KULT
A Rovatból

„Az érzelmeink és az érzéseink nagyon meg tudnak csalni” – Interjú Fazakas Péterrel, A játszma rendezőjével

A vizsga című film folytatása, A játszma minden tekintetben méltó elődjéhez. A produkciót Bergedy Pétertől átvevő rendezővel beszélgettünk a mozikban jelenleg is látható alkotásról.


Fazakas Péter kollégájától, Bergendy Pétertől vette át A vizsga című izgalmas és nagy sikerű film folytatása, A játszma rendezését. Némileg több pénzből, mozivászonra készítette el a történetet, aminek végeredménye az első résznél is izgalmasabb, mélyebbre nyúló és ható történet lett. A rendezőt többek között az első rész sikerének esetleges „terhéről”, bizalomról és Kulka Jánosról is kérdeztük.

– Azt jó ideje lehet tudni, hogy Köbli Norbert kifejezetten Kulka Jánosra írta a forgatókönyvet – ahogy fogalmazott, ha Kulka nem vállalta volna a szerepet, a film el sem készülhetett volna. Ez megköti valamennyire a rendező kezét?

– Sokféle rendező és sokféle filmes helyzet van. Ez most egy olyan helyzet volt, ahol tudtam, hogy a főszereplőim adottak, és ha nem jön közbe valami óriási probléma, akkor velük fogok dolgozni. Én eleve ezekben a szereplőkben gondolkodtam – akik szerencsére fantasztikus színészek. A négy „áthozott” szereplő (Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella, Scherer Péter – a szerk.) nagyon elkötelezetten készült a szerepére. Nem volt olyan, hogy „én úgyis itt vagyok, csak hozom a múltbeli karakterem”, hanem rendkívül nyitottak voltak az új forgatókönyvre és a rendezői elképzelésekre. A cél az volt, hogy csináljunk új karaktereket és mélyítsük el a régieket.

Hetekig próbáltunk a forgatás előtt, ami magyar filmek esetében viszonylag ritka. A színészeknek volt idejük, akaratuk és energiájuk belenőni A játszma-beli szerepükbe.

– Általában színészeknél tud érdekes és releváns lenni, de szerintem az eseteben is jogos a kérdés: hogy talált meg a feladat? Hiszen a rendezői széket te átvetted egy kollégádtól.

– A vizsgát az a Bergendy Péter rendezte, aki már a legjobbak egyike volt az országban, amikor én elkezdtem rendezéssel foglalkozni. Ebből a szempontból nagy kihívás volt, hogy hogyan viszonyuljak a feladathoz. Engem Lajos Tamás producer és Köbli Norbert forgatókönyvíró keresett meg, mert Bergendynek más filmes elfoglaltságai voltak. Korábban mindkettőjükkel dolgoztam, reklámfilmekben, televíziós és játékfilmekben is. Együtt csináltuk az Árulók és a Szabadság – különjárat című tévédrámákat. Mind a kettő izgalmas, kicsit thrillerbe hajló sztori volt – akárcsak A játszma, ami szintén a krimi, a kémfilm és a thriller határárán mozog. Így az evidens volt, hogy van bizalom a részükről, és olyan ember kezébe adják a történetet, akinek van ilyen irányú tapasztalata.

– Már A vizsgának is többrétegű címe volt, de a folytatást nézve hirtelen nem is tudtam, hányféle játszmával szembesülünk. Ezeket mind pontos súlyozással visszaadni mekkora feladat?

– Ez mindenképpen Köbli Norbert leleménye, sőt zsenije, hogy ennyiféle játszmát össze tudott hozni a filmben. A kémek világában egy adott célra összehozott fiktív történethalmaz maga is egy játszma. Ebben a filmben az az érdekes, ahogy a kémjátszma az emberi játszmákkal kapcsolódik össze. Nem véletlen az sem, ha eszünkbe jut Eric Berne könyve, az Emberi játszmák. Az is arról szól, hogy egy-egy szerepet hogyan visz végig egy ember, miközben a saját valóságát próbálja ferdíteni. Vagy a másikat igyekszik manipulálni, úgy hogy a saját játszmáját ráerőlteti, és belehúzza a másik félt. A játszmának ez a pszichológiai vagy lelki dimenziója adja szerintem az egyik igazi izgalmát ennek a filmnek.

Kulka János és Fazakas Péter A játszma forgatásán; fotó: Balogh Zoltán/MTI

– A film egyik kulcsmondata, hogy „ne higgy senkinek”, „ne bízz senkiben”. Ez felfogható a film tulajdonképpeni üzenetének is?

– Talán az „üzenet” egy kicsit erős megfogalmazás. Inkább azt mondanám, hogy ez a bizalmatlanság, a bizalom, sőt az önbizalom a témája a műnek. Hogy mennyire hihetsz másoknak, de első sorban, hogy mennyire bízhatsz a saját érzéseidben. Ez persze mindannyiunk számára kérdés. És ha valamilyen üzenet van, az talán az, hogy

az érzelmeink, az érzéseink nagyon meg tudnak csalni minket.

És bármennyire magabiztos vagyok, azt hiszem, hogy mindent tudok, fel vagyok vérteződve mindenféle érzelmi kihívással szemben, végül kiderülhet, hogy egyáltalán nem vagyok. Fontos figyelmeztetés lehet még, hogy mindig tarts önvizsgálatot, próbáld meg magadat minél jobban megérteni. Ekkor érthetsz meg jobban másokat is, így gördülékenyebb lehet az együttműködés. Ezt a film úgy mutatja be, hogy épp az ellenkezőjét mutatja, hiszen itt mindenki át akart verni valakit. Ez a negatívba forduló, veszélyekbe kitolt élethelyzet az, ami önreflektívvé tudja tenni akár a nézőt is. De a legfontosabb, hogy a film egy nagyon izgalmas, feszült, érzelmekben gazdag történet.

– Ha már érzelmek, nem lehet elmenni a film egy fontos mondata mellett, ami Kulka Jánoshoz és az általa játszott karakterhez egyaránt kötődik. Markó Pál arról beszél, hogy tudata be van zárva a betegsége által sújtott teste börtönébe. Hasonlóan az őt játszó színészhez, aki szintén sok helyen beszélt már erről. Mekkora kihívás olyan embert instruálni, aki a karakter helyzetéről és érzéseiről adott esetben sokkal többet tudhat, mint maga a rendező?

– Ezért fontos az, hogy a színész és a rendező között egy olyan bizalmi viszony alakuljon ki a próbák folyamán, amelyben előbbi megbízik az utóbbiban, elhiszi, hogy az látja kívülről, hogy mi jó és mi nem jó. Általában minden színész borzasztóan bizonytalan abban, hogy amit csinál, az vajon jó-e. Hiszen nagyon sok mindent tudnak csinálni, és mindegyikhez hozzáalakítják a személyiségüket. Nekem rendezőként pedig azért fontos, hogy a színész megnyíljon, és merjen őszinte lenni, mert akkor tudja hozzáadni azt a pluszt, amit jelen esetben Kulka János hozzátesz a szerephez. Amellett, hogy ő az egyik legnagyobb élő magyar színész,

ha nem lett volna meg az a tapasztalata, hogy visszajött a halálból, és valami dolga van a világon, akkor nem ilyen lenne Markó karaktere.

Nem lenne meg a mélysége, a jelenléte a figurának, amit végül meg tudott csinálni. Ettől volt ez egy egészen különleges élmény emberileg és művészileg is, és remélem az lesz a moziba beülő nézőnek is. Valami olyasminek lehetnek a szemtanúi, amit nem lehet kreálni. Egy kegyelmi, talán teremtett pillanat.

– A szintén a közelmúltban bemutatott Besúgón sok helyen nagyon sokan számon kérték a történelmi hűséget. Ti mekkora hangsúlyt helyeztetek arra, hogy a történelmi kérdésektől, a beszervezés menetétől a háttérig, atmoszféráig minden megfeleljen a korszak valóságának?

– Minden hiteles, vagy hiteleshez közeli állapotban van a filmben. Apróbb finomítások természetesen vannak. Van például olyan autó a filmben, aminek a hűtőrácsát csak három évvel később kezdték gyártani. Van olyan eszköz is, ami ugyan már létezett a világon, de nagy valószínűséggel Magyarországon még nem igazán használhatták, vagy csak nagyon szűk körben. De ezek mind olyan dolgok, amik a sztoriba beleillenek. De ha már beszéltünk A besúgóról, őszintén szólva én nagyon számítok a sorozat nézőközönségére. Sokan – főleg fiatalok – nagyon szerették azt a produkciót. Szerintem A játszma annál egy fokkal komolyabb, feszültebb film, és egy más minőségű látványt is hoz, hiszen ez egy mozifilm. De például az Eltörölni Frankot című velencei díjnyertes mű húsbavágó nyomasztásától azért messze vagyunk. Egy izgalmas, de kényelmesen, hátradőlve nézhető filmet forgattunk.

– Voltak olyan pillanatok – akár a film végén is – amikor elgondolkoztam, hogy lehetne-e ebben a sztoriban egy harmadik rész. Benned motoszkált valamilyen gondolat ezzel kapcsolatban?

– Erről mindenképp Köbli Norbertet kell megkérdezni, hogy van-e még egy történet a fejében. Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan térhetnének vissza a karakterek, és vajon újabb öt év múlva honnan jönnének, milyen lenne az újbóli találkozásuk. Van olyan, akinél azt gondolhatjuk, hogy talán révbe ért a karaktere, de ezt talán egyiküknél sem lehet biztosan kimondani. A trilógiában az lehetne érdekes, hogy mi lenne az az új helyzet, amitől egy újabb önállóan működő film jöhetne létre, mint ahogyan A játszma is egy önmagában, A vizsga ismerete nélkül is élvezhető történet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje
Az Oscar-díjas rendező (ezúttal Nemes László néven) új filmjében saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy próbált magára találni az ország 56' után. Az Árvában a nagyszerű főszereplők mellett Iványi Gábor is feltűnik egy kameo erejéig.


(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)

Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.

Tehát helyesen: Árva – így, névelő nélkül.

Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.

Csak lassan értjük meg ennek vérfagyasztó okait…

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.

Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.

A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.

Talán ezért is lett a film címe Árva, névelő nélkül, mert nem egy árváról szól, hanem az egész elárvult országról.

A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.

Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.

Nemes-Jeles szerint Bojtorján igazi őstehetség, akivel nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mert ahogy elindult a kamera, rögtön Andorrá változott.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.

Alighanem Iványi saját, személyes hitelessége és kisugárzása az, ami több mint alkalmassá teszi erre a szerepre.

(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)

Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.

A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.

Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk