HÍREK
A Rovatból

A Református Egyház Zsinata a Balog Zoltán „személye elleni méltatlan támadásokat” az egyházzal szembeni támadásnak tekinti

Steinbach József dunántúli püspököt választották meg Balog Zoltán utódjaként, de több református szerint Balog ezzel továbbra is az egyház mindenható vezetője maradhat.

Link másolása

Steinbach József dunántúli püspököt választották meg Balog Zoltán utódjaként a Zsinat lelkészi elnökének szerdán a reformátusok éves tavaszi zsinatán Balatonszárszón. Az egybegyűltek emellett határozat keretében tudomásul vették Balog Zoltán lemondását, valamint ismerték el az egyházért végzett szolgálatát.

A határozatban többek között azt írják, hogy

„a Magyarországi Református Egyház Zsinata kifejezi köszönetét és hálát ad a Mindenható Istennek mindazért, melyet a XV. zsinati ciklus első három évében Balog Zoltán püspök hűséges egyházépítő szolgálata eredményezett”.

„Egyházunkért és nemzetünkért végzett jószándéka közéleti szerepvállalásában minden ponton felismerhető. Szerteágazó szolgálatában közéleti szerepvállalása során hibázott, melyet a társadalom egy része, a média elfogult munkatársai és egyházunk igazságot kereső tagjai közül egyesek súlyos kritika alá vettek.”

A határozatában leszögezik, hogy az eltérő véleményeket tiszteletben tartják, és hogy a hibáért és annak következményeiért Balog Zoltán püspök különböző fórumokon, és a zsinat közösségében is, „bűnbánó szívvel bocsánatot kért”.

Balog Zoltánt arra kérték, maradjon meg „református egyházunk munkájának végzésében, és Istentől kapott tehetségét, tudását, tapasztalatát továbbra is fordítsa egyházunk javára”.

„Alázattal elfogadjuk a Balog Zoltán püspök személyét ért méltányos kritikát, de az utóbbi hónapokban személye elleni méltatlan támadásokat egyházunk nevében a Zsinat az egyházzal szembeni támadásnak tekinti.

Ezért a Magyarországi Református Egyház határozottan visszautasít minden kívülről vagy belülről jövő olyan beavatkozást, amely az egyházunk belső autonómiáját sérti. Visszautasítjuk azt a törekvést is, mely az egyháztagság részéről jogszerűen felmerülő kritikát a média által felerősítve pártpolitikai célokra kívánja felhasználni” - írják a határozatban.

Az egyház honlapján hétfőn megjelent nyilatkozat szerint az egyház négy püspöke egyetértett abban, hogy Balog Zoltán lemondása után támogatják, hogy Pásztor Dániel tiszáninneni püspök legyen a Zsinat lelkészi elnöke, Steinbach József dunántúli püspök pedig a Zsinat lelkészi alelnöke.

A Szemléleken ugyancsak hétfőn megjelent, tíz elkötelezett református által aláírt nyílt levélben arról írtak,

mindez azért történik, hogy „Fekete Károly, a legnagyobb és legtekintélyesebb, a Tiszántúli püspökség vezetője ne juthasson pozícióhoz, hiszen kritizálta Balog püspököt. A rémült zsinati tagok pedig a partvonalról figyelik, hogyan szabják meg fejük felett előre, miként kell szavazni”.

Azt is hozzátették, hogy Balog egy látszólagos taktikai visszalépés után ezzel továbbra is az egyház mindenható vezetője maradhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

Link másolása

A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta Magyar Péterék tevékenységét. Az állami hírügynökség is kimerítően szemlézte Menczer Facebookra feltöltött videóját. Ebben a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt egy képen kívüli riporternek, hogy amikor volt „az adatkezelési történet, hogy a Bajnai Soros-világhoz kapcsolódó DatAdat áll mögötte”, akkor Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem igaz, azt a tájékoztatót csak valakitől kapta.

Ó, hát igen, ahogy az lenni szokott, csak úgy kaptuk valakitől.

Amikor meg kiderült, hogy kitől kapták, kiderült, hogy az is a Bajnainak az üzlettársa, és az ember cégéhez van bejegyezve a Magyar Péter egyesülete is” – mondta Menczer.

Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak mögötte, akik a Márki-Zay mögött is voltak. Külön megemlítette, hogy „erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé

– mondta Menczer.

Szerinte eddig is ez történt.

„Külföldi irányítók és baloldali hype. Momentumnál – bumm – beleálltak a földbe. Márki Zay Péternél ugyanaz – bumm – beleállt a földbe. Most épp Magyar Péteren a sor, és jön a következő csalódás

– mondta Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Van benne annyi erő, hogy ezt a rendszert leváltsa” - ezt mondták a tüntetők Magyar Péter debreceni demonstrációján
Anyák napján Magyar Péter országjárása Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésen sokan voltak, ott kérdeztük a tüntetőket.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, több ezer ember gyűlt össze Debrecen főterén Magyar Péter demonstrációján.

A helyszínen összegyűlt tüntetőket arról is kérdeztük, hogy mi a véleményük arról, hogy a rendezvény előtt kikapcsolták a Kossuth téren a webkamerákat, és azt is megkérdeztük, mit gondolnak a nadrágszíjas plakátokról.

Volt, aki a Balaton déli partjáról érkezett a városba, hogy élőben hallja a Tisza Párt politikusát.

Megkérdeztük azt is, hogy mi a különbség Magyar Péter és a többi politikus között. Volt, aki azt emelte ki, hogy az őszinteség nagyon fontos nála, más pedig azt mondta, hogy nem uszítja az embereket, és volt, aki a régi Orbán Viktorhoz hasonlította őt.

Volt, aki azt mondta, hogy

„Van benne annyi erő, hogy ezt a rendszert leváltsa.”

Itt a videó Magyar Péter országjárásának debreceni állomásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kiadták a figyelmeztetést! Záporok, zivatarok jönnek négy megyében is
A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Link másolása

Hétfőn a fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű, északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar.

A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen, főként a Dunántúlon, megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

A HungaroMet négy vármegyére is kiadott figyelmeztetést a zivatarok miatt.

Az előrejelzés szerint estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket szélerősödés és kisebb méretű jég kísérhet.

(via Kiderül)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Végrehajtás alá vont több kórházat is a NAV - volt, ahol 57 millió forintot vontak le az intézmény számlájáról
Két fővárosi kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet és a a Károlyi Sándor Kórház is rajta van a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján. Ez is okozott problémákat.

Link másolása

A Népszava írta meg, hogy inkasszóval kellett beszednie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a Jászberényi Szent Erzsébet kórház mintegy 57 millió forintos közteher-tartozását.

A lap szerint a hatalmas összeg leemelése az intézmény számlájáról okozott némi problémát az adott időszakban a kórház egyéb napi fizetési kötelezettségeinek teljesítésében.

Két fővárosi kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet és a a Károlyi Sándor Kórház is rajta van a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság a lap megkeresésére ennyit válaszolt az ügyben:

„Értesüléseivel ellentétben hazánkban nincsen fizetésképtelen, állami fenntartású kórház. Kórházaink gazdasági működése stabil, köszönhetően a kormányzati beavatkozásoknak.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: