaganda részének tekinti, és a hírszolgáltatást mindenképp felfüggesztik, amint kormányra kerülnek. De vannak más terveik is a közszolgálati médiával.  Urbán Ágnes médiakutatóval, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjével a történtekről beszélgettünk, valamint arról, hogyan nézne ki az ideális köszolgálati média.

— Hogyan értékeli Magyar Péter reggeli interjúit?

— Eléggé extrém volt. Mintha a Kossuth rádió riporteréhez nem jutott volna el a választás, a rendszerváltás híre, és nem nagyon tudta volna, miben van. Valamilyen furcsa oknál fogva úgy gondolta, hogy agresszív, politikai ellenfélként kezelő megközelítéssel kell beszélgetnie a leendő magyar miniszterelnökkel. Azt hiszem, nem az volt a célja, hogy bizonyos kérdésekben megismerje és megismertesse a hallgatókkal Magyar Péter véleményét, hanem inkább az, hogy egy rendkívül sértett és arrogáns riporter benyomását keltse. Ilyen szempontból nem is nagyon értem az ő koncepciójukat. Azt hittem, most elindul valamiféle értelmes beszélgetés, vagy legalább annyi, hogy elkezdenek úgy viselkedni, mint egy normális közszolgálati rádió vagy televízió. De egyáltalán nem ez volt a cél.

Mintha még direkt alapot akartak volna szolgáltatni arra, hogy ezt az egészet ebben a formájában meg lehessen szüntetni.

Az ott lévő emberek teljes szerepzavara, vagy legalábbis az adott riporter és a mögötte álló szerkesztők teljes szerepzavara most tökéletesen láthatóvá vált.

— Arra is hivatkoztak az állami média riporterei, hogy számtalan alkalommal meghívták a leendő miniszterelnököt. Elképzelhető, hogy a közmédia valóban megpróbálta meghívni Magyar Pétert?

— Erről fogalmam sincs. Azt azért sejtem, hogy tekintettel arra, milyen kritikák érték folyamatosan a közmédiát, ha lett volna élő meghívás Magyar Péter felé, amit ő nem fogadott el, azt valószínűleg kommunikálták volna a nyilvánosság felé. Semmi ilyesmit nem hallottunk eddig, hogy hívták volna, ezért ez nekem nem tűnik túl hitelesnek, de persze fogalmam sincs, milyen kommunikáció zajlott. Viszont volt egy mondat, ami különösen abszurd volt. A riporter azt mondta, hogy ő direkt megkérdezte, és az MTVA jogi osztálya azt mondta, hozzájuk semmiféle panasz nem érkezett.

Ez viszont teljes átverés, mert ennek a végtelenül korrupt és problémás közmédia-rendszernek épp az a lényege, hogy az MTVA gyártja a műsorokat, de a felelősséget a Duna Médiaszolgáltató viseli.

Tehát nem az MTVA jogi osztályát kellett volna megkérdezni, hanem a Duna Médiaszolgáltató jogi osztályát, ugyanis a panaszok folyamatosan oda érkeznek. Hogy mást ne mondjak: a Magyar Helsinki Bizottság és a Mérték Médiaelemző Műhely nemrég közösen küldött be egy panaszt, mégpedig a képernyő sarkában folyamatosan látható Nemzeti Petíció logó miatt. Magától értetődően mi is a Duna Médiaszolgáltatóhoz fordultunk. Tehát amit ott bemondott a kérdező, hogy az MTVA jogi osztályára nem érkezett semmi, lehet, hogy tényszerűen igaz, de a hallgatók teljes félrevezetése. Persze, hogy nem érkezett hozzájuk semmi, hiszen ezek a panaszok a Duna Médiaszolgáltatóhoz mentek.

— Ugyanakkor a Petőfi TV hirtelen nyitott lett új alkotókra, és élőben adták Magyar Péter nemzetközi sajtótájékoztatóját is. Minek volt köszönhető ez a hirtelen nyitottság?

— A vasárnapi napnak. Ezt persze lehet többféleképpen is interpretálni: ha valaki nagyon jóhiszemű, akkor gondolhatja azt, hogy végre felszabadultak. Mindig is szerettek volna korrektek lenni minden politikai oldallal, csak nem tehették, de most eljött az ő idejük. A kevésbé jóindulatú megközelítés szerint

ezek az emberek úgy szocializálódtak, hogy valakit szolgálnak, és most azonnal új gazdát kezdtek keresni, mert féltik az egzisztenciájukat.

Mindenki a saját vérmérséklete szerint döntheti el, hogy ez a gyors változás mit jelent a közmédiánál.

— A Facebookon több bejegyzés is arról szólt, hogy eddig fideszes szülők az M1 által is közvetített sajtótájékoztatót látva ábrándultak ki a pártjukból. Ez is bizonyítja, milyen fontos a tájékoztatás szerepe. Lengyelországban elsötétítették a közmédiát, majd átszervezték és újraindították. Járható út ez nálunk is?

— Két különböző országról, két különböző közjogi helyzetről beszélünk, tehát a kettő ilyen szempontból nem nagyon hasonlítható egymáshoz. A közmédia hírszolgáltatásának a felfüggesztését Magyar Péter is belengette, de feltételes módban: addig, amíg helyre nem áll a korrekt hírszolgáltatás – valahogy így fogalmazott. Senki nem tudja, hogy ez pontosan mit jelent. Gondolom, a kormány hoz majd egy döntést.

— Magyar Péter egy olyan paritásos pártellenőrzési modellről beszélt, ami korábban már volt Magyarországon, de nem vált be. Van ennél jobb megoldás? Mi lenne az ideális?

— Abból kiindulhatunk, hogy a mostaninál minden jobb. Az, hogy a kormánypárt ellenőrzi a közmédiát, és valójában nincs semmiféle érdemi kontroll fölötte, biztos, hogy a létező legrosszabb modell. A korábbi rendszerhez való visszatérés bizonyos szempontból jobb: több párt van jelen egy felügyelőtestületben, és most egy olyan testületre gondolok, ami érdemi felügyeleti jogkörökkel bír.

A közszolgálati közalapítvány kuratóriuma, ami az elmúlt 16 évben létezett, csak éppen értelme és jogköre nem volt, nyilván egy vicc volt ebben a formában.

De ha van egy érdemi felügyeleti szerv, amiben több párt vesz részt, az mindenképpen jobb, mintha a közmédia egy párt hegemóniája alatt működne. De van egy apró probléma a jelenlegi helyzetben: lesz egy parlamentünk három jobboldali párttal. Azt gondolom, a magyar pártrendszer és a politikai szféra idővel színesebbé válik, tehát sejthetően előbb-utóbb megjelennek a színen baloldali vagy liberális pártok is. De most négy évig biztosan nem lesznek a parlamentben. Nem biztos tehát, hogy a magyar társadalom vagy a politikai élet színességét le tudná fedni egy olyan felügyeleti szerv, ami a parlamenti pártok részvételével működik. De szerintem nem ez a legérdekesebb kérdés, hanem az, hogy lehet-e csinálni egy olyan közmédiát, aminek a vezetése igazán független, és olyan vezetőt kinevezni, aki valóban autonóm. Ezt nem lehet törvénybe beleírni. Nem hiszem, hogy lehet olyan törvényt alkotni, ami az igazi emberi, személyes hitelességet, a szakmai autonómiát garantálni tudja. Ezt egy olyan vezető tudja képviselni, akiben ez tényleg megvan. Nem lehet előírni valakinek, hogy legyen független és autonóm. Az a nagyon izgalmas kérdés, hogy hogyan fog történni a vezető kiválasztása, és ebből

ki tud-e jönni egy olyan ember, aki valóban komolyan veszi a feladatát.

Ez egy szép feladat mindenkinek: kezdjünk el gondolkodni, tudnánk-e mondani itt és most Magyarországon egy olyan embert, aki egyrészt képes egy ekkora intézményt elvezetni, másrészt szakmailag kompetens ezen a területen, és van egy olyan – nem akarok nagyon pátoszos lenni – nemzetegyesítő képessége, hogy legalábbis nem utasítják vissza élből az egyik, a másik vagy a harmadik párt szavazói. Tehát nem számít vörös posztónak senki szemében. Ha mélyen belegondolunk, nem magától értetődő, hogy van ilyen ember Magyarországon. Bennem emiatt nagyon nagy a kíváncsiság.

— Vajon a paritásos politikai ellenőrzés, vagy egy törvényben garantált, a bíróságokéhoz hasonló teljes függetlenség lenne a jobb? És ha meg is találjuk a megfelelő embert, a társadalom és a pártok készen állnak-e arra, hogy tiszteletben tartsák az autonómiáját?

— Reagálnék először a bírósági rendszerhez hasonló dologra. El tudnék képzelni egy ilyen tényleg autonóm intézményt, ami mondjuk évente a parlamentnek tartozik elszámolással, és senki másnak. A probléma, hogy ehhez túl nagy összegről beszélünk. A közmédia költségvetése most 154 milliárd forint. Ahhoz, hogy ezt elengedjük, és azt mondjuk, hogy építsünk a társadalmi bizalomra, és legyen teljesen autonóm, ez egy kicsit túl sok pénz. Ekkora összeget nem lehet elengedni anélkül, hogy ne lenne valami kontroll, legalább a közpénzek szabályos elköltése szempontjából. Az lenne az első feladat, hogy nagyon-nagyon végig kéne gondolni, mekkora közmédiára van szüksége ennek az országnak.

Kell-e például ennyi televíziócsatorna? Kell-e egy sportcsatorna egy olyan országban, ahol piaci alapon működik egy rakás sportcsatorna?

És még egy csomó funkciót végig kéne gondolni. Aprópénz, de érdekességként mondom: nem biztos, hogy a közmédiának kellene finanszíroznia a Nemzeti Sport kiadását, mert ez most egyébként náluk van. Tehát először a funkciókat kellene végiggondolni, és mindenképpen el kellene kezdeni csökkenteni a költségvetést. Nem indokolt egy ilyen nagy közmédiát fenntartani. Minél inkább sikerül csökkenteni az összeget, annál inkább ki lehet találni egy olyan felügyeleti rendszert, ami nem szakmai felügyelet, hanem a közpénzek átlátható és szabályos elköltésére irányul. Hogy nehogy valakinek eszébe jusson lopni a közösből. Ebben a tekintetben indokolt a felügyelet, de ezt úgy kellene kitalálni, hogy szakmai dolgokba ne lehessen beleszólni. És azt is ki lehetne találni, hogy

ne évről évre, a költségvetési törvényben döntse el a mindenkori parlamenti többség a közmédia finanszírozását, mert ott van egy zsarolási potenciál.

Ki kéne találni egy mechanizmust, hogy mondjuk három évre előre rögzítsék a költségvetést. Persze kell valami indexálás, ha elszabadul az infláció vagy gazdasági válság van, de ha van egy három évre előre rögzített költségvetés, akkor a mindenkori parlamenti többség nem tudja kénye-kedve szerint rángatni a közmédiát.

— A BBC-nél öt év ez a költségvetési ciklus...

— Az még jobb, mert ha átnyúlik egy parlamenti cikluson, az az igazi. Én most három évnek is örülnék, de a legjobb valóban az, ha átnyúlik a parlamenti cikluson.

— A magyar társadalom és a politikai osztály készen áll arra, hogy elfogadja érinthetetlennek a közmédiát akkor is, ha az rájuk nézve adott témákban kellemetlen is lehet?

— Ezt pár hónap múlva látni fogjuk, mert sejtem, hogy ez a független média kapcsán is elő fog kerülni. Most elsősorban azok fogyasztják és támogatják a független médiát, akik alapvetően nagyon kormánykritikusak, Fidesz-kritikusak és Fidesz-ellenesek voltak. Most közülük sokan boldogok és eufórikusak, alig várják, hogy jöjjön a Magyar Péter-kormány.

Pár hét vagy hónap múlva látni fogjuk, mi történik, amikor a független média továbbra is végzi a dolgát, mert az újságíró az újságíró marad, és megjelennek az első, már a Magyar Péter-kormánnyal szemben kritikus cikkek, a különböző döntések kritikái.

Később pedig esetleges korrupciós ügyek feltárása. Akkor a mostani Magyar Péter-támogató olvasók, a Tisza Párt szimpatizánsai vajon mennyire lesznek megértőek a független médiával szemben? Vagy ott fognak tombolni a komment­szekcióban, hogy mit képzel bármelyik újságíró, biztos az Orbán Viktort akarják vissza, vagy újra Fidesz-kormányt akarnak?

— Nem a politikai osztály, tehát a kritika alá vett kormány legnagyobb felelőssége lenne, hogy megvédje a vele szemben kritikus sajtót, és ezzel edukálja a társadalmat?

— Ez egyrészt igaz, másrészt ez így ebben a formában inkább csak a mesében van. Szerintem ez nem fog megtörténni, és nem is biztos, hogy jó. Ha két-három hónap múlva Magyar Péter védené meg a független médiát a kommentelőktől, az nem lenne egy egészséges állapot. Nem jó, ha a média és a politikus nagyon barátkozni kezd. Az egy nagyon egészségtelen állapot volt, amit láttunk: a propagandamédia az elmúlt 16 évben bevallottan és vállaltan Orbán Viktor rajongóiból állt, abból nem tud jó termék születni. Persze lehet gesztusokat tenni. A tegnapi sajtótájékoztatón az az egy-két perc, amikor Tárkányi Zsolt deklarálta, hogy először a független média kérdezhet, és elmondta a nemzetközi újságíróknak, hogy ezek a médiumok eddig be se nagyon jutottak sajtótájékoztatókra, az egy nagyon szép gesztus volt. Ahogy az is, hogy Magyar Péter elmondta a külföldi újságíróknak, hogy az ott kérdező Kaufmann Balázsnak köszönhető a kegyelmi ügy feltárása.

Ez szép, szimbolikus gesztus volt, de ennél nagyobb összeborulás a Tisza-kormány és a független média között szerintem nem várható, és nem is lenne egészséges.

Ezt a társadalomnak magának kellene lejátszania valahogy.

— Egyáltalán szükség van-e közmédiára a 21. században, az online felületek, podcastok, a végtelen információ tengerében? Nem lehetne ezt a rengeteg pénzt másra, hasznosabb dolgokra költeni?

— Ez egy nagyon izgalmas kérdés. A teljes megszüntetés talán nem lenne jó, bár ezen lehetne vitatkozni. Annak viszont lenne értelme, hogy komolyan átgondoljuk, mire és mekkora intézményre van szükség. A hírszolgáltatásban és a kultúrában még ma is van komoly szerepe a közmédiának. De például el lehetne gondolkodni azon, hogy azt az összeget, amit a magyar állam tartalomgyártásra költ, nem biztos, hogy egyetlen intézménybe kell beleönteni. Mondok egy példát: az állam szán évi egymilliárd forintot dokumentumfilmekre, hogy megértsük a világot, és dokumentáljuk, mi történik a magyar társadalommal. De abban nem vagyok biztos, hogy ezeket a filmeket a közmédiának kell legyártatnia.

Lehetne egy jó alap, szakmai és művészi szempontból vegyes testülettel, amelyik eldönti, milyen ötleteket támogatnak.

Az elvárás csak annyi lenne, hogy a készítők hozzanak egy szándéknyilatkozatot valakitől, hogy a filmet be fogják mutatni. Lehet, hogy a film a TV2-n, az RTL-en, a Partizánon, a Telexen vagy a 444-en fog megjelenni. A lényeg, hogy a tartalom készüljön el, és jusson el a nézőkhöz.

— Ez nem újdonság, a Nemzeti Filmintézetnél már most is befogadó nyilatkozattal lehet pályázni. Más kérdés, hogy a Filmintézettel is kezdeni kell majd valamit...

— Igen, ez tényleg van, és léteznek más típusú alapok is, például a helyi rádióknak és tévéknek is vannak kisebb összegű műsorkészítő alapjaik. Igazából azt akartam jelezni, hogy újra kéne gondolni a közmédia feladatait. Lehet, hogy bizonyos területek nem rá tartoznak, hanem más mechanizmus kellene hozzájuk. És onnantól, hogy feladatokat veszünk el a közmédiától, a költségvetés is csökken. Hogy a legnyilvánvalóbbat mondjam: nem kell minden NB I-es meccset közvetíteni. Akkor eljutunk oda, hogy mi az, amihez mindenképpen kell a közmédia. És amit az előbb mondott: akik a sajtótájékoztatót látva jöttek rá, hogy a miniszterelnök-jelölt talán nem egy háborús őrült, hanem egy normális ember, pont ez bizonyítja, hogy még szükség van közmédiára. Lehet, hogy 20 év múlva már nem lesz. De szerintem most még van.

— Mi legyen az MTI-vel? Nagy trükk volt, hogy ingyenessé tették a hírszolgáltatását, ami kinyírta a magánhírügynökségeket és rövid pórázra tette a kereskedelmi rádiókat. Ezt indokolt megszüntetni?

— Én mindenképpen kivenném a közmédiából. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a közmédia nagyon könnyen válik a politikai hatalom játszóterévé. Ha sikerülne ebből kivenni az MTI-t, akkor az talán egy lépéssel messzebbre kerülne a politikától és a politikai nyomástól. Persze a teljes függetlenség illúzió, mert egy nemzeti hírügynökség finanszírozása mindig is függeni fog a magyar államtól, de a működését tekintve távolabb kerülhetne a nyomástól.

— Mindezeket figyelembe véve mennyi idő múlva mondhatjuk azt, hogy van egy valódi közmédiája az országnak?

— Három dolog mindenképpen kell. Az egyik egy strukturális, szabályozási változás. Az biztos, hogy több hónap, amíg kialakul egy új keretrendszer és megszületik egy új médiatörvény. Csodálkoznék, ha ez ősznél hamarabb meglenne, hacsak nincs már előkészítve egy kész tervezet. A másik, ami a nézőknek sokkal látványosabb lesz, a hírszolgáltatás megújulása: ki lesz a hírigazgató, milyen embereket vesznek fel, mennyire jelenik meg a valódi újságírói munka. Itt szerintem teljes stábcsere kell.

Akik eddig asszisztáltak a hírműsorok készítéséhez, nem alkalmasak arra, hogy egy közmédia-híradót csináljanak.

Itt kell a legtöbb embert lecserélni, természetesen nem a technikai munkatársakra gondolok, hanem azokra, akik a tartalmat előállították és szerkesztették. A harmadik dolog, ami nekem személyesen és minden adófizetőnek fontos: a közmédia működésének teljes transzparenciája. Ki kell alakítani egy rendszert, ahol a szerződések elérhetők. Ne egy kezelhetetlen, gyenge minőségű PDF-et kelljen keresgélni az MTVA egyik eldugott oldalán, hanem átláthatóan lehessen látni, mire megy a pénz. Ez a három elem szükséges, és remélem, őszre ezt már látni fogjuk. Valószínűleg a második lesz a leggyorsabb: egy új hírigazgató és egy valódi újságírókból álló új stáb felállítása szerintem nagyon gyorsan meg fog történni.

— Tehát mondhatjuk azt, hogy őszre már lehet egy jól működő közmédiánk?

— Szerintem ez a legvalószínűbb. De az is lehet, hogy a Tisza Párt tanácsadói körében már létezik egy teljesen kész médiatörvény és közmédiastruktúra, akkor ez lehet gyorsabb is. Mivel erről én semmit nem tudok, ezért gondolom azt, hogy inkább az ősz a reális.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina kiakadt Deák Dánielre: Még most is hazudsz! Még most is hülyének nézed a magyarokat!
A közéleti influenszert felháborította a Fidesz-párti véleményvezér Partizán-interjúja. A szituációt úgy írta le, hogy „Berlin eleste után két nappal Mengele doktor asszisztense egy partizánnal beszélget a rádióban, és az övsömör kezeléséről diskurálnak.”


Élesen bírálta a kormánypárti véleményvezéreket Pottyondy Edina egy a Facebook-oldalán. Azt írja, ő maga nem a megtorlás híve, de szerinte „a lelkiismeret pont arra van, hogy a gyarlóságainkat büntesse.” Deák Dániel interjúja a Partizánon például rendkívül felbosszantotta.

„Az rohadtul felcseszett, ahogy Deák Dani bevonult a Partizánba, hogy szakmázzon egy kicsit a Fidesz választási vereségének az okairól, elnézést kérjen Hann Endrétől (és önérzetesen kikérje magának, hogy amúgy máskor ilyet nem tett), és elmagyarázza a nézőknek, hogy valójában azon szakmai sztenderdek alapján dolgozott, amikkel a Telex újságírója felgöngyölítette a gödi akkumulátormérgezést.”

Hozzáteszi, hogy Deák Dániel nem árulta el, hogy a Megafonnak honnan lettek milliárdjai, de közben tagadta az állami finanszírozást.

„Nagyjából ez volt az az utolsó pillanat, amikor azt kellett volna mondani, hogy ne haragudj, Dani, te kis fa...szopó, még most is hazudsz! Még most is hülyének nézed a magyarokat, azok után, hogy egy ország mondta azt, hogy ebből elég”

– írta.

Szerinte a Telex stúdiójában Ferencz Orsolya is hasonlóan viselkedett. Úgy véli, „ezek a propagandisták és ezek a politikusok annak a rendszernek részei, ami emberek ezreit tette tönkre.”

„Gyűlöletre uszítottak, hazudtak, mocskoltak, és segédkeztek az ország kirablásában, a demokrácia leépítésében. Két napja még azzal vádaskodtak, hogy ukrán ügynökök a velük szemben ülők, akik háborúba akarják vinni az országot. Két hete még azzal fenyegetőztek, hogy ezeknek a poloskáknak nem lesz maradásuk az országban, ha újra nyernek”.

Példaként említi Pócs Jánost, aki „azt mondta egy tiszás aktivistának, hogy »13-án keressél magadnak egy másik országot bazmeg! Országot keressél magadnak te takony.«”

Ezután egy erős történelmi párhuzammal folytatja:

„És most, Berlin eleste után két nappal Mengele doktor asszisztense egy partizánnal beszélget a rádióban, és az övsömör kezeléséről diskurálnak.”

Néha szóba kerülnek a haláltáborok, a pogromok, de az asszisztens simulékonyan elmagyarázza a rádióhallgatóknak, hogy hát ez volt a reálpolitika, nagyon jól működő recept, de most megunták az emberek. Meg egyébként se történt semmi érdemleges, ami ne fordult volna már elő. És amúgy bármikor örömmel elmegy bárkivel az övsömörről beszélgetni.”

A Partizánnak is odaszúrt: „A háborús idők után olyan jó egy könnyed életmód-magazinban dumcsizni. Előző nap egy közismert kápót látott vendégül, aki imádott cigányokat »viccből« kemencébe zárni, de most nagyon jó sztorikat osztott meg arról, hogy hogyan főztek Herman Göringgel birkapörköltet a birodalmi napokon.”

A poszt végén úgy összegzi a véleményét:

„Tényleg nem akarok egy véresszájú, reakciós őrült lenni, de ez egy durván Stockholm-szindrómás működés, asszisztálás a mosakodásukhoz.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: