Gyűlöltem az alkoholista apámat

– Lantos Csaba energiaügyi miniszter az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy ebben a krízisben nem egyszerű helyes megoldást találni, mert „Trianonnal összébb mentünk”, és Magyarország most egy tengeri kijárattal nem rendelkező ország. Tényleg olyan nagy ennek a jelentősége?

– Nyilván nem lenne ez annyira lényeges kérdés, ha az utóbbi időben nem az LNG lett volna az a terület, ami európai importlehetőségként felerősödött. Ezzel együtt az importfüggőségünk nem azon múlik, hogy nincs tengeri kijáratunk. Akkor is importfüggőek lennénk, ha lenne, mint ahogy a németek is azok. Németországnak van tengeri kijárata, 2022. február 24-ig mégsem volt LNG termináljuk. Ők is a vezetékes fölgázhoz kapcsolódtak inkább.

Egy közösség tagjai vagyunk. Tehát például, ha Horvátországnak van tengeri kijárata, és nekünk van vezetékes kapcsolatunk Horvátországhoz, akkor használjuk azt. Ma már ott tartunk, hogy Szlovákiával is össze vagyunk kötve, ők meg a lengyelekkel. A lengyelek összekötötték magukat a norvégokkal, továbbá van LNG-termináljuk is. Tehát ma már eljutottunk oda, hogy a jól szervezett energiainfrastruktúrának köszönhetően akár lengyel, litván vagy norvég LNG-ből is tudunk vásárolni.

Földgáz terén Szlovénia kivételével minden szomszédos országgal össze vagyunk kötve. Villamosenergiában pedig Szlovéniával is. Ez azt jelenti, hogy bárhonnan tudunk vásárolni. Például a november eleji időszakban, amikor elmaradt a hűvösebb idő, volt olyan időszak, amikor a TTF-en (holland gáztőzsdén) a napi ár leszaladt 30-36 euróra, ami abból adódott, hogy sokkal több gázt kínáltak, mint amennyit az enyhe időjárás, meg az egyéb takarékossági okok miatt fogyasztott Európa. Ebben az időszakban a Magyarországra behozott földgáz jelentős része nem a török áramlat irányából érkezett klasszikus orosz gázként, hanem Ausztria, Szlovákia, Horvátország, sőt Románia felől. Az orosz gáz alig 25 százaléka volt a behozatalnak. Tehát nem igaz, hogy mi csak a Gazpromtól tudunk vásárolni.

– Lantos Csaba szóba hozta az ellátásbiztonság, megfizethetőség és fenntarthatóság hármas kérdését is.

– Azért vagyok büszke, mert ezt a megfogalmazást én használtam először ebben az országban. Tavaly májusban egy előadásomban vetettem fel az energiatrilemma problémáját. Ezek szerint figyel a kormány arra, hogy mit mondok. A háború kitörésekor Európa valóban azzal a kérdéssel került szembe, hogy akkor most mi a fontos számunkra: az energiafüggőség, az ellátásbiztonság, vagy éppen a klímavédelmi célok? Melyik ujjamat harapjam? Vannak olyan, inkább rövidtávon gondolkodó kormányok, politikai pártok, amelyek arra fókuszálnak, hogy csak a mostani feladatot oldjuk meg, minden más nem számít. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy nem kell nekünk a klímavédelem, ide nekünk a széntüzelésű erőműveket, mert azokkal gyorsan meg tudjuk oldani a problémát, ami mellett nyilván sok jogos érv szól.

– Ez a német és a lengyel út, ugye?

– Igen, pedig eddig folyamatosan arról hallottunk, hogy a németek élharcosai voltak az energiewende (energiafordulat) folyamatának. Ők jártak az élen abban, hogy hogyan álljunk át kisebb kibocsátási értékű energiatermelésre. És most lám-lám ők is változtattak. Pedig Németországban és Lengyelországban eddig is nagyon jelentős szerepe volt a széntüzelésű erőműveknek. Mi Magyarországon, ebben a sokat szidott és sokat emlegetett Mátrai Erőműben évente egymillió tonna lignitet tüzelünk el. Ehhez képest a németek 176 millió tonna szenet égetnek el évente a szenes erőműveikben. Persze szenes erőmű és szenes erőmű között is nagyon jelentős különbség van a kibocsátás szempontjából, és ebben mi picit lemaradtunk. Ugyanakkor tényleg lényeges, hogy ha egy ilyen trilemmával állunk szemben, akkor a hangsúlyok ne nagyon tolódjanak el az egyik vagy a másik irányba. Ez ugyanígy igaz akkor is, ha a nagyon zöld irányultságú kormányokat nézzük, amelyek viszont azt mondják, hogy mindenek felett a klímavédelem.

Ha az energiát csak részlegesen tudjuk biztosítani abból, ami eddig volt, akkor valamilyen pótlólagos energiaforrást kell bevetni. Ha ez szennyezőbb, akkor nyilván mindent el kell követni a következmények mérséklésére, de tudomásul kell venni, hogy a nulla kibocsátású energiatermelést Európa még nem képes megoldani.

– Van olyan kormányzat, amelyik ezen a végleten van?

– Kormányzat nincs, de pártok vannak, főleg a zöld pártok. De a németeknél éppen a zöldpárti energiaminiszter volt kénytelen bejelenteni, hogy újraindítanak szénerőműveket, és nem állítják le a nukleáris erőműveket. Pedig náluk komoly politikai szándék volt, hogy 2022-ben leállítják az atomerőműveket, mégsem tették meg, mert szükségük volt rájuk. Többek között éppen a klímadilemma miatt, mivel az atomerőművek kibocsátási értéke nulla a CO² tekintetében.

– Vagyis az energiaválság megváltoztatta az atomerőművek megítélését?

– Az elutasítottság akkor erősödik fel, amikor nincs probléma az energiaellátással. Amikor azt mondják, hogy más energiahordozókkal képesek pótolni a nukleáris erőműveket. A németek például a földgáz-üzemű erőművekre számítottak. Ezért építették ki a vezetékhálózatot az oroszok felé, csakhogy mindez kútba esett.

Itt nyilván a vezetékes gázról beszélünk, hiszen ne felejtsük el, hogy Oroszország nagy LNG termelő. A harmadik legnagyobb a világon, ebből adódóan az Európába érkező LNG szállítmányok között elég jelentős mennyiségben van orosz eredetű molekula is.

– Gyorsan váltottak.

– A németek mindig ilyen határozottak szoktak lenni mindenben. Az atomerőművek leállítása kapcsán is azok voltak, egészen addig, amíg nem állt be a jelenlegi helyzet. Korábban úgy gondolták, hogy az oroszok soha nem fogják taktikai vagy geopolitikai fegyverként használni a földgázt. Mégis megtették. A németek azonnal léptek, és azt mondták, hogy jó, akkor jöjjenek a szankciók, és lecsökkenjük az orosz importot. Ennek ellenére szerintem Oroszország, mint a világ második legnagyobb földgáztermelője, tartósan nem maradhat ki az európai, és úgy általában a világ földgázellátásából. Persze az a fajta kiszolgáltatottság, ami főleg a 2017-18-19-es években kialakult, túlzó volt. Emiatt is érezte Vlagyimir Putyin ennyire nyeregben magát.

– A német váltás mögött világos morális háttér is van, mégpedig az, hogy nem akarják finanszírozni a háborút.

– Miközben nálunk pont az ellenkezőjét látjuk, elsősorban közvélemény formálásban. A kormánypárti sajtó folyamatosan azt sugallja, nehogy már nekünk legyen rosszabb azért, mert az ukránok és az oroszok háborúznak. Eközben Németországban az egyszerű fogyasztó szintjén is megjelenik az, hogy márpedig én is teszek valamit. Van olyan ismerősöm, aki azt mondta, hogy azért csökkenti a saját földgáz-fogyasztását, és veszi lejjebb a hőmérsékletet, nehogy Putyin több pénzt kapjon. Ez egy teljesen más, morális megközelítés.

Miközben nálunk áldozathibáztatás folyik: ez nem az én dolgom, az áldozat tehet mindenről, amúgy is oldják meg egymás között. Mi a béke, pártján vagyunk vagyunk, béke, béke, béke. Pedig mindenki tudja, hogy az a béke, amit most kötnének meg, valójában Putyin békéje lenne. Befagyasztaná a jelenlegi erőviszonyokat, amikor Oroszország elfoglalta Ukrajna, egy szabad európai állam területének egy jelentős részét. Ez morálisan nem elfogadható.

– Kanyarodjunk vissza Lantos Csaba mondataira. Azt mondta, hogy 8 év alatt 44 terawattóráról 68-ra, tehát több mint 50 százalékkal kellene növelni az elektromos energiatermelést. Most az áram 70 százalékát mi állítjuk elő, 30 százalékban importfüggők vagyunk. Ez nem növeli méginkább a függőségünket?

– A miniszter interjújában is van utalás arra, hogy a hazai erőmű-kapacitást fejleszteni kell. Igaz, ennek egyelőre nem nagyon látom a nyomát.

Nagyjából 50%-kal növelnünk kellene a villamosenergia-termelő képességünket, vagy legalábbis a behozatalt. Erre nem az a megoldás, hogy azeri zöldenergiából termelt villamosenergiát hozunk majd ide a Fekete-tenger alatt, főleg akkor, amikor Azerbajdzsánban jelenleg a zöldenergia-termelés nem éri el az 5%-ot. Inkább az európai és a hazai lehetőségeket kellene számba venni. A miniszter az interjúban a szélerőművekkel kapcsolatos kormányon belüli dilemmáról beszél. Én nem látom ezt dilemmának. Van egy sztereotípia a miniszterelnök fejében, aki úgy döntött, hogy nálunk márpedig szélerőművekkel nem lehet villamosenergiát jól és hatékonyan termelni. Ugyanakkor a miniszter maga is elismeri, hogy a szélerőművek átlagos kihasználtsága 25-26 százalékos, miközben a naperőműveké csak 15-16 százalék, tehát 10 százaléknyi a különbség. Ha ez igaz, akkor senki ne mondja, hogy nálunk kevésbé éri meg szélerőműveket telepíteni, mint naperőműveket. Utánanéztem, hogy például az 1930-as évek környékén mennyi szélerőmű vagy szélmalom működött Magyarországon. Majdnem 700 darab! Ráadásul a legtöbb nem is a kisalföldi térségben volt, hanem az Alföldön. A miniszter teljesen joggal mondta, hogy felül kell vizsgálni az ezzel kapcsolatos álláspontot, függetlenül attól, hogy a tájra gyakorolt hatását tekintve szép, vagy nem szép, tetszik, vagy nem tetszik.

– Mi a helyzet Paks-2-vel?

– Még csak építkezések zajlanak, de a tényleges erőművi fejlesztés fizikailag el sem kezdődött. Mintha mind a két oldal belefáradt volna. Az oroszok nem erőltetik annyira, a magyarok, meg úgy vannak vele, hogy ha az oroszoknak jó, akkor nekünk is jó. Nekünk az a lényeg, hogy azok a magyar vállalkozások, amelyek eddig is mindig nyertek, elég sok pénzt tudjanak lehúzni, holott arra kellene fókuszálni, hogy minél hamarabb történjen valami kézzelfogható.

Ha 15%-os kihasználtsággal számolunk, ennek a negyede hasznosítható, ami 1000 megawatt. Tehát ahhoz, hogy ki tudjuk szolgálni a megemelkedett energiaigényeket, vagy hálózatot kell fejleszteni és további kapcsolatokat létesíteni a környező országokkal, ezzel hozzáférve még a környéken lévő szabad kapacitásokhoz, vagy saját magunknak kell erőművet fejleszteni. Én úgy vettem ki a miniszter nyilatkozatából, hogy mindkét irányban gondolkodnak.

– Kiderült az is, hogy a német kormány nem engedélyezi a Siemensnek, hogy vezérlőberendezéseket szállítson a magyarországi erőműhöz. Holott az erőmű létesítéséhez annak idején az EU megadta a hozzájárulását.

– Már az első szankciók bevezetésekor világosan látszott, hogy a technológiai beszállítók nem fognak Oroszországnak és orosz cégeknek ilyen rendszereket szállítani, így nincs is mit csodálkozni ezen a mostani fejleményen.

Emlékezzünk vissza a szovjet időszakra, amikor a külföldi (elsősorban nyugati) technológiák beszállítása COCOM-listás volt, így a legkorszerűbb eszközökhöz és technológiához nem fértek hozzá a szovjet blokkhoz tartozó gazdaságok. Emiatt mindent maguknak kellett létrehozni. Ám akkor a világ erre volt berendezkedve, így a szocialista tábor is. Mára viszont nincsenek táborok. Oroszország úgy alakította ki a saját nehéziparát, gazdaságát és energiahordozó kitermelését, hogy nyugati technológiákat és irányítástechnikai rendszereket épít be saját fejlesztések helyett, és szankciók esetén ezt nem tudja egyik napról a másikra más beszállítóval, vagy saját előállításból pótolni.

Ideje volna ezt a magyar kormánynak is belátnia.

– A most jócskán vitatott debreceni akkumulátorgyár esetében sem tiszta, hogy honnan fogja venni az áramot jövőre.

– Az az ipari környezet, ami most Debrecen környékén létrejött, nagyjából 400-500 megawattnyi pluszteljesítményt igényel. Jelenleg ez a villamoskapacitás nemhogy a környéken nem áll rendelkezésre, de még úgy általában Magyarországon sem. A választott helyszín energiaellátási szempontból nem optimális választás.

– A miniszter azzal indokolta a hasonló beruházásokat, hogy a „munkaalapú társadalom” révén tudunk kitörni a középesen fejlett országok táborából, és ezért van szükség az újraiparosításra.

– Magyarországon ma már nem az a kérdés, hogy van-e elegendő munka, hanem az, hogy a munkahelyeket el tudjuk-e látni elegendő munkaerővel. Az akkumulátorgyártás kapcsán is kiderült, hogy Debrecen térségében nem áll rendelkezésre 8-9 ezer főnyi munkaerő. Nagyjából ötezer fővel lehetne számolni.

Valószínűleg külföldieket hoznak majd. Vagyis a magyar kormány megtámogat egy olyan beruházást, ami valójában nem a magyaroknak teremt munkahelyet. Magyarország számára az egyedüli hozzáadott érték az lesz, hogy a GDP-ben nagyon jól mutat majd ez a szám. De mondjuk a kínai GDP-ben még szebben, mert a kínai vagy a dél-koreai akkumulátorgyártó nem hozza ide az akkumulátorfejlesztéssel kapcsolatos mérnöki, magasabb szintű tudást. A magas hozzáadott értéket képviselő laboratóriumokat megtartják Kínában, Koreában. Itt kellene a miniszternek karakteresebben képviselni a magyar érdekeket. Én egyébként sem hiszek a munkaalapú társadalomban egy ilyen kis ország esetén. A munkaalapú társadalomról ott érdemes beszélni, ahol rengeteg munkaerő van, például Kínában, Délkelet-Ázsiában. A hozzánk hasonló kis országok inkább azt mondták, hogy a tudásalapú munkára kellene hagyatkozni. Ott tudnánk mi is előre lépni.

– Mi az, amiről nem beszélt az energiaügyi miniszter, de ön szerint kellett volna?

– Két nagyon lényeges dologról. Az egyik az energiahatékonyság vagy épület-energiahatékonyság. Ez nagyjából 60%-át adja a megtakarítási lehetőségeknek, és nem léptünk előre. Magyarországon sem a CSOK-nál, sem a többi állami támogatásnál vagy kedvezményes hitelnél nem volt hangsúlyos követelmény, hogy hatékonyabb energiafelhasználású házak épüljenek, vagy hogy javuljon a régi házak energihatékonysága.

A kevesebb energiafelhasználás viszont nem azt jelenti, hogy fázzunk a lakásban, hanem, hogy úgy takarítsunk meg energiát, hogy közben a komfortérzetünk ne csökkenjen. A másik, amit nagyon hiányoltam, a távhő, ami a legkritikusabb eleme jelenleg a lakossági energiaellátásak. Sőt, a közintézményi ellátásnak is. Nem mernek hozzányúlni, miközben a távhőben egyértelműen nagyon erős a gázfüggőség.

Azoknál a nagyobb önkormányzatoknál, ahol ezt sikerült megvalósítani, bizonyos időszakokban akár 100 százalékig is képesek kiváltani a földgázfelhasználást. Ez az igazi megtakarítás. Ráadásul a megújuló energiák közül a geotermikus energiából nekünk sokkal több van, mint másoknak.

– Mintha a változások katalizálnának olyan technológiai fejlesztéseket, amelye egyébként csak lassabban valósultak volna meg.

– Azt látom, hogy a háború következményeként Európa politikailag, társadalmilag gyorsabban alkalmazkodik a megváltozott helyzethez, beleértve az energiatárolást és az energiagazdálkodást is. Felerősödött a kutatás-fejlesztés kormányzati támogatása. Lehet, hogy majd 200 év múlva, ha még lesznek emberek, arról fognak tanulni, hogy ez volt a következő ipari forradalom, az ipari technológiai forradalom időszaka, amit az váltott ki, hogy egy eszement őrült háborúja miatt drasztikusan megnőtt Európában az energia ára.

Napvilágot látott, milyen kíméletlen taktikával vetik be a börtönökben toborzott Wagner-zsoldosokat az oroszok Ukrajnában, ahol Bahmut környékén jelenleg is négyzetméterről-négyzetméterre harcolnak az előrejutásért.

A Rucriminal.info szerint a nemrég elfoglalt Szoledárnál például nyolcfős csoportokra osztották az embereket. Az első, jól felszerelt csapatnak az volt a feladata, hogy bármi is történik, jussanak el a kiszemelt területre, utána pedig tüzérségi támogatás mellett azonnal ássák be magukat. Amint ez megtörtént, egy fára akasztott ronggyal, vagy bármi mással megjelölték, hol vannak, hogy ha egytől-egyig el is esnek, az utánuk következő nyolcfős csapat tudjon róla, meddig jutottak.

Az első nyolc ember szinte soha nem élte túl bevetést. De gyakran a következő nyolcas sem. Általában 4 hullámra volt szükség, hogy megszilárdítsák a helyzetüket, de

Az ABC szerint a közelmúltban készült műholdfelvételek a Wagner-zsoldosok bevetési területén olyan tömegsírokat mutatnak, amelyek egyre csak nőnek, jól mutatva, hogy az orosz előrejutás mekkora áldozatokkal jár.

A Wagner-csoport egy magánhadsereg, amelyet Vlagyimir Putyin közeli szövetségese, Jevgenyij Prigozsin irányít. A szervezet már 2014 óta létezik, és Szíriában, valamint különböző afrikai országokban is bevetették. Míg azonban korábban főleg volt elitkatonákból toborozták a zsoldossereget, Ukrajnába már az orosz börtönök volt foglyait küldik.

Nyugati hírszerzési források, az ukrán kormány és a Russia Behind Bars orosz börtönjogi szervezet szerint tavaly július óta mintegy 40 ezer elítélt csatlakozhatott a Wagner-csoporthoz. Meg nem erősített hírek szerint közülük eddig 30 ezren haltak vagy sebesültek meg, illetve sokan dezertáltak.

Bár a zsoldostoborzás illegális tevékenységnek számít Oroszországban, a 350 ezer elítélt körében egészen biztosan senki sem toborozhatott volna Putyin jóváhagyása nélkül. Azonban a látszat érdekében

Az Ukrajnába küldött foglyok többségét kisebb bűnökért börtönözték be, de a New York Times birtokába került adatok arra utalnak, hogy bevonultattak erőszaktevőket és többszörös gyilkosokat is.

Az amerikai lap szerint Prigozsin először a szülővárosa, Szentpétervár körüli börtönök rabjait környékezte meg. A közösségi médiában közzétett videókban havi 100 ezer rubelt (körülbelül 550 ezer forintot), az orosz átlagfizetés kétszeresét ígérte, külön jutalommal a hőstettekért, ha pedig leszolgálták a fél évet, állítása szerint a rabok elnöki kegyelemmel végleg visszanyerik a szabadságukat. Ugyanakkor leszögezte: a szökevényekre, a drogosokra, iszákosokra halál vár, és nincs visszaút a börtönbe sem. Aki erre kísérletet tesz, azt dezertőrnek tekintik, és kivégzik.

A 26 éves szibériai árva Igor Matyuhin már harmadik börtönbüntetését töltötte lopásért Krasznojarszk körzetében, amikor Prigozsin novemberben helikopteren hozzájuk érkezett toborozni. Néhány nap múlva Matyuhin már Ukrajnában, az elfoglalt Luhanszk melletti kiképzőtáborban találta magát. Elmondta, hogy

Volt az egységükben egy férfi, aki megtagadott egy parancsot, elvitték, és többé nem látták. Amikor a kiképzőtábort váratlan ukrán támadás érte, Matyuhin a zűrzavart kihasználva megszökött. Azóta egy rejtekhelyről próbál visszatérni börtönébe.

Hasonló állapotokról beszél Andrej Medvegyev is, aki Norvégiába szökött, és ott kért politikai menedékjogot. Ő azt állítja, nem sokkal szabadulása előtt lépett be a Wagnerbe. Mivel volt katonai tapasztalata, egy olyan egység parancsnoka lett, amelyet Bahmut körül szinte öngyilkos akciókba vetettek be.

„Azt mondták nekünk: menjünk előre, amíg meg nem ölnek minket” – idézte fel.

„Volt, hogy két foglyot hoztak, akik nem akartak harcolni, és mindenki szeme láttára lelőtték, majd a frissen ásott lövészárkokba temették őket” – állította a CNN-nek.

Medvegyev szerint kezdetben tíz ember volt a parancsnoksága alatt, ed ez a szám folyamatosan nőtt.

Az első túlélők az év elején kezdtek visszaszivárogni Oroszországba, érdemrendekkel, jelentős zsolddal, és olyan dokumentumokkal, amelyek a Wagner szerint garantálják a szabadságukat. Bár orosz alkotmány szerint kegyelmet csak Putyin adhat, és hivatalosan az elnök legutóbb 2021-ben adott ki hat kegyelmi rendeletet, a napokban Dmitrij Peszkov, Putyin sajtótitkára azt állította, hogy a Wagner által toborzott elítéltek „az orosz törvényekkel szigorú összhangban” kapnak kegyelmet. Részletekbe azonban nem bocsátkozott, mondván, az eljárás államtitok.

A 22 éves Andrej Jasztrebovot például lopásért ítéltek el. Szabadságot, kegyelmet és pénzt ígértek neki. Bár hazatért, de egyik hozzátartozója szerint olyan, mintha hipnotizálták volna, mintha nem lennének érzelmei.

A New York Times szerint az orosz társadalomnak hamarosan szembe kell néznie több ezer, a harctéri és a börtöntapasztalatok által traumatizált, kevés munkalehetőséggel rendelkező ember beilleszkedési gondjaival. Jana Gelmel orosz börtönjogász arra figyelmeztet, hogy lelkileg megtört emberekről van szó, akik azzal a tudattal térnek vissza, hogy a haza védelmében öltek, és nagyon veszélyesek lehetnek.

Mivel mostanában a frontszolgálatra jelentkező elítéltek száma csökkenőben van, a Wagner a túlélőknek szánt jutalom emelésével, valamint a kegyelmet kapott egykori foglyokról készült videókkal próbál kedvet csinálni.

„Akik vissza akarnak jönni, várjuk őket. Akik meg akarnak nősülni, vagy tanulnának, áldásunk rájuk”.

Vannak, akiknél ez be is jön, Jasztrebov például már három hét után visszakívánkozik a harctérre, annak ellenére, hogy egysége nagyon súlyos veszteségeket szenvedett. „A hazát akarom védeni. Mindent szeretek, ami ezzel jár. A civil élet unalmas” – mondja a fiatalember.

Még mindig akad olyan ismerősünk (vagy ismerős ismerőse), aki nem hiszi el, mekkora mértékben emelkedtek az árak az utóbbi egy évben. Éppen ezért örültem, amikor nemrég selejtezéskor kezembe akadt egy 2017-es akciós SPAR reklámújság.

Valódi időutazás végiglapozgatni az akciós lapot, hihetetlennek tűnik ugyanis, hogy nem 15 vagy 20 éve, hanem mindössze néhány évvel ezelőtt még nem éttermi fogásokéval vetekedő áron, hanem viszonylag olcsón lehetett elkészíteni egy egyszerű sajtos-tejfölös tésztát vagy túrós csuszát, és teljesen természetes volt berakni a bevásárlókosárba a koktélparadicsomot vagy egy 1 kilós trappista sajtot.

Most nem is vállalkoztam többre, mint arra, hogy ugyanazokat, vagy egymáshoz minőségben hasonló termékeket megmutassam 2023. január 30-i és 2017. augusztus 17-i áron. A 2023-as árakhoz olyan hetet választottam, amelyen számos terméket akciósan kínáltak a közeli SPAR áruházban.

Zöldségek

Fürtös koktélparadicsom 450 grammos csomagolásban 2017-ben 299 forint volt, míg 2023 január 30-án 1299 forint.

A fejes káposzta kilója 2017-ben 119 forint, 2023-ban 398.

A csípős paprika darabja 34 forint volt 2017-ben, most 149.

A piros burgonya kilója 99 forint volt 2017-ben, most ársapkával 295, de a minősége miatt nem vettem belőle.

A Naturfood csemege mix 499 forintba került 2017-ben (akciósan 299 volt darabja, ha kettőt vett belőle az ember), 2023-ban 579 forintra emelkedett az ára.

139 forint volt 2017-ben a Spar vörös kidney bab konzerv darabja, most elvileg 249, ám ottjártamkor üres volt a helye a polcon.

Tejtermékek

Magyar tejföl, 330 grammos, 2017-ben 219 forint, 2023-ban 995 forint.

A 2,8%-os Magyar tej literje 2017-ben 299 forintról lett leértékelve 199 forintra, most 449 forint.

Ugyanazon márka 450 grammos kiszerelésű túrója 2017-ben 419 forint volt (599-ről akciózva), most, 2023-ban 1759 forint.

Feltűnő az árkülönbség a sajtok esetében is: 2017-ben az akciós trappista sajt kilója 1339 forint volt, most akciósan sem nagyon lehet kapni 3000 forint alatt (a trappista sajt kilójának ára 4800-7000 forint között szóródik márkától függően).

Tészta

A Barilla fél kilós penne rigate tésztája 399 volt, ma ugyanez 1199 forintért kapható.

Húsáru

Míg 2017-ben 849 forintot fizettem 900 gramm darált sertéshúsért, most 1629 forintot.

A Spar dán szalámi ára 329 forintról 649-re nőtt.

Egészen biztosan akadnak olyan termékek is, amelyeknek az ára nem emelkedett sokkoló mértékben az elmúlt öt évben. De ilyet sajnos most egyet sem találtam.

Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy soha nem látott tél előtt áll Európa. A német gazdasági miniszter gyárleállásokra, akadozó ellátási láncra és tömeges munkanélküliségre figyelmeztetett. A francia elnök a fűtés lekapcsolására szólította fel a lakosságot. Spanyolország pedig azon értetlenkedett, hogy miért kellene megmenteni azokat az országokat, melyek az orosz gáztól függnek és korábban kioktatták őket a költségvetési fegyelemről.

„Hamarosan jön a hideg” – mondta fenyegetően még 2022 júniusában. Ám ahogy elérkezett az utolsó téli hónap, egyre világosabbnak tűnik, hogy mindebből nem sok minden vált valóra, és nemcsak azért, mert a tél enyhébb volt a vártnál, írja a The Guardian.

Nyolc hónappal az orosz invázió kezdete után a 27 európai államból álló blokk a csővezetéken szállított orosz földgáz mintegy 80 százalékát kiváltotta gyorsan és kreatívan kiépített infrakstruktúrával a folyékony földgáz számára. A nehézségek közben folyamatosan kisegítik és támogatják egymást, közben pedig sikeres energiatakarékossági politikát folytatnak.

Az Európai Unió legnagyobb földgázkitermelőjének számító Hollandia például 15-20 százalékban függött az orosz földgáztól. Ezt részben az LNG-importkapacitás megduplázásával váltották ki. A többletet elsősorban a belföldi kereslet kielégítésére használták fel, amit viszont a korábbi évek átlagához képest 22 százalékkal sikerült mérsékelni. Ennek köszönhetően pedig többletgázt tudtak szállítani Németországba, Franciaországba és Csehországba is. Ugyan a gáz fogyasztói ára Hollandiában is elszabadult, ám a kontinens többi országához hasonlóan ársapkával és támogatási rendszerrel segítettek a lakosságra nehezedő terheken.

A brüsszeli székhelyű Bruegel gazdasági kutatóintézet becslése szerint tavaly a gázigény 12 százalékkal volt alacsonyabb az EU-ban, mint 2019-2021 között.

Az orosz gáztól szintén nagymértékben függő Németország úgy vág bele a februárba, hogy tározói 80 százalékos telítettségen állnak, szemben a tavalyi hasonló időszak 36 százalékával. Annak ellenére, hogy a magas gázárak megviselték a német ipart is, a károk eddig egyáltalán nem voltak katasztrofálisak.

Bár a spanyolok korábban felemelték a hangjukat az egységes 15 százalékos csökkentés ellen, amit nem tartottak igazságosnak a hozzájuk hasonlóan kevés orosz földgázt használókkal szemben, végül a 7-8 százalékos mérséklésre rábólintottak. A déli országban elsősorban a közterületi légkondicionálók és a fűtés hőmérsékletének szabályozásával érték el azt a szükséges eredményt, amit nyáron még kifogásoltaK, vagyis a 15 százalékot.

Franciaországban több hónapig tartó karbantartási munkálatok miatt az 56 reaktor 73 százaléka csak január közepére állt újra üzembe. Addig a korábban áramexportről híres ország importra szorult, amit többek között a németek segítségével oldottak meg.

Végső soron Vlagyimir Putyin energiaháborúja hozzájárult ahhoz, hogy Svédország az évtized végére energiájának 65 százalékát, Finnország 51 százalékát, Dánia pedig 55 százalékát megújuló energiaforrásokból állítsa elő.