SZEMPONT
A Rovatból

A diagnózis: nyirokrák. Kolléganőnk története bizonyítja, a kór legyőzhető

A rákellenes világnap alkalmából elővettük kollégánk történetét. A limfómás betegek háromnegyede korábban sosem hallott a betegségről - pedig ha időben felismerjük a tüneteket, nagy az esély a gyógyulásra.


„És hogyan vetted észre?” – a kérdés, amit leggyakrabban feltettek nekem, ha az elmúlt 12 évben valamilyen beszélgetés közben nem mellesleg kiderült, hogy nyirokrákom volt. Hodgkin-limfóma, igazából így hívják, de ez annyira nem köznapi elnevezés, hogy orvosi tanulmányok vagy személyes érintettség szükségeltetik hozzá, hogy az ember felkapja a fejét a betegség nevének hallatán. Rejtőzködő betegség – így is szokták emlegetni, mert észrevenni nem könnyű. Pedig ha időben elkapják, jól gyógyítható. Ezt bizonyítja az én történtem is.

Aztán rendszerint arról is mesélnem kellett, hogy milyen úton-módon kerültem én végül hematológus orvos elé – nem volt egyenes az út, főleg hogy akkoriban azt sem tudtam, van ilyen szakterület, hogy hematológia. Az orvos már gyanakodott, hogy talán nyirokrendszeri daganatom van, bár az Hodgkin-limfóma esetében tipikusnak vélt tüneteket nem észleltem. Na ezen a ponton szoktak a beszélgetőpartnerek megijedni, hogy talán nekik is lehet valami komoly bajuk, mert mintha nem stimmelne minden. Aztán ha bármekkora nyirokcsomó-duzzanatot észlelnek magukon, már hívnak is kétségbe esetten, hogy akkor ez most az-e, amire gondolnak. Pedig az se jó, ha átmegyünk hipochonderbe. Meg az sem, ha elnagyoljuk a problémákat.

De mire is kellene figyelni?

A Hodgkin-limfóma esetében a nyirokrendszerben alakul ki rosszindulatú daganat, amitől megnagyobbodott nyirokcsomó jelentkezhet a szervezetünkben. De mert a nyirokcsomóink nem csak akkor duzzadnak meg, ha rákos sejtek túlburjánzanak bennük, hanem például a testünkben zajló gyulladásos folyamatok, kutyaharapás vagy macskakarmolás miatt is, egy megnagyobbodott nyirokcsomó még nem jelent egyértelműen rákos megbetegedést. Úgy nevezett „B” tünetek segíthetnek eldönteni, hogy valóban Hodkgin-kórral állunk-e szemben: éjszakai izzadás, hirtelen fogyás, fáradékonyság, nem megmagyarázható allergiás bőrjelenségek, viszketés.

Nem minden tünet, ami annak látszik

Nem, amikor nyáron éjszaka is lazán 24 fok van, és nyitott ablaknál is nehezen tudsz elaludni, akkor az éjszakai izzadás nem számít betegségtünetnek. Amikor szinte facsarni lehet a pizsamádból a verejtéket, na akkor van baj – így definiálta egyszer az orvosom, mikor én is aggódva jeleztem neki, hogy mintha jobban megizzadnék éjszakánként. Ugyanígy nem tünet, ha életmódot váltva ledobtál pár kilót. A fáradékonyság meg már csak olyan, hogy bármikor ránk törhet, és sok más betegségnek is előjelzője lehet, úgyhogy legjobb egy általános kivizsgálásra bejelentkezni a háziorvosnál, ha tartósan ilyesmit észlelsz.

Hogyan dől el, hogy egy duzzadt nyirokcsomó rossz vagy jó?

Esetemben a betegség felfedezése egyáltalán nem volt tankönyvi példának beillő, sőt. De hát pont ezért is hívják rejtőzködő betegségnek a limfómát, mert nem olyan könnyű észrevenni. A megnagyobbodott nyirokcsomó mélyen elbújt a bal hónaljamban, kitapintani nem is lehetett. A fent említett „B” tüneteket nem produkáltam, a vérképem nem a legtökéletesebb volt, de azért annyira drámaian rossz se, hogy ne reménykedhessek abban, csak valami gyulladásról van szó. A bizonyossághoz további vizsgálatok kellettek, és egy műtét is, hogy a szövettan állapíthassa meg, mi is van pontosan abban a bizonyos rendellenesnek látszó nyirokcsomóban.

pet

Na de 12 év alatt sokat változhatott az orvostudomány – megkérdeztem kezelőorvosomat, hogy mostanság hogyan jutnak el a diagnózisig, milyen új lehetőségek adottak.

„A limfómák diagnosztikájában ma is az első lépés, hogy akkor, ha felmerül a gyanú, eljussunk a megfelelő helyre, ahol érdemben foglalkoznak egy addig akár banálisnak tűnő eltéréssel” – mondja az aktuális helyzetről dr. Bátai Árpád, a Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának részlegvezető főorvosa.

batai_arpad

Dr. Bátai Árpád

„A diagnózist mostanra egyre részletesebb immunológiai és molekuláris genetikai vizsgálatok segítenek pontosítani, amelyek a modern, célzott terápiákhoz is iránymutatást adnak. A betegség kiterjedésének feltérképezésében az esetek többségében egyeduralkodóvá vált a PET CT, de számos esetben szükség lehet kiegészítő vizsgálatokra (csontvelő vizsgálat, gyomor-bélrendszer eszközös vizsgálata). A diagnózis pontosítása mellett

"
ezek a vizsgálatok egyre nagyobb biztonsággal találják meg a rejtőzködő beteg sejteket is,

de hasonlóan egyre nagyobb biztonsággal képesek kizárni is a limfómát. Mindezekhez persze elengedhetetlen a megfelelő patológiai centrumokban történő szövettani feldolgozás és véleményezés, ahol a technikailag egyre bonyolultabb eljárásokat megfelelő szinten tudják végezni.”

Mi van, ha kiderül, hogy a daganat rosszindulatú?

Ha valaki, én tudom, mennyire idegőrlő a várakozás, mire megtudod, hogy mi is a leginkább pokolba kívánt vizsgálatod eredménye, és mekkora sokkot jelenthet, ha az orvosod nem várt híreket kell, hogy közöljön veled. Pontosan emlékszem, hogy egy hosszú hétvége után voltunk, 2005. március 16-a volt, szerda délután, amikor az akkor még működő Szabolcs utcai kórházban találkoztunk doktorommal, aki tárgyilagosan és empatikusan elmondta a tényeket: Hodkgin-limfómám van, ami nyirokrákot jelent, kemoterápiára lesz szükségem fél évig, de jó esélyem van rá, hogy meggyógyuljak.

Igen, ez az utóbbi a jó hír:

a Hodgkin-limfóma jól gyógyítható. Ha időben felfedezik a kórt, akár 80%-os is lehet a teljes gyógyulás esélye.

Ráadásul áttéteket sem képez – ellenben képes szétterjedni az egész nyirokáramban, ezért is fontos, hogy időben mindent megtegyenek a rákos sejtek kiirtásáért. Ha ez kemoterápiával lehetséges csak, akkor azzal.

Margaréta és Andi története

Andi fiatal édesanya, életének legnehezebb szakasza volt, amikor lányánál, az akkor még általános iskolás Margarétánál nyirokrákot fedeztek fel. Lánya mellett volt végig a kezelések alatt, és kész lett volna akár kopaszra borotválni a fejét, hogy ezzel is támogassa Margarétát – aki meggyógyult, azóta már az érettségin is túl van.

andi_margareta

„Még ma is tisztán emlékszem arra, amikor Margaréta, a lányom, aki akkor volt tizenkét éves, egy megkeményedett csomót mutatott a nyakán. Akkor semmi rosszra nem gondoltam, megnyugtattam, hogy hétfőn megyünk vele orvoshoz.

Folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, hogy: Mi van? Nem vigyáztam rá eléggé? Mitől kaphatta el? Aztán azon gyötrődtem, hogy mióta volt benne, és mi van, ha nem vesszük észre. És persze mint mindenkiben, felmerült bennem is a kérdés: miért pont Ő? Még mindig felvetődik bennem a kérdés: Kinek volt nehezebb? Nekem szülőként végignézni, ahogyan a gyerekemet tökreteszi a kezelés, vagy Margarétának megélni, hogy tizenévesen rákot diagnosztizálnak nála?

Sokat tanultam a történetünkből. Például azt, mennyire fontos odafigyelni a legkisebbnek tűnő problémára is. Az időben kezelt betegségek gyógyíthatóak. Igaz, ezt most határozottabban állítom, merthogy akkoriban mondhattak ilyet nekem, senkinek nem hittem el.”

Gyűlöljük-e a kemoterápiát?

Nemrég járta körbe a magyar médiát a hír, hogy egy ismert magyar énekesnő rákkal küzd és mivel a gyógyulására szeretne koncentrálni, egyelőre felhagy a zenéléssel. A közösségi médiában pedig a biztató és jobbulást kívánó kommentek mellett megjelentek a tuti tanácsok is: „Kemót ne engedd!”

Persze mindenki maga kell, hogy döntsön egy ilyen helyzetben, hogy hogyan tovább, de azért vegyük figyelembe: jelenleg sok esetben nincs bizonyítottan hatásosabb módszer a rák gyógyítására, mint a kemoterápia. Nem tudom azt írni, hogy szeressétek a kemót, mert megtapasztaltam, hogy valóban úgy gyógyít, hogy közben azt is pusztítja, ami jó. A rákos sejtek mellett a gyorsan osztódó sejtekre hajt ugyanis. A hajhagymákra, szőrökre, akár ivarsejtekre. Ezért a hajhullás, a hiányos szemöldök, az óvatosság a gyerekvállalással. És ezért a rosszullét, a hányinger és hányás, a legyengült immunrendszer, a gyakoribb gyulladások.

A Fifti-fifti cím filmben is visszatérő téma, hogy daganatos betegként meg kell küzdeni a hajhullással - is.

Nagyon vacak volt a kéthetente esedékes kezelések között megélni ilyen-olyan gyulladást, fertőzést, általános gyengeséget, és mégis újra apró elemenként összepakolni magam a következő alkalomra, hogy a lehető legjobb állapotban fogadhassam be a gyógyító mérgeket. Utáltam órákon át egy kórházi ágyban feküdni, infúzióval a karomban, olykor magas lázzal küzdve – de akkor is:

ez volt az, ami meggyógyított. Ez a terápia volt az, ami miatt ma már egészségesnek mondhatom magam.

Ráadásul – ahogy Bátai doktortól megtudtam – ma már vannak a terápiának enyhébb változatai is, bár általánosságban egyelőre az mondható, hogy a kemoterápia bizonyul a leghatásosabb ellenszernek a nyirokrákkal szemben:

„A limfómák első vonalbeli kezelésébe egyelőre kisebb mértékben törtek be az új, innovatív terápiás lehetőségek, köszönhetően az átlagosan igen jónak mondható hatékonyságnak. Jelentős változások vannak azonban az elsődleges terápiára nem reagáló betegek esetében. Az egyre szélesebb körben megismert, DNS vizsgálatokkal kimutatható sejtciklus szabályozási zavarok, daganatsejtre jellemző immunológiai tulajdonságok olyan új, célzottnak tekinthető terápiák kifejlesztéséhez vezettek és vezetnek jelenleg is, mely

"
a nehezen gyógyuló betegek számára is megsokszorozza a várható gyógyulás esélyét.

Remélhetőleg a hosszú távú tapasztalatok lehetővé teszik az új, sok esetben kevesebb klasszikus mellékhatással járó szerek első vonalbeli alkalmazását is, amellyel akár kemo-mentesen is lehetőség lesz egyes limfómák gyógyítására.”

Deni története

Deni egy vidéki városban él, amikor kiderült, hogy Hodgkin-limfómát találtak nála, nem egyszerű tortúra várt rá, mert minden kezelésért Budapestre kellett utaznia, majd a mellékhatásokat eltűrve haza. Az ő példája is azt mutatja, milyen fontos, hogy időben felfedezzék a betegséget. És egyben azt is, hogy egy ilyen komoly betegség miatt sem kell végleg feladni az aktív, sportos életmódot. A terápia alatt a kert körüli munkával edzette magát, a gyógyulása után azonban visszatért az edzőterembe a kettlebellhez.

"Első körben a háziorvosom félrediagnosztizálta a betegséget és ennek megfelelően félre is kezelte. Átmenetileg ugyan a tüneteim elmúltak, de az injekciós kezelés befejeztével visszatértek immáron jól látható és tapintható nyirokcsomók társaságában a jobb és bal hónaljban, kisebbek a nyakon. Később kiderült, hogy az ízületi gyulladásként diagnosztizált dudor a mellkasomon, a betegség központja volt, a maga tíz centiméteres kiterjedésével már a tüdőt is érintette.

059

A sokkot követően, mivel ezt nem akartuk elfogadni, futottunk még néhány felesleges kört, amikor is kizártunk néhány állatoktól összeszedhető betegséget, amik hasonló tüneteket produkálnak. Mindhiába. Jobban tettük volna, ha rögtön a hematológiára vesszük az irányt.

Amikor bekötötték az első infúziót megkönnyebbülést éreztem. Olyan hosszú idő telt el, míg eljutottunk a szövettannal igazolt diagnózisig, hogy úgy éreztem végre elindulhatok azon az úton, hogy meggyógyuljak. Egészen idáig csak szenvedtem a tünetektől és azt sem tudtam biztosan, mivel állok szemben. Állítom, hogy a gyógyulás kulcsa, hogy az ember megtalálja magában a legerősebb motivációt, amit csak össze tud hozni. Nekem ezen a téren nem kellett túlságosan messzire menni, elég volt a lányaimra gondolni. Magától értetődő volt, hogy akár ennél százszor többet is elviselnék, ha úgy hozná a sors."

Ami még a gyógyuláshoz elengedhetetlen

Egészen biztos vagyok benne, hogy a gyógyulásomhoz az is kellett, hogy mindvégig hittem benne, hogy újra egészséges leszek. Bíztam magamban, hogy végigcsinálom a kemoterápiának nevezett tortúrát, vagy ahogy csak akkoriban hívtam, bátorságpróbát, és bíztam az orvosomban is, hogy ő az, aki a legjobban tudja, mire van szükségem, mitől járunk a jó úton. Ha úgy indulok neki az egésznek, hogy már az elején felteszem a kezem, mintegy megadva magam, elfoglalom magam az önsajnálattal és szkeptikusan tekintek mindenre, amit a kórházban a gyógyulásom érdekében elém tárnak, akkor biztos, hogy sokkal nehezebb dolgom lett volna.

Amellett, hogy a beteg mindent megtesz a gyógyulásáért, sokat segíthet a környezete is. A család, a barátok, a munkatársak, mind hozzátehetnek apró építőkockákat a gyógyuláshoz. Nekem rengeteget jelentett, hogy anyukám minden egyes kezelésre elkísért a kórházba, hogy apukám örömében táncra perdült az utcán, mikor megtudta, hogy negatív az első kontroll eredménye, hogy voltak olyan barátaim, akik mindenféle mókákba és kalandokba bevonva igyekeztek feledtetni velem, hogy igazából épp egy daganatos betegség ellen küzdök.

Nem lep meg, hogy Bátai doktor is kiemeli: „A környezet szerepe nagyon meghatározó egy súlyos betegséggel érintett egyén számára: a betegség gyanújának a felmerülésétől a kemoterápiás kezelés végig viteléig

"
számos ponton következhetnek hullámvölgyek, amelyből egyedül nehéz kijutni, viszont baráti vagy családi segítséggel új erőt lehet meríteni.

A pszichés támogatás mellett fel kell hívni a figyelmet a fizikai támogatásra is, mely nem csupán a beteg kímélését jelenti, hanem tervezett aktivitás fenntartást, akár sportolást is magában foglalhat. Sokáig tabunak számított a kezelés alatti aktív mozgás, csökkentett intenzitású sportolás, ma már egyértelműek azok az eredmények, melyek szerint a rendszeresen mozgó betegeknek jobbak a gyógyulási esélyei és a hosszú távú életminősége is.”

12 évvel ezelőtt én is ráéreztem erre, és a kemoterápiás kezeléseim között, autodidakta módon tanulgattam a görkorcsolyázást esténként a rakparton. Vagy egyszerűen csak nagyobb sétákat is bevállaltam. Egy valami fontos: nem szabad túlterhelni magunkat, a kezelőorvosnak pedig tudnia kell róla, milyen fizikai aktivitásra szántuk rá magunkat – mert lehet, hogy van olyan sportolási forma is, ami kevésbé kompatibilis a kezelésekkel.

IMG_20170404_202909_276

Mi kell ahhoz, hogy jól vedd az akadályokat?

1. Nem szabad összeomlani. A rák-diagnózis nem az a hír, amit vársz. De minden gödörből ki lehet mászni, ebből is. És sokkal egyszerűbb lesz, ha higgadtan, elszántan, bizakodóan vágsz neki a küzdelemnek – mert küzdés lesz, ez elég valószínű.

2. Bízz az orvosodban. Ha valamiért nincs meg az összhang, akkor akár keress másik gyógyítót. De fontos, hogy el tudd hinni a kezelőorvosodnak, hogy ő az, aki kihozhat a rákból. Márpedig az orvosok képesek ilyen mutatványokra.

3. Merj kérdezni. Az orvosodtól, a nővérektől, a dietetikustól, a pszichológustól – olyan szakembertől, aki a gyógyulásodat segítheti. Ilyenkor nincsenek buta kérdések. Kell, hogy úgy érezd, képben vagy, és akik körülvesznek, értenek a dolgukhoz.

4. De ne higgy el mindent, amit másoktól hallasz. Nincs két egyforma eset. A te helyzeted biztosan egészen más, mint a betegtársadé, vagy valamelyik Google-lal megtalált bloggeré. Attól, hogy neki küzdelmesebb volt két kezelés között, még nem biztos, hogy ez nálad is úgy lesz. A gyógyszerekre sem egyformán reagál a szervezetetek. És nagy valószínűséggel a betegség lefolyása is eltérő.

5. Tedd azt, amihez kedved van – amennyiben az orvosod is áldását adja rá. Én a kezelések ideje alatt jártam Koppenhágában, munka ügyben, és Galyatetőn, csak úgy, pihenni. De nem hagytam ki a Sziget Fesztivált sem, csak óvatos üzemmódban próbáltam fesztiválozni.

6. Keress valami olyan elfoglaltságot, amit mindig is ki akartál próbálni, de halogattad, most viszont klasszul elmélyedhetsz benne. Lehet ez salsatanfolyam vagy rajztanulás is, a lényeg, hogy úgy érezd, örömet jelent és értelme van. Én ekkor vettem görkorcsolyát, kerestem egy énektanárt, és elkezdtem naplót írni.

7. A csodaszerekkel csak óvatosan! Tudom, hogy naponta legalább ketten ajánlanak a figyelmedbe egy újabb tuti készítményt, ami a szomszéd unokanővérének teljesen bevált, de ugye te sem akarod minden pénzed táplálék-kiegészítőkre és csodagyógyítókra költeni? Ha elkötelezted magad a hagyományos terápia mellett, és miért ne tetted volna, hiszen bizonyítottan ez lehet számodra a legjobb megoldás, akkor mindenképpen konzultálj a kezelőorvosoddal arról, hogy milyen plusz készítményeket alkalmaznál még a gyógyulásod érdekében. Mert az is előfordulhat, hogy például a drasztikusan megnövelt C-vitamin bevitel befolyásolja a kezelésed során kapott szerek felszívódását, és így több kárt teszel vele, mint amennyi hasznot remélhetsz.

8. Sírj, nevess, engedj utat az érzelmeidnek.

9. Mondd el a családodnak és a barátaidnak, hogyan tudnak segíteni neked. Ez a helyzet egészen biztosan őket is megviseli, szeretnének helyt állni benne, de talán nem tudják, mi a legjobb neked. Ha arra vágysz, hogy naponta érdeklődjenek a hogylétedről, jelezd nekik, és ők megteszik, mert szeretnek. Ha nem szívesen beszélnél a betegségedről és a kezelésről, mert szeretnél csak annyit foglalkozni a témával, amennyit muszáj, akkor mondd el nekik ezt.

10. Ha úgy érzed, hogy erőt meríthetsz mások példájából, keress olyanokat, akik bátorítást adhatnak. Egyre többen vezetnek blogot gyógyulásuk történetéről, de találhatsz olyan alapítványokat, betegszervezeteket is az interneten, akik épp a daganatos beteg segítése érdekében jöttek létre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Kéri László: Fel vannak készülve az azonnali menekülésre is - országjáráson a Kéri-házaspár
Kéri László és Petschnig Mária Zita hónapok óta járják az országot a Tisza-szigetek meghívására. Mádra mi is elkísértük őket, ahol arról beszélgettünk, miért csinálják és milyen élmények érték őket eddig.


Kéri László és felesége, Petschnig Mária Zita tavaly óta járják az országot a Tisza-szigetek meghívására. Azt mondják, nem akarnak politikaformálók lenni, csupán informatív előadásaikkal segítenek, hogy az emberek tisztábban lássák a politikai és a gazdasági összefüggéseket.

Ahogy Petschnig Mária Zita mondja,

sokan már korábban is ismerték külön-külön a tényeket, de az, hogy rendszerben is elmesélik, sokat segít.

A mádi művelődési ház teljesen megtelt, ahogy a korábbi hasonló rendezvényeken is ez történt országszerte. Bár olykor nehéz megfelelő helyszínt találni az előadásokhoz, vannak települések, ahol bezárulnak az ajtók, ha kiderül, kik érkeznének.

A pénzügyi és politológiai elemzések sorozata a nyár közepéig folytatódik. A közgazdász–politológus házaspár tudatosan korlátozza saját szerepvállalását: a kampány közeledtével befejezik a fellépéseiket.

Helyszíni riportunk

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Az ország leszar minket, úgy, ahogy vagyunk, de itt kell lennünk” – A nap, amikor korlátozták a gyülekezési jogot Magyarországon
A Momentum blokádjában néhány tutcatnyian vettek részt, a tüntetésre egy-két ezren jöttek el, és alig párszázan maradtak a végére. Akikkel beszélgettünk, pesszimisták voltak, le lehet-e békés választásokon váltani a Fideszt.


Az alaptörvény 15. módosítása teszi lehetővé, hogy betiltható legyen a Pride. Természetesen nem ezt írta bele a Fidesz a törvénybe, hanem csupán annyit, hogy a gyermekek jogai más szabadságjogokat megelőznek, kivéve az élethez való jogot. De amennyiben úgy értelmezik (márpedig a politika nyomására úgy fogják), hogy a melegek vonulása sérti a gyermekek jogait, akkor betilthatóvá válik egy ilyen rendezvény.

Tegnap volt a módosítás zárószavazása, amit a Fidesz–KDNP mellett a Mi Hazánk is megszavazott. Erre az alkalomra hirdette meg az Országgyűlés épületének blokádját a Momentum.

Villamossal mennék a Kossuth térig. Az eredeti tervem szerint egy megállót mentem volna, azonban félúton megállítja a villamost egy szoros rendőrsorfal.

Kiderül, csak eddig jöttünk, mert lezárták a rendőrök az egész Kossuth teret majdnem minden irányból, csak a Szalay utca felől közelíthető meg. Ezt a lezárást semmi nem indokolja, mivel a téren alig van tüntető, bőven közlekedhetne a villamos. Ahogy a környező utcák zárása is csupán annyi célt szolgálhat, hogy aki a térre igyekszik, kerülhessen egy nagyot.

Leszállok a villamosról, a rakpart felé veszem az utamat. A töküres utcákon hermetikus rendőrkordon, ami, ahogy sejtettem, a rakpart zárásával folytatódik. Itt veszem hasznát a sajtóigazolványomnak, ami nélkül esélyem sem lenne lejutni a mélygarázs alsó rakparti bejáratához. Két sorban állnak a képviselők, mögöttük és körülöttük rendőrök. Elsőként Sebők Éva momentumos képviselőhöz fordulok, hogy mi van itt most. Tőle csak annyit tudok meg, hogy saccra 60–70 fideszes képviselő lehet bent szerinte, tehát még nincs meg a kétharmad a szavazáshoz. Közbevetem, hogy az állami média elől is simán felszedték és elvitték őket rendőrök, amire annyit válaszol, hogy bízik benne, hogy

ha egyet elvisznek, kettő ül majd a helyébe.

A fenti tér felől ugyanis a lépcsőn még szabad a lejárás. De fentről nem jön senki le, csak biztatják a maroknyi momentumost. Lent azonban forrósodik a helyzet. Érkezik még egy adag rendőr, érzékelhetően közeledik a pillanat, amikor megpróbálják felszámolni a blokádot. Az eddig álló képviselők és civilek leülnek, szorosan egymás mellé. Felkészülnek arra, hogy elvigyék őket, előkerülnek a gyorskötözők, hogy egymáshoz kötözzék magukat.

Csak a blokádban részt vevők vannak lent, kétszer annyian a sajtótól, és még vagy húsz szimpatizáns. Ekkor

a rendőrök elkezdik felterelni a sorfal előtt álló újságírókat, fotósokat, operatőröket a járdára.

Elég kellemetlen érzés, mert addig szellősen tudtunk állni, most a járdán nem sok helyünk maradt. És a rendőrök nem állnak meg itt, hanem az egész sajtót fel akarják terelni a lépcsőn a térre. Ennek sem látni sok értelmét, hiszen a járdáról mi már nem jelentünk akadályt, maradt a blokádban részt vevő két sornyi momentumos, innen már csak arról van szó, hogy ne lehessünk közel az eseményekhez.

Szabó Tímea országgyűlési képviselő is itt van, őt is lökdösik felfelé, ám nem hagyja magát. Részben neki köszönhetően a rendőrök (egyelőre) felhagynak azzal, hogy feltereljenek minket a térre. Amikor megkérdezem, mi zajlik itt szerinte, azt mondja, hogy teljesen abszurd kezd lenni ez az egész. „Azok a rendőrök, akik egyébként nagyrészt tisztességesen végzik a munkájukat, bele vannak tolva egy jogilag szürke zónába, aztán egy teljesen illegális tevékenységbe, egy teljesen jogszerűtlen intézkedéssorozatba.”

Szerinte a helyzet előbb-utóbb komolyabb erőszakba fog torkollni. Amikor felvetem neki, hogy az Orbán-rendszer egyik legitimációs alapvetése az, hogy a 2006-os rendőri erőszakkal szemben az ő rendőrségük szakszerűen teszi a dolgát, a tüntetők haja szála sem görbül, azt mondja, hogy ez már akkor megdőlt, amikor a Karmelitánál előkerült a diákokkal szemben a könnygáz.

„A hatalom egyre kétségbeesettebb, tudják, látják, hogy a 2026-os választáson nagyon nem állnak jól, ezért egyre kétségbeesettebb és egyre erőszakosabb lépéseket fognak tenni.”

„Ha csak abba belegondolunk, hogy Kövér László házelnökként minden évben olyan elképesztő katonai fegyvereket, lőszereket és eszközöket rendel az országgyűlési őrségnek, mint például kézigránátok, akkor az már önmagában elég nyugtalanító, az pedig, hogy gyakorlatilag százával állnak itt a rendőrök békés tüntetőkkel szemben, hát az sem megnyugtató” - mondja.

Szerinte elég ránézni Oroszországra, hogy hova lehet ezt fokozni. A hatalom részéről a közbeszédben megjelenő poloskázás, kullancsozás, majd az ezt követő erőszakhullám a Tisza pultjai ellen mind-mind nagyon aggasztó.

„Pontosan tudjuk azt, hogy a harmincas évek náci Németországában így kezdődött a népirtás, hogy először szavakkal, aztán azok tettekbe fordultak, és végül népirtás. Most már látjuk, hogy gyakorlatilag fideszes provokátorok minden egyes gyülekezésnél odamennek és fizikai atrocitásba torkolló verekedést kezdeményeznek békés tüntetők ellen.”

Tény, hogy a heringként járdára zsúfolt sajtó és a szimpatizánsok között most is ott áll Bede Zsolt, aki megállás nélkül próbálja kihozni a sodrából a tüntetőket, politikusokat. A rendőrök közben a hátsó sorban ülőket egyenként emelik fel és viszik odébb. Ebben szakszerűek.

A tér felől a korlátnál álló tüntetők kiabálnak, ahogy az alsó rakpart Duna felőli oldalán állók is. Sebők Éva reményei nem teljesülnek, de nincs is rá esély, mert a hermetikus rendőrsorfalon, még ha akarna, sem tudna áttörni tüntető, hogy az elhurcoltak helyére üljön.

A második sor még ül. Tordai Bence mellé sodródom, akivel elég nehéz beszélgetni, mert Bede Zsolt megállás nélkül mondja a magáét.

Tordai szerint sokkal többen kellene, hogy itt legyenek, mert a képviselők és néhány aktivista, aki velük együtt leül, kevés. Tízezrek kellenének ide, mondja.

A Tisza önkénteseire hivatkozik, akik az elmúlt három hetet végigpultozták a Nemzet Hangja konzultáció íveivel, nem egyszer fizikai erőszaknak kitéve magukat. Azt mondja, nagyon nehéz időszak következik, és ebben nem ért egyet Magyar Péterrel, aki szerinte azt mondta, hogy túl vannak a nehezén. A neheze most következik. A felelősség Tordai szerint a kormánypártoké, és az azokat kiszolgáló Bede Zsolt-féle figuráké.

Közben a rendőrök szépen felszedik a második sort, majd mindenkit feltessékelnek a térre.

A blokádnak vége.

Kis szünet következik, a téren lézengenek az emberek. Eleve a Tisza szobor körüli kisebb térre szervezték a demonstrációt, nem is a nagy térre, a főbejárat elé. A szervezők nyilván azzal számoltak, hogy ezt a térséget talán megtöltik az emberek. De ezt is túlbecsülték.

A kivetítőn közvetítik az ülésteremben történő szavazást. Érdekes kép, mobilról streameli valamelyik képviselő. Előttünk, hátulról látszik a Szijjártó miniszter, aki a mellette ülő minisztertársával kedélyesen beszélgetve ütemesen nyomogatja az igen gombot.

A téren a tömeg minden szavazásnál fújol, holott egyelőre teljesen más törvények zárószavazása folyik. Majd hirtelen ráfordulnak az alaptörvény módosítására, itt is több részletben szavaznak. Pár perc, néhány szavazás, és vége. Ennyi volt.

A politikusok beszédeit itt nem részletezném. Legyen elég annyi, hogy az utolsó felszólaló, Bedő Dávid, a parlamentből kitiltott Momentum frakcióvezetője felszólítja az embereket, hogy menjenek fel a Várba, a Sándor-palota elé, és bírják rá a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alaptörvény módosítását.

El is indul a tömeg, vagy ezer ember. Találomra megszólítok egy menetelő fiút, Kaiser Botondot, Esztergomból. Szkeptikus azt illetően, hogy ennyien megállásra kényszeríthetnék a hatalmat.

A jövő évi választás kilátásait illetően is pesszimista: szerinte krumplival vagy erőszakkal, de a hatalom megtalálja a módját, hogy „megnyerje” a választásokat.

Egy biztos. Ha tíz év múlva is Fidesz-rendszer lesz, ő már nem lesz itt - mondja.

Az Akadémia utcában menetel a tömegben Szabó Szabolcs momentumos képviselő. Amikor idézem neki a színpadon imént felszólaló Baranyi Krisztina szavait, miszerint Magyarország Oroszország útjára lépett, egyetért vele.

„Én mindenkinek azt tudom javasolni, hogy olvassa el Anna Politkovszkaja naplóját. Az 2005–2006 környékén íródott, utána lőtték főbe a lakása ajtajánál. Amiket ő ott leír a 2005–2006-os Oroszországról és Putyin akkori hatalomtechnikai húzásairól, az kísértetiesen hasonlít arra, mint ami most történik Magyarországon. Úgyhogy igen, én is azt gondolom, hogy ez egy erős putyinizálódási út, amin vagyunk.”

Zúg az utcában a „Mocskos Fidesz”, a boltosok az üzletük küszöbéről bámészkodnak, ahogy a turisták is. Ez a Belváros, itt minden turistalátványosság. Akik most erre járnak, nem is tudják talán, milyen pillanatoknak véletlen tanúi éppen.

A képviselő nem hiszi, hogy választásokon le lehet váltani a Fideszt. Szerinte minden a kezükben van, hogy manipuláljanak, és nem is kell a választás napján hamis szavazólapokkal operálni, ott van az egész államapparátus, az állami média és a kétharmados törvényhozás. Szerinte ez a rendszer csak összeomolhat, és csak utána lehet rendszert váltani.

Kiérünk a térre, versenyfutás kezdődik a rendőrökkel, ki ér előbb a hídra fel. A momentumosok futva rohamozzák meg a hidat, még szabad a feljárat. A hídra érve győzedelmesen kiabálják: miénk a híd! Ezt az egyetlen "győzelmet" aratták ma, büszkék rá tehát. Bevárják a tömeget, ami folyamatosan apad. Három-négyszáz ember lehet, akik a hídra lépnek, jóindulatú becsléssel. Megszólítok egy lányt, Reginát Budapestről. Sarkosan fogalmaz, amikor megkérdezem, vár-e valamit a mai tüntetéstől:

„Én nem, mert az ország leszar minket, úgy, ahogy vagyunk, viszont muszáj mennünk, és muszáj addig tennünk, ameddig nem hallgatnak ránk, mert mást nem tehetünk, gyülekeznünk kell, össze kell tartanunk, és itt kell lennünk.”

A kezdetektől fogva kijár a tiltakozásokra, és ott lesz, ameddig kell, ameddig lehet, mert szerinte valahogy fel kell hívni az emberek figyelmét arra, hogy baj van az országban.

És ahogy számítottam rá, a Clark Ádám tér előtt, a híd budai végén rendőrsorfal állja el az utat. Nem sokáig tart a szokásos farkasszem-nézés, hamar döntenek a tüntetők: áttörnek. Én, a fotósok mellé felállva a híd vasszerkezetére látom azt is, amit ők nem:

irdatlan mennyiségű rendőr és rendőrségi busz áll a téren, miközben a tömeg már csak a híd budai kapuja és hídfője közötti útszakasznyira apadt.

Ezt ők nem tudják, nekimennek a rendőröknek. A tüntetők nyomják a rendőröket, azok meg vissza őket. A széleknél időnként meggyengül a rendőri ellennyomás, de mire átszivárognának a tüntetők, kerül ember oda is. Kijjebb nyomják a rendőröket, de át nem törnek.

Aztán egy következő hórukkra részben az is megtörténik.

Néhány tíz momentumos kitör a Clark Ádám térre.

A maradék a hídon reked. Ácsorgás és tanácstalanság kezdődik. Érezhetően szivárognak el az emberek, Pest felé szabad az elvonulás lehetősége. Az egyik fiatalembert, a siófoki Szabó Dánielt megszólítom, mit látott. Ő nem állt az első sorban, amit tud, hogy akik átjutottak, azokat rögtön igazoltatták is. De úgy érzi, keményedhet a helyzet. „Sok rendőrnek a kezében ott a könnygázos palack, már rakosgatták jobbra-balra, meg többen már visszamentek az autójukba a maszkért. Úgyhogy szerintem készültek arra, hogy ha szükséges, akkor a könnygázt is bevetik.”

Ahogy az erőviszonyokat látom, erre már nem lesz szükség. Újabb adag rendőr érkezik, nem is kevés, Pest felől, és a maradék úttesten lézengőket is felküldik a járdára. Elég most már a kérés, mindenki engedelmeskedik, a rendőrök segítenek két biciklit átemelni a korláton. A járdán egy darabig téblábol még a maradék, miközben egy turistacsalád, két gyerekkel próbál átjutni a kordonon, de hiába mutatják a szállodai kártyájukat, a rendőrök nem engednek át senkit. Ez a parancs.

Vége. Visszafelé a hídon mindenkit igazoltatnak. Mögöttem egy anya és fiatal felnőtt leánya. A lány sír. Anyja nyugtatja. A lánya erre csak azt mondja: „Értsd meg, én ilyen érzékeny vagyok, nem akarom megszokni, hogy ilyen megtörténhet.”

Az anyja, nyilván vigaszként mondja, szerinte ezek után senki sem szavaz jövőre a hatalomra. De a lánya nem ért egyet.

„Itt lehet, hogy nem. De ott, ahol olyan a szegénység, hogy egy zsák krumpliért leszavaznak bárkire, ott fogják megnyerni a választást. És hidd el, ha én is éhes lennék, én is szavaznék bárkire egy kis krumpliért.”

Sietősre veszem, szép tavaszi este van. A város fényei csillognak, Budapest gyönyörű.

Sulyok Tamás az este alá is írta a törvényt, ami így azonnal életbe is lépett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Ki volt Ferenc, az argentin jezsuita pápa, akit nemcsak a katolikusok tiszteltek?
Sokak szemében a remény a társadalmi igazságosság felé, ám sok katolikus a felforgatót látta benne, holott nem is sikerült igazán felforgatnia az egyházat. Kérdés, folytatják-e életművét Rómában, vagy jönnek azok, akiknek ez a kevés reform is túl sok volt?


Jorge Mario Bergoglio ma, húsvéthétfőn meghalt Rómában.

Argentínában született, 1936. december 17-én, amiből az is következik, hogy már nyiladozó értelemmel szembesülhetett mindazzal a borzalommal, amit a II. világháború jelentett az emberiségnek, és az is, hogy személyében maga is, ha úgy tetszik, bevándorló volt Európában.

Ferenc pápa apja, Mario José Bergoglio Olaszországból, Piemont régiójából érkezett Argentínába 22 évesen. Kezdetben az argentin vasútnál dolgozott, később könyvelőként tevékenykedett. Feleségét, Regina María Sívorit már Argentínában ismerte meg. Ferenc volt az elsőszülött az öt gyermek közül. Mivel a család olyan régióból származott, ahol piemonti nyelvet beszéltek, a pápa később úgy határozta meg anyanyelvét, mint piemonti nyelv. Két öccse (Óscar Adrián és Alberto Horacio) és két húga (Marta Regina és María Elena) is született.

Fiatalkorában légúti betegséggel kellett megküzdenie, ezért tüdejének egy részét eltávolították. Akkoriban – a megfelelő antibiotikumok híján – ezzel az orvosi beavatkozással mentették meg az életét.

Középiskolai tanulmányait követően Buenos Airesben vegyésztechnikusi oklevelet szerzett, majd a papi hivatás mellett döntött, és belépett a Villa Devotó-i szemináriumba. Huszonkét évesen, 1958. március 11-én elkezdte a jezsuita rendi noviciátust. Chilében folytatott humán tanulmányokat, majd visszatérve, 1963-ban filozófiai licenciátust szerzett a San Miguel-i Colegio Máximo San Joséban. Később, 1964–65-ben a Santa Fé-i Szeplőtelen Fogantatás Gimnáziumban és 1966-ban a Buenos Aires-i Megváltó Gimnáziumban tanított irodalmat és pszichológiát.

1967-től 1970-ig teológiai tanulmányokon vett részt ugyanebben az intézményben (Colegio Máximo San José), és licenciátusi fokozatot szerzett. 1969. december 13-án szentelték pappá. A harmadik probációs időszakát 1970–71-ben a spanyolországi Alcalá de Henaresben töltötte, örökfogadalmát pedig 1973. április 22-én tette le.

Jorge Mario Bergoglio élete során – de már előtte is – Latin-Amerika sajátos történelmi utat járt be, országai diktatúrákból diktatúrákba ájultak, hihetetlen vagyoni különbségek alakultak ki, és

a történelmet az ötvenes-hatvanas-hetvenes, de még a nyolcvanas években is sokszor vérrel írták szülőföldjén.

Nekünk, európaiaknak talán nehezen érthető, de az amerikai kontinensnek ezen a felén a katolikus egyház teljesen más szerepet játszott az elmúlt évtizedek történéseiben, mint a mifelénk. Ferenc pápa szülőföldjén inkább kapcsolódott össze a szociális mozgalmakkal, a társadalmi igazságosság védelmével és az azért való kiállással, mint mifelénk, ahol, ha politikai szerepet is vállal az egyház, nagyon ritka, hogy a társadalmi progresszió melletti kiállás érdekében tenné azt.

Juan Perón vitatható, autokrata rendszere után a gyenge polgári és katonai kormányzatok váltogatták egymást Argentínában, majd megélhette az 1976-os katonai puccsot, amely regnálása alatt emberek ezrei tűntek el, az ország rettegett titkosszolgálata együttműködött az akkor még kőkemény chilei rezsimmel.

Ebben az időszakban történt egy olyan eset, melyben a későbbi pápa, aki akkor a jezsuita rend argentin tartományfőnöki tisztségét látta el, szerepet kapott. Két jezsuita papot – köztük a magyar Jálics Ferencet és Orlando Yorio atyát – elrabolták.

A történtek kapcsán Bergogliót is többen megvádolták, hogy nem tett eleget a védelmükben, sőt közre is működött az emberrablásban. 2005-ben per is indult ellene, végül a vádakat elvetették.

A kérdéses események megítélése vitatott maradt; Jálics Ferenc a későbbiekben annyit mondott, hogy nem Bergoglio miatt hurcolták el őket, és nem tudott arról nyilatkozni, hogy a későbbi pápa milyen szerepet játszott a történtekben.

A diktatúra éveinek erőszakos politikája egyenes úton vezette az országot a katasztrófába, és a kétes kimenetelű falklandi háborúba.

A természeti kincsei által gazdaságilag ígéretes ország kirívóan gyenge gazdasági és társadalmi teljesítménye, a válságokból válságokba bukdácsolás korán megtanította Jorge Mario Bergogliónak, hogy a hivalkodó nagyotmondás és demagógia helyett mennyire fontos lehet(ne) az emberek valódi szolgálata.

1992. május 20-án kinevezték a Buenos Aires-i főegyházmegye segédpüspökévé, emellett Auca címzetes püspökévé is. Június 27-én szentelték püspökké. 1997. június 3-án lett Buenos Aires koadjutor érseke, 1998. február 28-án érseke. 2005. november 8-tól 2011. november 8-ig az Argentin Püspöki Konferencia elnöki tisztségét is betöltötte. II. János Pál pápa 2001. február 21-én kreálta bíborossá.

2005-ben részt vett II. János Pál pápa temetésén. A kiszivárgott információk szerint a pápaválasztó konklávén a második legtöbb szavazatot kaphatta Joseph Ratzinger bíboros mögött.

Amikor XVI. Benedek pápa lemondása után 2013-ban pápává választották, már a beiktatásakor kiderült, hogy a katolikus egyház élén is progresszív irányt kíván mutatni.

Beiktatási ceremóniáján első ízben vett részt a nagy egyházszakadás (1054) óta a konstantinápolyi pátriárka is, Bartholomaiosz pátriárka személyében.

És hogy miben is nyilvánult meg a progresszivitása? A világi progresszió felől nézve igencsak óvatosnak tűnhet, amit képviselt, de a katolikus egyház évezredes, nehézkes és igencsak konzervatív világa felől nézve, amit képviselt, felért egy kisebbfajta földindulással. Miközben elutasította a terhességmegszakítást, a fogamzásgátlást, az azonos neműek házasságát és az eutanáziát,

ellenezte a halálbüntetést, és hangsúlyozta, hogy a homoszexuális emberek iránt is szeretettel és tisztelettel kell viseltetni.

2023 decemberében kiadta a Fiducia supplicans („Könyörgő bizalom”) című dokumentumot, amelyben jóváhagyta az azonos nemű párok megáldását, noha ez nem jelentette azt, hogy a melegek katolikus szertartás szerinti házasságát lehetővé tette volna. Fellépett a társadalmi igazságtalanságok ellen, kiállt a szegények és az elesettek mellett, gyakran bírálta azokat a kormányokat, amelyek nem törődnek a társadalom peremén élőkkel. Közel állt a Comunione e Liberazione katolikus lelkiségi mozgalomhoz, azonban távolságot tartott a felszabadítási teológiától.

Minden eddigi egyházfőhöz képest határozottabban lépett fel a papi szexuális zaklatásokkal szemben. 2023 augusztusában például találkozott a papi szexuális zaklatások túlélőivel is portugáliai útján. Akkor azt mondta, hogy tisztában van azzal, hogy a katolikus egyház szexuális botrányai rossz megítéléssel járnak, az esetek eltussolása pedig csalódottságot és dühöt vált ki. Épp ezért az áldozatok gyötrelmekkel teli kiáltását meg kell hallgatni, a katolikus egyháznak meg kell tisztulnia.

Azonban bírálói szerint hathatós intézkedéseket azért nem tett, hogy az elkövetőket világi bíróságok elé állíthassák, és ne csak az egyházon belüli, sokszor nem kellően erélyes, eltusoló eljárások alá vessék.

A menekültválság kirobbanásakor a befogadásukat szorgalmazta, ugyanakkor elítélte a terrorizmus minden formáját, és hangsúlyozta a biztonsági intézkedések szükségességét a menekültek közé keveredő terroristák kiszűrése érdekében. 2016 húsvétján menekültek lábát mosta meg szimbolikus gesztusként. Leszbosz szigetéről 12 szír menekültet fogadott be a Vatikánba, és többször kiállt amellett, hogy az anyagi érdekek miatti fegyvergyártás és háborúk áldozatai ezek az emberek.

Többször utalt arra, hogy a fegyveripart a „világ legnagyobb csapásának” tartja, és a 2022-ben kirobbant háborús konfliktust a „harmadik világháború első szakaszának” nevezte. Amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, a pápa személyesen kereste fel az orosz szentszéki nagykövetséget Rómában, majd két bíborost (Konrad Krajewski és Michael Czerny) küldött Ukrajnába. Erre korábban nem volt példa a vatikáni diplomáciában.

2022. március 25-én Oroszországot és Ukrajnát a Szűzanya oltalmába ajánlotta.

Életmódjával demonstrált a társadalmi egyenlőtlenségekkel szemben. Már érsekként sem használt saját autót, tömegközlekedéssel járt, repülőn pedig turistaosztályon utazott. Egyszerű lakásban élt, gyakran hordta elődje bíborosi öltözeteit, és szívesebben jelent meg egyszerű fekete ruhában. Később pápaként sem költözött be az Apostoli Palota hagyományos pápai lakosztályába, hanem a vatikáni Szent Márta-házban maradt.

A Castel Gandolfó-i nyári rezidenciát megnyitotta a nyilvánosság előtt, így az múzeumként funkcionál tovább.

Ferenc pápa közvetlen volt a híveivel, gyakran közvetlen kapcsolatot keresett velük, ami a testőrségét olykor nehéz helyzetbe hozta. Kedvelte az irodalmat, a labdarúgást és az úszást, emellett jól beszélt spanyolul, olaszul, latinul, franciául, németül és angolul.

Ferenc pápa, aki kétszer is ellátogatott Magyarországra, rendkívül népszerű volt a nem hívő emberek között is, miközben sokan, akik magukat hívő katolikusnak vallották, radikális reformjai miatt a sátánt látták benne (egy magyarországi vezető publicista egy ízben „demens vénembernek” nevezte). Tisztelői, hívei között sokan abban is reménykedtek, hogy alkalmasnak bizonyul a vatikáni bürokrácia és a kúria megreformálására. Azonban,

bár Jorge Mario Bergoglio, olasz származású argentin bevándorló a Róma által övezett Vatikánvárosban sokat megtett ezért, a kétezer éves szervezet egyelőre ellenállóbbnak bizonyult.

A világ jelenleg elfordulóban van a progressziótól, miközben az egyház is elveszítette azt a személyt, aki minden eddiginél erőteljesebben képviselte a társadalmi igazságosság és megújulás szükségességét. Sokan vannak, akik gyászolják, de sokan állnak készen arra, hogy lerombolják életművét. Róma hamarosan dönteni fog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Budapesten 7,8 évnyi nettó átlagfizetés kell egy 50 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához
De a használt lakásokra a régió többi fővárosában még tovább kell spórolni. A magyar lakásávásárlók helyzetét nehezíti, hogy márciusban már 18%-os lakásdrágulást mértek az egy évvel ezelőtti árakhoz képest.


Hihetetlen mértékben drágultak egy év alatt az ingatlanok, Budapesten márciusra 18%-kal nőttek az árak. A használt lakások átlagára meghaladta az 1,2 millió Ft-ot négyzetméterenként, és az átlagos ingatlanár elérte a 108 millió Ft-ot.

A szédítő számokat árnyalja, hogy az egész régió drága. Az ingatlan.com legújabb elemzésében ugyanis megnézték, mennyibe került a tavalyi adatok alapján egy 50 négyzetméteres használt lakás a környező országok fővárosaiban, és mennyit kell rá spórolni. Azt a meglepő eredményt kapták, hogy Budapest még mindig az olcsóbb helyek közé tartozik. Egy 50 négyzetméteres használt lakásra elég 7,8 évig félretenni, feltéve, hogy a leendő vásárló addig is nem eszik, nem ruházkodik, nem fűt, és legfőképpen nem költ albérletre a saját fizetéséből. A elemzésről Balogh Lászlóval beszélgettünk.

– Hogyan számoltak pontosan?

– Az egyes országok statisztikai hivatalainak és jegybanki adatainak felhasználásával vetettük össze a 2024 negyedik negyedéves lakásárakat, az ebben az időszakban érvényes, és a fővárosokra jellemző nettó átlagkereseteket egymással. Ebből az jött ki, hogy bár Budapesten a márciusi lakásárindexünk 18%-os áremelkedést mutat éves összevetésben, de ha ezeket az ingatlanárakat összehasonlítjuk a régiós, tehát a közép-európai országok fővárosaiban tapasztalható árakkal, akkor azt látjuk, hogy

Bukarestet kivéve Budapest olcsóbb forintban kifejezve. A helyi átlagfizetéshez mérten is igaz az, hogy a román főváros után itt kell a legrövidebb ideig spórolni ahhoz, hogy valaki egy használt, 50 négyzetméteres lakást meg tudjon vásárolni.

Fontos, hogy itt a használt lakások árait hasonlítottuk össze egymással. Ez alapján az jött ki, hogy a legdrágább főváros Prága, itt egy négyzetméternyi használt lakás 2,2 millió Ft-ba kerül. Ezt követi Varsó 1,5 millió Ft-os négyzetméterárral, majd Pozsony, 1 millió 360 ezer Ft-tal, és csak ezután jön Budapest 1 millió 30 ezer Ft-os átlagos négyzetméterárral, majd Bukarest 850 ezer Ft-os négyzetméterenkénti átlaggal. Ez mindenhol a 2024. 4. negyedéves adatokat veszi alapul, tehát

ebben még nincs benne az elmúlt hónapok drasztikus áremelkedése, ami Budapesten történt.

Ha egy 50 négyzetméteres lakásra vetítjük ezeket az összegeket, akkor ez azt jelenti, hogy amíg Budapesten az utolsó negyedévben a hivatalos KSH-adatok alapján ez 51–52 millió Ft-ba került, addig Prágában a duplájába, azaz 110 millió Ft-ba, Varsóban 75, Pozsonyban pedig 68 millió Ft-ba, míg Bukarestben 42,5 millióba. Ehhez hozzátettük a havi nettó átlagfizetéseket, ami szintén érdekes, mert Budapesten a negyedik negyedévben a nettó átlag az 553 ezer Ft volt, és az említett fővárosok tekintetében csak Bukarestben volt ennél alacsonyabb, de ott is csak 10 ezer Ft-tal, tehát 540 ezer Ft. Pozsonyban meg hozzánk képest lehet 20 ezer Ft-tal többet keresni, 573 ezer Ft a nettó átlagfizetés. Varsó meg Prága már külön szintet képvisel, mert Varsóban közel 700 ezer, tehát 695 ezer az átlag, Prágában viszont 782 ezer. Ha pedig ezeket az ingatlanárakat és az átlagfizetéseket egymáshoz viszonyítjuk, akkor az jön ki, hogy egy 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához Prágában kell a legtöbbet spórolni a nettó átlagfizetéseket figyelembe véve, ott 11,7 év alatt jön ez össze, utána jön Pozsony 9,9 éves megtakarítási időszakkal, aztán pedig Varsó kereken 9 évvel, majd mi vagyunk a negyedikek a sorban, mert

Budapesten 7,8 évnyi nettó átlagfizetés szükséges egy 50 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához.

A legolcsóbb pedig Románia, ott csak 6,5 évnyi átlagfizetés kell ahhoz, hogy valaki a fővárosban egy 50 négyzetméteres használt lakást vegyen.

– Gyorsabban növekszik az ingatlanok ára, mint a várható átlagkereset?

– Amikor pörög a lakáspiac, akkor az ingatlanok tipikusan nagyobb ütemben drágulnak, mint ahogy a fizetések emelkednek, de azért a kettő nagyjából pariban van egymással.

– Ez az arányszám az elmúlt években mikor volt jobb, mikor rosszabb?

– Volt olyan időszak, amikor nem 7,8 évig tartott egy 50 négyzetméteres használt lakást összespórolni a nettó átlagfizetésből, hanem 6,5–7 évből is kijött ez az összeg. Ez 2015–16 környékén volt, de akkor egyrészt a lakásárak is harmadannyiba kerültek, és a fizetések is jóval alacsonyabbak voltak, mint most. Szóval igazából azt lehet mondani, hogy olyan

drasztikusan nem változtak ezek a számok, tehát nem nőtt duplájára például, de a spóroláshoz szükséges idő az elmúlt 10 évben körülbelül 8–10%-kal meghosszabbodott.

– Ezt a rengeteg pénzt a többség nyilván nem összespórolja, hanem hitelt vesz fel.

– A hitelnek az az egy előnye megvan, hogy míg egy 100 ezer forintos hiteltörlesztő egy nagyon komoly kiadást jelentett, például 10 évvel ezelőtt a fizetés felét is elvihette. Mára egy 100 ezer forintos törlesztő már nem akkora nagy teher a lakásvásárlók számára.

– Ugyanakkor a magasabb árakhoz nagyobb hitel is kell. Jó üzlet lakásvásárlásra hitelt felvenni?

– Mindig kockázatos döntés, de sokak számára nincs más opció. Amikor már ilyen szintű ingatlanárakról beszélünk, akkor sokan abban bízhatnak, hogy ami most nagy tehernek tűnik, az az évek során relatíve egyre kisebbé válhat.

– Megnézték az albérletpiacot is. Bár vannak különbségek, de ott nem egetverőek. Az biztos, hogyha valaki egyedülállóként albérletet akar fizetni, akkor a fizetésének körülbelül a felét elviszi az albérlet.

– És akkor még csak a bérleti díjról beszélünk, amihez hozzájárul a közös költség és a rezsi is. A régiós fővárosokat tekintve nagyon egy irányba mutatnak a dolgok, miközben az érdekes, hogy

Prága, Budapest és Bukarest esetében a bérleti díjak 40–45 százalékát viszik el a fizetésnek,

de Varsóban már több mint a felét, Pozsonyban pedig már közel 60%-át. Szóval az már érezhetően sok. Ha Bécset is ide vennénk, akkor ott valószínűleg sokkal kisebb arány jönne ki az átlagfizetés függvényében, amit bérleti díjra kell fordítani, de ez azért is van, mert a bécsi albérletpiacnak a világ minden részéről csodájára járnak már száz éve.

– Itt végig átlagfizetésekről beszéltünk. De igazából többet mondana egy ilyen kimutatás, ha azt a medián, azaz a legtöbb ember által keresett fizetésekre végzik el. Az reálisabb képet festene.

– Ebben igaza van. Valóban, a KSH adatai közül is, ha valaki nagyon keresi, akkor rá tud bukkanni a mediánkeresetek alakulására, ami azt hiszem, hogy

350 ezer forint körül van, az 553 ezer Ft-os átlag helyett, ami jóval kisebb összeg.

Mi azért az átlagkereseteket hasonlítottuk össze egymással, mert ezek viszonylag könnyebben előkeríthető adatok a környező országok fővárosaira is a statisztikai hivatalok, meg a nemzeti bankok által publikált elemzésekből. A medián adatokat sajnos nagyon nehéz összeszedni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: