SZEMPONT
A Rovatból

„A valós problémát mindig a pánikvásárlások szokták okozni” – Grád Ottó az üzemanyaghelyzetről

A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint az ellátást fenn fogják tartani, ezért pánikra nincs ok, de a hatósági üzemanyagárhoz hozzá kell nyúlnia a kormánynak.

Link másolása

– Leállt az orosz kőolajszállítás. Nem tudni végleg, vagy csak átmenetileg. Van valami haváriaterv erre az esetre?

– Vannak alternatív megoldások. Ha bármi oknál fogva, akár elszámolásbeli, akár politikai okoknál fogva az orosz csővezetéki szállításban fennakadás lenne, alternatívát jelent az Adria csővezeték, amely fizikailag biztosítja a kőolaj felhozatalát a tengeren elérhető kőolajfajtákból, illetve, ha szükséges komoly tartalékokkal rendelkezik a Stratégiai Készletező Szövetség (MSZKSZ).

– Kezdhetünk aggódni?

– Megnyugtatnék mindenkit, hogy ha nem is az elmúlt években megszokott színvonalon, de folyamatosan fogjuk tudni biztosítani az üzemanyagot, még ha egy-két kút be is zár, vagy átmenetileg készlethiány alakulhat ki egyes helyeken.

Azóta, amióta a kormány nem éppen piackonform módon bevezette a hatósági árakat, a körülmények sokat romlottak. Nemcsak a háborús helyzet nehezíti az üzemanyag beszerzését, de a romló forint is sokkal rosszabb körülményt teremt az ellátás biztosításához.

– Rejtő Jenő óta tudjuk, hogy az ilyen megnyugtatás után tör ki a pánik. Tényleg nincs miért aggódnunk?

– A pánikot igyekszem minden megszólalásommal oszlatni, de persze az sem reális, hogy optimistábbak legyünk, mint amire a helyzet okot ad. El kell fogadnunk a jelenlegi helyzetet, a készlethiányokkal, kútbezárásokkal. Ezek mellett azt gondolom, hogy

az ellátást fenn fogjuk tudni tartani, tehát pánikra nincs ok. Azért is lényeges ezt hangsúlyozni, mert a valós problémát mindig a pánikvásárlások szokták okozni.

– Tehát kezelhető a helyzet?

– Amikor bevezették az ársapkát, akkor a legnagyobb gond az volt, hogy a kiskereskedelmi hálózat normális működését a kötelező hatósági ár nem tette lehetővé, a kereskedők veszteséget halmoztak fel. Később, a háború kitörésével a kérdés egyre inkább az lett, hogy a fizikai mennyiségek biztosítása megoldható-e vagy sem. Ráadásul a környék ellátását biztosító finomítók leállása még komplikálta a helyzetet. A schwechati finomító leállása egy műszaki hiba miatt meghosszabbodott, és tervezett módon leáll augusztus folyamán a dunai finomító is, karbantartás miatt. Természetesen erre az időszakra fel lettek halmozva tartalékok, plusz a kormányrendeletnek megfelelően a stratégiai készletekből is felszabadítottak 184 millió liternyi gázolajat.

– Más országokban is vannak ilyen ellátási nehézségek?

– A környező országokban a kieső finomítói kapacitások miatt mindenhol várhatóak gondok, volt és lesz leállás a cseh és a szlovák finomítókban is.

– Éppen csökken a kőolaj ára. Átmeneti jelenség, ne bízzunk benne, vagy lehet remény a normalizálódásra is akár?

– A kőolaj világpiaci árának mostani csökkenése két okra vezethető vissza. Az olajkitermelő országok megnövelték a kapacitásaikat, ami lejjebb nyomta az árat. A másik ok nem ilyen szívderítő:

az elhúzódó politikai válságokat árazta be a piac. Gazdasági visszaeséssel, válsággal számolnak, ami kisebb nyersanyagigényeket jelent.

Az meg alacsonyabb árat, ahogy a Covid miatti leállásnál is megfigyelhettük. De ezek az árak jelentősen nem csökkennek még. Ez inkább egy óvatos várakozás. Szerintem egyelőre nem számíthatunk jelentős áresésre. Azt gondolom, hogy 90-100 dollár között fog alakulni a kőolaj ára a közeljövőben.

– Nézzük ezt a bizonyos ársapkát. Ennek a terheit a nagykereskedők viselik jelenleg...

– A nagykereskedőnek hatósági áron kell átadnia az üzemanyagot a kiskereskedőnek. A kiskereskedő viszont nem tud keresni az üzemanyagon, a nagykereskedő meg egyértelműen veszteséget termel. Az az egyensúly, ami eddig volt, hogy 30 százalék import és 70 százalék hazai termelés jellemezte az üzemanyagpiacot, az felborult, az importőrök eltűntek, hiszen nem éri meg hatósági árért behozni üzemanyagot Magyarországra.

– Meddig tartható fenn ez a rendszer? A folyamatos veszteségek előbb-utóbb az ágazat bedőlését hozhatják el, ráadásul elmaradhatnak a legszükségesebb karbantartások is, ami elég veszélyes játék.

– Szerintem ez már nem tartható fenn. Nagyon komoly következményei lesznek ennek, pontosan azokon a területeken, amit említett. Be fognak zárni töltőállomások. Ma még mintegy 2000 kút működik. Ezek egy része eltűnhet. Vagy elkezdenek a kiskereskedők spórolni, amin tudnak. Béren, alkalmazottakon, az éppen most drasztikusan emelkedő rezsiköltségeken. És nem fognak bekövetkezni a szükséges karbantartások, modernizációk, melyek mindenképpen elengedhetetlenek, amiket adott esetben a hatóság is előírhat, hiszen a töltőállomás veszélyes üzem.

Az én véleményem szerint már nem tartható fenn a hatósági ár alkalmazása a jelen kondíciókkal.

Mindenképpen felül kell vizsgálni a maximált árat, illetve a kedvezményezettek körét is.

– A szocializmusra mondták azt, hogy minden nagyon olcsó, csak nem lehet kapni. Megismételve a korábban feltett kérdést: nem fenyeget-e mégiscsak, hogy kialakulhat egy tartós hiány a rendszerben? Aminek a feloldása akár egy jegyrendszer lehet?

– Őszintén remélem, hogy azok a jelzések, amelyek a kormányzat felé mennek tőlünk, még egy ilyen tartós hiány kialakulása előtt meghallgatásra találnak.

– A kormányzat meghallgatja önöket?

– Igyekszünk eljuttatni a véleményünket.

– De párbeszédet is folytatnak?

– Azt mondhatom, hogy igen, van dialógus. És őszintén remélem, hogy meg is fogadják a javaslatainkat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: