HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter az M1-en: Szerkesztő asszony, miért hazudnak Önök? Hogy bírja ezt Ön nevetés nélkül?

A választáson győztes Tisza Párt elnöke másfél év után jelent meg a köztévében, amelyet hazugsággyárnak nevezett. Szerinte attól a propagandától, ami a közmédiában ment az elmúlt években, Goebbels vagy az észak-koreai diktátor is megnyalta volna a tíz ujját.


„Jó érzés itt lenni másfél év után, amikor utoljára itt jártam, amikor utoljára ideengedték a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét” – ezzel indította szerda reggeli szereplését Magyar Péter a köztévén. Amikor a műsorvezető azt állította, hogy ők hívták korábban is, a Tisza Párt elnöke azt mondta, ez hazugság, majd ezzel vágott vissza: „Önök reggel, délben, este gyaláztak engem személyesen, a családomat. De nincs bennem személyes sértettség”.

A leendő miniszterelnök azután érkezett az M1 stúdiójába, hogy előtte a Kossuth Rádióban is beszélt. Ott szintén hosszan vitatkozott a műsorvezetővel arról, hogy kapott-e meghívást a közmédiába az elmúlt másfél évben, vagy nem, és ahogy a rádiót, úgy a köztévét is azzal vádolta, hogy folyamatosan hazugságokat terjesztettek.

„A program egyik eleme az, hogy ennek a hazugsággyárnak vége van. Meg fogjuk szüntetni ennek a hazugsággyárnak a hírszolgáltatását”

– jelentette ki. Azt is megjegyezte, hogy szerinte attól a propagandától, ami a közmédiában ment az elmúlt években, Goebbels vagy az észak-koreai diktátor is megnyalta volna a tíz ujját.

Magyar hangsúlyozta, hogy meg fogják teremteni a független, objektív média feltételeit. Szerinte ugyanis a közmédia nem tett eleget annak a kötelezettségnek, amit a médiatörvény is tartalmaz. Amikor a műsorvezető megkérdezte, hogy jogszerűen fel lehet-e függeszteni a közmédia hírszolgáltatását, a leendő miniszterelnök így reagált:

„Önök semminek nem tettek eleget. Több száz ítélet bizonyítja, hogy Önök teljesen kiegyensúlyozatlanul jártak el. Nem kell minket törvénysértéssel vádolni. Ha itt engem vádolnak törvénysértéssel, az olyan mintha a bolti tolvaj elkezd kiabálni a rendőrrel. Törvényesen fogunk eljárni és a hazug hírszolgáltatást fel fogjuk függeszteni”.

Amikor a műsorvezető megkérdezte, hogy bele fog-e szólni a közmédia munkájába, Magyar azt mondta:

„Ne keverjen össze minket Rogán Antallal, aki hetente berendelte Várhegyi Attilát. Az Önök vezetőjének papírja van arról, hogy egy feketeöves hírhamisító. Mégis itt lehet, és jár minden héten a Karmelitába”.

Amikor rátértek a Tisza Párt programjára, a pártelnök azt mondta, azért fognak dolgozni, hogy minden embernek jó legyen, rend, béke és biztonság legyen az országban. Nemcsak a saját szavazóikat, de a Fideszt támogatókat és mindenki mást is képviselni fognak. Azt is hozzátette, hogy a programjuk kapcsán „egy szó nem igaz azokból a vádakból, amik itt elhangzottak”. Ismét beszélt arról, hogy az elsődleges feladatuk az uniós pénzek hazahozatala, amelyhez négy feltételt szabtak Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A műsorvezető ekkor egy uniós zöldpárti politikust idézett, aki úgy véli, hogy Magyarország nem fogja csak úgy megkapni ezeket a pénzeket. Magyar ekkor közbeszólt:

„Ön megint a propagandát nyomja, asszonyom! Egy perce állít egy hazugságot, és nem engedi, hogy válaszoljak. Ön olyan embereket idéz, akinek semmilyen hatásköre nincs a magyar pénzek kapcsán!”

A politikus és a műsorvezető között ekkor ismét vita alakult ki arról, hogy milyen hírszolgáltatást nyújt a közmédia. Magyar kijelentette:

„Visszaadjuk a sajtó függetlenségét, szabadságát és leállítjuk az állami média tiltott támogatásait. Ennek a hazug propagandának vége lesz. Önöknél az is megjelent, hogy Németországban nincs internet. Önök még azt is leadták, hogy Németországban nem szexelnek az emberek!”

Amikor a műsorvezető arról kérdezte, hogy mit terveznek az előző kormány által bevezetett családtámogatásokkal, a Tisza vezetője ismét úgy reagált, hogy ezekről már a választás előtt is beszélt, csak nem közölték.

„Elmondtuk a választási kampányban is. Ha lett volna lehetőségem bejönni, és nem hazudtak volna reggel, délben, este, akkor elmondtam volna itt is, hogy minden, ami jó, megtartjuk. Ezek a kérdések mind megválaszolásra kerültek”

– jelentette ki.

„Önnek az a technikája, hogy kihozzon engem a sodromból, de nem fog tudni, kikérem magamnak” – mondta a műsorvezető.

Bár a beszélgetés folytatódott, Magyar Péter újra és újra azzal vádolta meg a műsorvezetőt, hogy a propagandát szajkózza. „Szerkesztő asszony, nem érzi ezt kellemetlennek?” – tette fel a kérdést.

Amikor például a műsorvezető szóba hozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, a leendő kormányfő közbeszólt:

„Hogy bírja ezt Ön nevetés nélkül? Azért ez elég jó képzés lehet, hogy ezt kibírja nevetés helyett. Szerkesztő asszony, miért hazudnak Önök?”

Magyar a leendő kormány céljairól szólva azt mondta, a legfontosabbnak azt tartja, hogy hazahozzák az uniós forrásokat, beindítsák a gazdaságot és letörjék az inflációt. Az uniós pénzeket hatékonyan akarják felhasználni. Amikor a műsorvezető rákérdezett arra, hogy ez mit jelent, ezt válaszolta: „Például nem lombkorona nélküli lombkoronasétányokat lesznek uniós pénzekből.”

Arról is beszélt, hogy kiterjesztik a rezsicsökkentést a tűzifára és tervezik felülvizsgálni a rendszerhasználati díjakat is. A diverzifikációról kérdésre válaszolva elmondta, hogy az a céljuk, hogy bővítsék a lehetőségeket, ne egy kőolajvezetéktől függjön az ország olajellátása.

„16 évig volt egy kormányunk, amelynek minden lehetősége meglett volna, hogy diverzifikálja az energiabeszerzést, ezt nem tették meg, szándékosan kiszolgáltatták a hazánkat egy irányba. Ennél csak jobb lesz. (...) Csődbe vitték az országunkat. Minden adat szerint Magyarország lett a legszegényebb és legkorruptabb az eu-ban, és önök még mindig nyomják ezt a propagandát”

– mondta a leendő kormányfő.

Azt is ígérte, hogy munkahelyteremtő beruházásokat fognak eszközölni, és a kis- és középvállalkozókat fogják támogatni, emellett például az egészségügyre és közútfejlesztésre is ezermilliárdot költenének.

Zárásként a műsorvezető azt kérte Magyar Pétertől, hogy ha meghívják őket, menjenek el a köztévébe a szakértőik is, „hogy többet tudjunk meg arról, mi vár ránk a következő négy évben”. A leendő miniszterelnök erre úgy reagált: „Vigyázzon, nehogy elnevesse magát itt a végén”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Tisza-kormány megszüntetné a jelzáloghitelek kamatstopját: 200 ezernél is több hitel törlesztője nőhet meg
Egy kormányzati tervezet szerint 2026. szeptember 30-ával kivezetik a jelzáloghitelek kamatstopját. A rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.


Csaknem öt év után, 2026. szeptember 30-ával megszűnhet a jelzáloghitelek kamatstopja egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint - írja a Portfolio. A döntés több mint kétszázezer lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitel-szerződés törlesztőrészletét érintheti, a rászoruló adósoknak a kivezetésig lenne lehetőségük a bankjukkal újratárgyalni a feltételeket.

A kormány indoklása szerint a 2022 elején bevezetett, majd a 2026-os választás után határozatlan időre meghosszabbított referencia-kamatstop nem fenntartható – írja már a 444.hu.

A Pénzügyminisztérium később pontosított a hírt eredetileg közlő Portfolionak, hogy a szeptember 30-ai dátum nem a végleges kivezetést jelenti, hanem eddig a napig kell kidolgozni a megoldást a ténylegesen rászoruló adósok számára. A cikk részletezi továbbá, hogy

A Magyar Nemzeti Bank szerint a sérülékeny adósok száma 19 ezer fő, nekik a szeptember 30-ai határidőig kell megegyezniük a pénzintézetekkel.
pp

Az MNB 2025 végi adatai szerint 848 milliárd forintnyi hitelállomány volt a kamatstop hatálya alatt, ami az összes jelzáloghitel-tartozás 11 százalékát teszi ki.

A lépésre a bankok régóta várnak, az intézkedés ugyanis 2025 végéig már 440 milliárd forintjába került a szektornak, a végső számla pedig megközelítheti az 500 milliárd forintot.

A pénzintézetek a referencia-kamatstop miatt többször is az Alkotmánybírósághoz fordultak, legutóbb májusban, de döntés eddig nem született az ügyben.

Az előző kormányzat korábban többször meghosszabbította a kamatstop intézményét, a családok védelmével indokolva a lépést. A bankszektor eközben folyamatosan a piaci torzulásokra és a jelentős veszteségekre hívta fel a figyelmet, a Magyar Nemzeti Bank pedig többször jelezte, hogy az intézkedés célzottabb formája lenne indokolt.

Miután a Pénzügyminisztérium jelezte a Portfolionak, hogy egyelőre tervezetről van szó, cikkünket mi is módosítottuk.

Kármán András pénzügyminiszter arról tájékoztatott minket, hogy: „Az előző kormányzat által 2022. január 1-től eredetileg fél évre bevezetett, de 2026. április 17-től határozatlan időre meghosszabbított a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja a jelenlegi feltételek mellett érvényben marad szeptember 30-ig, amennyiben az országgyűlés elfogadja a kormány törvényjavaslatát.

A kormány a következő hónapokban fontos társadalmi és a szakmai egyeztetéseket fog kezdeményezni, hogy a valódi rászorulók számára kidolgozzuk a tényleges segítséget.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb vezetőcsere: Leváltották a Magyar Pétert is védő Készenléti Rendőrség parancsnokát
Markó Attila István rendőr dandártábornok vette át a Készenléti Rendőrség irányítását a belügyminiszter döntése nyomán. Az új parancsnok a BRFK-tól érkezik.


Csütörtökön a belügyminiszter felmentette Tarcsa Csabát, és pénteki hatállyal Markó Attila Istvánt nevezte ki a Készenléti Rendőrség parancsnokának - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

Markó Attila István rendőr dandártábornok eddig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon töltött be rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesi pozíciót.

Az új belügyminiszter sorcserét hajt végre a rendőri vezetésben, korábban felmentette Terdik Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, helyére Baricska Norbert Tamás rendőr ezredes került, de az Országos Rendőr-főkapitányság élén is változás történt, szerdán iktatták be Mecser Tamás új országos főkapitányt, akiről már egy hete azt pletykálták, hogy ő veheti át az ORFK irányítását.

A Készenléti Rendőrség az országos rendőrfőkapitány közvetlen irányítása alatt álló, országos hatáskörű szerv. Feladatai közé tartozik a tömegrendezvények biztosítása, a határőrizeti feladatok támogatása, védett létesítmények őrzése, és alá tartozik a Nemzeti Nyomozó Iroda is, amely a legkomolyabb bűnügyekben nyomoz.

Május 4-én az új miniszterelnök, Magyar Péter bejelentette, hogy személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ helyett a jövőben a Készenléti Rendőrség látja el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az Aranykonvoj-nyomozás fordulatai miatt lemondott a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője
Benyújtotta lemondását Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. A HVG szerint a háttérben az ukrán aranykonvoj-ügy nyomozásának rendjéről folytatott éles szakmai vita áll a Legfőbb Ügyészséggel.


Benyújtotta lemondását Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, miután éles szakmai vita alakult ki közte és a Legfőbb Ügyészség között az ukrán aranykonvoj ügyében jogtalan fogvatartás gyanúja miatt folytatott nyomozásáról – értesült a HVG.

A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint a lemondáshoz vezető vita a nyomozás ütemezéséről és a lehetséges felelősök kihallgatásának sorrendjéről robbant ki, miután a vizsgálat már eljutott egy olyan pontra, ahol magas beosztású személyekkel szemben is felmerülhet gyanú.

„A Legfőbb Ügyészség szakfőosztályának szakmai álláspontja szerint egyes magas beosztású érintettek kapcsán már most megfogalmazódott bűncselekmény megalapozott gyanúja, míg a nyomozó ügyészség az eljárási cselekmények más sorrendjét preferálta” – áll a hivatalos közleményben.

A Legfőbb Ügyészség közleményében azt is jelezte, hogy a legfőbb ügyész írásos utasításba adta a nyomozóknak az ügy minden szálának kivizsgálását, függetlenül attól, hogy kit és mely szervezeteket érint. Azt is írták, hogy „a kérdéses nyomozásban a közeljövőben érdemi eredményekre lehet számítani”.

A vita miatt a Legfőbb Ügyész elvette az ügy vizsgálatát Fürcht Páléktól, aki ezután nyújtotta be lemondását. Ez fél év múlva lép hatályba. A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint Fürcht Pálnak felajánlottak egy ügyészi pozíciót a nyomozás felügyeleti területen.

A HVG információi szerint az Ügyészségen belüli feszültséget több tényező okozta, például hogy a rajtaütésre a legmagasabb kormányzati szintekről érkezhetett engedély, és ezzel sokkal kényesebbé vált, mint bármi, amiben a KNYF nyomoz. Ráadásul érintett lehet az Alkotmányvédelmi Hivatal is.

„A titkosszolgálatok elvileg nem befolyásolhatják az igazságszolgáltatást titkosszolgálati eszközökkel, márpedig ebben az ügyben – hasonlóan a néhány hónappal korábbi Gundalf- és Buddha-ügyhöz – az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) aktívan szerepet játszott” - jegyzi meg a lap.

Megemlítik saját információik alapján, hogy az ügyben tanúként kihallgatott egyik NAV-os vezető atipikus eljárásról beszélt, kiemelve, hogy a rajtaütés előtti napon kaptak csak az akcióra utasítást. A vallomás szerint hiába javasolták az ukrán konzul értesítését, az Alkotmányvédelmi Hivatal jelenlévő munkatársa ezt nem tartotta szerencsésnek. A NAV munkatársai megdöbbentőnek találták az ukrán pénzszállítókkal szembeni bánásmódot is, hogy bilincset és csuklyát húztak rájuk.

„Megdöbbentett ez az egész látvány, a saját eljárásainkban a gyanúsítottakkal sem szoktunk így bánni” – idézte a hvg a pénzügyőr vallomását.

Amikor elengedték volna az ukránokat, de egy telefonon bejelentkező államtitkár ezt a vallomás szerint megakadályozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk