SZEMPONT
A Rovatból

Azt fogjuk gondolni, hogy utcán élni bűn

Példátlan, hogy egy ország alkotmányban tiltsa meg az utcán élést - mondja Gurály Zoltán a Menhely Alapítvány munkatársa.
Mizsur András, Abcúg, Fotó: Végh László, Hajdú D. András - szmo.hu
2018. október 15.



Az egész társadalomra káros lehet a hétfőn életbe lépett jogszabály, ami gyakorlatilag betiltja az utcai hajléktalanságot, mert azt üzeni az embereknek, hogy a sikertelenség büntethető, mondta Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány módszertani munkatársa, a Február Harmadika munkacsoport vezetője. A szakember szerint az intézkedés felerősíti azt a vélekedést, miszerint a hajléktalanokkal szemben a kényszerítés is megengedhető, csakhogy eltűnjenek az utcáról. Nem egyedi Európában, hogy rendőrök viszik be szállóra a hajléktalanokat, az viszont példátlan, hogy egy ország alkotmányban tiltsa meg az utcán élést. Az új szabályozás a szállóknak is komoly problémát jelent, ugyanis nincs elég emberük, hogy egész nap nyitva tudjanak lenni. Interjú Gurály Zoltánnal.

– A hétfőn életbe lépett törvénymódosítás értelmében általánosságban tilos lesz a közterületen való életvitelszerű tartózkodás. Az eddigi szabályozás a világörökségi részekre, illetve az önkormányzat által kijelölt területekre vonatkozott. A korábbi gyakorlat azt mutatta, hogy a hatóságok nem igazán tartották be ezeket a szabályokat. Mire számít, ezután is így lesz?

– Való igaz, hogy az előző szabályozást alig hajtották végre. A szabálysértési eljárások szinte kivétel nélkül figyelmeztetéssel zárultak, legtöbbször csak szemetelés vagy hangoskodás miatt volt büntetés. Lehet, hogy megint csak ez fog történni, viszont fontos különbséget látok a kétféle tiltás között: míg korábban csak bizonyos feltételek mellett számított szabálysértésnek az életvitelszerű közterület használat, addig most minden körülmény között az. Tehát nem csak azért rossz, mert bizonyos körülmények között zavaró, hanem önmagában rossz, hibás cselekmény. Ez a változás később visszahat a társadalom gondolkodására: előbb-utóbb tényleg azt fogjuk gondolni, hogy utcán élni bűn. Egy törvény vagy rendelet olyan dolgot nyilvánít szabálysértésnek, amit a társadalom is büntetendőnek, betiltandónak tart. Szerintem most nem így gondolkodnak az emberek a hajléktalanságról. Van egy furcsaság, két éve készítettünk egy reprezentatív adatfelvételt a lakosság körében, amiből az derült ki, hogy a megkérdezettek döntő többsége inkább segítené a hajléktalanokat, mint büntetné. Miközben a többség azt is gondolja, hogy a hajléktalanokkal szemben a kényszerítés is megengedhető, hogy eltűnjenek az utcáról. Ez egy komoly ellentmondás, amely arról tanúskodik, hogy az emberek nem nagyon tudnak mit kezdeni a hajléktalanság által megjelenő problémákkal és ez folyamatos feszültséget okoz a közösségekben. Ez a konfliktus állhat a mostani intézkedés mögött, valószínűleg ezt a kormány ugyanúgy felmérte.

– Vagyis az intézkedés valódi újdonsága az, hogy az egész társadalom sérül általa?

– Az embereknek alapvetően a sikertelenség jut eszükbe egy hajléktalan láttán: valami nem sikerült az életében, ő is jobbat, mást akart. Tudják, ha valaki kifekszik az utcára, akkor ő már mindent feladott. Automatikusan magukra vetítik ezt a helyzetet, ez okozza igazából a stresszt bennük: “Úristen, ez velünk is megtörténhet.” És ha azt látják, hogy valaki szerencsétlenségében még bűnelkövetővé is válik, az csak növelni fogja ezt a feszültséget. Ez az az állapot, ami be fog szivárogni a mindennapi viszonyainkba: a sikertelenségnek lehet az a következménye, hogy büntethető vagyok. Nem állítom, hogy ez a kormány szándéka, és az sem biztos, hogy így fog történni, de tapasztalataim szerint nem elhanyagolható ennek veszélye. Amikor valaki kifekszik az utcára, akkor nem csak arról van szó, hogy nincs hol aludnia, hanem segítséget kér. Milyen az a közösség, ahol nem lehet büntetlenül segítséget kérni? Egyes elméletek szerint a közterületi hajléktalanság egyfajta demonstráció: a saját szegénységén túl felmutatja a társadalom állapotát. Erre minden önálló és felelős állampolgárnak szüksége van, még akkor is, ha ez a látvány sokszor nem szép.

– A hajléktalanoknak ezentúl a hatóságok felszólítására kötelező lesz bemenniük egy szállóra. Akkor indul meg a szabálysértési eljárás, ha a rendőr 90 napon belül háromszor szólítja fel a hajléktalant a közterület elhagyására, és ennek negyedik alkalommal sem tesz eleget. Hogyan lesz bizonyítható, hogy valaki valóban életvitelszerűen él az utcán?

– Elsőre olvasatra úgy tűnt, hogy nehezen. Kérdéses, mennyire áll meg az életvitelszerűség, ha például valaki időről időre bemegy a szállóra. Vagy: sok hajléktalannak van bejelentett lakcíme. Tapasztalatból tudjuk, hogy gyakran olyanok is huzamosabb ideig tartózkodnak közterületen, akiknek amúgy van lakásuk, de nincs áram vagy fűtés az ingatlanban.

– Ha matracon fekszenek az aluljáróban az már egyértelműbb helyzet?

– Nem biztos, mert az utcai szociális munkások több olyan hajléktalannal találkoztak, akiknek volt szállós jogviszonyuk, de valamiért egy-egy éjszakán nem tudtak bemenni a szálláshelyre. Ez sem nevezhető életvitelszerűségnek, hiszen bárkivel előfordulhat, hogy lekési az utolsó buszt vagy vonatot és nincs hová mennie reggelig.

Tehát az is a probléma az új szabályozással, hogy homogén csoportként kezeli a hajléktalantársadalmat?

– Igen, mert az általános kép szerint az él az utcán, akinek nincs hol laknia; a rendesebbje este bemegy a szállóra, napközben pedig a nappaliban melegedőn van. Ehhez képest nagyon különböző életstílusú ember él az utcán, akiket csak a “hajléktalan” definíciója köt össze.

– A kormány többször hangoztatta, hogy mindenkinek van elég hely a szállókon, senkinek sem kell az utcán élnie. A téli krízisidőszakban megnyitott extra szálláshelyekkel együtt országosan 11 200 férőhely van, miközben szakértői becslések szerint a hajléktalanság 20-30 ezer embert érinthet. Hol az igazság: van elég férőhely vagy sem?

– Erre nincs egyértelmű válasz, az élet ennél összetettebb. Budapesten talán három olyan szálló van, ahol többnyire van üres hely, de pont nemrég futottam bele egy esetbe, amikor lett volna hely, csakhogy a hajléktalan ápolásra szorult, és erre csak néhány intézmény alkalmas. A szociális munkások egész éjszaka kerestek helyet számára, mire sikerült elhelyezni. Ez csak egy szempont, de számtalan más oka lehet, amiért egy hajléktalan nem tud bármelyik szállóra bemenni. Manapság nem ritka, hogy a hajléktalanok dolgoznak valahol, ez esetben munka után még el kell jutniuk a szállóig, ami pénz és idő. Van még egy másik óriási tévedés, ami abból adódik, hogy legtöbben a hajléktalan népességet állandónak tekintik. Felméréseink szerint havonta országosan 120-180 ember válik hajléktalanná, és közel ennyien kerülnek ki a hajléktalanellátás látóteréből. Elvileg könnyedén ki lehetne számolni, hogy ha adott pillanatban az összes hajléktalan bekerül szállóra, akkor mennyi idő múlva lesz ugyanennyi ember az utcán, aki be akar kerülni szállóra. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű, mert a szálláshelyek felén olyan emberek laknak, akik lakhatásuk elvesztése után közvetlenül kerültek be az intézménybe, nem éltek az utcán. Tehát nagyon nehezen lehet kikalkulálni, mennyi férőhelyre lenne szükség. Én azt tippelem, hogy a jelenleginél jóval több férőhelyre lenne szükség ahhoz a szolgáltatási szinthez, amivel a jogszabály megalkotói számoltak. Véleményem szerint ezért sem jó eszköz a hajléktalanság felszámolására a szankcionálás.

– A közvélekedés mégis az, hogy a hajléktalanok igenis menjenek be szállóra, ha van hely.

– Ezeket a szállókat úgy kell elképzelni, hogy egy-egy helyen nagyon sok, nem ritkán 50-100 főt szállásolnak el egyszerre. Általában 10 ember kerül egy szobába, teljesen véletlenszerű, hogy ki mellé kerülnek. A termek túl vannak fűtve, hogy ne kelljen takarót adni az ágyi poloskák miatt. Közös a konyha, a WC és a zuhanyzó, hadd ne soroljam. Mentálisan nagyon megterhelő egy ilyen helyen élni. Átmeneti megoldásnak jó a szálló, de senki sem gondolhatja, hogy pótolhat egy lakást.

– Hogy fog kinézni a rendőri intézkedés? Ők fogják elszállítani a hajléktalanokat a szállóra?

– Szerintem az utcai szolgálatot fogják odahívni. Csakhogy ha az illető a következő sarkon ki akar szállni az autóból, akkor nem tehetünk semmit, nincs jogunk korlátozni a szabadságát. A rendőrök ezt nehezen értik meg, ők annak örülnének, ha az utcai szolgálat akár kényszerrel is elvinné a hajléktalanokat a szállóra. Való igaz, hogy van egy réteg, körülbelül a hajléktalanok tíz százaléka, akikkel mi hosszú távon sem tudunk mit kezdeni.

– Más országokban van példa arra, hogy a rendőr kényszerítheti a hajléktalant, hogy szállóra menjen?

– Előfordul, de máshol inkább az a gyakorlat, hogy nem önmagában a közterületen élés, hanem valamilyen más szabálysértés, például hangoskodás vagy szemetelés miatt intézkednek a rendőrök. Németországban az elmúlt néhány évben megháromszorzódott a hajléktalanok száma; mindenütt, ahol ennyire drasztikusan megnőtt az utcán élők száma, ott hasonló korlátozó intézkedéseket vezettek be. Magyarországon viszont nem történt ilyen hajléktalan-boom. A másik fontos különbség, hogy mindenhol helyi szinten, az önkormányzatok szabályozzák a kérdést. Nincs országos törvényi szabályozás, arra pedig végképp nincs példa, hogy a tiltást belefoglalják az alkotmányba. Nálunk a kínzással és az emberkereskedelemmel került egy szintre az életvitelszerű közterületen tartózkodás, hiszen alkotmányban csak nagyon súlyos cselekedeteket szoktak tiltani.

– Mi motiválhatja a kormányt a hajléktalanok elleni intézkedésben?

– Nemrég olvastam Szrgya Popovics Útmutató a forradalomhoz című könyvét. Ebben a szerző leírja egy meleg kaliforniai polgármester történetét, aki többször is sikertelenül indult a választásokon. Aztán kitalálja, hogy a kutyaszar ellen fog kampányolni, és ennek köszönhetően végül megnyeri a választást, majd a könyv szerint egy kitűnő melegjogi szabályozást vezetett be. Szerintem a hajléktalanság is egy olyan ügy, amivel választásokat lehet nyerni: nagyon látványos, emocionálisan bevonja az embereket, alkalmas arra, hogy tömegekhez juttassanak el politikai üzeneteket. Sokszor találkoztam azzal utcai segítőként, hogy a házak között élő hajléktalanokat a lakók egy része segítette, másik része üldözte. Legtöbbször sikerült valamilyen kompromisszumos megoldásra jutnia a két csoportnak: akit lehetett, segítettek, akit nem, azt a közösség eltessékelte egy idő után. A most életbe lépő intézkedés azzal, hogy az üldözőket segíti, nem csak a hajléktalan emberek, hanem az őket segítők számára is új helyzetet teremt. Egy új fajta illegális, összekacsintós, “dafke” szolidaritás alakulhat ki, ami hosszú távon komoly társadalmi eróziót okozhat. Arról nem is beszélve, hogy mostantól többen érezhetik úgy, hogy bármit megtehetnek a hajléktalanokkal, hiszen büntetendő dolgot csinálnak. Eddig is voltak atrocitások, könnyen elképzelhető, hogy ezután még több lesz.

– A szállók hogyan készülnek az új időszámításra?

– Az éjjeli menedékhelyek most is 80-90 százalékos kihasználtsággal működnek. Leginkább a nappali melegedők készülnek, mert egy friss kormányrendelet értelmében már reggel hattól nyitva kell lenniük. Senki sem tudja, hogyan fogják ezt logisztikailag megoldani. Plusz embereket kéne felvenni, de hiába van rá pénz, a hajléktalan ellátásban dolgozó szervezetek már régóta azzal küzdenek, hogy nincs elég szociális munkás. Azt sem tudjuk még, mi lesz azokkal, akik több szállóról is ki vannak tiltva magatartási problémák miatt. Az intézmények kétségbe vannak esve, hogy mi történik, ha a rendőrök elkezdik beszállítani hozzájuk a kitiltottakat. Nem tiszta a jogi helyzet. Tervek szerint lesz egy vagy kettő első befogadó hely, ahová azokat a hajléktalanokat vinnék, akik ellen szabálysértés miatt intézkednek a rendőrök. Erre most rengeteg pénzt költ a kormány. Önmagában nem ördögtől való elképzelés, hogy legyen egy hely, ahová garantáltan be tudnak menni a hajléktalanok és nem kell szállóról szállóra vándorolniuk, férőhelyet keresve. (A pénteken megjelent kormányrendelet szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működteti az egyik befogadót, ennek finanszírozására egy 300 milliós keretből kaphat pénzt a szervezet. Az interjú a rendelet megjelenése előtt készült – a szerk.) Az első befogadóból 48 órán után kell továbbszállítani őket egy megfelelő szálláshelyre. Elvileg orvosi felügyelet is lesz, a beérkezőket azonnal megvizsgálják majd. Egy szállón nincs ilyen, magam is szoktam aggódni, amikor ügyelek a szállón, hogy milyen fizikai állapotban van az, akit az utcáról hoznak be. Főleg azoknak lehet segítség ez az első befogadó, akik frissen váltak hajléktalanná, például kilakoltatás miatt.

– Mennyire reális, hogy a hajléktalanokat közérdekű munkára küldjék?

– Talán a jogszabályalkotók is belátták, hogy morálisan nehezen lenne védhető, ha a hajléktalanokat pénzbírsággal büntetnék és ezért lett helyette a közérdekű munka, valamiféle nevelő célzattal. Azt azért érdemes hangsúlyozni, hogy a közérdekű munkáért nem kapnak pénzt az emberek, hiszen ez büntetés. Ami még érdekes, hogy a rendelet szerint ha a bíróság megállapítja a szabálysértést, akkor az ítéletet azonnal végre kell hajtani, már nem is engedik ki a fogdából az illetőt. Számomra mégis az a legabszurdabb eljárási szabály, hogy mielőtt őrizetbe vesznek valakit a rendőrőrsön egy orvos megvizsgálja, hogy fogdaképes-e az illető. Ha kiderül, hogy nem, mert például olyan rossz fizikai vagy mentális állapotban van, akkor megszüntetik az eljárást és kiteszik az utcára. Vagyis a szabálysértési eljárásnak nem része annak vizsgálata, hogy az illető élete, testi épsége veszélyben van-e.

– Az új szabályok értelmében hétfőtől a hajléktalanok személyes tárgyait a rendőrségnek vagy az önkormányzatnak kell tárolnia. A tárolhatatlan ingóságokat azonnal megsemmisítik, ha később jelentkeznek ezekért, akkor kifizetik nekik annak értékét, de előbb levonják belőle a tárolás és a megsemmisítés költségeit. Később ezt kivették a jogszabályból, mégsem fizetnek a megsemmisített tárgyak után, igaz, a költségeket sem számolják fel. Ez szimplán a hajléktalanok szívatásáról szól?

– Ez inkább a praktikusságról szól, a rendelet legnagyobb részét ennek a szabályozása teszi ki, részletesen le van írva, hogyan kell leltárba venni az ingóságaikat, a megsemmisítéssel ezt akarták egyszerűsíteni. Az utcai szociális munkások eleve kevés cuccot szoktak elhozni a hajléktalanokkal . Az erdőlakó hajléktalanok esetében tényleg problémát jelenthet a dolgaik elhelyezése, bár őket a legritkább esetben sikerül rávenni arra, hogy szállóra menjenek.

– Sajtóértesülések szerint kedden és szerdán a rendőrség nagyszabású razziát tart Budapesten. A hírek szerint nemcsak a belső kerületekből akarják kiszorítani a hajléktalanokat, hanem azokat is felkutatják, aki az erdőkben felépített kunyhóikban húzták meg magukat.

– Vannak csúnya történelmi példák arra, amikor a hatóságok elkezdték összefogdosni a hajléktalanokat. Nem tartom reálisnak, hogy ennek hatására a hajléktalanok majd tömegesen bevonulnak a szállókra. Főleg azok nem, akik ezekben a kunyhókban élnek. Sokkal önállóbbak, ahogy én ismerem őket, odébb fognak állni, megpróbálnak rejtőzködni. Valakinek nem való a szálló, van, akinek rosszat tesz, mert elveszíti a mozgékonyságát, de az autonómiáját mindenképpen. Szerintem az ember karaktere dönti el, ki milyen túlélési stratégiát választ, ha hajléktalanná válik. Annak ellenére, hogy szállón dolgozom, én biztosan az aktív túlélést választanám; valószínű, hogy inkább egy sátorban húznám meg magam valahol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Kozák Tamás az árrésstopról: Nem tudok olyan országot mondani, ahol ezt hosszabb távon fenn lehetett tartani
Nagy Márton már arról beszél, hogy valamilyen formában „örökre” maradhat az árrésstop. De a Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a szocialista tervgazdaságot idézi, ráadásul az egész csak egy tüneti kezelés, a valódi okokkal nem foglalkozik.


A kereskedőket sokkolta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter a héten már arról beszélt, hogy az árréstop akár nyár végéig maradhat, sőt, akár "örökre" korlátozhatja valamilyen formában a kormány a kereskedők hasznát. Vagyis a jelek szerint az intézkedést nem vezetik ki május végén, annak ellenére, hogy az eredeti rendeletben ez szerepel. Sőt, Nagy Márton újabb bolthálózatokra, például a DM-re, a Rossmanra és a Müllerre is kiterjesztené a szabályokat, valamint a tusfürdőktől a pelenkákig jónéhány háztartási cikknél is 10 százalékos szinten a korlátozná árrést. Mindezt az infláció elleni harcra hivatkozva.

A kereskedelmi szövetségek szerint ez hosszú évekre tönkreteheti a kereskedelmet, boltbezárásokhoz és elbocsájtásokhoz vezethet, és végső soron az fogyasztók isszák majd meg a levét. A lehetséges hatásokról beszélgettünk Kozák Tamással, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárával.

– Nagy Márton szerint akár örökre velünk maradhat az árrésstop, ami szerinte nagy siker. Valóban az?

– Az tény, hogy az infláció lassult, de ettől még ez egy olyan adminisztratív beavatkozás az árszabályozásba, ami lefojtja az inflációt, de nem oldja meg.

Lehet azt mondani, hogy ez sikeres, mert megállt az infláció növekedése, ami egyébként tény, de ez csak egy tüneti kezelés, mert arról, hogy mi az infláció oka, még nem beszéltünk.

Másrészt ez egy adminisztratív beavatkozás a cégek árképzésébe, de ettől a piaci nyomás nem szűnik meg. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy ez egy korrekció, viszont amikor egy ilyen beavatkozás megtörténik, akkor ennek könnyen az lehet a következménye, hogy ezt a korrekciót is majd korrigálni kell. Lehet, hogy jövőre az infláció újból magas lesz, amikor visszaáll a piaci alapú árképzés, mert a viszonyítási alap, a bázis egy mesterségesen alacsony szinten volt fixálva.

– Az árrésstopnak van egy olyan részletszabálya, hogy a legkisebb boltokra ez nem kötelező. De akkor legalább ezeken ez a szabály segít?

– Olyan szempontból segít rajtuk, hogy nem kötelesek az árakat csökkenteni. Viszont van egy olyan hatása, hogy ebbe az árversenybe ők nehezebben tudnak beszállni. Abba gondoljon bele, hogy egy nagy üzletlánc valahogy ideig-óráig kiköhögi ezt, le tudja szorítani az árréseket, tud veszteségesen működni, de már nagy üzletláncok is elmentek a falig. Egy kis bolt, akinek mondjuk a kínálatában 80-90%-ban élelmiszer van, teljesen más költségszerkezettel működik, mint egy nagy üzletlánc. Nem tud annyira hatékony lenni. A kis boltnál a fajlagos költségek sokkal magasabbak, ezért nehezebben tudja felvenni az árversenyt.

Tehát nehéz helyzetbe hozhatja a kisboltokat.

Mert mit csinál a Marika néni meg a Józsi bácsi? Előveszi a katalógust, amit bedobtak a postaládájába, és megnézi. Ha azt látja, hogy 10-20%-kal olcsóbb a szomszéd kisvárosban lévő áru, a szupermarketben, hipermarketben, akkor fölszállnak a guruló kocsival a buszra, elmennek, és bevásárolnak ott.

– Lehet, hogy Józsi bácsi és Marika néni éppen hogy csak el tud menni a sarki boltig.

– Ha csak úgy nem.

– Ilyenfajta árréssapkák máshol is léteztek.

– Amennyire én tudom, talán Romániában voltak, de nem tudok olyan országot mondani, ahol ezt hosszabb távon fenn lehetett tartani.

Ilyen jellegű adminisztratív beavatkozások az árképzésbe a tervgazdaságban voltak.

Tehát ahol nemcsak az árat rögzítik, hanem a volument is meghatározzák, mert megmondják, hogy van egy viszonyítási alap, hogy mennyi készletet kell a polcon tartani a kereskedőknek, akikre ez vonatkozik. Ez egy picikét már hajaz a tervgazdaság jellegű irányításra. Kérdés, hogy mi a cél? Próbáljunk meg annak a fejével gondolkodni, aki hozza ezeket a döntéseket. Az infláció kordában tartása vagy szinten tartása történik, ez azt gondolom, hogy elfogadható cél, annak érdekében, hogy a vásárlóerő szinten maradjon. Mert hiába növekszik a bér, ha elviszi az infláció a bérnövekedés hatását, akkor nincsen reálbérnövekedés, nincsen fogyasztás. Eddig még azt mondom, hogy partner tud lenni a piaci szektor is a gazdaságpolitika döntéshozóival. Viszont akkor, amikor egy ilyenfajta árszabályozás meghatározza azt is, hogy mennyi nyeresége lehessen egy cégnek, akkor ez már gyakorlatilag egy újraelosztás jellegű gazdaságpolitikai beavatkozás.

– Meddig lehet működtetni egy piacgazdaságot tervgazdasági utasításokkal?

– Hosszú távon nem lehet. Ha hosszú távon elszakadunk a piaci logikától, nem következik be nyereségfelhalmozás, akkor nincsen beruházás sem. Ha nincsen beruházás, akkor előbb-utóbb versenyképtelenek lesznek a kereskedők is. És előbb-utóbb a fogyasztók fogják megérezni ennek a negatív hatását.

– Ha ez a módszer nem eléggé piackonform, akkor hogyan kellene ugyanezt a célt elérni olyan eszközökkel, amik azok? Hogyan kellene ezt jól csinálni?

– Meg kell nézni, hogy mi az oka az inflációnak. Azoknál a termékeknél, ahol például magas az importrány, ott a forintnak a leértékelése önmagában egy inflációs tényező. Meg kell nézni, nemcsak a kereskedőknél, hanem mindenkinél, hogy milyen költségek rakódnak rá az árakra. Az energiaköltség, vagy akár a műtrágyaköltség nagyon jelentős költségnövekedést okozott a mezőgazdaságban.

Azt is érdemes megnézni, hogy a régióban ugyanez okozott-e ekkora élelmiszerár-növekedést?

Az élelmiszerár-növekedés mindenhol magas körülöttünk, de itt a legmagasabb. Fel kell tenni a kérdést, hogy miért.

Például van-e olyan adótartalom akár Ausztriában, akár Szlovákiában, ami ilyen szempontból növeli a fogyasztói árakat? Ne felejtsük el, hogy a 27%-os áfa egyedülállóan magas, bár igaz, hogy több terméknél vannak kivételek, a húsnál és a tejtermékeknél 5, illetve 18 százalék, de az általános alap áfakulcs 27 százalék. Plusz a kiskereskedelmi adó 4,5 százalékát nem kell máshol elszámolni a környező országokban, de nálunk az is beépül az árba. Ez igen messze vezet.

– Elhangzott a miniszter hétvégi nyilatkozatában, hogy esetleg a pipereháztartási eszközökre, testápolószerekre is kiterjed majd ez az árstop.

– Nem tudjuk még, hogy ennek pontosan mi a terjedelme, hogy konkrétan milyen termékekre fog ez kiterjedni. Viszont ha megnézzük, hogy a fogyasztói kosárban milyen súlya van ezeknek a termékeknek, láthatjuk, hogy minimális, bőven 1% alatti ezeknek az inflációs hatása. Tehát itt nem értjük, hogy mi a cél.

– Nagy Márton március 17-én azt írta, és azóta is mondja, hogy a kormány az adócsökkentés pártján áll.

– Ahhoz, hogy GDP-növekedés legyen, hogy a magyar cégek versenyképessége erősödjön, a piaci szférában kellene az adócsökkentéseknek megtörténnie, mert akkor lesznek versenyképesebbek a vállalatok, és az tud hatni a GDP-re. Mert a GDP attól fog növekedni, hogy a vállalatok hozzáadott értéke növekszik. Ezt még nem látjuk. Csak akkor tud GDP növekedni, ha a cégek nyeresége növekszik. Én most nem látok ilyen kitörési pontokat, mint közgazdász.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos: Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni
Hiába jönnek a választások, már kevésbé futja a hangulatjavító intézkedésekre, mert az Orbán-kormány által létrehozott eltorzított piacgazdaság egyre gyengébb eredményeket produkál - mondja a volt jegybankelnök.


Hiába beszélt Orbán Viktor repülőrajtról, a gazdasági mutatók valami egészen mást jeleznek. A KSH szerint 2025 első negyedévében nemhogy nőtt volna a GDP, de negyedéves alapon 0,2, éves alapon pedig 0,4 százalékkal csökkent. A stagnáló gazdaság képe rajzolódik ki, amit a gyenge külkereslet, a német gazdaság gondjai, a vámháború és a vállalati beruházások visszaesése is súlyosbít. Eközben a kormány újabb adómentességi és családtámogatási intézkedésekkel próbálja életben tartani a belföldi fogyasztást – és a politikai bizakodást.

Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárt kérdeztük arról, miért nem akar megindulni a növekedés, miért lett ilyen nagy a valóság és a propaganda közötti szakadék, és mennyire bízhatunk abban, hogy majd a második félévben minden jobbra fordul. Az interjúban szó esik a bizonytalanság bénító hatásáról, a politikai marketing korlátairól, és arról is, hogy miért nem segít a kormányzati „extraprofitozás” akkor, amikor valójában épp bizalomra lenne a legnagyobb szükség.

– Ennél szebb repülőrajtot nem is kívánhattunk volna magunknak.

– Az irónia jogos, mert számomra érthetetlen okokból a miniszterelnök tavaly decemberben azt vállalta nyilvánosan, hogy „2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak”, majd már az idén valóban a repülőrajtot ígérte. Mondta mindezt olyan év után, amikor a gazdaságunk összesen fél százalékkal nőtt, azt is csupán a zsugorodást hozó 2023-as évhez képest. Értem én, hogy két lapos, mondhatnánk recessziós év után jó lenne bejelenteni a repülőrajtot, és elmondani, hogy

„lesz nagy csodálkozás, amikor az első negyedéves gazdasági számok majd 2025-ben kijönnek”. Hát valóban nagyot néztünk. Orbán előrejelzéseinek ez a része bekövetkezett.

Bár az elemzői közösség nem várt komoly növekedési ütemet, de lehetett azt feltételezni, hogy a 2024-es év végén már felfelé araszoló gazdaság vesz némi lendületet azáltal, hogy levonult az inflációs hullám, amelyben Magyarország Európa-bajnok volt, és a reálbérek is nőnek. Ehhez képest jött most ez a hideg zuhany, a kellemetlen tényadat: a tavalyi év végéhez képest csökkent az idei első negyedéves gazdasági teljesítmény. Azt gondolhattuk, hogy a kormányzat azért ennyire magabiztos, azért alapozta az idei költségvetését a gazdaság 3,4 százalékos növekedésére, mert tud bizakodásra okot adó fejleményekről. Hát nem. Persze már eddig is láttuk, hogy a gazdasági miniszter, aki egyébként harsány optimizmusban a fiatal Matolcsy szintjét tudta hozni, az utóbbi hetekben maga is visszavett az előrejelzésből. Most jött, ami jött: 2025 a tavaly év végéhez képest zsugorodással indult, és a gazdasági teljesítmény lejjebb van, mint a tavalyi év első negyedében.

– Lehetett-e ennek a kincstári optimizmusnak a hátterében az a tavaly nyár óta hangoztatott tétel, hogy majd, ha jön Trump, akkor majd itt minden megváltozik?

– Már akkor is érthetetlen volt, hogy miért rugaszkodik el ennyire a valóságtól a magyar kormánypropaganda. A politikai felső vezetés néhány exponált tagjának persze nagyon jól jön, hogy nem demokrata kormányzat van Amerikában. Viszont az ország egészének nem kellene, hogy sokat számítson az amerikai kormányzat politikai színezete. Azt viszont tudhattuk, hogy a második trumpi kormányciklus még inkább vámközpontú lesz, mint az első. Márpedig egy külgazdaságilag nyitott ország esetében a vámhatárok megjelenése rossz hír. Tehát

eleve logikátlanul kötötte össze Orbán az amerikai belpolitikai fordulatot a magyar gazdaság remélt fordulatával.

Gazdaságunk az európai tér szerves része. Amerikától való függésünk nagyságrendileg kisebb, mint például Kanadáé vagy Mexikóé. Most már látható is, hogy amit Trump elnök idáig 100 nap alatt produkált, mekkora kellemetlen sokkot okozott a világban. Viszont itteni témánkat, a magyar gazdaság első negyedévét csak áttételesen érinti a tavaly novemberi amerikai politikai fordulat. Noha nehezen kimutatható módon azért benne van valamennyire, hiszen az április 2-i trumpi vámháborús bejelentést már megelőzték lebegtetett gazdaságpolitikai fenyegetések, amik világszerte bizonytalanságot okoztak. Azt pedig az elemzők elmondták, így magam is, hogy a gazdaságnak, az üzleti világnak rosszat tesz a bizonytalanság. Egy nagy tőkefejlesztéshez kellene 5-8 év előrelátás ahhoz, hogy a vállalat elkötelezze magát a beruházás mellett, de a kisebb, közepes cégnél is akkor vállalják a fejlesztés, bővítés pénzügyi terheit, ha valamennyire előrelátható a következő néhány év. Trumpnak az a taktikája, hogy mond egy jó nagyot, onnan indít egy alkufolyamatot, aminek a lefutását nem lehet előre látni. A szándékosan megnövelt bizonytalanság azonban nem előnyös az USA-ra nézve se, ott is visszafogja a gazdasági aktivitást. Ahogy indult az új amerikai kormányzati ciklus, az bizonyos fokig belejátszott a mögöttünk hagyott hónapok európai teljesítményébe is. Mindemellett

az európai gazdaság idei első negyedéve nem annyira rossz, még a nehéz átalakulási szakaszban lévő német gazdaság is valamelyest bővült.

A magyar gazdaság helyzete és növekedési kilátása viszont más mozgatók szerint alakul, az amerikai politikai fordulatokkal megmagyarázni nem lehet a magyar gazdasági helyzetet. Ezzel együtt a vámháborús irányvétel gazdasági szereplőink többségét előnytelenül érinti.

– Miközben a GDP-adatok olyanok, amilyenek, éppen most szavazták meg a parlamentben az anyák adómentességét.

– A „jól bevált” régi képletet alkalmazzák újra és újra. Politikai értelemben eddig jól bevált, hogy a választások előtt a hivatalban levő kormány leviszi az adókat, és ha lehet, akkor jó sok pénzt kioszt.

Meghirdeti, hogy fényes lesz a jövő, és ami probléma most van, az a kormányon maradása esetén el fog múlni, ha mégsem, az a belső ellenzék aknamunkája miatt van.

Ez régi képlet, legutóbb a 2022-t megelőző kiköltekezéskor láttuk vegytisztán. Most annyi a változás, hogy a lakossági tehercsökkenés, és egyben a költségvetésre nehezedő teher, fokozatosan lép be. A parlamentben most megszavazott újabb szja-csökkentés teljes hatása jövőre, meg azt követően fejti ki hatását, beleértve azt is, hogy dagasztja az államháztartás deficitjét. Azt valószínűtlennek tartom, hogy legyen olyan új kormány, amelyik vissza tudná csinálni az ilyen ígéreteket, hacsak nem pénzügyi csődveszély esetén. Tekintettel gazdasági és pénzügyi viszonyainkra,

a mostani előre kiköltekezés a szememben a politikai felelőtlenség magas foka.

Ezzel együtt azt is látjuk, hogy annyi pénz már nem áll rendelkezésre, mint 2022 előtt. Tehát míg a 2022-es választásnál a fenyegető ellenzéki veszélyt a kormányzat azzal semlegesítette, hogy egyfelől jó nagy költségvetési impulzust adott, amit a jegybank támogatott a maga kamatpolitikájával, másfelől pedig a háborús fenyegetéssel operált, és szította az ideológiai háborút „az unokát át fogják műteni, ha az ellenzék győz” típusú üzenetekkel. Ez a mix most úgy fog kinézni, hogy kevesebb benne a voks-vásárló gazdaságélénkítő elem, másfelől a hiányzó gazdasági erőt a fenyegetés és a még durvább agitprop pótolja ki.

– A Kereskedelmi Szövetség durván bírálta az árrésstopot, és azt mondta, hogy ez nagyon káros, és ezt vissza kellene vonni, miközben Nagy Márton már a piperecikkekre is ki akarja terjeszteni. A Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a tervutasítások idejét idéző gazdaságpolitika, amit a kormány folytat.

– Ezek az intervenciók valószínűleg rosszabb határfokúak, mint a tervgazdasági árszabályozásnak a gyakorlata. Először is volt akkor erre egy szakhatóság, az Országos Anyag- és Árhivatal, amelyik nem csupán megszabta a bolti árakat, hanem az állami vállalatok árképzését is meghatározta. Másodszor az árakba, sőt most egy versenypiaci szektorban az árképzési folyamatba való hatalmi beleszólás idegen elem a piacgazdaságban. Nem is fog működni. Amit most a kormányzat csinál, tartalmilag látszatpolitizálás.

A hatósági beavatkozás árcsökkentő eredményei látszólagosak, hiszen mind a fogyasztói ár rögzítése, mind pedig az árképzésbe való állami beavatkozás, ami még szokatlanabb, bizonyított módon képtelen az inflációt megfékezni, legfeljebb időben arrébb tolja az áremelkedést.

Aztán előbb-utóbb, mikor megszűnik az intézkedés, az elfojtott infláció a felszínre fog törni. Ezt nem csak az elemzők, gazdasági szakértők tudják. Nyilván az is tudja, aki a minisztériumban csinálja. A nagyközönség vagy megérti, vagy nem, de illúziója azért senkinek ne legyen. Ez az árrés-szabályozás újabb fogás, az viszont hosszú idő óta látható, hogy egy populista kormány hogyan osztja el az állam működtetését szolgáló adók terheit. Igyekszik az egyenes adóknál, tehát amelyeket az adóalany közvetlenül az államnak fizet például személyes jövedelme után, az adókulcsokat lefelé vinni. Ezzel szemben a szükséges bevételeket a forgalomból szedeti be a vállalkozások közbeiktatásával, a rettentő magasra felhúzott ÁFÁ-n, az áfaszerű módon működő kiskereskedelmi pótadókon keresztül, amiket ráadásul valamilyen hiper-szuper-profitra hivatkozva vet ki egy olyan ágazatra, amelyben egyszerűen nem tud képződni extra nyereség. A belkereskedelem versenypiac. Aki jár vásárolni, tudja, hogy az egyik bolt mellett van egy másik bolt, távolabb egy harmadik bolt, lehet rendelni online, elmehet az ember a piacra.

Ebben a gazdasági ágazatban nem lehet olyan módon túlárazni a termékeket, mint egy stadionépítésen, állami számítógép-beszerzésnél, vagy pedig egy Zelenszkijt reklámozó kormányzati PR-kampány esetében. Na, ott holtbiztosan található lenne extraprofit!

Most a kormány mégis a kiskereskedelemre tolja az infláció megállításának a terhét és felelősségét. Ahelyett, hogy a családokat, vállalkozókat nyomasztó állami terheket csökkentenék olyan törvényekkel, amelyek szavatolják, hogy a legkisebb költséggel működjön az állam, és elvégezze az alapfeladatait, a kormány inkább a hiányzó állami bevételeket valahogy bevadássza a magánszektortól, és az üzleti világra igyekszik kiszignálni azokat, amelyek elvégzése az állam feladata lenne. Ilyen az infláció elleni fellépés – ez nem tartozik a kiskereskedők teendői közé. Három éve a benzinkutasoktól várta el a kormány, hogy állítsák meg az üzemanyagár-inflációt, ami egyébként globális jelenség volt. Ezek nem egyedi példák.

Itt egy teljesen furcsa, közgazdaságilag logikátlan, ezzel szemben valamilyen politikai logikát hordozó, sajátos modell alakult ki. Semmiképpen sem neveznék tervgazdaságnak, mert ebben a tervszerűségnek nyomai sem találhatók. Eltorzított piacgazdaság ez, amelynek a hatásfoka mind láthatóan egyre gyengébb.

Hosszú idő terméke: az egész gazdasági modell 2010-től azzal indult, hogy a checks and balances, azaz az fékek és ellensúlyok rendszerét fokozatosan kiiktatták. Ha pedig nincsenek a politikai hatalomtól független intézmények, nincs nyílt parlamenti vita, nincs érdemi szakmai, társadalmi nyilvánosság, nos akkor nem lehet értelmesen szekundálni vagy pedig opponálni egy kormánydöntést. Akkor bizony jönnek ezek a zavaros hátterű, hektikus, improvizált döntések. Akkor nő az a fajta bizonytalanság, ami káros a gazdaságnak. Ehhez a belső bizonytalansághoz társul most a külvilágból érkező hatalmas bizonytalanság. Úgy gondolom, bár nehéz forintban, százalékban kimutatni, hogy ennek a már harmadik éve tartó recessziós, stagnáló gazdasági kurzusnak az egyik okozati tényezője Magyarországon a bizonytalanság, a jogos bizalmatlanság. A bizalomhiány a gazdaságban az egyik legfontosabb fék. Mert együtt lehet élni a magas kamatszinttel, együtt lehet élni az inflációval, legfeljebb sűrűbben kell átárazni az árukat, ám ha nincsen minimális bizalom abban, hogy az intézkedések, törvények, szabályok egy darabig kitartanak, akkor a racionális gazdasági szereplő a minimálisra vonja vissza a maga elkötelezettségét, mert ő viseli a kockázatot, nem más.

– Hogyan nyerheti meg a választást a kormány, ha már nincs pénz osztogatni?

– Erre nem tudok válaszolni. Nem tudom. Közgazdászként csak azt látom, hogy a szavazatvásárló, „hangulatjavító” gazdasági ösztönzőkre most már kevésbé futja az államháztartás igen kényes helyzete miatt. Talán már nem is működne a régi módon a szokásos voks-vásárló osztogatás. Talán a társadalom nagyobb része már túljutott azon, hogy a szép ígéreteket komolyan vegye.

Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni.

De itt megállok, mert arról, hogy a kormányzat mit akar csinálni, őket kell kérdezni, nem engem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Holoda Attila: Mintha egy amerikai katasztrófafilm elevenedett volna meg Spanyolországban, ahol 5 másodpercre eltűnt az áram fele
A hatóságok egyelőre értetlenül állnak a rejtélyes összeomlás előtt, de az energetikai szakember nem zárja ki azt sem, hogy kibertámadás történt, annak ellenére, hogy a spanyolok ezt tagadják. Magyarország is sebezhető.


Hétfő délben leállt az internet, sötétségbe borult a metró, kikapcsolódtak a közlekedési lámpák, működésképtelenné váltak a bankautomaták és a fizetési terminálok, megszűnt a vonat- és a légiközlekedés az Ibériai-félszigeten, Spanyolország és Portugália szinte teljes területén. Hasonló nagyságrendű összeomlásra Európában nemigen volt példa. Az áramszünet sok helyen másnapig tartott, ami azt jelenti, hogy milliók várták teljes sötétségben, hogy újrainduljon a rendszer. Ami történt, megmutatta, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk, szó szerint néhány másodperc alatt teljesen megváltozhat a világ körülöttünk. Elég annyi hozzá, hogy elmegy az áram.

Holoda Attila energetikai szakértőt, a korábbi energetikai helyettes államtitkárt kérdeztük arról, mi történhetett, mennyire reális a kibertámadás lehetősége, és Magyarországot is fenyegeti-e egy hasonló blackout.

– Mi okozhatta ezt a hatalmas összeomlást?

– Próbálunk mi is megfejtéseket találni. Kedd délelőtt már a Spanyol Meteorológiai Hivatal kizárta, hogy bármiféle időjárási oka lett volna az áramkimaradásnak. Ráadásul utána a portugál áramszolgáltató is cáfolta. Azt mondták, hogy ők nem is tettek ilyet közzé, és nem is észleltek semmiféle szokatlan meteorológiai, légköri jelenséget. Amire pedig elsősorban gondol az ember, hogy esetleg valamilyen kiberbiztonsági támadás vagy incidens okozhatta ezt a dolgot, ezt is cáfolták. A spanyol hálózatüzemeltető azonnal közzétette, hogy semmiféle ilyen incidens vagy bármiféle behatolás nem történt, semmilyen erre utaló jelet nem találtak. Ezzel együtt

nehéz azt feltételezni, hogy ez csak úgy magától megtörténhet.

Az emberben az is felmerül, hogy ha volt is valamilyen kiberbiztonsági behatolás, akkor nem cáfolnák-e azt, éppen azért, hogy ne gondolják, hogy sebezhető a rendszer.

– Nemcsak az a kérdés, miért volt ilyen nagy kiterjedésű az áramszünet, hanem az is, hogy miért tartott olyan sokáig?

– Nem olyan egyszerű visszakapcsolni a rendszert, nem úgy van, mint amikor valami leveri a biztosítékot, és akkor visszanyomjuk. Talán jobban szemlélteti ez a példa: ha valahol valamilyen túlterhelés van a lakásban, és lekapcsol a biztosíték, akkor kimegy az ember a villanyórához, de amikor visszakapcsolja, abban a pillanatban megint levágja, hiszen nem kapcsolták ki azokat a fogyasztókat, amelyek okozhatták a túlterhelést a rendszeren.

Nem lehet egyik pillanatról a másikra visszakapcsolni a rendszert, ez nagyon komoly kihívás, hogy milyen sorrendben kapcsolják vissza az erőműveket, illetve a fogyasztókat is.

Ilyenkor először a nagyobb fogyasztókat még nem kapcsolják be, főleg az ipari fogyasztókat, hanem szépen fokozatosan kapcsolgatják ezeket vissza. Minden országban, nemcsak a villamosenergiánál, de a földgáznál is van bizonyos protokoll, hogy amikor bármilyen ellátási zavar van, akkor kiket és hogyan kapcsolnak ki a rendszerből. Ugyanígy a visszaindításnál is ezt szokták követni. Úgy szokták csinálni, hogy a kisebb teljesítményű erőműveket, általában valamilyen fosszilis meghajtással rendelkező gázmotoros vagy olajjal működő erőműveket kezdik el visszaindítani, amelyek aztán utána képesek arra, hogy beröffentsék a nagyobb méretű, mondjuk nukleáris erőműveket.

Ezt hívják black startnak, ahogy szépen fokozatosan mennek felfelé.

Ha az ember megnézi, hogy ennek milyen CO₂- vagy karbonkibocsátási hatása van, akkor látható, hogy megduplázódik az egy kilowattórára eső karbonmennyiség. A spanyolok is úgy indították vissza a rendszert, hogy először a kisebb teljesítményű erőműveket kapcsolták be a termelői oldalon, elsősorban fosszilis energiahordozók működtetésével, hogy függetlenek tudjanak maradni a nagy nukleáris vagy éppen a naperőműves rendszerektől.

– Na de mégis, hogyan alakul ki egy ilyen kiterjedt áramszünet?

– Ahogy olvastam,

nagyjából 15 vagy 16 gigawattnyi energia tűnt el a rendszerből 5 másodpercre. Az ember értetlenül áll ezelőtt.

A 15 gigawattnyi teljesítmény a spanyol villamosenergia-fogyasztásnak több mint a fele. Ilyenkor mindenki arra gyanakszik, hogy valószínűleg a naperőművek ki- és bekapcsolása váltotta ki hirtelen ezt, hiszen a spanyol villamosenergia-termelésnek jelentős része napelem, földgáz, vízenergia és valamennyi kis szél. Elképzelhető, hogy valamilyen zavar okozta ezt, de hogy ez a zavar most valamilyen természeti jelenség volt, vagy egy szándékos behatolás, ezt azért egyelőre nem lehet egyértelműen kijelenteni. Egy biztos, komoly tanulságokkal szolgál a jövőre nézve, ami történt, valószínű, hogy nemcsak Spanyolország és Portugália, de az európai villamosenergia-rendszer többi tagállama számára is. Nyilván ez az eset nagyon komoly intézkedéssorozatot vált ki.

– Mire gondol?

– Ezeket az eseményeket most sorba veszik, megnézik, hogy mi okozhatta a haváriát. A mesterséges intelligencia bevonásával akár az is megoldható lehet a közeljövőben, hogy előre jelezzenek egy ilyen típusú összeomlást a villamosenergia-ellátásban. Nagyon komoly kutatások folynak a villamosenergia-rendszerek stabilitásának témájában. Sajnos, még csak azt sem mondanám, hogy egy ilyen összeomlás nagyon ritka lenne. Nyilván minél fejletlenebb egy rendszer, annál inkább előfordulhatnak stabilitási problémák.

– Mikor történt hasonló esemény?

– Nekem most nincsen erre vonatkozóan adatbázisom, de ha jól emlékszem, tavaly is volt a Balkánon egy komoly rendszerterhelési probléma, és ha jól emlékszem, 2023 januárjában volt egy komoly frekvencia-összehangolási probléma. Tudniillik, hogy Európában 50 Hz a váltóáram szabványos frekvenciája, és bizony volt olyan eset, hogy ettől jócskán eltért a nyugat-balkáni régió, azaz Horvátország, Szlovénia, Szerbia egy részének a termeléséből származó frekvencia eltért a szabványostól. Emiatt a biztonsági rendszerek életbe léptették a vészlekapcsolást, és szétválasztották a nyugat-balkáni részt az európaitól. Az is elképzelhető, hogy talán a spanyol rendszer hasonló probléma miatt állt le.

– Volt hasonló eset Magyarországon is?

– Igen, de nem most, inkább a '80-as években. Elsősorban amiatt volt, hogy össze voltunk kötve a KGST-országok villamosenergia-rendszereivel, és a téli időszakokban voltak olyan esetek, hogy túlterhelődtek az importot biztosító távvezetékek, és emiatt a rendszervédelem automatikusan bekapcsolt, és lezárta ezeket az importvezetékeket, ami aztán természetesen időszakos villamosenergia-hiányokhoz vezetett. Volt olyan is, hogy ki kellett kapcsolni az ipari üzemeket, amelyek adott esetben áttértek saját termelésre, mert volt nekik olajkészletük. Korábban kötelező jelleggel tartalékolniuk kellett ilyenfajta üzemanyagokat ezeknek a cégeknek, hogy ha bármi ilyen zavar történik, akkor legyen elegendő üzemanyaguk.

A mostani kormány nem olyan régen ezt a kötelező tartalékolást megszüntette, mondván, hogy úgyis van a stratégiai készlet, ha kell, akkor majd onnan ellátják őket.

De ez nem ugyanaz. Például egy csepeli erőmű esetében, ahol jó messze van a tartálypark, akkor majd kérvényeznie kell, hogy kérek egy kis fűtőolajat? A gyors reagáláshoz mindenképp szükséges lenne, hogy a korábbi rendnek megfelelően legyenek olyan tartalék üzemanyagok, amikkel visszaindítható a rendszer.

– Visszatérve a spanyol esetre. Előfordulhat az, hogy egész Európa úgy, ahogy van, dominószerűen lekapcsolódik, ahogy most a portugál, spanyol és dél-francia régióban történt? Vagy vannak olyan biztonsági falak, amik megállítanának egy ilyen folyamatot?

– Elvileg kell, hogy legyenek ilyenek. Én már azon is csodálkoztam, hogy nem azonnal zárták le például a portugál–spanyol rendszer közötti átjárást. A visszaindításkor természetesen azzal kezdték, hogy leválasztották a spanyol rendszert a portugáltól, meg valószínűleg a dél-franciától is. Vannak ilyen reteszek. Az biztos, hogy az országok közötti határmetsző kapacitásoknál lévő biztonsági elzárások erre alkalmasak lehetnek, hogy ne történjen dominószerű összeomlás minden országban. Szerintem egy ilyen kontinentális összeomlás valószínűsége inkább a nullához közelít.

De ha egy hackertámadás történne, akkor ezeket a rendszereket is ki tudnák iktatni,

és akkor azok nem fognak tudni olyan gyorsan reagálni. Látunk már elég sok ilyen filmet ezzel kapcsolatosan. Az volt a döbbenetes az egészben, hogy mintha egy amerikai katasztrófafilm elevenedett volna meg Spanyolországban.

– Magyarországon is nagyon sok a naperőmű, ön korábban azt mondta, lehet, hogy ezeknek a ki-be kapcsolgatása okozta az áramszünetet. Viszont akkor ilyen téren mi is sebezhetőek lehetünk adott esetben?

– Igen, nyilván a magyar rendszer sebezhetősége, meg a labilitása nőtt azzal, hogy egyre több lett a megújuló energia, emiatt az időjárásnak jobban ki van téve a rendszerünk. Persze örülünk, mert karbonkibocsátási szempontból előrelépett az ország, de

stabilitási szempontból nincsenek rugalmas, kiegyensúlyozott kapacitásaink.

7500 megawatt teljesítmény van beépítve a magyarországi megújuló rendszerbe úgy, hogy nincs meg az ennek a kiesését ellensúlyozó bármilyen típusú, akár villamosenergia-tárolórendszer, akár gázos erőmű, nincsen rugalmasság a rendszerünkben.

– A stratégiailag fontos területeknek, akár a honvédelmi, akár a pénzügyi rendszereknek, megvan-e a saját áramellátása, ami ilyenkor biztosítja azt, hogy ezek leállás nélkül, folyamatosan működjenek?

– Természetesen. Akár honvédelem vagy rendőrség, vagy katasztrófavédelem esetén megvannak azok az ellenálló, szigetüzemű energiatermelési kapacitások, többnyire valamilyen dízelfűtőolajos meghajtású generátorok, amelyek ilyenkor azonnal, automatikusan elindulnak. Ehhez emberi beavatkozás sem kell, a rendszer, amint észleli a kimaradást, azonnal elindul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Akkor már a kólát is tiltsák be – diákok arról, hogy nem vehetnek energiaitalt 18 éven aluliak
A többség értelmetlennek tartja, és nem ért egyet azzal, hogy megtiltják az energiaitalok értékesítését a 18 éven aluliak számára. Ugyanakkor voltak, akik azt mondták, megértik a döntést, mert úgy gondolják, hogy ezek az italok károsak az egészségre, főleg a fiatalok számára.


A parlament kedden megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja az energiaitalok értékesítését 18 éven aluliak számára.

Megkérdeztük a diákokat, hogyan vélekednek erről.

„Foglalkozzanak igazi problémákkal”

- fogalmazott egy fiatal.

A legtöbben azt válaszolták, hogy értelmetlennek tartják a döntést és nem értenek egyet vele.

„Nekem ez az életem...ezzel élem túl itt a mindennapjaimat, úgyhogy ez elég problémás. Amúgy meg ennyi erővel a kólát meg a kávét is betilthatnák, szóval ez egy értelmetlen törvény”

- mondta egy fiú.

Ugyanakkor voltak, akik azt mondták, hogy megértik a döntést.

„Nagyon sok gyerek ebbe hal bele...meg felnőttek is...apukám is nagyon sokat ivott és abba halt bele, úgyhogy megértem”

- fogalmazott egy másik fiatal.

A Szeretlek Magyarország videóját itt nézheted meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET: