SZEMPONT
A Rovatból

„A viszony tényleg egy mélypont felé halad” – Feledy Botond az éleződő amerikai-magyar konfliktusról

Kicsúfolt amerikai nagykövet, lehallgatott magyar vezetők, befolyásos magyarok elleni lehetséges szankciók. A külpolitikai szakértő szerint háborús környezetben a következmények is sokkal súlyosabbak lehetnek.
Vermes Ádám - szmo.hu
2023. április 12.



Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata régóta nem látott mélypontra süllyedt az elmúlt időszakban. Orbán Viktor március elején már Magyarország ellenfeleként azonosította a nyugati világ vezető hatalmát, miközben a kormánypárti sajtóban olyan anyagok jelentek meg, amelyek szerint a budapesti amerikai nagykövet beleavatkozik a magyar belpolitikába.

A konfliktus pedig még ennél is tovább súlyosbodhat, sajtóinformációk szerint ugyanis befolyásos magyar személyek kerülhetnek amerikai szankció alá, kiszivárgott szigorúan titkos dokumentumok pedig arról árulkodnak, hogy az amerikai titkosszolgálatok magyar vezetőket hallgathattak le.

Ezekről a témákról beszélgettünk Feledy Botonddal, a Partizán külpolitikai szakértőjével, a Heti Feledy külpolitikai hírlevél szerzőjével.

– Nemrégiben újabb cikkben számolt be a kiszivárgott amerikai titkosított dokumentumokról az Economist. Ebben már olyan információ is megjelent, amely szerint magyar vezetőket is lehallgattak az amerikai titkosszolgálatok. Mi lehet ezeknek az információknak a következménye? A magyar kormány egy további eszkalációs lépésnek tekintheti ezt a két fél viszonyában?

– A lehallgatási botrányokon mindig meglepődünk, pedig mondhatnánk, hogy Edward Snowden óta egy teljesen egyértelmű realitása a nemzetközi politika valóságának. Most nem egy magyar lehallgatási botrány robbant ki, hanem arról van szó, hogy az amerikaiak - ahogy ezt korábban is tették már - rengeteg szövetségest is lehallgattak, miközben az oroszokra, a kínaiakra vagy más ellenfelekre is dolgoznak. Az Egyesült Államok, mint hegemón hatalom az információs fölényét érvényesíti, ebbe pedig Magyarország is beleesik. Ez ugyanakkor nem zárja ki, hogy a magyar kormányzat a magyar-amerikai viszony jelenlegi nagyon rossz állása mellett mindezt egy kommunikációs narratívába visszaforgatja és hasznosítja. Erre lehet számítani adott esetben, de önmagában ez szerintem a nemzetbiztonsági körökben nem fog meglepetést okozni.

– Tehát a korábbi hasonló botrányok miatt ez ma már az USA szövetségeseit sem érheti váratlanul?

– Igen, Merkeltől az ENSZ-főtitkáron át számos szereplőről kiderült már, hogy lehallgatták, ez egy nyílt titok. A lehallgatás ténye viszont csak egy dolog, az igazi érdekesség az, hogy bizonyos információkat hogyan értékelnek az amerikaiak. Ezekről tudhatunk meg többet most a részben kiszivárgott diplomáciai üzeneteknek köszönhetően.

Ilyen van Magyarországról is egy, amelyben az áll, hogy az amerikai elemzések szerint az Egyesült Államokat egyre inkább ellenfélnek tekinti a magyar kormány. Ez az értékelés bizonyos szempontból izgalmasabb, mint önmagában az a tény, hogy valakit lehallgattak vagy sem.

Azt is tegyük hozzá, hogy valószínűleg a dokumentumok egy jó része eredeti, míg másokról a Bellingcat, illetve hasonló oknyomozók már kiderítették, hogy módosították őket. Ezek orosz érdekek irányába módosították. Például az orosz veszteségadatokat kisebbre vették. Innentől kezdve egy nagyon komoly munka lesz, hogy minden egyes dokumentumról, így a magyar relevanciájú dokumentumokról is megállapítható legyen, hogy valóban eredeti, és amennyiben az, nem módosították a tartalmát. Hiszen volt például olyan dokumentum, amely a kiszivárgás utáni dátumozással került ki. Itt valószínűleg lesznek még meglepő fordulatok.

– Ezzel a szivárgási üggyel szinte egyidőben a 444 diplomáciai forrásokból úgy értesült, hogy az amerikai kormány szankciókat vethet ki befolyásos magyarokkal szemben. Szerda délutánra sajtótájékoztatót hívott össze David Pressman amerikai nagykövet, amelynek nem árulták el a témáját. Az USA már korábban is tett több olyan lépést, ami jelezte a viszony jelentős romlását. Ilyen volt a kettős adóztatás elkerülését biztosító szerződés felmondása tavaly nyáron, hogy csak egy példát említsek. Egy befolyásos magyarokat célzó amerikai szankció újabb szintet jelentene a konfrontációban?

– Ezeket a diplomáciai jelzéseket egyben kell nézni. Ha tényleg kitiltanának magyarokat Amerikából, vagy alkalmaznák a Magnyickij-törvényt valamilyen formában, tehát kivetnének valamilyen magyar entitással szemben szankciót, és ehhez hozzátesszük, hogy a NATO-ban - nyilván nem függetlenül Washington szándékától - átléptek a magyar vétón a NATO-Ukrajna Bizottság összehívásával, valamint a kettős adóztatásról szóló egyezmény felmondását, illetve az a tényt, hogy nem hívták meg a magyar kormányzatot a Summit for Democracy első két találkozójára, akkor

így egyben jól látni, hogy a viszony tényleg egy mélypont felé halad. És ezt a 2014-es kitiltási botránnyal összehasonlítva tovább súlyosbítja, hogy mindez most egy háborús környezetben történik.

Ebben a helyzetben az amerikai fél számára felértékelődik a kommunikáció súlya. Tehát amit a magyar fél adott esetben csak kommunikációnak gondol, az most könnyen bekerülhet a háborús propaganda valamelyik dobozába az amerikaiaknál. Tipikusan az a vád ezzel kapcsolatban, hogy sok az oroszpárti magyar médiamegjelenés, illetve adott esetben akár kormányzati álláspont. Szijjártó Péter éppen most járt újfent Moszkvában energiaügyben tárgyalni, ezzel szembemenve az uniós orosz energialeválási szándékokkal. Ha ezeket egyben nézem, akkor látszik, hogy nem csak szavakban, hanem tettekben is valóban eléggé kétfelé válhatnak az amerikai-magyar érdekek. Ezt pedig csak tetézi a Trump-adminisztráció helyett most a Biden-adminisztráció áll a másik oldalon.

– Arról is beszámoltak a 444 által megszólaltatott diplomáciai források, hogy az amerikai nagykövet a külpolitikában meghatározó republikánus vezetőkkel is tárgyalt, és állítólag ők még a Biden-adminisztrációnál is keményebb álláspontot képviselnek az Orbán-kormánnyal szemben. Ezek szerint mégsem biztos, hogy nagy fordulat várható a két ország kapcsolatában, amennyiben a republikánusok 2024-ben visszaveszik elnöki széket, illetve a Kongresszus mindkét házát?

– Egyrészt a republikánus külpolitikai elitben valóban sokkal több a Kínával szemben erősebb fellépést szorgalmazó politikus, akik még Bident is kritizálják, hogy gyengekezű Pekinggel szemben. Mindezt annak ellenére, hogy tovább fokozta a trumpi szankciós politikát és a szövetségépítést a régióban. Biden a Trump-érával szemben egy fokozattal feljebb váltott. Ehhez képest akarnak még többet -legalábbis szóban - a republikánusok, miközben Magyarország az egyik leglátványosabban barátkozik Kínával, nyilván a maga méreteinek megfelelően, akár az itt jelenlévő beruházásokkal, a máshol kitiltott kínai cégek beengedésével, akár politikai kommunikációval. Ez könnyen szúrhatja a szemét a meghatározó republikánus figuráknak, zárójelben hozzátéve, hogy azért ott sincs egységes, az egész párt által elfogadott politika.

Másrészt, ha Donald Trump lenne a republikánusok elnökjelöltje, és még az elnökválasztást is meg tudná nyerni, akkor sincs arra semmilyen garancia, hogy ebbe az új adminisztrációba bekerülő republikánus emberek egyértelműen Magyarország-pártiak lennének.

Ez eddig sem igazolódott vissza Trump első ciklusának négy éve alatt. Mivel a Kína-politika valószínűleg az elkövetkező tíz évben sokkal-sokkal fontosabb lesz, mint bármilyen Oroszország-politika, ezért Magyarország kínaiakkal szembeni pozíciója mindig jobban meg fogja határozni, hogy mit gondolnak róla Washingtonban.

– Mi lehet az amerikai vezetés célja a szankciók esetleges bevezetésével? A magyar kormány folyamatosan azt kommunikálja, hogy a kötelezőket teljesíti: megszavazzák az uniós szankciókat, illetve köztársasági elnöki szinten Magyarország elítélte az orosz agressziót, valamint Ukrajnába is ellátogatott Novák Katalin. Mi lehetne az a konkrét lépés, amit meg kellene tennie a magyar kormánynak, hogy enyhíteni tudja a két fél közötti szembenállást?

– Az egyik visszatérő probléma, különösen a háború kitörése óta, a magyar kémelhárítás lagymatag fellépése az oroszok magyarországi tevékenységével kapcsolatban. Miközben minden kelet-európai tagállamban csökkent az orosz nagykövetségek létszáma, ezalatt a fedett diplomáciai pozíciókban dolgozó hírszerzők számát értem, Magyarországon a hivatalos információk szerint még nőtt is ez a szám. Emellett arról is hosszan lehetne vitatkozni, hogy mekkora jelentősége van a Nemzetközi Beruházási Banknak, aminek Magyarország maradt az egyetlen uniós tagállam részvényese, és egyelőre a budapesti székhelyét sem akarja feladni a magyar kormányzat az orosz érdekeltségű banknak. Ráadásul az egész energiaszektorban sem követi az orosz energiáról való leválás célját a magyar kormány, láthatólag nincs szó arról például, hogy Paks II-ről lemondjanak, illetve arról sem, hogy ne orosz fűtőanyaggal működjön tovább az erőmű. Az amerikai gazdasági, nemzetbiztonsági érdekek így Magyarország méretével arányosan ugyan, de sérülnek és itt lehetne olyan döntéseket hozni a magyar kormányzatnak, amivel ebben a rossz viszonyban lehetne változást elérni, ha lenne erre politikai akarat. Ez az egyik része, a másik meg egyszerűen a narratíva.

Felértékelődött a kommunikáció súlya a háborús környezet miatt, és ebben a miniszterelnöki évértékelőn kicsúfolt amerikai nagykövet, illetve a tendenciózusan az USA-t a magyar pozíciókkal szembehelyező, szinte nem is egy szövetségi rendszerben lévő országnak feltüntető megszólalások nyilván nagyon sokat számítanak.

A harmadik hosszú távú következmény, amit iszonyú nehéz felmérni, de remélhetőleg ezen már sokan gondolkodnak mindkét oldalon, hogy mik lesznek a gazdasági hatások. Hiszen ez a szankciók valódi következménye. A lényeg ugyanis az, hogy milyen üzenetet küld ezekkel az Egyesült Államok a befektetőknek. Ahol nincsen a kettős adózás elkerülését biztosító egyezmény, és ahol az amerikai külügyi értékítélet szerint magas szintű a korrupció, és ez szankciókkal is együtt járhat – már ha például ilyen kommunikáció következne - ott a befektetői pszichológiára is hatással lesz mindez. Ez pedig természetesen nemcsak amerikai befektetőket befolyásolhat, hanem azokat is, akik egyébként Amerikával dolgoznak, még akkor is, ha az egy német vagy francia vállalat.

– Lehet emellett még célja ezeknek az esetleges szankcióknak a svéd NATO-csatlakozás kapcsán nyomást gyakorolni Magyarországra? Március végén a finn kérelmet ugyan már jóváhagyta a magyar parlament, a svéd csatlakozás kapcsán azonban továbbra sem egyértelmű, hogy erre mikor kerülhet sor.

– Igen, teljesen egyértelműen, ez már elhangzott korábban számos fórumon. Washingtonban is többen úgy látták, hogy a csatlakozás megszavazását informálisan összekapcsolták az uniós magyar lobbival. Emellett pedig az egyébként is nehezen kezelhető török pozíciók megerősítését látják ebben, valamint nyilvánvalóan van ennek egy nagyon konkrét biztonságpolitikai aspektusa is a skandináv területek, illetve belvizek kapcsán. Svédország és a NATO partnerek számára fontos lenne a tervezhető költségvetés, nformációmegosztás, infrastruktúra-telepítés, tehát hogy kiszámíthatóvá váljon a svéd belépés menetrendje. Ez egy fontos és nagy súlyú pont a magyar-amerikai kapcsolatban.

Feledy Botond külpolitikai hírlevele itt érhető el

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Magyar Péter azt üzente, hogy az ő kétharmadát nem Felcsúton jelölik ki, hanem maguk a választók
A Tisza képviselőjelöltjeinek hétvégén bejelentett kiválasztási módja igazi politikai innováció az elemző szerint, az előválasztás lefoglalja majd az őszi politikai napirend komoly részét. Egyben reakció a tiszás kétharmaddal kapcsolatos félelmekre is.


Szombaton tartotta második kongresszusát a Tisza párt Nagykanizsán. A látványos külsőségek között megtartott rendezvényen Magyar Péter az uniós pénzek hazahozatalát, bérlakásprogramot, vasútfejlesztést ígért, és bejelentette, hogy felállítják a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési- és Védelmi Hivatalt. Arról is beszélt, „ami államadósság a mai naptól keletkezik, azért nem fogunk mi magyarok mindannyian helytállni, kizárólag azok, akik meggazdagodtak ebből a rendszerből.” Emellett kiderült, hogy milyen előválasztási rendszerben zajlik majd a párt képviselőjelöltjeinek kiválasztása.

Jó-e ez a modell, milyen következményekkel jár, ha a Tisza így választja ki a képviselőjelöltjeit? És mit jelenthetnek az új üzenetek? Erről beszélgettünk Somogyi Zoltán szociológussal.

– A nagykanizsai Tisza-kongresszuson bejelentették, hogyan választják majd ki a párt országgyűlési képviselőjelöltjeit.

– Szerintem ez egy nagyon ügyes kiválasztási rendszer. A dolog az én értelmezésemben arról szól, hogy először kijelölnek három embert, és a Tiszán belül preferenciális szavazással döntenek róluk. Végül kettőt mutatnak be a választóknak, akik között előválasztást tartanak. Ez igazi politikai innováció, méghozzá nem is rossz, mert először a Tiszán belüli közösséget mozgatja meg: ők dönthetnek, szavazhatnak arról, kiket vigyenek a választók elé, majd a választókat szólítja meg, hogy szavazzanak arról, ki legyen az ő jelöltjük. Ráadásul az előválasztással a Tisza le fogja foglalni az őszi politikai napirend egy komoly részét.

– Az előválasztás hagyományosan is párton belüli választást jelent, nem? Ugyanakkor Magyarországon a 2022-es gyakorlat pártok közötti előválasztás volt.

– Valójában a választási rendszer határozza meg, milyen keretek között érdemes előválasztást tartani. Magyarországon alapvetően kétpárti politikai rendszer működik, amit a Fidesz az újraszabott választási rendszerrel alakított ki. Ez az egyfordulós rendszerből, az egyéni választókerületek túlsúlyából és a győztes kompenzáció elemeiből adódik ki így. Az történt, hogy a választók nem vártak az előválasztással, kijelöltek egy pártot, amelyik szembeszállhat a Fidesszel a választáson, ez pedig a Tisza. Az elmúlt hetekben már komoly vita volt a nyilvánosságban arról, hogy helyes-e, ha az egyik kétharmadból egy másik kétharmadba esik az ország. Egyesek szerint máshogy nem lehet legyőzni a Fideszt, ebben talán igazuk van. Mások szerint már önmagában a kétharmados többség is veszélyes lehet, ebben meg nekik van igazuk.

Magyar Péter erre azzal reagált, hogy az ő kétharmadát nem Felcsúton jelölik ki, hanem maguk a választók. Ez sokkal erőteljesebb egyéni politikusi pozíciókat teremt, mint az orbáni, felülről kijelölős, vezérfüggő modell.

Lehetőséget ad a Tisza előválasztási modellje arra, hogy felnőjenek erős személyiségek, kialakulhassanak a párton belül platformok, amire a Fideszen belül nem volt példa. Magyar Péter azt üzeni, hogy nem kívánja kijelölni a saját politikusait, bízik abban, hogy ezt a választók megteszik helyette. Tehát egy sokszínű frakciót képzel el, és talán még kétharmad esetén is vissza kell majd hoznia a politikát a kompromisszumok területére, ami valójában a demokratikus politika lényege.

– Az előválasztást nem hekkelheti meg a Fidesz?

– Az Egyesült Államokban több államban például republikánusok is részt vehetnek a demokraták előválasztásán. Azt gondolják ugyanis, hogy azt a jelöltet kell előre megtalálni, akiben a legszélesebb körben megbíznak, és ezt a jelöltet érdemes már a választások előtt megtalálni. Éppen ezért ennek a veszélyét, mármint hogy a Fidesz is szervezkedik, nem tekintem nagyon súlyosnak.

– A kongresszus után Hadházy Ákos is bejelentkezett, hogy indulna a tiszás előválasztáson, de Magyar Péter visszautasította. Majd Tordai Bence arról írt, a Fidesz lehet a nevető harmadik, ha a Tisza teljesen kizárja a többi ellenzékit.

– A preferenciális rendszer első lépcsője, amely során a Tisza tagjai eldönthetik, hogy ki ne indulhasson el, talán kezelni tudná ezt a helyzetet. Ha úgy döntenek, hogy nem kérnek egy olyan politikusból, akitől elvi alapon vagy pártlogikai okból tartanak, azt egyszerűen nem engedik tovább az előválasztásra. De ez csak egy ötlet, nyilván megoldják valahogy ezt a problémát.

– Amerikában gyakran még a saját pártbéli képviselőivel is keményen kellett alkudoznia az elnök embereinek egy-egy törvényért. Lehet-e nálunk esély egy ilyen típusú parlamentáris demokráciára?

– Volt már ilyen szakasz a rendszerváltás után: az MDF vezetése például rengeteg kompromisszumot volt kénytelen megkötni. Ott volt például a Csurka-féle platform, amit végül kizártak, mert tarthatatlanná vált a jelenléte, de előtte többször próbáltak velük kompromisszumot kötni. Ugyanez történt a nemzeti liberálisokkal is: Debreceni Józseffel, Elek Istvánnal, végül őket is kizárták, taktikai okokból egyébként.

Az ideológiai és érdekalapú frakción belüli lobbizás akkor jelen volt, meg kellett szerveznie a miniszterelnöknek a parlamenti többséget a saját frakcióján belül is. Ez egy tanulható tudás.

Egyébként ma is látjuk ezt működni például a fővárosi közgyűlésben.

– A Fidesz részéről már megjelent a kritika, hogy a Tisza még mindig nem mutatta be a képviselőjelöltjeit.

– A Tisza több dologban is kihívást intézett a Fideszhez. Van programja, amely konkrét, alternatív szakpolitikai állításokat tartalmaz. Vannak szakpolitikusai, bemutatták például a szakpolitikai kerekasztalok tagjait. Megjelentek ismert személyiségek a kongresszuson, ami erőt demonstrált. A kormányzati oldal ezt nyilván nem fogja elismerni. A Tisza kongresszusa valóban nem nevezett meg politikusokat, mert az előválasztáson fogják kiválasztani őket. Nincs 106 jelöltjük, csak egy - állítja a kormánypárt. 318 lesz – állítja a Tisza, amelyből 212 jelöltet a választóknak bemutatnak ősszel, közülük lesz meg a 106 induló képviselőjelölt. Ősszel meglátjuk, kinek volt ebben igaza.

– Magyar Péter a kongresszuson arról is beszélt, hogy létrehozzák a Vagyonvisszaszerzési Hivatalt, ami szuperjogköröket kapna, adatokat kérhetne például az ügyészségtől, nyomozhatna. Ez esetleg arra szolgálna, hogy kétharmad híján, ez hivatal átnyúljon a fideszes káderekkel feltöltött intézményeken?

– Sokan követelnek elszámoltatást és vagyonvisszaszerzést, ezért ennek a hivatalnak erős politikai üzenete van a kampányban. Egy ilyen hivatal meghirdetése azt jelzi, a Tisza érzi a választói igényeket.

– A párt elnöke arról is beszélt, hogy az ország további eladósításáért a NER-elit, például Mészáros Lőrinc, Tibocz Istvám a saját vagyonával felel. Ez hogyan lenne kivitelezhető?

– Ez inkább a hitelezők felé tett üzenet volt. Arra vonatkozott, hogy Magyar Péter nem szeretné, ha az Orbán-kormány komoly hitelekkel vásárolná meg a választók szimpátiáját a kampányban, mert ennek megint infláció és pénzromlás lehet a vége.

Tehát kétszer is gondolja meg egy hitelező, hogyan és mire ad hitelt ilyen környezetben.

– A hitelezők figyeltek Nagykanizsára?

– Szerintem a gazdasági és közéleti szereplők egyre inkább figyelnek a Tisza pártra. Félszemmel a Tiszára, félszemmel a Fideszre.

– Egy másik ígéret szerint 2027 végéig maximum 6 hónapra csökkentik a kórházi várólistákat. Ez óriási vállalás, egyben komoly kockázat is, hiszen ha nem sikerül, az azonnal számonkérhető.

– A kampányban sok mindent lehet ígérni, miközben nem tartom kizártnak, hogy a várólisták rövidítésében valóban lehet valamit tenni. A lényeg inkább az, hogy Magyar Péter ezzel is azt mutatja, hogy olyan problémákkal foglalkozik, amelyek a választók számára fontosak.

– Itt van Ruszin-Szendi Romulusz ügye. Elolvastam a KEHI-jelentést, és úgy tűnik, tényleg nincs minden rendben. A Tisza kommunikációja viszont erősen emlékeztet a Fidesz módszereire: „nincs itt semmi látnivaló”. Ez a hozzáállás hosszú távon árthat a pártnak? Nem kellene inkább transzparensnek lenni?

– Nyilván kellemetlen nekik ez az egész, de a Fidesz számára sem kényelmes, hiszen Ruszin-Szendi bármit is kapott szolgálati időben, annak a hátterében mindig volt kormányzati döntés, valaki aláírta azokat a papírokat. A kormány saját magát jelentené fel, ha komolyan kivizsgálna ilyen ügyeket.

– A Tisza-kongresszussal csaknem egy időben Tölgyessy Péter egy előadáson azt mondta, hogy Orbán Viktor sokáig élezheti a helyzetet, de a végén át fogja adni a hatalmat, ha veszít. Ön is hasonlóan látja?

– Mitől kellene különösebben félni? Az a kormányzat, amelyik nem meri benyújtani az ellehetetlenítési törvényt a parlamentnek, miután majdnem az összes képviselő aláírta, az már gyengeséget mutat. Az a kormányzat, amelyik Ruszin-Szendi Romulusz esetében hagyja, hogy egy nyugdíjas alezredes megfenyegesse az államot, mondván, hogy kiszabadítják a volt vezérkari főnököt, ha elvinnék, az az állam nem erős, hanem gyenge. És az a kormány, amelyik bejelenti, hogy nem lesz Pride, törvényt is hoz róla, a rendőrség is közli, hogy az egy illegális vonulás, majd több százezer ember mégis elmegy, már nem kelt félelmet.

A Tisza Párt, azzal, hogy létezik és nagyjából 2,5 millió ember támogatását élvezi, azt is megmutatja, hogy a társadalom számos pontján többségben van. Olyan területeken is igaz lehet ez, mint például a rendvédelmi szervek, vagy az államapparátus.

Miért gondolnánk azt, hogy bárkit is rá lehetne venni, hogy ne tartsanak választásokat? A valódi probléma inkább az informális hatalom esetleges ellenzékből történő megtartásával van, nem a formális hatalomátvétellel akkor, ha esetleg nyer a Tisza.

– Harmincöt éve volt egy rendszerváltásunk, különböző közép-európai modellekkel. A jelenlegi magyar helyzet inkább az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia vagy Románia útját követheti?

– Azt mondanám erre, hogy klasszikus kelet-európai úton járunk. Lehetne viccesen azt is mondani, hogy amikor a „legvidámabb barakk” voltunk, ez attól volt, mert mi, magyarok a kommunizmust is „lustán” csináltuk. Most, amikor a szabadságot és a demokráciát lehetne élvezni, ebben is lustábbak, lassabbak vagyunk, mint mások. De ha ezt a viccet félretesszük: az ország nem tudott gyorsan leválni az 1970-es, 1980-as évek gondolkodásmódjáról. Orbán Viktor is viszonylag hamar felismerte, hogy a korábbi, radikális, rendszerváltó politikájával nem lehet előrébb jutni, mert akkor még a parlamentből is kiesik. Nem akart később már szembemenni azzal az attitűddel, amely a magyar társadalom egy nagy részét jellemzi. Az emberek ugyanis nem szabadságra, hanem biztonságra, gondoskodásra vágytak. Orbán Viktor is inkább belekényelmesedett ebbe a gondolkodásba, átvette annak logikáját. Nem segítette a magyarokat abban, hogy valóban elinduljanak a szabadabb, demokratikusabb, polgári működés felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
A Putyint fenyegető Trump nem tudná az oroszokkal kereskedő Magyarországot különállóan megvámolni - mondja Tábor Áron
Trump 50 napos ultimátumot adott Putyinnak, ellenkező esetben másodlagos szankciókkal fenyegette meg az oroszokkal kereskedő országokat. De a szakértő szerint Magyarországot csak az egész Európai Unióval együtt szankciónálhatnák, ami valószínűtlen.


Egy héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok leállítja az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat, most viszont Donald Trump 50 napos ultimátumot adott Oroszországnak, bejelentette a fegyverszállítások folytatását és 100 százalékos büntetővámokkal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek kereskednek az oroszokkal. Ez elsősorban Kínának fájhatna, de Magyarországot is érinthetné az olaj- és a gázvásárlások miatt.

Mi változott egy hét alatt? Mit akar Trump Putyintól, és mit Ukrajnától? Mennyire kell komolyan venni az újabb vámfenyegetéseket? Erről is beszélgettünk Tábor Áron Amerika-szakértővel, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatójával.

– Nemrég még ott tartottunk, hogy a fegyverszállítások egy részét az Egyesült Államok leállítja Ukrajna irányába, most pedig megint egy hatalmas fordulat következett.

– Trump már korábban is próbált különféle módokon nyomást gyakorolni Putyinra, most egy 50 napos ultimátumot adott. De egyáltalán nem biztos, hogy ha ez az 50 nap lejár, valóban bevezeti azokat a szankciókat, amelyekkel most fenyeget. Könnyen elképzelhető, hogy akkor előáll majd valami új indokkal, ami miatt ez mégsem történik meg. Trump nem számított arra, ami végül történt, ő tényleg valamiféle megállapodást akart tető alá hozni, viszont Putyin inkább arra törekedett, hogy a számára kedvező háborús helyzetet tovább javítsa, ezért minden korábbinál intenzívebb bombázásba kezdett, és kiterjesztette a hadműveleteket Kelet-Ukrajnában.

Amikor Trump most azt mondja, hogy csalódott Putyinban, az akár őszinte reakciónak is tekinthető.

Tényleg nem erre számított, és ezt használta ki Ukrajna is arra, hogy egy barátságosabb kapcsolatot alakítson ki. Volt egy telefonhívás Zelenszkijjel, ami jobban sikerült, mint a ciklus eleji Fehér Házi látogatás, amely katasztrofális volt. Mostanra Zelenszkij is megtanulta, hogyan kell Trumppal kommunikálni. Ez a fordulat tehát valós, és az is, hogy most úgy tűnik, találnak valamiféle megoldást arra, hogy az európai pénzből vásárolt amerikai fegyverek továbbra is eljussanak Ukrajnába. Ez egy köztes megoldás: Trump azt mondhatja, hogy ő nem folytatja a Biden-féle politikát, de mégis lehetővé teszi a fegyverszállításokat. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy Putyin ellenajánlata után Trump ismét módosítja álláspontját.

– Ez az 50 nap meglehetősen gáláns határidő. Ha az oroszok valóban úgy gondolják, hogy pozíciókat akarnak foglalni, akkor ezt még meg is tehetik ezalatt.

– Ez az 50 nap valóban furcsa, mivel épp a nyár végére esik, így Oroszország számára ez akár lehetőségként is értelmezhető. Érdekes volt látni például egy olyan reakciót, amelyet egy, orosz bloggerek tevékenységét követő csatorna közölt: amikor bejelentették, hogy Trump új irányt vesz, és közös nyilatkozatot tesz a NATO-főtitkár Ruttéval.

Az orosz bloggerek ennél sokkal súlyosabb fejleményekre számítottak, azt mondták, hogy ez inkább csak üres beszéd,

nem érzékelték, hogy ez azonnali hatással lenne az ő helyzetükre.

– A fegyverszállítások egy másik irányt mutatnak, de kérdés, hogy ezek milyen gyorsan indulhatnak be. Még ha nem is 50 nap, de néhány hét biztosan kell, mire felpörögnek újra.

– A fegyverszállítások ténylegesen folytatódnak. Itt volt egy érdekes fejlemény: ahogy ön is említette, két héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy leállnak. Később kiderült, hogy ez Pete Hegseth védelmi miniszter döntése volt, és nem egyeztette azt a Fehér Házzal. Ez is arra utal, hogy az adminisztráción belül is lehetnek eltérő álláspontok. Rubio külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó például inkább keményvonalas, és szorosabb kapcsolatban van Trumppal, így alkalmazkodik az ő politikájához. Vance alelnök és Hegseth viszont valószínűleg mérsékeltebb álláspontot képviselnek Oroszországgal és Ukrajnával szemben. Ez az adminisztráción belüli megosztottság is befolyásolhatja a politikai döntéseket. Az is számít, hogy a NATO-csúcstalálkozó viszonylag zökkenőmentesen lezajlott, már amennyire ez Trump esetében lehetséges. Sokan ezt Rutténak, a NATO főtitkárának tulajdonítják, aki holland miniszterelnökként már megtanulta, hogyan lehet Trumppal eredményesen tárgyalni. Rutte nem konfrontálódik vele nyíltan, inkább igyekszik olyan irányba terelni, amely összeegyeztethető a NATO álláspontjával.

– Egyáltalán létezhet olyan, hogy valaki Trumppal szemben, ilyen horderejű kérdésben, mint a fegyverszállítások leállítása vagy korlátozása, döntést hoz? Nem lehet, hogy ez inkább egy fedőtörténet, Trump mentegetése?

– Ezt nehéz megmondani, mert nem látunk bele teljesen a háttérbe. Tény, hogy volt egy ideiglenes leállítás, majd újraindították a szállításokat. A hivatalos álláspont szerint a Fehér Ház nem tudott erről.

– Érdekes módon úgy nem tudott róla a Fehér Ház, hogy közben a világsajtó igen, és minden újságolvasó is tudomást szerzett róla?

– Ezt a részét valóban nehéz elhinni. Elképzelhető, hogy Trump később maga is úgy próbálta beállítani a helyzetet, mintha nem vett volna részt benne.

– Ezzel párhuzamosan Trump másodlagos szankciókkal is fenyegetőzött. Ez azt jelentené, hogy az Oroszországgal kereskedő országokra 100%-os vámot vetnének ki. Ha ez megtörténne, az érzékenyen érintené Magyarországot is.

– Igen, Trump azt is bejelentette, hogy ha 50 nap múlva sincs megállapodás, akkor 100%-os vámot vetne ki Oroszországra. Csakhogy ma már olyan minimális az orosz-amerikai kétoldalú kereskedelem, hogy ez valós hatással nem bírna.

Ellenben ezek a másodlagos szankciók, például Kínára, ha az Oroszországgal folytat üzletet, már súlyosabb következményekkel járnának.

Ez új irányba vinné el a kínai-amerikai vámháborút, amely jelenleg tűzszüneti állapotban van. Úgy tűnik, ez inkább fenyegetés, mintsem közvetlenül megvalósuló intézkedés. Az Európai Unió viszonylatában sem tartom reálisnak, hogy egy ilyen 100%-os vámot bevezetnének.

– A Szenátus előtt van egy még keményebb törvényjavaslat, ami alapján 500%-os vámot vethetnének ki azon országokra, amelyek még mindig orosz energiahordozókat vásárolnak.

– Valóban, és ezt több mint 80 szenátor támogatja, ami nagyon erős kétpárti többség. A javaslat kötelezővé tenné, hogy azokat az országokat, amelyek energiahordozókat vásárolnak Oroszországtól, büntetővámmal sújtsák. Ezek is úgynevezett másodlagos szankciók lennének, hiszen nem közvetlenül Oroszországot céloznák, hanem azokat, akik vele üzletelnek. Ez valóban törvényi formát öltene, de egyelőre csak a szenátusban van napirenden. A képviselőházban is meg kellene szavazni, ahol nem biztos a javaslat sorsa. Ráadásul Trumpnak is alá kellene írnia. A megvalósítása önmagában is kérdéses, hiszen

az Európai Unió közös vámtérséget alkot, tehát nem lehet egy-egy tagállamot, például Magyarországot vagy Szlovákiát különállóan megvámolni.

– Így Magyarország és Szlovákia magával rántaná a többi 25 tagállamot?

– Ez az, ami valószínűtlen. A megvalósítás, bármennyire is erősnek hangzik a törvény, meglehetősen kérdéses.

– A kereskedelmi háború részeként bejelentett, augusztustól életbe lépő 30%-os vám viszont sokkal konkrétabb fenyegetés az Európai Unió számára. Miért gondolja Trump, hogy szükség van erre, mi lenne számára ennek az esetleges haszna?

– Itt is az ingadozás jelenik meg, ugyanúgy, ahogyan Oroszország esetében is láttuk. Trump a beiktatási beszéde óta nem tud elszakadni a vámok gondolatától. Rendszeresen tesz bejelentéseket, és amikor ezek túlzó piaci reakciókat váltanak ki, például az amerikai tőzsde esni kezd, akkor visszalép. Ilyen történt áprilisban is, amikor a reciprokális vámokról beszélt, majd három hónapos halasztás után júliusban újra napirendre került a kérdés. Az elnök őszintén azt gondolja, hogy az Európai Unió kihasználja az Egyesült Államok kedvező politikáját. Ezt a kereskedelmi deficittel indokolja: az amerikaiak jóval több árut vásárolnak Európából, mint fordítva. Ez igaz is, ugyanakkor a másik irányban, például a digitális vagy pénzügyi szolgáltatások terén, az európaiak vásárolnak több amerikai szolgáltatást. Éppen ezért

az európai álláspont szerint indokolt lenne egy teljes, 0%-os vám mind az árukra, mind a szolgáltatásokra. Ez nem feltétlenül lenne hátrányos egyik fél számára sem.

Az európaiak bosszankodnak, mert szerintük közel voltak egy megállapodáshoz, amikor Trump előállt a 30%-os vám ötletével. Ez most jelentősen megnehezíti az egyeztetéseket. A mostani európai reakciók szerint a tárgyalási hajlandóság továbbra is fennáll, de az EU-nak vannak előkészített ellenintézkedései is, ezek egyelőre inkább csak jelzésértékűek. Az egész transzatlanti kereskedelem több száz milliárd eurós volumenét nézve ezek a 20–90 milliárdos csomagok egy nagyságrenddel kisebbek, és célzott termékekre vonatkoznak. Fontos az is, hogy az Európai Unió kereskedelmi politikája uniós hatáskör, de a döntéseket a tagállamokból álló Tanács fogadja el minősített többséggel. A tagállamok belpolitikai megfontolásai is megjelenhetnek, és nem biztos, hogy mindenki konfrontációt akar az Egyesült Államokkal.

– Volt olyan elemzői vélemény, hogy ha ez a 30%-os vám megvalósul, az például az Audinál is problémát okozhat, ami Magyarországot érzékenyen érintheti. Elképzelhető, hogy az Audi nem tartaná fenn a győri gyárát, hanem inkább Amerikába vinné át a gyártást. Ez brutális hatással lenne a magyarországi autóiparra, ami még mindig a hazai ipar egyik fő pillére.

– Ez teljesen reális veszély.

A 30%-os vámról szóló értékelések szerint ez valóban lábon lőné a transzatlanti kereskedelmet.

Már most is van egy 10%-os vám, amelyet Trump áprilisban vezetett be, ezt nem vonták vissza, és nem is függesztették fel. A 30%-os vám azonban sokkal komolyabb hatással járna. Újra kellene gondolni számos iparágban, hogy hol érdemes fenntartani vagy áthelyezni a gyártást.

– Jelenleg hogyan áll Trump népszerűsége? Korábban sokan azt mondták, hogy ezeknek az intézkedéseknek tragikus következményei lesznek a gazdaságra, de ez eddig nem következett be. Trump pedig ezzel is érvel: eddig sem lett semmi baj, bízzanak benne, tudja, mit csinál, még ha hetente változtatja is az álláspontját.

– Amennyire látni lehet, Trump népszerűsége nem változott érdemben az elmúlt időszakban. Egy új elnök beiktatása után általában van egy bizalmi időszak, még a Trumphoz hasonlóan megosztó figuráknál is. Neki is megadták ezt részben, de elég hamar jött egy visszaesés, főként a viharos kezdés miatt. Ezután stabilizálódott a helyzet:

körülbelül 40% az, aki kitart mellette bármi történjék is, míg 50–55% kifejezetten szkeptikus vele szemben.

A maradék néhány százalék a kettő között helyezkedik el. Ha változás történik, az inkább a belföldi kérdések, például a költségvetési törvény hatására történhet, nem külpolitikai okokból. Ha a törvény valóban milliók egészségbiztosítását érinti akár annak drágulása, akár elvesztése formájában, az hosszabb távon visszaüthet a népszerűségére.

– Igen, de még messze vannak a félidős választások. Ugyanakkor Trump ügyesen időzített, hiszen az említett költségvetési intézkedések bevezetését éppen a választások utánra halasztotta.

– Ráadásul az is elképzelhető, hogy közben történik valami. A félidős választások eredményétől függően, attól függően, hogy milyen összetételű kongresszus alakul, akár egy új törvény is születhet, amely módosítja az eredeti szabályozást.

– Mi a helyzet Elon Muskkal? Már nincsenek jóban, Musk bejelentette, hogy új pártot alapít, Trumo pedig a kiutasításával fenyegetőzött.

– Ha van valakinek megvan a pénzügyi háttere ahhoz, hogy egy új pártot megjelenítsen az amerikai politikában, akkor az valóban Elon Musk. Az egy másik kérdés, hogy hiába jut el az emberek tudatáig, hogy létezik egy ilyen formáció, az amerikai választási rendszer sajátosságai nem kedveznek az új pártoknak. Az Egyesült Államokban minden szinten, állami, megyei, sőt iskolakerületi szinten is, egyéni képviselőket választanak, és ezek mögött ott áll a két nagy párt kiépített struktúrája. Minden államban, minden megyében jelen vannak.

Egy új pártnak tehát nemcsak pénzre, hanem mélyre nyúló beágyazottságra is szüksége lenne, amit nagyon nehéz egyik napról a másikra kiépíteni.

Kétségtelen, hogy jól kiválasztott helyeken, például egy-egy kormányzói pozíció vagy szenátusi mandátum esetében lehet érdekes tényező, de nem hiszem, hogy rövid távon országos szinten is komoly alternatívává válhatna. Ez inkább hosszú távú tervnek tűnik. Kérdés persze, hogy Musk mennyire következetesen akarja ezt végigvinni. Bevallom, én sem követtem mostanában részletesen a fejleményeket, de úgy látom, hogy jelenleg valamilyen fegyverszüneti állapot van közöttük. Kerülik a személyeskedést, de Musk ettől még világossá teszi, hogy melyek azok a pontok, amelyekkel nem ért egyet.

– Sokan korábban azzal érveltek, hogy hiába próbál bármit Trump, az Egyesült Államokban működnek a fékek és ellensúlyok, és ezek megakadályozzák a túlkapásokat. Most viszont úgy tűnik, hogy az elmúlt fél évben a Legfelsőbb Bíróság nem igazán gördített akadályt Trump törvényhozási szándékai elé.

– Én erre is számítottam. Természetesen vannak olyan kezdeményezések, amelyeknél a Legfelsőbb Bíróság is határt szab. Például amikor Trump felvetette, hogy ne kapjon amerikai állampolgárságot az, aki az Egyesült Államokban születik, de a szülei nem legális bevándorlók. Ez nyilvánvalóan alkotmányellenes, egy ilyen javaslatot még a Legfelsőbb Bíróság is csak visszautasítani tud. De számos olyan ügy van, amely határterület, ahol nem egyértelmű a törvényi szabályozás. Sok minden inkább normákon, szokásokon alapul, nem pedig kőbe vésett jogszabályokon. Ilyen esetekben a törvényértelmezés kerül előtérbe, és ebben a Legfelsőbb Bíróság az elmúlt napokban több olyan döntést is hozott, amelyek lehetővé tették például azt, hogy Trump közszolgálati alkalmazottakat bocsásson el, vagy leépítse az oktatási minisztériumot. Ezeket korábban alacsonyabb szintű bíróságok elutasították.

A Legfelsőbb Bíróság 9 tagból áll, ebből 6-ot republikánus elnök jelölt, 3-at demokrata. Ráadásul a hat republikánus közül hármat maga Trump nevezett ki.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden döntésében automatikusan támogatják az elnököt, de a Trump felé jóindulatú értelmezésükre joggal lehet számítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Tisza és a Fidesz közti különbségről: Az a dilemma, hogy Kasza Tibivel randiznál vagy a Kaszással
A humorista ezen a héten többek között a Tisza Párt hétvégi kongresszusáról, Orbán Viktor fapados repüléséről, Nagy Márton gazdasági sikertelenségéről és Orbán Ráhel Amerikába költözéséről készítette videóját.


Új videóval jelentkezett Pottyondy Edina, aki ezúttal is elemében volt, és ízekre szedte az elmúlt hét politikai-közéleti történéseit.

A humorista videójában többek között arról beszélt, hogy míg a miniszterelnök és a kormány a digitális harcosok toborzásával volt elfoglalva, Magyar Péter pártja kongresszusán lényegében programot és szakpolitikát hirdetett. Ahogy fogalmazott:

„Ez nem pusztán az a minőségi különbség a két párt között, mint Schobert Norbi és Schwab Richárd vagy Kubatov Gábor és Florentino Pérez között feszül. Hanem az a dilemma, hogy Kasza Tibivel randiznál vagy a Kaszással.”

Pottyondy a gazdaságpolitika Lázár Jánosának nevezte Nagy Mártont, akinek szerinte soha semmilyen számai nem stimmeltek még. Ezúttal azt az állítását szedte szét, ami szerint a Fidesz megduplázta a magyar állami vagyont. A volt momentumos politikus ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az inflációt figyelembe véve valójában ez a pénz kevesebb, mint a fele a 2010-es adatoknak.

„Márton, még a saját számaitok alapján is elloptátok az ország vagyonának nagyobbik felét”

– üzente a miniszternek.

A humorista bírálta Orbán Viktor fapados útját is, illetve annak kitalálóit is. Szerinte hiteltelen ez a miniszterelnöktől, ahogy fogalmazott: „Mára az a rogáni boszorkánykonyha innovációja, hogy azt a kapzsi pénz-Gombóc Artúrt egy fénykép erejéig erasmusos diáknak hazudják, aki 200 euróval a zsebében megy a brüsszeli hostelba a csajával”.

Hosszabb időt szentelt Pottyondy az Amerikába készülő Orbán Ráhelnek is, megemlítve, hogy az előző választások előtt szintén elköltöztek férjével, Tiborcz Istvánnal. A házaspárról szólva úgy fogalmazott:

„Magyarország addig érdekli őket, épp addig kötődnek az itt élőkhöz, amíg Drakula gróf az aktuális áldozatához”.

Pottyondy Edina teljes videója

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Otthon Start: A hitel minden házaspárnak elérhető lesz, ha csak egy ingatlanjuk van - ez következik Gulyás Gergely szavaiból
Hiába van valakinek 50%-a mostani ingatlanjukban, első lakásvásárlónak számít majd. De Fülöp Norbert pénzügyi szakértő szerint sok múlik a részletszabályokon, például azon, előírják-e, hogy kötelező az új ingatlanban lakni, vagy sem.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. július 17.



Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón tisztázta, ha valaki 50%-ban jelenleg is tulajdonos egy ingatlanban, akkor is első lakásvásárlónak számít majd. Csak akkor esik ki, ha ennél nagyobb a tulajdonrésze, vagy több ingatlan van a nevén. Ez azt jelenti, hogy minden egyetlen ingatlannal rendelkező házaspár valamelyik tagja jogosulttá válik a rendkívül kedvezményes, 3%-os kamatozású hitelre. Hiszen vagy fele-fele arányban tulajdonosok jelenlegi ingatlanjukban, vagy az egyiküknek ennél kisebb a részesedése, és ebben az esetben ő jogosult az Otthon Startra.

De mit jelent mindez a gyakorlatban? Lehet majd belőle a kisebb gyerekeknek lakást venni? Vagy befektetési céllal új ingatlanhoz jutni, amit a család kiad albérletbe? Esetleg nagyobb házba költözni, a jelenlegi eladása után? Erről beszélgettünk

Fülöp Norberttel, a BiztosDöntés.hu vezető elemzőjével.

– Gulyás Gergely egyértelművé tette, ha valaki 50%-ban tulajdonos egy ingatlanban, akkor is jogosult az Otthon Start hitelre. Miért írtak eddig mást az elemzések?

– Nem volt egyértelmű a kommunikáció. Miközben a kormány azt mondta, nem lehet valakinek 50%-nál nagyobb tulajdoni hányada, a korábbi illetékre vonatkozó jogszabályban az szerepelt, hogy az 50%-ot el nem érő tulajdoni hányad a megengedett. Ezért azt feltételeztük, hogy ez a verzió kerül majd bele az új szabályozásba.

Most viszont megerősítést nyert, hogy valójában 50%-ot meghaladó tulajdoni hányada nem lehet az igénylőnek, azaz 50% még éppen lehetséges.

Ha tehát egy párnak van egy közös ingatlana, amelyben fele-fele arányban tulajdonosok, akkor elvileg felvehetik az Otthon Start hitelt, de úgy tűnik, csak akkor, ha nincs más hasonló ingatlanjuk.

– Ez tehát azt jelenti, hogy minden házaspár valamelyik tagja igénybe veheti a hitelt, ha csak egy lakásuk vagy házuk van. Tudnak ezek után a meglévő mellé még egy ingatlant vásárolni például befektetési céllal vagy a gyermekük számára?

– Itt egy nagyon izgalmas kérdés merül fel: vajon elvárják-e, hogy az új lakásban kelljen élniük.

Ha ugyanis első otthonszerzés jogcímén adják a támogatást, akkor valószínű, hogy elvárják a bentlakást is.

Ha ez így lesz, akkor a meglévő ingatlant el kell adni, és az újba kell költözniük, ahol életvitelszerűen kell lakniuk. Ez most csak egy hipotézis, mivel részletszabályok még nincsenek, de logikusnak tűnik.

– De ha a korábbi ingatlanjukat adják ki albérletnek?

– Az is lehetséges. Ha előírják, hogy az új lakásban kell lakni, akkor a régit kiadhatják. Ha pedig azt írják elő, hogy a meglévő ingatlant el kell adni, az abból származó bevételt be kell forgatni az új lakásba, és oda költözni, az ugyan bonyolultabb, de szintén lehetséges. Így támogatással tudnak nagyobb, értékesebb ingatlanba költözni.

De az is elképzelhető, hogy szűkíteni fogják a lehetőségeket, és nem engedik meg, hogy valaki a gyermeke számára vagy befektetési céllal vásároljon ingatlant.

Egyelőre különböző forgatókönyvek léteznek. Jövő héten indul a társadalmi egyeztetés, és számos javaslat, kérdés fog beérkezni a kormányhoz, ezek alapján fogják majd véglegesíteni a feltételrendszert.

– Korábban arról beszéltünk, hogy ha egy házaspár egyik tagja vásárol, vagyonjogi szerződést kell kötni, hogy kizárólag övé lesz az új ingatlan. Mert ha a mostani ingatlanjukban neki mondjuk 30%-a van, a házastársának 70%-a. Viszont 50-50%-nál erre sincs szükség, nem?

.

– Igen, de erre is azt tudom mondani, hogy amíg nem ismerjük a részletszabályokat, addig mindezek csak spekulációk.

– Azt viszont tudhatjuk, hogy a megvásárolható ingatlan értékhatárát 100 millióról 150 millióra emelték.

– Családi házak esetén, igen. A lakásoknál maradt a 100 milliós határ. Ez az értékhatár nem az adható támogatás összegét jelenti. Egyrészt a budapesti agglomerációban valóban nagyon megdrágultak a családi házak, a 100 millió forint feletti ár egyáltalán nem kirívó. Másrészt ezzel az új építésű ingatlanokat is előnyös helyzetbe hozzák, mivel új építésű családi házat már szinte lehetetlen találni 100 millió forint alatt.

– Mi a helyzet a 10% önerővel?

– Ez a feltétel eddig is létezett, de eddig csak az első új lakást vásárló fiatalokra vonatkozott, akik még nem töltötték be a 41. életévüket. Most azonban pontosították, hogy a 10%-os önerő nemcsak a fiatalokra érvényes, hanem bárkire. Tehát ha például egy 50 éves pár új ingatlant kíván vásárolni az Otthon Start keretében, akkor ők is megtehetik ezt 10%-os önerővel.

– Néhány napja a kormány egyik államtitkára azt mondta, a hitel csak bizonyos ideig lesz elérhető. Csütörtökön viszont Gulyás Gergely egyértelműen úgy fogalmazott, nem lesz időkorlát. Ennek mi a jelentősége?

– Ez azért nagyon fontos, mert nem lesz az a helyzet, hogy mindenki egyszerre rohan igényelni a hitelt, így talán az árak sem fognak hirtelen megugrani.

Másrészt azoknak is lehetőséget biztosít, akik még nem tudják az összes feltételt teljesíteni.

Például ha valakinek még csak másfél év TB-jogviszonya van, akkor várnia kell, míg teljesíti a két évet. Ha szeptemberben kezd új munkahelyen, akkor is legalább 3-6 hónapig ott kell dolgoznia, és nem lehet próbaidőn, hogy hitelt kapjon. Ez az egyik legfontosabb üzenet: nem kell rohanni, mert nincs határidő. A másik, hogy Gulyás Gergely azt is elmondta, nem határoznak meg semmilyen keretösszeget sem. Korábban felmerült, hogy ha keretösszeget határoznának meg, akkor roham indulna meg, és sokan hoppon maradnának, mert a bank már nem tudná befogadni a kérelmeket, ha a kerete kimerül. De ez nem fog megtörténni, szerencsére.

– Mennyibe kerülhet ez a program az állami költségvetésnek?

– Ezt sajnos nem tudom megmondani, de még elképzelni sem tudom. Lehet találgatni, hogy mennyi ember fogja igényelni, de felelősséggel nem lehet nyilatkozni róla, mert még nem tudjuk, mekkora lesz a pontenciálisan érintettek köre. Gondoljunk csak bele: korábban azt feltételeztük, hogy 50%-os tulajdoni hányad alatt lesz a határ. Most pedig úgy tűnik, hogy azzal még pont fel lehet venni a hitelt. Ez máris jelentősen kitágította az érintettek körét. Egyelőre bármi megtörténhet. Ami még nagyon fontos: az állam számára ez a program nem most fog pénzbe kerülni, hanem 25 év alatt elnyújtva, hiszen a bankoknak kamattámogatást kell fizetnie. Ezt a támogatást, egy valószínűleg ötéves kamatperiódusú hitel esetén ötévente újraszámolják. Ha a piaci kamatok csökkennek, kevesebb támogatást kell nyújtani a 3%-os kamat biztosításához, ha emelkednek, akkor többet. Vagyis

a költségvetés terhelése hosszú idő alatt oszlik meg.

Ugyanakkor, ha illetéket kell fizetni az ingatlanvásárlások után, az jelentős egyszeri bevételt hozhat az államnak, hiszen az ingatlan forgalmi értékének 4%-a az illeték mértéke.

– Tehát legalább az első évben ez az illetékbevétel segítheti az államot a kamattámogatások finanszírozásában?

– Elvileg. De még az is kérdéses, hogy kell-e illetéket fizetni vagy sem, illetve hogy lesz-e különbség az egyes esetek között. Még, ahogy mondtam, minden bizonytalan.

– Most július van, és szeptembertől indul a program. Augusztusban már nagyjából látnunk kell, hogyan fog működni.

– Igen, augusztusban már tisztább képet kapunk. Valószínűleg szeptember előtt nem sokkal jelenik meg a jogszabály, amely minden részletet tisztázni fog. És ahogy lenni szokott, a gyakorlat során még lehetnek módosítások, esetleg ajánlások is a bankok felé. A gyakorlat mutatja majd meg, hogy mi hogyan működik pontosan.


Link másolása
KÖVESS MINKET: