SZEMPONT
A Rovatból

„Az igazán erős az, aki tud a gyengeségeiről beszélni” – interjú Jakupcsek Gabriellával

Új könyve „második 40 évünk” kulcskérdéseit veti fel.


A B-oldal, ha hagyományos lemezekben gondolkodunk, egy kicsit mindig mostoha, mert az A oldal, a várható slágerekkel rendszerint nagyobb figyelmet kap, holott sokszor éppen a B-oldalra kerülnek a tartósabb értékek. Így van ez az életben is, hogy az ifjú, korai felnőtt évtizedek sokkal inkább előtérben vannak, pedig egyáltalán nem mindegy, hogy miként éljünk le 40 utáni életünket. Erről is szól Jakupcsek Gabriella új könyve, A napos B-oldal.

Egy természetes kisugárzású, laza eleganciájú hölggyel találkozom a MOM Parkban, személyesen eddig még nem ismertük egymást, de egy kis bevezető párbeszéd után világossá válik, hogy egy hullámhosszon vagyunk, és nemcsak azért, mert nagyjából egy korosztályt képviselünk. Például éppen a „B-oldal” hasonlat ügyében.

– Én is a B-oldalt szeretem, mert ott vannak a kedvenc dalok. És zavar, hogy a társadalom gyakran legyint rájuk, lemond azokról, akik túl vannak a fiatal éveiken.  Ezért is döntöttem úgy, hogy ledöntöm az idősödéssel kapcsolatos tabukat. Ez a könyv csak a kezdet, de az üggyel hosszan és mélyen szeretnék foglalkozni még.

Az embernek a legnehezebb döntéseit 40 felett kell meghoznia És ezek általában hosszabb távra, akár a következő negyvenre szólnak

– Úgy húszéves korunkig általában szüleink befolyása alatt állunk, utána kezdünk a saját utunkra lépni,  de 40 körül szerezzük meg azt a magabiztosságot, ami előrevisz  a karrierben és, a párkapcsolatokban is. És ez időtájt kerülünk ismét fókuszba önmagunknál. A gyerekek már nagyobbak, van időnk másra is. Így jöhet a kérdés: Mi az, amit meg tudok tenni magamért? Az egészségeméért, a testeméért, a külsőmért, az mindennapjaimért, a családomért, a saját békémért. Van és lesz is miről beszélgetnünk…

– Mert mindenkit érintenek, de csak kevesen vallják be…

Ezekről a dolgoktól nem szoktunk beszélni, mert mindenki azt gondolja, hogy ha a gyengeségeiről beszél, ő maga is gyengének tűnik. Én meg éppen az ellenkezőjét gondolom: az az igazán erős, aki tud a gyengeségeiről beszélni és tud valamit kezdeni felismeréseivel. Ezen alapul a könyv.

Le kell számolni azzal a téves női fiatalságkultusszal, ami annyi nőnek okoz frusztrációt.

Ehhez őszintén kell beszélni a problémákról, hogy senki se érezze magát velük egyedül. És beszélni az örömökről, a lehetőségekről, az idő múlásának pozitív oldaláról, mert van olyan is.

– Tévéműsoraiban is számos fontos kérdés merül fel a vendégei révén, de az egyes adások keretein belül kevés idő van azok kibontására.

- A talk show alkalmas egy-egy téma, probléma bemutatására, az együtt gondolkodásra, de nem alkalmas arra, hogy valódi megoldást adjon. Nem is ez a célja. Inkább érzékenyít, és segít azoknak, akik hasonló gondokkal találják szembe magukat.   A könyvben is kerülöm a „megmondó” szerepet. Ez egy „megkérdező” könyv, kiegészítve a saját személyes tapasztalataimmal, illetve kiváló szakemberek véleményével minden területen

– Korunk előre haladtának egyik előnye, hogy egyre kevesebb lesz rajtunk a megfelelési kényszer, merünk önmagunk lenni.

– Én  ezt egy óriási lehetőségnek tartom. Kellő önismerettel, önreflexióval és lazasággal le tudjuk tenni ezeket a felesleges terheket. De muszáj hinni a tükörnek, mert nem élhetjük egy másik ember életét, csak a sajátunkat tehetjük jobbá, szebbé. De ennek a szembenézés, az őszinteség az alapja.

– És ehhez célokra, tervekre van szükségünk.

– A mi szüleink még alig várták, hogy elmehessenek nyugdíjba. A mi korosztályunk és a fiatalabbak tudják, hogy alig lesz nyugdíjuk, ha egyáltalán lesz. De aki anyagilag megteheti, hogy kényelmesen élje utolsó évtizedeit, annál is kérdés, hogy elsajátította-e az élet élvezetének tudományát.

A gyűjtés, a felhalmozás sok energiát és pénzt elvisz. A státuszszimbólumok csak ürességet hagynak maguk után. De is fontos, hogy kellő időben elkezdjünk azon gondolkodni: milyen lesz az öregkorunk.

Miért van az, hogy egy lány arról ábrándozik, hogy milyen menyasszony lesz, milyen házasságot köt, de arról nem, hogy milyen lesz 65 évesen, milyen lesz, amikor már nem kell bemennie dolgozni. Itt az ideje terveket szőni arra az időszakra  is, amikor már nem nyomasztanak a kötelezettségeink. Én egyelőre még nem tudok megállni. Éppen az a gondom, hogy több privát időre van szükségem, de még mindig túl sok minden jár a fejemben. Lehet, hogy azért, mert mindig napi adást készítettem, van egy ingerküszöböm, amit át kell lépnem.

– A könyvben ír arról is, hogy mára teljesen megváltozott a nemzedékek közti kapcsolat. Nekünk is vannak már unokáink, de még aktív dolgozók vagyunk. Szeretnénk, ha számíthatnának ránk, miközben saját életünket is élnénk, ezt egyensúlyba hozni nem is kis kihívás.

– Megváltoztak a szerepek a családon belül is. Miközben a médiából ömlik „a család éve, a család hónapja” és a többi hasonló szöveg, azzal kellene kezdeni, hogy meghatározzuk: mit jelent ma Magyarországon az, hogy család. Például önmagában már biztosan család-e az, ami a rokoni kapcsolatokon nyugszik? Vannak családok, ahol nem állnak szóba egymással, mégis annak hívják magukat.

Számomra egy baráti kör vagy más közösség is betöltheti a család szerepét.

Nekem is van két unokám, hamarosan jön a harmadik, és be kell vallanom, nem tudom megadni a gyerekeimnek azt, amit én kaptam a nagyszüleimtől. Egy másfajta világrend volt, amelyben ők nem dolgoztak napi 10-12 órát, korábban mentek nyugdíjba, és lényegesen kevesebb impulzus érte őket, tehát jobban tudtunk egymásra figyelni. Számunkra még evidens volt, hogy ha beteg vagyok, vihetnek a nagymamához, aki mindig ráér. Ma már nem így él ez a korosztály, a többség még dolgozik, és a gyerekeikre nincs korlátlan idejük és energiájuk, ráadásul már nem él együtt egy család több nemzedéke.

– Szüleink nemzedékének át kellett élnie a II. világháborút, 56-ot, a rendszerváltást, de a társadalmi és értékrend-változások bennünket sem kíméltek meg. Már mi sem tervezhettünk hosszú távra a munkában, a mi gyerekeinkre ez fokozottabban érvényes…

– Kimondta a két kulcsszót: az értékrendváltozást és az újratervezést. Szüleink generációja igazi túlélő nemzedék. Azonnal tudtak új helyzetekhez alkalmazkodni, nem is volt más választásuk, jutott nekik belőle bőven. Pillanatok alatt kellett átgondolniuk, hogy mi az, ami az életben maradáshoz fontos és mi az, ami nem. A lemondás pedig természetessé vált számukra. A nagymamám magától értetődően mondott le mindenről, amikor megöregedett, és adta át nekem meg az édesanyámnak. Eladta a lakását, amikor meghalt a nagypapa és segített minket még életében, nem ragaszkodott ahhoz, amije volt. Most, hogy édesanyám meghalt és pakolom a lakást, nézem át a levelezését, és ott állok a tárgyak felett, rájövök, hogy ezek a dolgok csak neki számítottak, senki másnak nem.

Nem marad utánunk semmi, csak az, amit mondtunk és amit csináltunk….

– „Magyarországon nincs kultúrája annak, hogy kimondjuk, ha valami sikertelen vagy elromlott” – írja. Ez nemcsak a közösségi médiából, vagy a nagypolitikából áradó sikerkultuszban nyilvánul meg, hanem az önmagunkkal való szembenézésnek sincs kultúrája a történelmi távlatoktól a legszemélyesebb ügyekig. Már pedig a nagy gondolkodók is arra tanítanak, hogy az igazi sikerhez kudarcokon keresztül vezet az út…

– Én sokkal többre tartom azokat az embereket, akik képesek szembenézni a kudarcokkal és újrakezdeni. Hét éve készítek a Richter számára egy online filmsorozatot, amely olyan nőkről szól, akik képesek voltak egy nagy törés után felállni, teljesen újraépíteni az életüket és elmondják, hogy mit tanultak belőle. Nemhiába hívjuk őket Főnixeknek, csodálatos élettörténetek.

Ezért is mondom, hogy az igazi hősök az egykori gyengék, akik már meg tudják mondani, hogyan jöttek ki a bajból.

Magam is tudom, hogy ha valamit elrontok, vagy a legnagyobb fájdalmam van, én sem szeretem, ha firtatják. De ha túl vagyunk rajta, ki kell tudni állni vele. Mindenkit nem lehet meggyőzni arról, hogy ez a jó, de könnyebb vele élni, mint hazugságokkal, a frusztrációval és állandó színjátékkal.

– Ezt pontosan tudom, én is átestem egy súlyos függőségen, amelyből Párom vezetett ki, és a családban nem mindenki értette, hogy miért beszélek erről…

– Műsoraimban nagyon bátor emberek ültek velem szemben. Nagyon érdekelnek a szenvedélybetegségek, mert egyike azoknak a témáknak, amelyet maximálisan a szőnyeg alá söprünk, a női alkoholizmust és gyógyszerfüggést különösen. Pedig 40 felett mindkét nemnél komoly problémák vannak e téren. A Főnix-sorozatban volt alkoholbeteg riportalanyom, akit környezete nagyon gonosz módon kiközösített, amikor beszélt róla. Mert azokat, akiknek szembesülniük kellett volna saját gyengeségükkel, idegesítette a téma.

– „Soha ne tekintsük semmit adottnak” – írja a párkapcsolatok ápolásával kapcsolatban. Megint egy olyan dolog, amiről rendre elfeledkezünk. Sok házasság éppen emiatt megy tönkre vagy azért, mert nem értjük egymás „szeretetnyelvét.”

– Mert az is változik, mint minden. Megőrülök attól, amikor azt mondják, hogy „mennyit változtál.”. Régen rossz, aki soha nem változik. Olyan nincs is, csak van, aki nem veszi észre. A változással azonban a párunknak is tartania kell a lépést és nekünk is az ő változásával. Nehéz feladat, mert egyáltalán nem magától értetődő, hogy 50-60 éveket együtt éljünk valakivel. Száz évvel ezelőtt a háborúk és a betegségek többnyire megoldották, de ma már sokáig élhetünk, és ezzel is van dolog. Újra  kellene gombolni azt a kabátot.

A legideálisabb az lenne, ha bizonyos időszakonként újraházasodnánk. El kellene dönteni, hogy biztosan le tudom-e élni a következő 10-15 évet ugyanazzal az emberrel?

Bár az eskü, amit teszünk, elvileg egy egész életre szól, de a legkorrektebb az lenne, ha időről időre újra megkötnénk, mint egy határozott idejű szerződést. Ne mondja senki, hogy van olyan házasság, amelyben nincsen konfliktus!. Az együttélés együtt jár ezzel  a az kérdés, hogy meg akarom-e oldani, vagy inkább elölről akarom elkezdeni. Igaz, ha a szerszámosládámból hiányzik a csavarkulcs, a következőből is hiányozni fog.

– Minden fejezetben megszólaltat egy szakértőt, az életmódtól az öltözködésen át a párkapcsolatig. Miért tartotta ezt szükségesnek?

– Fontos volt számomra, hogy ne én mondjam meg, hogy mit kell tenni, mert az kuruzslás lett volna. Az én személyes példáim és a különböző szakemberek véleménye együtt talán tud segíteni, inspirálni. Az én szakmám az, hogy utánajárok dolgoknak, nem az, hogy megmondom a tutit, kíváncsi vagyok, rákérdezek, elmondom, hogy én hol hibáztam, vagy min gondolkodom, vagy hol keresem a tudomány adta lehetőségeket, de nagyon fontosnak és hitelesnek gondolom, hogy olyan ember beszéljen a fejezet végén, aki mindezt helyreteszi. Akár engem is, mert én is keresem a nekem megfelelő utat az öregedéshez, a párkapcsolathoz, az öltözködéshez és arra, hogy mit üzenek magamról…

– Amikor én kezembe vettem egy megjelent könyvemet, bennem mindig ott volt, hogy valami hiányzik belőle. Ön, hogy érzi ezt?

– Nekem azért nincs így, mert tudom, hogy folytatni akarom. Sok megbeszélnivalónk van még. De fontos most először azt tisztáznunk az olvasóimmal, hogy 40 felett találjuk meg a módját, hogy a következő 40 évet egy kicsit tudatosabban, önmagunkért felelősségteljesebben, sok humorral élhessük meg…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát
A műemléki védettségű épületegyüttes lerombolása lehet Orbán egyik banánhéja, amin elcsúszhat 2026 után, állítja a független képviselő, akit kedden újabb incidens ért a birtoknál. Arra is gyorsuló ütemben gyűlnek a bizonyítékok, hogy ami ott épül, az nagyon más, mint egy gazdaság.


Hadházy Ákos szép lassan Hatvanpuszta szakértőjévé képezte ki magát. Amit ugyanis a kormányfő majorságnak, édesapja gazdaságának nevez, arról a független képviselő azt állítja, hogy az valójában Orbán Viktor uradalma, kastélya. Minderről a fényképes bizonyítékok mellett, most már hivatalos, földhivatali papírok is vannak: az állítólagos üzemről lakóépületként készült energetikai tanúsítvány.

Hatvanpuszta eredetileg József nádor, Habsburg főherceg mintagazdasága volt, majd fokozatosan romló állaggal állattenyésztés folyt a falak között. A papíron Orbán Győző tulajdonában álló épületegyüttest, mely elvileg műemléki védettség alatt állt,

a tulajdonváltás után földig rombolták, majd újra felépítették, mai építőanyagokkal, technológiával, megváltozott belső kialakítással és funkcióval.

Bár a tulajdonos-építtető az ott dolgozóktól elveszi telefonjaikat, de mégis egyre több olyan fotó kerül ki, melyek a korábbi és mostani drónfelvételekkel egybecsengően egyre inkább megnehezítik Orbán állítását. Ami korábban sejtés volt csak, és szóbeszéd, például a föld alatti hatalmas hűtőkamrák megléte, az mára bizonyított tény. És vajon mikor kerül elő bizonyíték a ma még szintén csak sejtetett szivarszobáról, és moziteremről? Egyáltalán: hogyan kerül egyre több fotó Hadházy Ákoshoz? Erről is kérdeztük a politikust.

– Amióta Hatvanpusztával foglalkozik, egyre könnyebben küldenek Önnek újabbakat. A forrásvédelmet figyelembe véve mennyit tud elárulni arról, hogyan érkeznek Önhöz ezek a képek?

– Például a tüntetés alkalmával is jutott el hozzám kép, amikor valaki személyesen odajött hozzám. Ez csak az első volt, utána továbbiak is érkeztek, amelyeket már ennek hatására küldtek el.

– Korábban ez elképzelhetetlen lett volna?

– Korábban is láttam képeket, sőt videót is bentről, tehát én tudom, hogy mi van ott bent. Csak hát van az, amit én mondok, és van, amikor képekkel tudom alátámasztani. Az utóbbi nyilván sokkal erősebb, bizonyítékként szolgál. A képek persze nem bizonyítanak mindent, például a lakott részek kérdésében. De például azt az információt, hogy egy nagy széfet is beemeltek, egymástól függetlenül többen is állítják. Ez azért mégis hozzátesz valamit ahhoz, hogy el lehessen dönteni: mezőgazdasági épületről van szó, vagy valami másról.

Az információk, amiket közzéteszek, olyanok, amelyeket adott esetben bizonyítani is tudok.

De természetesen vannak olyan dolgok is, amelyeket elmondanak nekem, csak a forrás nem vállalja, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek.

– Tehát ön ennél többet is tud, de a források némelyike nem járul hozzá, hogy ezt nyilvánosságra hozza?

– Igen, ahogy mondtam: láttam olyan videókat, képeket, amelyeket a forrás nem mert átadni. Például az úgynevezett „Tiszti lakban”, ami konkrétan a miniszterelnöki család lakhelye,

egy hatalmas, antiknak tűnő nagy cserépkályha van, illetve olyan intarziás parketta, amit csak a bécsi Burgban lát az ember.

Ezeket el kell hinni, mert a képeket nem kaptam meg, nyilvánosan nem tudom bemutatni. De például az, amiről korábban csak információként beszélhettem, hogy hatalmas hűtőkamrák vannak az egyik épület alatt, ahol több hónapra vagy akár évre is lehet tárolni élelmiszert, most ezekre már van bizonyíték.

– Vannak olyan információk, amelyek megerősítésre várnak még?

– Igen, például az egyik nagy épületben,

amit ők vendégháznak neveznek, és amiről a miniszterelnök azt állítja, hogy mezőgazdasági üzem, ott több szoba van, moziterem, szivarszoba, és hasonlók.

Ezeket egyelőre nem tudom bizonyítani, mert az ezekről készült képeket nem kaptam meg. A széf jelenléte is ilyen: többen, egymástól függetlenül állították, de bizonyítékom egyelőre nincs róla. Viszont arra már tudtam egy nagyon komoly bizonyítékot bemutatni, hogy ez nem üzem, hanem lakóépület: egy honfitársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy nyilvános adatként elérhető az épület energiatanúsítványa, amely szerint az új épület lakóépületként van besorolva.

– Tehát amit eddig Ön állított, azt most papírral is alá tudja támasztani. De azokról a képekről, amelyeket kap, tudja minden kétséget kizáróan állítani, hogy valóban Hatvanpusztán készültek? Hiszen ha látunk egy alagsort páncélajtóval, az akár máshol is lehet.

– Erről láttam videót, amelyen belépnek egy folyosóra, ami ugyanaz a folyosó, amiről aztán képeket kaptam. Így

a videó elején látható külső nézet összeköthető azzal a belső térrel, melyet a publikálható fotókon láthatunk.

– Tehát ez az az eset, amikor egy olyan videóra tud hivatkozni, amit nem tud megosztani, de látott, és így tudja azonosítani a helyszíneket?

– Igen.

– Említette azt is, hogy a dolgozóktól származó információk szerint az egyik boltozott járat kívülről vastag betonnal van megerősítve, míg belül díszes burkolat van. Erről is van bizonyíték?

– Igen, ezt megerősítette egy olyan drónfelvétel, amit magyar fotósok készítettek, amikor fölé repültek. Azokon jól látszik, hogy ezek a járatok valóban vasbetonnal vannak megerősítve.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan készülhetnek ezek a képek. Hiszen tudjuk, hogy az ott dolgozóktól elveszik a telefonokat. Vannak, akik kijátszották ezt, becsempésztek készüléket, és kockáztatták a munkájukat?

– Ez nem olyan nehéz. Ha lead egy telefont, de van egy másik (nekem is kettő van), akkor könnyen megoldható. Az egyik forrásom például elmondta, hogy

volt egy régi telefonja, amit csak zenehallgatásra használt, és az nála maradt, azzal készítette a képeket.

Az éberség természetesen csökkenti a lehetőségek számát, de nem zárja ki teljesen.

– Térjünk rá a műemlék-rombolás ügyére. Itt egy nagyon komoly állítást tett: azt mondta, hogy ez lehet Orbán Viktor egyik „banánhéja”. Meg is mutatta, hogy belül itong van, azon vasbeton, és végül apró tégla. Tehát ön szerint egy műemléket gyakorlatilag porig romboltak. Mennyit lehet kapni egy ilyen rombolásért, és hogyan lehet bizonyítani, hogy ki rendelte el?

– Itt nemcsak műemlék-rombolásról van szó, hanem hivatali visszaélésről is. Egyszerűen nem lehetett volna ezt engedélyezni. Végigjártam ezeket a hivatalos utakat, nem volt könnyű, de kaptam válaszokat a kormányhivataltól. Kiderült, hogy megadták az engedélyt. Aki kiadta az engedélyt, az nyilván vádalkuval majd elmondhatja, ki utasította erre. Hadd ne mondjak most konkrét büntetési tételeket, de nagyon súlyos bűncselekményről van szó.

Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát.

Hatvanpuszta ledózerolása körülbelül ugyanilyen súlyú ügy, mivel kiemelt műemléki besorolású épület volt.

– Beszéljünk egy kicsit a politikai vetületéről is. Orbán Viktor mostanában beszél is Hatvanpusztáról az úgynevezett interjúiban.

– Igen, valószínűleg azért, mert érzékeli, hogy ez ügyben mondania kell valamit. Nyilván mérik, hogy ez a téma a fideszes szavazókat is zavarba hozza, ezért reagál rá.

– Csakhogy mindig ugyanazt mondja: hogy ez egy majorság, és az édesapjáé, kérdezzük meg az édesapját. Aztán amikor megkérdezik, ő nem válaszol.

– Lehet, hogy ma már úgy gondolja, okosabb lett volna hallgatni. Ha nem mentünk volna oda több ezer emberrel, talán még jó ötletnek is tűnt volna. A propaganda sok mindent el tud hitetni, de én hálás vagyok annak a több ezer embernek, aki eljött, és segített leleplezni ezt az ordas hazugságot.

– Attól nem tart, hogy a most meghirdetett bejárásokkal idővel elkopik a téma?

– Ezeket közkívánatra hirdettem meg, sokan jelezték, hogy a nyári szünet miatt nem tudtak eljönni. Szívesen megmutatom nekik. Persze minden téma előbb-utóbb „elkopik”, de a rendszer lényege épp az, hogy újabb és újabb ügyekkel feledtessék az előzőeket. Ez a téma viszont azért került újra elő, mert maga a miniszterelnök hozta fel, nyilván azért, mert azt mérik, hogy ez még a fideszeseket is zavarba hozza. Ezért ez ellenzéki feladat: ne hagyjuk elcsendesedni ezt a témát.

Az interjú után nem sokkal a képviselő újra Hatvanpusztán járt, ahol a biztonsági örök két autóval jelentek meg, és le akartak szorítani az útról. Végül az egyik autójuk járt pórul, és felborult. Az incidensről kétszer is posztolt Hadházy Ákos, a Szeretlek Magyarországnak pedig ezt mondta:

– Mit gondol, mi volt a céljuk ezzel? Megfélemlítés? Vagy több?

– Ha ezt parancsra csinálta a biztonsági őr, akkor igen, a megfélemlítés miatt adták a parancsot. Ha önszorgalomból, akkor lehetett mögötte egy megfelelési kényszer a főnöke felé, de persze szimpla gyűlölet is felém.

– Mit tervez? Feljelentést tesz? Későbbiekben folytatja-e a birtok felderítését, akár egyedül is, vagy inkább visz magával több embert?

– Én azt hiszem, már mindent felderítettem, amit lehet. De igen, a cél az, hogy minél többen személyesen meggyőződjenek arról , hogy mi folyik ott. Ezért is ajánlom fel, hogy aki augusztus elején lemaradt, de szeretné saját szemével látni, hogy mi folyik ott, azt egy újabb időpontban elviszem - akár több alkalmat is szervezhetünk. De egyedül biztosan nem megyek vissza oda.

– Mi lehet a teendő egy új kormány számára ezzel az ingatlannal? Vannak, akik a megnyitásáról beszélnek. Mi ennek a realitása?

– A kérdés az, hogy a rendszerváltás választáson történik-e, vagy egy elcsalt választás után egy hibrid forradalommal, esetleg forradalommal, ha az kell. A cél nyilván az, hogy az elkövetők ne élvezhessék ezt a lopást. Hogy az épület sorsa mi lesz, az más kérdés. Például meg lehet vizsgálni azokat a számlákat, amelyek alapján az autópálya-építésekhez követ vásároltak. Ezeknek jogi következményei is lehetnek, hiszen

a miniszterelnök apja 30-40%-os haszonnal adja el a követ, míg más bányák 3-4%-os haszonnal dolgoznak. Ez nyilvánvaló hűtlen kezelés, és innen el lehet jutni a kastélyig is.

– Ön szíve szerint milyen funkcióban látná Hatvanpusztát 2026 után?

– Például nagyon szép hely lenne egy szanatórium számára. Nagyon alkalmas lenne rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak” - az Utcából Lakásba Egyesület az önazonossági törvényről
Kistelepülések sora szűrné ezentúl a beköltözőket, például büntetlen előélethez, érettségihez, szakképesítéshez kötnék, hogy valaki ingatlant vehessen náluk. Kovács Vera szerint mindez elsősorban a szegénységben élőket, azokon belül is a romákat sújthatja.


Van ahol érettségihez vagy szakképesítéshez kötnék a betelepülést, máshol a büntetett előéletűeknek tiltanák meg, hogy ingatlant vegyenek, vagy épp néhány tízezer forintot kérnének el, de olyan település is van, ahol minden egyes kívülről érkező ingatlanvásárlót előzetesen meghallgatna a képviselőtestület.

Mindezeket a helyi önazonosság védelméről szóló új törvényre hivatkozva vezetnék be az önkormányzatok, ami a hivatalos indoklás szerint elsősorban azt akadályozná meg, hogy újabb beköltözők tegyék élhetetlenné a már amúgy is túl sűrűn lakott budapesti agglomerációt vagy a Balaton környékét. A szigorításokat eddig azonban olyan települések tervezik bevezetni, mint Taktaharkány, Újlengyel vagy Vámosszabadi. Az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnökével, Kovács Verával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet mindez a szegénységben élőkre.

– Feltételezhetjük, hogy a jogalkotó nem gondolt minden következményre.

– Feltételezem, hogy nem. De szerintem ez inkább egy gesztus a szélsőjobbnak, lehetőséget adva arra, hogy a települések kirekesszék az általuk nem kívánatosnak tartott beköltözőket, különösen a szegénységben élőket, ezen belül is a roma embereket. Az a gond, hogy azok a települések védekeznek leginkább ezek ellen a családok ellen, amelyeknek már csak ezek a települések lehetnének éppen megfizethetőek. Így csapdahelyzet jön létre: senki nem akar a legelmaradottabb településekre költözni, hiszen azok hátrányos helyzetűek. Oda azok mehetnének, akiknek nincs más lehetőségük.

Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak.

Előfordult, hogy roma családok, teljesen függetlenül anyagi helyzetüktől, nem tudtak házat venni egy településen pusztán etnikai hovatartozásuk miatt.

– Felmerül a másik kérdés, hogyan kerülje el egy eleve szegény település a további gettósodást, ami szociálpolitikai szempontból sem kívánatos.

– Igen, de ezt nem kirekesztéssel, hanem felzárkóztatással kell kezelni. Többféle megoldás lehetséges. A már szegregálódott településeken fontos a munkahelyteremtés, a közműfejlesztés, a célok világos meghatározása. Egyes esetekben, például a Miskolc környéki szegregátumoknál az segíthet, ha ezeket a területeket bekapcsolják a város életébe.

Más esetekben viszont kívánatos lehet a szegregátumok megszüntetése, a lakók integrált környezetbe költöztetése, ahol munka, iskola és infrastruktúra is elérhető.

De minden település más: a földrajzi elhelyezkedés, a lakosságszám, a helyi adottságok meghatározzák, hogy hol melyik beavatkozás a leghatékonyabb. A jó programok azok, amelyekben helyi megvalósítók vesznek részt, és a valódi helyi igényekre reagálnak. Valahol a munkahelyteremtés a kulcs, máshol a szegregált lakóterület teljes felszámolása.

– Egy generációk óta mélyszegénységben élő családnál nem elég a költöztetés vagy a munkahelyteremtés. Szükség van szociális beillesztésre, mentorációra is, hogy valódi esélyt kapjanak.

– Valóban, a helyi igényeket ismerő szervezeteknek kellene ezeket megvalósítani szociális munkával. Ez a munka nagyon összetett. Nem gyámkodni kell felettük, hanem a lehetőségeket kell biztosítani számukra, amelyektől akár generációk óta el vannak zárva, és a részvétel módját is segíteni kell. Például

ha egy gyerek úgy nő fel, hogy a szülei sosem dolgoztak bejelentett állásban, csak napszámban, az teljesen kilátástalan helyzetet teremt. Ilyenkor egyszerre kell foglalkozni a szülőkkel és a gyerekekkel: meg kell tanítani, mit jelent rendszeresen munkába járni, havi fizetést kapni, és a tanulás értékét is meg kell mutatni.

Ez nehéz, mert az eredmények sokszor csak a gyerekeknél vagy unokáknál jelentkeznek.

– Megvan-e ehhez az állami vagy önkormányzati intézményrendszer, illetve a megfelelő civil szervezeti háttér?

– A tudás megvan, de az emberi erőforrás nincs. Állami szinten a legnagyobb ilyen program jelenleg a „Felzárkózó kistelepülések”, melynek a fő pályázója a Máltai Szeretetszolgálat. Ez kívülről nem tűnik átütő sikernek, de a kormány és a Máltaiak nem adnak nyilvánosan adatokat. Ugyanakkor számos civil szervezet, például az Igazgyöngy Alapítvány, vagy a Van Helyed Alapítvány, képes több generációval párhuzamosan dolgozni. Bátonyterenye térségében, Bonyhád környékén és másutt is vannak jó gyakorlatok, amelyeket országos szintre lehetne emelni.

– De ez az intézményesítés még nem történt meg.

– Így van. Ezek jellemzően helyi civil kezdeményezések, legfeljebb néhány településen dolgoznak. A Máltai Szeretetszolgálat „jelenlét” típusú programjai a legkiterjedtebbek, de egységes, országos rendszer nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET: