SZEMPONT
A Rovatból

„A magyar kormány elérkezett a falhoz” – Felcsuti Péter a gazdaságpolitika kudarcáról

A Bankszövetség volt elnöke szerint az út, amit a magyar kormány választott, eleve kudarcos volt, és ennek a kudarcnak a társadalom és a gazdaság szereplői most fizetik meg az árát.


Amíg az Unió többi országában már megállt a drágulás, nálunk jó esetben is csak a következő hónapokra várják az infláció tetőzését. Mi ennek az oka? Mennyiben hibáztatható a kormány eddigi gazdaságpolitikája? Van-e bármi esély rá, hogy kilépünk az Európai Unióból? Kockázatos-e a NER legújabb bankholdingja? És mi dolga van a borsodi szegénycsaládokkal? Többek közt erről beszélgettünk Felcsuti Péter közgazdásszal, a Magyar Bankszövetség korábbi elnökével.

– Akárhogy is nézzük, az európai inflációs számoktól a magyarországi jelentősen eltér, méghozzá a magasabb irányba, még mozgásában sem követi uniós társaink tendenciáit. Miért vagyunk ennyire speciális helyzetben?

– Az most már eléggé világos, hogy az infláció tekintetében Magyarország listavezető az Európai Unióban, és ez független attól, hogy valakinek euró-e a pénze, vagy saját nemzeti valutája van. Kétségkívül az eurózónában is voltak magas inflációjú országok, és az euró esetében is szokatlan a 8 százalék körüli infláció, de azt azért látjuk, hogy a lengyeleknél, vagy a cseheknél, vagy éppen a románoknál, amely országoknak saját valutája van, az infláció a mienkénél sokkal alacsonyabb. Kézenfekvő a kérdés, hogy mi okozza ezt a különbséget? Nehéz más magyarázatot találni, mint a hazai viszonyokat. Tehát meg kell nézni, hogy Magyarországon mi történt másképpen, mint ezekben az országokban. Mi az, ami Magyarországon rosszul sikerült, részben objektív okoknál fogva, részben kormányzati hibák miatt. Ilyeneket bőven lehet találni. Van objektív magyarázat is, persze. Általában az elég súlyos aszályt szokás említeni az élelmiszeripari árak emelkedésének fő okaként, de azt gondolom, ez biztosan csak egy része a magyarázatnak. A másik az, hogy a kormány által folytatott gazdaságpolitika legalább öt éven át a belső kereslet erős növelésére irányult. Ennek mindenfajta fantázianeveket adtak, például magas nyomású gazdaság, ami mind arról szólt, hogy hogyan lehet a gazdasági növekedést a normálishoz képest meggyorsítani.

Ehhez többletkeresletet kell produkálni a gazdaságban, aminek magától értetődően van inflációs következménye.

Különösen akkor, ha egyéb körülmények is belépnek. Nem kérdés, hogy az energiaárak, a gázárak emelkedése az év legnagyobb részében biztosan komoly inflációs nyomást jelentett, és a forint gyengesége is nagyon komolyan az infláció irányába hatott, de itt is fel kell tenni a kérdést, hogy miért gyengült a forint sokkal jobban, mint mondjuk a zloty, hogy a cseh koronáról már ne is beszéljek? Nyilvánvalóan arról van szó, hogy a piac és a befektetők érzékelték a magyar gazdaság gyengeségét, és úgy reagáltak, hogy a forintot eladták. Valamekkora leegyszerűsítéssel nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a magas infláció a magyar gazdaságpolitika kudarca.

– Amikor a gazdaságélénkítés elindult, akkor látszott az, hogy ez az út ide vezet? Vagy pedig lehetett volna ezt okosan csinálni egy darabig, és egy adott ponton korrigálni?

– A kormányzat több mint egy évtizede arról beszél, hogy mi unortodoxak vagyunk, mi nem úgy csináljuk, ahogy azt mások csinálják, nem úgy csináljuk, ahogy ez a közgazdasági tankönyvekben le van írva, mert mindenki mással ellentétben mi jobban tudjuk, hogy ezt a dolgot hogyan kell csinálni.

Változó intenzitással, de lényegében a magyar gazdaságpolitika folyamatosan eltért és mai is eltér attól, amit jó gyakorlatnak szokás nevezni.

A bírálók folyamatosan figyelmeztettek arra, hogy a normális felfogás szerint a gazdaságpolitikának anticiklikusnak kell lennie, azaz amikor a gazdaság jól megy, akkor legyen visszafogott, tartalékoljon azokra az időkre, amikor valóban keresletet kell növelni, mert a gazdasági növekedés természetes lendülete alábbhagy. Tehát erős növekedés idejében visszafog, tartalékol, visszaesés idején pedig keresletet bővít. Ez a klasszikus, ha úgy tetszik, tankönyvi gazdaságpolitika.

– Ez az, amit a magyar kormány elvetett?

– Igen. Amikor ömlött be az uniós pénz az országba, ami erőteljes gazdasági növekedést indukált, akkor a figyelmeztető és bíráló szavak dacára a magyar kormány még inkább rálépett a gázpedálra. Ezt nevezték egykor voluntarizmusnak. Azt természetesen mindig lehet mondani, hogy más okok is voltak. De az út, amit a magyar kormány választott, eleve kudarcos volt, és ennek a kudarcnak a társadalom és a gazdaság szereplői most fizetik az árát.

– De nem lehetséges, hogy a többletnövekedéshez képest még a mostani visszaesést figyelembe véve is megérte megcsinálni? A kettőnek átlaga nem lehet pozitív?

– A társadalomban nincs ilyen, hogy átlag. Szeretünk átlagokkal dolgozni, mint a GDP, és más mutatók, ezek mind átlagszámok. De valójában nincs átlag. Azt kell megnézni, hogy nagy társadalmi csoportok hogyan néznek ki a korábbi időszakhoz képest. És ha kitágítjuk a kérdést, akkor nem kizárólag arra kell figyelnünk, hogy mennyi a pénzbeli jövedelem, hanem általánosságban milyen az életminőségük az embereknek? Az egészségi állapotuk jó-e, a gyermekeik megfelelő iskolába járnak-e? És mire számíthatnak az elkövetkező években, mondjuk a megtakarításaik milyen állapotban vannak évi 25 százalékos infláció után? És milyen mutatóba, átlagba férhet bele, hogy Ausztriához képest lakosságarányosan plusz 50 ezer ember halt meg a Covid következtében? Tehát ha mindezeket egybe vesszük, az én véleményem szerint nem lehet arról beszélni, hogy „megérte ezt az árat”!

A társadalom minden szempontból nagyon rossz állapotban van, egy viszonylag szűk társadalmi réteget, mondjuk az elitet és a felső középosztályt leszámítva.

Sok-sok millió ember sokkal rosszabbul él, mint egy évvel ezelőtt. És amikor azt mondom, hogy rosszabbul él, akkor ez alatt széles értelemben vett életminőséget értek, nem csak azt, hogy mondjuk hónap 25-ére van-e még pénze ahhoz, hogy lemenjen a közértbe vásárolni.

– Láthatjuk-e annak jelét, hogy irányváltás következik be a gazdaságpolitikában, vagy tovább megyünk azon az úton, ami ide vezetett?

– Tizenkét éven keresztül azt is hallottuk, és még ma is halljuk, hogy Magyarországnak nincs szüksége az európai uniós pénzekre. Ha nem jönnek az európai uniós pénzek, akkor majd a piacról felvesszük ezeket a pénzeket, és Magyarország ugyanúgy fog boldogulni európai pénzek nélkül is.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a magyar gazdaság, a magyar társadalom jelene és jövője egy az egyben az európai uniós pénzeken múlik.

Még a rosszul hasznosított európai uniós pénz is valamennyire hasznosul, azért az jelen van a magyar gazdaságban, abból kereslet, beruházás és jövedelem lesz. De nyilván látjuk, hogy sokkal, de sokkal jobban is hasznosulhatott volna. Látunk más országokat, amelyek jóval sikeresebben hasznosítják az európai uniós forrásokat. Szerintem kulcskérdés az, hogy mi történik most ezekkel a pénzekkel.

Jól látható, hogy falba ütköztünk, azaz a magyar kormány, nem nagy túlzás ezt kijelenteni, elérkezett a falhoz. Beleütközött az Európai Unió megváltozott attitűdjébe, amire egy ideje már számítani lehetett.

– Eddig olyan sikeresen menedzselte a hasonló konfliktusokat a Fidesz. Mi változott?

– Az a bel- és külpolitika, amit a magyar kormány 12 éven keresztül folytatott, úgy tűnik, hogy kifutott, ennek már nincsenek tartalékai. Valamit meg kell változtatni, méghozzá alaposan ahhoz, hogy az uniós pénzekhez hozzá lehessen férni. Mert uniós pénzek híján, a magyar gazdaság alapvetően és súlyosan forráshiányos. A multikon múlik, az európai uniós pénzeken múlik, hogy van-e belföldön jövedelemtermelés. Ebből jut valamennyi fizetésemelésre, azaz ebből van valamekkora lehetőség az életszínvonal javítására is. Enélkül viszont nincs erre sem lehetőség. Ez most lóg a levegőben. Hogy az Orbán-kormánynak meddig kell elmennie a saját rendszerének a lebontásában, nem tudni. Mert itt erről beszélünk, hogy valamennyit le kell bontani abból, amit felépített, és amit egyre többen nem tartanak összeegyeztethetőnek a demokráciával, az európai értékekkel. A kérdés az, hogy az Orbán-kormány képes-e vagy hajlandó-e erre? Erre a válasz ma még nem látszik. Az látszik, hogy szívesen megtesz bármit, ami formális, és ami nem lényeges. Ezt szeretjük pávatáncnak nevezni, de ez most már igazán nem megy át. Úgy fest, hogy az Európai Unió eldöntötte, Magyarországon fog példát statuálni. Lehet, hogy Magyarország lesz az, amelyiknek a cechet fizetnie kell. És az nagyon nagy kérdés, hogy erre milyen mértékben képes vagy hajlandó az Orbán-kormány.

A következő 6-12 hónap az én megítélésem szerint tehát meghatározó lesz ebből a szempontból. Itt nagyon komoly elvárások lesznek a magyar kormánnyal szemben, amit nem lehet arcvesztés nélkül teljesíteni.

Az is látható, hogy folyamatos a lebegtetés a Fidesz oldalán, hogy esetleg nem is biztos, hogy nekünk érdemes az Unióban maradnunk, de ez nonszensz. Olyan mértékű nonszensz, olyan mértékű abszurditás, amivel én egészen biztos vagyok, a kormányoldal is tisztában van.

– Miért lenne elképzelhetetlen? 2004 előtt sem voltunk az Európai Unió tagjai. A britek most léptek ki, mi ebben az olyan elképzelhetetlen?

– Először is a britek egy nagy gazdagság, több száz éves önálló gazdaságtörténettel. És egyébként a brit gazdaság nagyon-nagyon rosszul teljesít. Azonban a britekhez képest Magyarország nyersanyaggal, emberi erőforrásokkal elég rosszul ellátott közepesen fejlett kis ország, amelyik itt van az európai szárazföld kellős közepén, mindenfajta tengeri és egyéb lehetőség híján.

Az, hogy egy ilyen ország képes lenne a saját lábán megállni európai uniós támogatás nélkül, elképzelhetetlen.

A 2004 előtti gazdasági növekedést a Bokros-csomag után valójában az a várakozás fűtötte, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lesz, és a külföldi befektetők úgy tekintettek Magyarországra, hogy érdemes jönni, mert ez az ország uniós tagország lesz. Egy Európai Unióból kiváló ország, a külföldi befektetők, kínaiak, koreaiak és egyebek szempontjából tökéletesen érdektelen. Szinte semmi nincs azon kívül, amit az Európai Uniós tagság jelent, talán csak a hatalmas állami támogatások, amiket a magyar állam ezeknek a befektetőknek ad. Ugyanarról beszélünk, mint a magas nyomású gazdaság esetén. Lehet arról fantáziálni, hogy Magyarország megállná a helyét, de ha egy pillantást vet valaki a térképre, azt látja, hogy Magyarország csupa barátságtalan országgal van körülvéve, amelyek majdnem mind az Európai Unió tagjai. Talán csak a nem EU-tag Szerbia részéről számíthatunk némi szimpátiára. De ott van Horvátország, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia. Ez körülbelül a két világháború közötti kisantant volt. Miközben erőforrás nincs, nyersanyag nincs, a magyar humán tőke sem túlságosan fejlett. Semmi ok nincs rá, hogy feltételezzük, ez az ország képes lenne a saját lábán megállni európai uniós pénzek nélkül.

– Ahogy az unortodox gazdaságpolitikával is sikerült elmenni a falig, talán a kilépés lebegtetésével is el lehet játszani még egy darabig.

– Ebben a pillanatban azt gondolom, hogy egyetlen hang sincs arról a hivatalos megszólalásokban, hogy Magyarország el akarná hagyni az Európai Uniót, hogy a NATO-ról ne is beszéljek. Valamifajta skizoid állapot állt elő: egyszerre szeretnénk élvezni az Unióhoz való tartozás előnyeit (ezek elsősorban anyagi és piaci előnyök), de szeretnénk a magunk illiberális hatalmi rendszerét fenntartani. Ez tíz-tizenkét éven keresztül működött, addig összeegyeztethetőnek látszott a két törekvés. Most azonban úgy néz ki, hogy már nem összeegyeztethető.

– Az EU jelenleg támasztott követelményei mind az európai uniós forrásokkal és beruházásokkal kapcsolatosak. Ám az Európai Uniónak nincsen joghatása olyan magyarországi projektekre, melyek nem érintik az uniós adófizetők pénzét, és olyanból is van szép számmal. Ha egy kicsit közelebb megyünk az ön legszorosabb szakmájához, a bankvilághoz, rögtön itt egy kérdés. Most fog felállni egy óriás bankholding, a politika által gründolt kormányközeli óriásbank. Ezt hogyan lehet beilleszteni egy szabadpiaci működésbe?

– Ez nagyon veszélyes állapot, de azért ez egyelőre csak potenciális veszély. Ez a csoport nagyon gyakran kormányzati megrendelésre hitelez, belföldön és külföldön, és látjuk, hogy politikai célú hiteleket is nyújt, hol a Balkánra, hol Párizsba, és azt látjuk, hogy a NER projektek jelentős részét ez a csoport finanszírozza.

Ha egy ilyen hatalmas bankcsoport, amelyik nem külföldi stratégiai befektető kezében van, megrendül, elsősorban azért, mert valami baj történik a magyar gazdasággal, akkor a kimentése óriási állami pénzeket, olyan nagy erőforrásokat igényel, amire az államnak adott esetben nem biztos, hogy van elegendő pénze.

Ezt láttuk egyébként 2008-ban Németországban, Spanyolországban vagy Írországban, ezt láttuk másutt is. Tehát azt, hogy a nemzeti tulajdonú bankok kimentése óriási állami erőfeszítéseket igényel, és súlyosan eladósította az illető országokat. A korábbi időszakban ezek a bankok külföldi stratégiai befektetők kezében voltak. Amikor a magyar bankrendszernek nagyon komoly gondjai voltak 2008 után, részben a saját hibái folytán, ráadásul az állam tetézte még ezt a rettenetes mennyiségű különadóval, meg egyéb kiváló ötlettel, és a kettő összeadódott, akkor a bankok nem élték volna túl ezt az időszakot a külföldi tulajdonos támogatása nélkül. Gyakorlatilag mindegyik külföldi tulajdonban lévő bank jelentős tőkeinjekciót kapott az anyabankoktól. Így vészelték át ezt a durván 7-8 éves időszakot. Most a bankrendszernek több, mint a fele immáron magyar tulajdonban van. Ha ezekkel a bankokkal most bármi történik, akkor a kimentésnél a végső hitelező a magyar állam.

Tehát a magyar bankrendszernek és ezen keresztül a magyar államnak a sebezhetősége összességében nagyon megnövekedett.

Persze a kockázatnak az a definíciója, hogy vagy bekövetkezik, vagy nem. Tehát azt nevezzük kockázatnak, hogy valaminek esélye van, ami nem bizonyosság. Jó darabig ez az állapot fennmaradhat anélkül, hogy az államnak be kellene szállnia, de biztos vagyok abban, hogy a külföldi hitelminősítők erre odafigyelnek.

– Ez meg is történt a napokban.

– Igen.

– Hosszan elemezte a gazdasági kockázatokat. És milyen politikai kockázatai vannak egy ilyen bankholdingnak?

– Érdemes árnyaltan fogalmazni. Ugyanis nagyon sok NER-es hitel azért tekinthető biztonságosnak, mert mögöttük várhatóan vagy feltételezhetően komoly állami megrendelések vannak. Például mi a helyzet, ha valaki hitelt ad mondjuk a TV2 megvásárlására, ahogy ez meg is történt? A normál piaci viszonyok között a TV2-nek annyi reklámbevétele van, amennyi. Vagy kevesebb vagy több, attól függően, hogy mennyire sikeresen versenyzik. De ha mindentől függetlenül a TV2 számíthat arra, hogy a piaci fölött rengeteg állami hirdetést fog kapni, mondjuk a következő 5-10 évben, akkor az abból generált készpénz bőven elegendő lesz a hitel és a kamatainak a törlesztésére.

Tehát a NER-hitelek abból a szempontból tekinthetők kockázatosnak vagy nem kockázatosnak, hogy mennyi mögöttük a feltételezett, ha úgy tetszik garantált állami forrásból származó bevétel, és ez mennyi ideig marad fenn.

Viszont, ha jönne egy kormányváltás mondjuk öt év múlva, akkor egy 15 éves hitel esetén már kétséges, hogy annak a bizonyos NER-vállalatnak ugyanez a bőkezű állami megrendelés a továbbiakban is a rendelkezésére áll. A politikai kockázatot tehát így érdemes vizsgálni. Viszont mindaddig, amíg a NER megvan, addig azt gondolom, hogy a politikai kockázat viszonylag csekély.

– Ez egy elég paradox helyzet.

– Az igazság az, hogy különösen a gazdaság és ezen belül a pénzügyek a legritkább esetben feketén-fehéren megítélhető dolgok. Ennél a dolog összetettebb. Tehát ennek a nagy állami bankholdingnak rövid- és középtávon, mindaddig, amíg a NER-talpon van, az én megítélésem szerint különösebb baja nem lesz.

– Kevesebben tudják önről, hogy elkötelezett híve a roma polgárok felzárkóztatásának.

– Most már több mint 12 éve veszek részt a Kiút Programban, amit valamennyi pénzzel is támogatok. Ezt a dolgot legalább kétféle szempontból lehet vizsgálni. Az első szimpla erkölcsi kérdés.

Nekem és még sok embernek nagyon komoly erkölcsi problémát jelent, hogy Magyarországon százezres nagyságrendben élnek emberek, méltatlan körülmények között, és nem csupán anyagi körülményekről, vagy pénzügyekről beszélek.

Az egészségi állapotuk sokkal rosszabb, alacsony az iskolázottságuk, előbb halnak meg, mint az átlag. Diszkriminációban élnek, úgy értem, a többségi társadalom elutasítja, vagy súlyosan kirekeszti őket. Én, és sokan mások, úgy viszonyulunk ehhez, hogy ez nem tolerálható, valamit ebben az ügyben tenni kell. Van ennek a dolognak azonban egy haszonelvű megközelítése is, amelyik azt mondja, hogy rosszat tesz magával az a társadalom, adott esetben a többségi magyar társadalom, amelyik eltűri ezt az állapotot. Egyrészt hatalmas emberi potenciálról mond le, amely hasznosulhatna sokkal, de sokkal jobban is. De jobb lenne bizonyos régiókban a közbiztonság is, sokkal jobb lenne a viszony a különböző társadalmi csoportok között, összességében hatékonyabbak lennénk. Tehát nem egyszerűen csak erkölcsös lenne, ha ezzel a kérdéssel tényleg jól tudnánk foglalkozni, hanem a magyar társadalom kimondottan profitálna is ebből. Ha csak ezt a két motivációt veszem, ez bőven elég ahhoz, hogy az ember úgy érezze, érdemes valamit ezen a területen tenni, tegyen is meg mindent, ami tőle telik. A Kiút Program most már több mint 12 éve egyetlen fillér állami, vagy uniós támogatás nélkül működik, ahogy tud. Mindenki tegye meg ami tőle telik, ez az én felfogásom ebben az ügyben.

– Milyen eredményei vannak ennek a programnak?

– Évente általában 100 család számára tudunk értelmes munkalehetőséget, jövedelemszerzési lehetőséget biztosítani. A programunkat, amelyről nagyon hosszan lehetne beszélni, a szegénységkutatással foglalkozó nemzetközi szervezetek jó gyakorlatként ismerik el, ami azt jelenti, hogy más is használhatná. Olyannyira, hogy 12 év után, legnagyobb meglepetésünkre még az állam nevében is megkerestek bennünket, hogy lehetne-e valamilyen együttműködést kialakítani. Azt gondolom tehát, hogy érdemes lenne bővíteni ennek a dolognak a hatókörét, szélesebb körben terjeszteni.

– Mielőtt ebbe belevágott, volt-e valami személyes élménye vagy indíttatása, vagy mindez simán erkölcsi, civil elkötelezettség?

– Egyszerűen csak úgy gondoltam, hogy én azok közé szerencsések közé tartozom, és ilyenek azért nem kevesen vagyunk, akik egyértelműen a rendszerváltásnak a nyertesei. Úgy alakult, hogy az ember jobban jött ki a rendszerváltásból, mint ahogy korábban élt. Úgy éreztem, hogy helyes, ha ebből igyekszem visszajuttatni valamennyit a társadalomnak. Azt gondoltam, és sajnos ma is azt kell gondolnom, hogy a magyar társadalom egyik legnagyobb problémája a szegénység és a roma felzárkóztatás. Ezért kezdtem el ezzel a kérdéssel foglalkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Nagyon szívesen meghívnám a miniszterelnök urat Stockholm belvárosába, nem fog semmi mást látni, csak boldog, elégedett embereket”
Svédországban élő magyarokat kérdeztünk Orbán Viktor állításáról, hogy valóban „kijelentkeztek-e a civilizációból.” Azt mondják, a bevándorlás okozta kihívások az oktatástól a bűnüzésig tényleg érződnek, de a svédek többsége elfogadó, és úgy érzik, biztonságban vannak.


„Egy ország, amely egykor a rendről és a biztonságról volt ismert, jelenleg éppen összeomlik: több mint 280 kiskorú lányt vettek őrizetbe gyilkosságért, családok élnek félelemben. Szívszaggató a helyzet, a svédek jobbat érdemelnek” - írta Orbán Viktor nemrég az X-en. A csatolt videóban pedig arról beszélt, hogy a maffia a gyerekekkel löveti fejbe az áldozatait, mert őket nem lehet elítélni. „Így mennek tönkre, minden szabály, minden rend felbomlik, és marad helyette a barbarizmus.”

„Nem arról van szó, hogy valamit elhibáztak, hanem ezek kijelentkeztek a civilizációból.”

Ez kiverte a biztosítékot a svéd miniszterelnöknél, aki szerint Orbán Viktor „felháborító hazugságokat” állít. Szerinte nem meglepő, hogy mindez „épp egy olyan ember szájából hangzott el, aki a saját országában rombolja szét a jogállamiságot”, és hozzátette: Orbán Viktor kétségbeesett a közelgő magyarországi választások miatt. A svéd sajtó szerint tavaly összesen 92 gyilkosság történt, ami 2014 óta a legalacsonyabb szám. Mindössze négy 15 és 17 év közötti lányt vádoltak meg gyilkossággal, 277-et pedig testi sértéssel.

Ugyanakkor az tény, hogy az Orbán Viktor által hivatkozott Die Welt cikk szerint a szervezett bűnözés egyre gyakrabban használ fiatalkorú lányokat gyilkosságokhoz és robbantásokhoz, épp ezért büntethetőségi korhatárt 13 évre szállítanák le, és már 15 év alattiakat is lehallgathatnának, hogy eljussanak a megbízókhoz. Svédországi magyarokkal beszélgettünk arról, milyennek érzik a közbiztonságot, a bevándorlás okozta problémákat, és mit gondolnak, valóban „kijelentkeztek-e a civilizációból.”

Hegedűs Zsuzsa a családjával több mint két éve él ott.

Azért hagyták el Magyarországot, mert annyira kilátástalannak találták a magyar oktatási helyzetet, és a közbeszéd eldurvulását.

„Jól érezzük magunkat, persze vannak nehézségek, nyilván” - fogalmaz arról, most hogyan élnek. Az iskola szempontjából szerinte mindenképp megérte a váltás. „Nagyon jó az iskola, nagyon jó az oktatás, most már azért van két önkormányzattól, két iskolától is tapasztalatunk.”

Az iskolában „az osztály fele körülbelül svéd, a másik fele a világ minden tájáról jött, tehát van mongol, bolgár, kínai, japán, szomáliai, szíriai és magyar.” A sokszínűség hétköznapi tapasztalata szerinte pozitív. „Ez a multikulti lét mindenféleképpen ad az emberhez. A svédek rendkívül elfogadóak, nincsen semmiféle megkülönböztetés.” Ugyanakkor elismeri, hogy a kultúrák befogadása és keveredése „nyilván okoz nehézséget is” hiszen a jövevények másként szocializálódtak, és idő kell a körülmények megszokásához. Ennek ellenére a fia „a saját bőrén tapasztalja a különbségeket, nem menne ő sem vissza.”

A közbiztonságról Zsuzsa így fogalmaz:

„nekünk nincsen semmiféle rossz tapasztalatunk.”

„Az elmúlt 10–15 évben ugyanakkor valóban megnőtt a bűnözés, ami jellemzően a bevándorlók körében van, bandaháborúk, drog.” Az is létező probléma szerinte, hogy ezek a bandák a kiskorúak büntethetetlenségét használják ki, amikor különböző cselekményekre bírják rá őket. Emiatt elkezdődött egy társadalmi vita a büntethetőségi korhatár leszállításáról. „Svédországban a büntethető korhatár az 15 év,” és „erőteljes diskurzus” zajlik a 13–12 évre csökkentésről.

Orbán Viktor állításaira reagálva ezt mondja:

„nagyon szívesen meghívnám a miniszterelnök urat Stockholm belvárosába. Nem fog semmi mást látni, csak boldog, elégedett embereket.”

A hétköznapi közbiztonsági állapotokról egy képpel él: „Svédország alapvetése a bizalom. Tehát itt kint hagyod a biciklidet, nyitva hagyod az autódat, és nem viszik el. Itt nincsen félelemérzésem, bármikor megyek, jövök.”

Juhász Ágnes a miniszterelnök szavaira elsőre csak ennyit mond: „ez egy baromság.” A 2015-ös menekülthullámot azért sokknak nevezi, mivel akkor hirtelen az addigi becándorlók mennyiségének többszöröse érkezett. „Befogadó állomások voltak, a kongresszusi központot megnyitották,” és az állam jelentős pénzt költött arra, hogy magánemberek albérletbe fogadjanak menekülteket.

A kulturális sokk persze nemcsak a többségi társadalmat érte. Ismer egy szír házaspárt, ahol a férj bármilyen munkát elvállalt, míg a nő „depressziója olyan mértékű volt, hogy az egész szituációt nagyon megalázónak érezte.” De akik elfogadták a helyzetet, szerinte kevés nyelvtudással is el tudtak helyezkedni, például idősgondozásban, takarításban.

A társadalmi légkörről Ágnes így beszél: „A svédek roppant fegyelmezettek, tehát nem mondanak semmit sem, félnek a konfliktusoktól.” Munkahelyi helyzetekben „sablon válaszok” jönnek, és hosszas egyeztetések után születnek döntések, még olyan ügyekben is, mint egy malmői sátortábor felszámolása.

„Nincs olyan, hogy odamegy a rendőrség, és akkor ledózerolja az egészet,” inkább egyenként tárgyalnak, akár éveken át.

„A dánok sokkal gyorsabban döntöttek, hogy maradhatsz, vagy menj vissza,” míg Svédországban a kivizsgálásokat „elhúzták évekig.”

Kulturális feszültségekről is beszél: a svéd lányok tinédzser korban kihívó megjelenése „egy muszlim ember számára eléggé sokkos lehet,” és előfordul generációs ütközés is, amikor egy muszlim családban felnövő lány már „a svédekhez akar hasonlítani”, miközben „a papa a szigort képviseli.”

Elmondása szerint „volt olyan, hogy kidobták az erkélyen a saját gyereküket,” illetve a fiú családtagok „őrmesteri szerepet” töltöttek be. Egy másik példája az egykori Jugoszláviából menekült bosnyákok esete, akik fegyverkereskedéssel, fegyvercsempészéssel foglalkoztak.

Az ilyen jelenségekre aztán rátelepül a szélsőjobb.

Ágnes szerint a svéd szélsőjobb „főleg göteborgi svédekből áll”, akik megteremtették a svéd jóléti államot, és keményebb fellépést várnak a politikusoktól. Arra a kérdésre, hogy a szélsőségeseket leszámítva mi az oka a svédek türelmének, Juhász a „svéd kollektív bűntudatról” beszél. A II. világháborúban ugyanis az elvileg semleges Svédország remek üzletet csinált, hogy sárgarezet exportált a náci Németországnak, ahol azt fegyverek gyártására használták fel.

A korábban emlegetett problémák ellenére azt mondja, ő soha nem érezte magát fenyegetve, bár „éjszaka nem vagyok olyan bátor, hogy egyedül mászkáljak.”

Cséti Attiláéknak Svédországban van egy házuk, és a tavaszi, nyári, őszi szezont többnyire ott töltik, a téli szezonban pedig Magyarországon élnek. A költözés motivációja az esetükben szakmai volt.

„Én építészmérnök vagyok, és szerettem volna megtanulni a svéd építési technológiát. Vettem egy lakókocsit, és kiköltöztem Svédországba, és felépítettem a házunkat.” Attila azt mondja, Magyarországon van egy jól prosperáló építészirodája, Svédországban is „próbálkozok vállalkozóként,” főként épületenergetikában. „Teljesen mindegy, hogy hol vagyok, tudok dolgozni”, online egyeztet amerikai és svájci ügyfelekkel is.

A hétköznapi közbiztonságot egy mozzanattal ragadja meg:

„Nincs kerítés például. Vagy ha kiteszek bármit az utcára, vagy a telekre, az ott van akkor is, amikor mi Magyarországon vagyunk két hónapig. Amikor visszamegyünk, az ugyanott van.”

A „no-go zónák” kapcsán hozzáteszi: „Ezt egy magyar újság írta. Mi direkt kimentünk oda, megnéztük, és semmi attrocitás nem ér bennünket. Baromi jó a kaja, úgyhogy mindig oda járunk.” Erről videót is forgatott.

Cséti Attila tudósítása egy „no-go zónából”

Közösségi szerepvállalásukról elmondja, a házukat „migránssimogatónak” nevezte el, mert egyik felét 1–3 hónapra olyanoknak adják ki, „akik Svédországba akarnak jönni, és nehézségbe ütköznek” (a szállás–munka–adószám „22-es csapdája”), majd amikor „találnak munkát, akkor költöznek tovább.”

„Az utcánkban a fele az migráns külföldi, USA-ból, Lengyelországból, Szíriából, Szaúd-Arábiából, Litvániából, Erdélyből”, mégsem tapasztalt problémát. Orbán Viktor állításaira röviden reagál: „Jót mosolyogtam rajta.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Mehringer Marci: Van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg
Mehringer Marci rengeteg támadást kapott kormánykritikus dalszövege miatt, de szerinte generációjának többsége hozzá hasonló dühöt érez. A 23 éves énekesbe Nagy Feró is beleállt, akiről azt mondja, csak egy megvezetett idős ember.


Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

A propagandát leszámítva összességében inkább pozitívak a visszajelzések.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

nemcsak én, de a legtöbb barátom is ugyanazt éli át: nincs hol laknia, nagyon drága az albi, rossz az oktatás, szar az egészségügy... Igazából ez a dal kigurult belőlem, szóval nem kellett sokat gondolkoznom rajta, könnyen jöttek a szavak.

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Én nem pénzt akarok ezen keresni. A zene számomra a művészetről szól, meg arról, hogy elmondjam, amit érzek, és nem arról, hogy felüljek erre a hype-vonatra.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Nem akarom megbántani sem őt, sem a korosztályát, de ő végső soron egy idős ember, akinek a korát szépen kihasználják. Kicsit olyan, mint egy báb, és rossz ezt látni.

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

az a legrosszabb az egészben, hogy ő olyan ember, aki egy időben szép dolgokért és nemes célokért lázadt, és most egy nagyon hasonló rendszernek a katonája.

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

Szerintem Magyarországon egy kicsit el vannak csúszva a dolgok, mert azt gondolják az emberek, hogy a politikusok a mi főnökeink. Holott ez pont fordítva van, mert a politikusokat az emberek választják meg, tehát ők vannak értünk, és az volna a feladatuk, hogy azokat a dolgokat, amiket a társadalom szeretne, vagy ami a társadalom számára jó, megtegyék.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

mi fiatalok talán sokkal inkább abba az irányba húzunk, hogy valamiféle kollektív egyetértésben tudjunk majd együtt létezni. Szerintem sokkal kevésbé vagyunk önzőek már, kevesebb az egyén, és sokkal több a kollektíva a fiataloknak a fejében.

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mostanra magyar ember lett, magyar embernek farkasa, ez így nem járja.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET: