HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter a Kossuth Rádióban: Be fogjuk tudni bizonyítani, hogy egy árva szó sem igaz abból, amit elmondtak a közmédiában

A leendő miniszterelnök másfél év után adott interjút a közmédiának. Többször is arról beszélt, hogy a rádióban „reggel, délben, este” hazudtak, de ez a jövőben nem lesz így, mert ígéretükhöz híven felfüggesztik a propagandamédia hírszolgáltatását.


„Örülök, hogy végre szabad szó is elhangzik ebben az épületben” – mondta Magyar Péter szerda reggel a Kossuth Rádióban. Felidézte, hogy utoljára másfél évvel ezelőtt, 2024 szeptemberében járt a közmédiánál. „Hárommillió ember szavazata és felhatalmazása kellett ahhoz, hogy újra beengedjenek és teret adjanak a legerősebb ellenzéki párt vezetőjének” – jegyezte meg a beszélgetés kezdetén.

Úgy látja, a közmédia a választás után most azt próbálja eljátszani, hogy szabad média, de most már késő, az vár rájuk, amit a kampány során megígértek. „A kormányalakítás után az egyik első lépésünk lesz, hogy felfüggesztjük ennek a propagandamédiának hírszolgáltatását” – jelentette ki a leendő miniszterelnök. Hozzátette, hogyy ez nem róla szól, hanem arról, hogy

„minden ember megérdemel egy közmédiát, ami a valóságot közvetíti”.

A riporter azt állította, ők korábban is hívták Magyar Pétert, de vagy nem kaptak választ, vagy kaptak, de nemlegeset. A Tisza Párt elnöke ekkor ennek ellenkezőjét állítva vitatkozni kezdett vele, majd közölte, hogy nem megy bele a játékba. Mint mondta, az emberek egy soha nem látott felhatalmazást adtak nekik, ők pedig ígéretükhöz híven a működő és emberséges Magyarország megteremtésért fognak dolgozni.

Azt is kijelentette:

„Be fogjuk tudni bizonyítani, hogy egy árva szó sem igaz abból, amit elmondtak a közmédiában”.

A riporter ezután megkérdezte, milyen terveik vannak a családtámogatásokkal, mert szerinte erről eddig nem kommunikáltak. Magyar azt ígérte, minden, ami jó intézkedés, azt meg fogják tartani, de ez a programjukban is szerepelt.

„Önöknek is elküldtük, bár Önök reggel, délben, este egy nem létező programról hazudtak”

– jegyezte meg.

A családtámogatások kapcsán elmondta, hogy egészen elképesztő, hogy 12 ezer forint a családi pótlék 2008 óta. Majd arról kezdett beszélni, hogy Magyarország az Európai Unió legszegényebb és a legkorruptabb országává vált. Ez ellen úgy akarnak tenni elsősorban, hogy hazahozzák az uniós pénzeket. A kérdésre, hogy hogyan tervezik ezt, Magyar azt mondta: „ugyanazt fogom elmondani, amit nem voltak hajlandóak leadni a választás előtt”.

Fel is sorolta a szükséges intézkedéseket: elfogadják az EU korrupcióellenes feltételeit, létrehozzák a vagyonvisszaszerzési hivatalt, csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, és visszaadják a sajtó és az egyetemek szabadságát is.

„Mindig csak olyan feltételeket vállalunk, ami jó a magyar embereknek. A magyar érdekeket fogjuk képviselni Brüsszelben és Moszkvában is” – jelentette ki a pártelnök.

A beszélgetés során azonban többször is összetűzésbe keveredett az őt kérdező riporterrel, aki felrótta neki, hogy nem hagyja kérdezni, és folyamatosan szidja azt a helyet, ahol most éppen beszél. Magyar nem hagyta magát:

„Nem érdekel, ön kérdezett, én válaszolok, gondolom a Kossuth rádió hallgatóit is érdekli, hogy mit tervezünk, ha már nem hívtak meg eddig”.

Cikkünket frissítjük...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók – Kiadós jégeső verte el Vas megyét: volt, ahol annyi esett, hogy fehér lepel borította a kerteket
Szerda este egy heves zivatarrendszer haladt át az országon, jelentős csapadékot hagyva maga után. Míg az ország keleti felén a víz hömpölygött az utcákon, Vas megyében és a Balaton környékén jég hullott az égből.


Szerda késő este egy heves zivatarrendszer robogott át az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt és látványos villámokat.

Az ország keleti felén, a Nyírségben és Debrecen környékén jött először az égi áldás, ott vízözönszerű esőzés kezdődött, az utcákon hömpölygött a víz.

Az Időkép beszámolója szerint

az Őrségben kiadós jég esett, Rátóton pedig a lehullott csapadék olyan vastag réteget képzett, hogy a kertek egy téli havazás nyomait mutatták. Körmenden is hasonló látványt nyújtott a lehullott jég.

A viharrendszer ezután a Balaton felé haladt tovább, a térségben szintén több helyen hullott jég.

Fotókon a nyugati jégeső:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sűrű jégeső, óriási villámok – Képeken a szerdai vihar leglátványosabb pillanatai
A zivatarok kiadós esővel, sokfelé jégesővel és mindent megvilágító villámokkal csaptak le szerda este és éjjel. Sokan látványos képeken örökítették meg a vihar különböző fázisait – mutatjuk a legjobbakat.


Szerda este heves zivatarrendszer söpört végig az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt. A Nyírségben és Debrecen környékén annyi csapadék esett egyszerre, hogy az utcán hömpölygött a víz. Vas és Zala megyékben viszont a jég esett olyan sűrűn, hogy volt, ahol mintha havazott volna, fehér lepelként borította be a kerteket. A Balaton sem úszta meg a jégesőt, a térségből is több helyről érkeztek fotók kisebb jégdarabokról az Időképhez.

A vihar félelmetes felhőkkel és óriási, mindent megvilágító villámokkal járta be az országot, sokan ezeket a pillanatokat örökítették meg.

Galériában mutatjuk a legjobb viharfotókat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elismerte a Tények: valótlanul állították Magyar Péter apjáról, hogy „lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított”
A TV2 Tények szerda esti adásában olvastak fel egy helyreigazítást egy 2025-ös riportjukkal kapcsolatban. Az eredeti anyagban elhangzott vádakat, miszerint Magyar István lopott és csalt, a csatorna most valótlan híresztelésnek minősítette.
DKA - szmo.hu
2026. június 11.



Élő adásban ismerte be a Tények, hogy korábban valótlan állításokat közölt Magyar Péter édesapjáról. A TV2 hírműsorának szerdai adásában hangzott el a helyreigazítás, amit az a Varga Attila olvasott fel, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított – számolt be róla a 24.hu.

A csatorna elismerte, hogy a 2025. augusztus 31-i adásukban valótlanságokat híreszteltek. A helyreigazító szöveg szerint a Tények valótlanul állította, hogy dr. Magyar István bűncselekményeket követett volna el.

„A Tények 2025. augusztus 31. napján sugárzott esti adásában valótlanul híreszteltük, hogy Dr. Magyar István, Magyar Péter édesapja lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított” – hangzott el a műsorban.

A korrekció kitért arra is, hogy a csatorna tévesen híresztelte, hogy Magyar Péter édesapja és nagybátyja, Magyar József „a Molnár Miklós által a Magyar-Molnár Pálinkaház Kft-be fektetett több mint 80 millió forintot, a saját kezére játszotta”.

Az eredeti, „Kitálalt Magyar Péterről egy családtag” című anyagot Andor Éva vezette fel tavaly augusztusban. A hírolvasó a felvezetőben úgy fogalmazott:

„A Magyar család lopott, csalt, sikkasztott és közokiratot hamisított, erről vallott a Tisza Párt elnökének egyik közeli rokona”.

A helyreigazítás tényét különösen érdekessé teszi, hogy azt Varga Attila olvasta fel. A hírolvasó a választás előtt szerepelt abban a videóban, amelyben a Tények munkatársai a Fideszre és Orbán Viktorra való szavazásra buzdítottak, majd a választás után ezeket a tartalmakat törölte a közösségi oldalairól.

A TV2 a helyreigazítás ellenére a 2025. augusztus 31-i, vitatott anyagot továbbra is elérhetővé teszi a saját felületén.

Magyar Péter a Facebookon kommentálta a helyreigazítást.

„Kis színes estére. A sokat látott szakértő televíziójában zajlik az élet. Pár év múlva bizonyára médiatörténelem lesz a TV2 ocsmánysága és hazugságcunamija” – írta a kormányfő sírva nevetős emojik kíséretében.

A Tények az elmúlt években többször kényszerült bírósági ítélet nyomán helyreigazításra ellenzéki politikusokról közölt valótlan állítások miatt. A csatorna vezetése május elején jelentette be, hogy a Tények jelenlegi formájában megszűnik, bár az utolsó adás időpontját nem közölték. Új hírmárkák bevezetésével és a szerkesztőségi struktúra átalakításával ígérik a szakmai normák megerősítését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbánék továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak
A miniszterelnök szerint Facebookon kritizálta a volt kormánypártot. Szerinte Orbán Viktorék a választás óta még mindig a gyász első fázisában vannak, hazudnak a saját szavazóiknak, és nem veszik észre, hogy már elveszítettek egymillió támogatót.


„Nincs új a nap alatt” – ezzel a felütéssel kezdte csütörtök reggeli Facebook-posztját Magyar Péter, aki élesen bírálta a Fidesz politikáját.

Mint írja, a volt kormánypárt azonnal bemondta, hogy nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket, és hogy az ország megkapja az uniós ezermilliárdokat. A miniszterelnök szerint „nem érdekli őket sem az egészségügy helyzete, sem a széteső MÁV, sem a járhatatlan utak, sem a magyar vállalatok és munkavállalok nehézségei”.

„Orbán Viktor szétesőben lévő pártja nem támogatja azt sem, hogy az Európai Ügyészség 2021-ig visszamenőleg kivizsgálhassa, hogy hány ezer milliárd forintot loptak el a magyaroknak járó uniós forrásokból. A Fidesz nem támogatja a harmadik országból behozott, nem magyar munkavállalók behozását korlátozó jogszabályt sem. Ehelyett a munkavállalókat kizsigerelő multik mellé áll. Orbánék elutasítják azt is, hogy börtönnel legyen büntethető, ha valaki szándékosan meghamisítja a vagyonnyilatkozatát” – sorolja tovább Magyar.

Szerinte Orbán Viktorék „továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak.”

A kormányfő úgy látja, „igazi farizeusként igyekeznek álszent életvezetési tanácsokat adni a magyaroknak”, és a saját választóiknak is hazudnak.

Úgy látja, a Fideszben még mindig nem értik, mi történt.

„Még mindig a gyász első fázisában vannak. És közben nem veszik észre, hogy 2 hónap alatt, az április 12-i történelmi vereséghez képest is elveszítettek egymillió támogatót.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk