FELFEDEZŐ

Annyi varjútámadás történt, hogy csapdákat helyeztek ki a XIII. kerületben

Nemrég valaki kórházba is került, olyan erővel támadt neki egy madár. Az önkormányzat szerint nem cél a varjak kiírtása, csak csökkenteni akarják a támadások veszélyét.

Link másolása

Csapdákkal védekeznek a varjútámadások ellen a XIII. kerületben, ahol nemrég valaki kórházba is került, olyan erővel támnadt rá egy madár - számolt be róla RTL Híradó.

A kerület vezetése ezért úgy döntött: úgynevezett élőcsapdákat helyeznek ki a polgármesteri hivatal tetejére, illetv egy helyi óvodához is. A csapdák kifejezetten dolmányos varjak és szarkák befogására alkalmasak, és egyszerre több madarat is foglyul tudnak ejteni.

„A csapdák kihelyezésének célja nem a varjúállomány gyérítése vagy kiirtása, hanem az, hogy lokálisan csökkentsük annak a veszélyét, hogy emberek testi épsége sérüljön”

- mondta Bujdosó Sándor, a XIII. kerületi önkormányzat jegyzője. Azt is hozzátette, hogy a madaraknak nem esik bántódásuk.

Ebben az időszakban azért harciasabbak a madarak, mert védik a fiókáikat. A Magyar Madártani Egyesület szóvivője azt tanácsolta, hogy nem szabad hátat fordítani az állatnak, inkább szembe kell fordulni vele, és valamivel hadonászni, kiabálni. Orbán Zoltán, az egyesület szóvívője szerint a csapdák nem is annyira veszélytelenek.

„Sok bejelentés érkezett hozzám, akár a Madártani Egyesülethez az elmúlt évtizedekben, hogy az az illegális, de egyszerű megoldás, hogy kiteszik a csapdát, és mondjuk csak egy hét múlva ellenőrzik, és az összes madár belepusztul”

- fejtette ki Orbán zoltán.

A XIII. kerületi önkormányzatnál azonban azt mondták: folyamatosan figyelik, hogy fogott-e madarat a csapda, és egy vadállatok befogásával foglalkozó cég akár naponta is elviszi azokat onnan.

(Forrás: rtl.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: