„Angliában az iskolaigazgató válogathat a természettudomány tanárok között” – Tamás már kint tanít, és hosszan sorolja a különbségeket
Tamás nem egyszerűen felmondott az iskolájában, az országot is elhagyta. A diplomáját ugyan sikerült honosíttatnia, mégis arra készül, hogy Angliában is elvégezze a tanár szakot. Most Plymouthban oktatási asszisztensként szintén az oktatásban dolgozik. Így belülről ismeri mind a két ország közoktatási rendszerét.
Van mit mesélnie. Ahogy Lillának is.
- Vannak még élő kapcsolataid a volt munkahelyeden?
- Összesen talán egy. Akikkel tartottam a kapcsolatot, azok már vagy külföldön, vagy nem a közoktatásban vannak.
- Az az egy, aki ott maradt, mit mond, mit él meg?
- Minden évben egyre rosszabb, egyre nehezebb, csak várja a megfelelő lehetőséget, hogy lépjen. A lehetőséget, ami nem a közoktatás, mert ott mindenütt ugyanazokat a nehézségeket élhetné csak meg. És itt jönnek be a különbségek. Angliában a legelső, nagyon nagy különbség, hogy itt nincs tanárhiány. Ahol dolgoztam, többször is megtörtént, hogy kerestek természettudomány tanárt. A jelentkezők közül behívtak ötöt, interjúztak velük, és a nap végén azt mondták, hogy nem veszik fel egyiket sem, még keresnek tovább, mert nem találták elég jónak a jelentkezőket.
- Mi volt a legsokkolóbb különbség, amikor az első napjaidon bementél Angliában az új munkahelyedre?
- Komolyan meglepett, hogy mennyire sok a kisegítő személyzet. Nem elég, hogy bőven van elég tanár, de már az a tény is sokat elárul, hogy itt van még oktatási asszisztens és tanulási mentor is. Minden osztályban akadnak olyan gyerekek, akikkel valami miatt külön kell foglalkozni. Itt az állam alkalmaz erre szakembereket, akik segítenek a tanárnak az órán ezekben a helyzetekben, félreülnek a kihívásokkal küzdő diákokkal, és külön dolgoznak. A tanároknak magas a fizetésük, ezért cserébe hetente 48 órát dolgoznak egy kimutatás szerint. Amikor Budapesten tanítottam, legalább ennyit dolgoztam, hatodannyi pénzért, és mindenféle kisegítő személyzet nélkül. Osztályfőnök is voltam, és nem volt senki, hogy megcsinálja az adminisztrációt, például a fénymásolást helyettem. Szakközépiskolában és szakiskolában is tanítottam, az utóbbiban előfordult tanulási nehézséggel, beilleszkedési problémákkal küzdő tanuló, ezeket a szituációkat szintén egyedül kellett az osztálytermen belül megoldanom, amellett, hogy közel harminc gyereket tanítottam is közben. Itt, ha a tanár úgy látja, hogy egy-két gyerek nincs olyan állapotban, hogy be tudja fogadni a tananyagot, akkor megkér, hogy vigyem át őket egy másik terembe, ott beszélgessek velük, vagy adjak nekik külön feladatot, amit megcsinálunk együtt. Az oktatási asszisztens rengeteg olyan szituációban segít, amikor a tanár stresszhelyzetbe kerül.
És emiatt előfordul, hogy akár tíz percet is azzal tölt az órából, hogy a problémás gyerekeket lenyugtassa, ahelyett, hogy a többiekkel haladna a tananyagban.
Lilla kisfia már Angliában született, 9 hónapos kora óta ovis volt, akkortól része az életüknek az angol általános közoktatás. Mivel az édesanya itthon a gyermekvédelemben töltötte a gyakornoki idejét, megdöbbentették a két ország közötti különbségek. Pedig Londontól nagyon távol élnek, tehát tapasztalatuk nem a nagyvárosok jól ellátott iskoláinak tudható be.
- Lilla: A közoktatásnak csak a jó oldalát láttam itt kint. Olyan módszerekkel tanítják a matematikát, amik lenyűgöztek. A fiam könnyedén, nehézség nélkül tanult meg fejben számolni, osztani. A törteket már a szorzótáblával együtt tanulták kb. 5 évesen. Csokiból rakta ki itthon, és írta mellé tört formájában, amit látott. Hat és fél éves lehetett, amikor a Tescóban közölte velem, hogy ha 3 fontba kerül a 12 rizspuding, akkor 25 penny darabja... Itthon megkérdeztem, hogy mégis hogy sikerült elosztani a hármat tizenkettővel, mert én biztosan nem tudtam volna így ránézésre. Azt felelte, hogy ez könnyű, négyesével voltak berakva három oszlopba, minden oszlop fölé odaképzelt 1-1-1 fontot, aztán azt kétszer elfelezte.
- Ez elég praktikus megközelítés.
- Lilla: Igen, sokkal kevésbé elméleti, inkább gyakorlati az oktatásnak ez a része is. Vannak felmérők, de nincs osztályozás. A számonkérés is inkább játékos, és évente ha kétszer fordul elő. Házi feladatot alig kaptak. A kisfiamnak a tanulással ezzel együtt sem volt problémája, minden tudása az iskolából származott. Egyedül a Covid alatt lett matekból gyengébb, akkor különtanárt fogadtunk hozzá. Amikor kezdett romlani matekból, kérdeztem a tanártól, hogy gyakoroljunk-e többet itthon, mire azt felelte, hogy ne, mert akkor meg fogja utálni a tantárgyat, és nem az a cél.
- Hány fősek az osztályok?
- Itt attól függően vannak együtt az órán a gyerekek, hogy ki mit tanul, aki magasabb szinten tanulja a matekot, az másik húsz gyerekkel kerül össze, mint amikor az angolt tanulja. Általában húsz gyerek van egy tanórán. Ha a létszám efölé megy, a tanárok panaszkodnak, hogy nehezebb így tanítani.
- Milyen az iskolák felszereltsége? Mennyiben tér el a hazaitól?
- Az otthoni helyzettel csak 2018-ig tudom összehasonlítani, nem tudom, hogy azóta fejlődött-e Magyarország. Ahol a közoktatásban utoljára tanítottam, ott rögzített padsorok voltak, örültünk, ha az egész iskolában akadt egy-két interaktív tábla. Hogy a gyerekeknek ki tudjunk adni használatra laptopot, az elképzelhetetlen volt. Jó, ha a tanároknak jutott a munkához.
Nincs olyan, hogy azért nem tudok használni egy oktatási szoftvert, mert nincs min futtatni. Az óráknak legalább egyharmadában már számítógépen tanulnak. És a jövő ez. Hiszen amikor kimennek az iskolából a diákok, az első, hogy előveszik a mobiljukat - Magyarországon is.
- Ha azt nézed, hogy milyen szemléletmóddal tanítanak, hogy nyúlnak a gyerekekhez, akkor milyen különbségeket látsz a két ország között?
- A legnagyobb különbség, hogy az oktatásban a hangsúly a nevelésen van. Angliában a legtöbb tanár úgy van vele, hogy magánügy, hogy ki hogy tanul, milyen eredményt ér el egy-egy tantárgyból, de a közösségben való lét, az együttműködés, a tolerancia, az elfogadás, erre óriási hangsúlyt fektetnek. 15-16 éves kor alatt az, hogy ki hogy tanul, másodlagos. Addig osztályzatokat sem kapnak. A kötelező érettségi nagyon alapszintű. Ha valaki figyel az órákon, átmegy. Házi feladatot sem nagyon szoktak adni, teszteket írnak, erre mindig kapnak egy százalékos értékelést, de megbukni nem lehet. Láthatja a szülő és a diák, hogy ebben az évben matematikából mondjuk 30 százalékot hozott, de ennek nincs következménye.
Míg Magyarországon szinte szó sem esik ilyesmiről, a tanulmányi eredmények határoznak meg mindent.
- Milyen lelkiállapotban járnak iskolába Angliában gyerekek, jellemző-e a szorongás?
- Az iskola miatt biztos, hogy nem szoronganak. Én az angoloknál elfogadóbb nemzettel még nem találkoztam. Ha bemegy egy diák az iskolába, bármilyen bőrszínű, vallású, szexuális orientációjú, biztos lehet benne, hogy senki nem bánthatja emiatt. Ha esetleg azt élné meg, hogy valaki valamilyen módon mégis bántja, akkor rengeteg helyre fordulhat támogatásért. Ifjúságvédelem, pszichológus, klubok, fórumok és specialisták állnak rendelkezésére. Biztos, hogy egy gyerek nem fog éveket eltölteni úgy az iskolában, hogy ott nem érzi jól magát.
Lilla: Az olvasás tanítása is különleges itt. Az iskolában színskálás könyveik vannak, mindenféle témában, hogy minden gyerek megtalálja köztük az érdeklődésének megfelelőt. A színek a nehézségi fokozatokat jelölik. Egy osztályon belül van körülbelül 7 szín, és mindenki a saját szintjének megfelelő besorolású könyveket olvas. Van egy érdekes történet, és az folytatódik a következő színben, csak a nyelvezet, nyelvtan nehezebb. Ha az egyik szín könyvei már jól mennek, akkor léphet feljebb a gyerek a következőre. A kisfiam egy űrhajós történetbe vonódott bele, és mondta, hogy „anya, meg kell kérnem a tanárnőt, hogy engedjen tovább, mert a folytatás a barna könyvek között van.” Mondta a tanító, hogy hát, még nem vagy teljesen ott, de ha ennyire akarod, legyen. És így lépett feljebb. Itt mindenki a saját szintjéhez képest fejlődhet.
- Van különbség az angol és a magyar diákok között?
- Ami nekem nagyon feltűnt, hogy az angol gyerekeknek sokkal nagyobb az önbizalma, mint a magyaroknak. És valószínűleg azért, mert egész életükben azt tapasztalják, hogy mindenki elfogadja és támogatja őket.
- Ez az önbizalom nem egyenlő a szemtelenséggel, ugye?
- Abszolút nem arrogancia, csak magabiztosság. Minden ember értékesnek tartja magát, mint ahogy egymást is annak tartják. Szerintem ez nagyon fontos.
Szerintem ez Magyarországon komoly probléma, és nemcsak a diákoknál, hanem az egész magyar társadalomban.
- Magyarországon már csak egyféle tankönyvből lehet tanítani. Angliában hogyan látod, mekkora szabadsága van a tanárnak a módszerek megválasztásában?
- Nagyon nagy. Ez egészen addig elmegy, hogy még az érettségi sem centralizált. Még az is úgy működik, hogy van 4-5 cég, hasonlóak az otthoni nyelvvizsgaközpontokhoz, és hozzájuk lehet bejelentkezni érettségizni. Nálunk nem ugyanazt az érettségi vizsgaközpontot használta az angol munkaközösség, mint a történelem. Ez engem nagyon meglepett, ezért meg is kérdeztem az okát. Elmagyarázták, hogy a különböző érettségiztető cégek történelemből például más-más korszakot tartanak fontosnak. Egy olyan iskolában, ahol mondjuk hátrányos helyzetű gyerekek járnak, a tanár látja, hogy bizonyos témakörök közelebb állnak azokhoz a gyerekekhez, és ez alapján választ érettségiztető céget. Míg egy elit iskolában megint más részét tartják a történelemnek fontosnak, ők azt tanulják kiemelve. Mert azok a témakörök kellhetnek az egyetemre. A tanárok igazíthatják a tantervet a diákokhoz, nem mindenkinek ugyanaz a követelmény.
- Tehát a tanárok megválaszthatják a tanítási módszereiket, a tankönyveket sőt még a vizsgaközpontokat is.
- Gyakorlatilag igen. A módszerekben persze egy iskolán belül igazodnak egymáshoz a tanárok. Természetesen nem a személyiségüket kell háttérbe szorítaniuk, de ha az óramenetet nézzük, azok hasonlóak, egyfajta sablonok. Más szempontból tehát sokkal nagyobb a kontroll rajtuk. Amikor Budapesten tanítottam, volt olyan kolléga, aki egy kétoldalas számonkérésre ráírta, hogy egyes, és semmi más visszajelzést nem adott a diáknak. Mások egy teljes oldalt teleírtak visszajelzéssel. Itt a visszajelzéseknek is megvan a saját rendszere. Online felületeket használnak, melyekkel nagyon gyorsan és nagyon hatékonyan lehet szöveges visszajelzést adni. Lehet kommunikálni a gyerekekkel, szülőkkel. Ebben sokkal nagyobb az összhang a tanárok között.
- Ha már az összhangról beszélünk, van különbség a két ország tantestületei között?
- Angliában rengeteg pedagógiai tréning van, amit komolyan is vesznek. Havonta-kéthavonta tartanak a teljes tantestületnek tréningeket, ahol csoportokban modellezni kell, és ez eléggé összekovácsolja a kollektívát. Ehhez kell az is, hogy
Nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak, nincs okuk arra, hogy versengjenek egymással, mint például a státusztörvény miatt otthon. Visszatérve a tréningekre, azok nagyon hasznosak. Egyrészt iskolaidőben csinálják, nem veszik el a tanár szabadidejét, másrészt olyanok, melyeknek gyakorlati haszna van. Nemcsak azt mondják a trénerek, hogy ezt a módszert tudod majd alkalmazni, hanem azt is, hogy a következő héten bejövünk, és megnézzük, hogyan tudod alkalmazni. Nem olyan céllal, hogy kirúgassunk, hanem bejövünk, megnézzük az órát, és el fogjuk mondani hétről-hétre, hogyan fogod tudni még jobban alkalmazni, amit tanultál. Ez velem is így volt. Órák után leültünk egy 20-25 perces megbeszélésre, ahol két ember, meg az igazgatóhelyettes ült velem szemben, és úgy kezdték, hogy most elmondunk 10 olyan dolgot, amiben tök szuper vagy. Utána egy dolog, amin meg javíthatsz. Emiatt a hozzáállás miatt kialakul a kölcsönös tisztelet egymás iránt. Magyarországon, ha részt is vettünk tréningeken, azok nem olyanok voltak, amire azt mondtam volna, hogy a következő héten már tudom alkalmazni. És a nyolc év alatt egyszer sem voltak bent az óráimon.
- Lilla: Életében egy verset nem kellett itthon bemagolnia a fiamnak. Nem kellett vele megtanulni a leckét, hogy másnap az iskolában felmondja. Nem tudom miért, itt minden másként van. A legjobb barátja ADHD-s. Amikor rendezvények voltak, akkor mindig ott ült a kis barátjával egy tanár, vagy amikor érzelmileg kimerült, akkor elvitték, és külön foglalkoztak vele.
- Hány tanár volt az osztállyal nap közben?
- Lilla: A fiam osztályában volt egy tanár, két tanársegéd, és az igazoltan ADHD-s kis barátja mellé adott az iskola egy olyan plusz támogató tanársegédet, aki kizárólag vele foglalkozott. Bent ült vele órán, segített odafigyelni. Még arra is volt gondja, hogy a ceruza, tolltartó, számológép, minden a gyerekkel legyen amikor kell. Ez sokszor elég ahhoz, hogy ne essen szét a kicsi figyelme.
- Az általános iskolába mit kellett bevinnetek?
- Lilla: Az égvilágon semmit. Minden az asztalon volt. A füzetük bent maradt, egy olvasókönyvvel járkált haza, mert abból itthon is olvasott.
- Milyen a felszereltsége az iskolának?
- Lilla: Egyszerűen minden van.
- Hogy áll az iskola vezetősége Angliában a beosztottakhoz?
- Értékelik a kollégákat, nemcsak úgy, hogy kap az év végén valamit, hanem itt az iskola teljesen professzionális módszerekkel fejezi ki, hogy szeretnének időt és energiát fektetni abba, hogy te még jobb tanár legyél, mert szükségük van rád, és minden segítséget meg akarnak adni ahhoz, hogy jobban tudd végezni a munkádat.
- Hogy látod magad 10 év múlva? Hol fogsz élni, mit fogsz csinálni?
- Egyértelműen itt. Remélem, hogy 10 év múlva is ugyanitt leszünk a feleségemmel, és ugyanígy az oktatásban fogok dolgozni, akármiként. Szeretek tanítani, mindig is úgy voltam az oktatással, hogy teljesen mindegy mit csinálok, csak előre vigyen. Ha lehet akkor tanárként, de amit jelenleg csinálok, azt is nagyon hasznosnak tartom és élvezem. Egyébként itt az általános közoktatás nagyon hasonlít arra, amilyen Budapesten az az alapítványi iskola volt, ahol dolgoztam az utolsó évben. Ez pedig azt jelenti, hogy nem arról van szó, hogy Magyarországon lehetetlen lenne felépíteni egy jó minőségű oktatási rendszert. Hiszen az alapítványi iskolában is azok a tanárok dolgoznak, akik korábban a közoktatásban tanítottak, de onnan elmenekültek. És teljesen más értékek mentén tudják tanítani a magyar gyerekeket, normális, és az életre felkészítő módon, akárcsak itt.
Reménykedem abban, hogy még az én életemben javulás áll be a magyar oktatás helyzetében, de, hogy reagáljak a kérdésedre, ez nem 10 év múlva lesz.
