HÍREK
A Rovatból

„5-10 év múlva mit fog érni a pénzük, ha ők vagy a gyerekeik megbetegednek?” – a Mikepércsi Anyák is ott álltak Magyar Péterek színpadán

Kozma Éva szerint hamarosan a Kárpát-medencében mindenki a szennyezett levegőt fogja szívni, mindenkit érinteni fog az akkumulátorgyárak miatti vízhiány és az ételeink sem lesznek már egészségesek.


„Az akkumulátornagyhatalmi mánia messze túlmutat azon, hogy csak helyi problémaként kezeljük” – mondta el a Tisza Párt debreceni tüntetésének színpadán Kozma Éva, a Mikepércsi Anyák a Környezetért. A civil szervezet azzal lett ismert, hogy több tüntetést szervezett már a városba tervezett akkumulátorgyárak ellen.

A kormány a határozataival, az Országgyűlés a törvénymódosításokkal, a hatóságok a nem kellően határozott és sokszor nem szakszerű döntéseikkel nem szigorítják, hanem egyenesen kiüresítik az egyébként is sok esetben hiányosan átültetett uniós környezetvédelmi szabályokat, a kiemelt beruházássá nyilvánítással pedig egyenesen szabad utat engednek a szennyező akkumulátor-ipari térnyerésnek – tette hozzá

Kozma Éva elmondta: „csak Debrecen ipari parkjaikban jelenleg hét akkumulátoripari beruházás zajlik. Épülnek itt kínai akkumulátorgyárak, már próbaüzemet tart a szeparátorfóliagyár, hamarosan kész a katódgyár is. Az egész országban pedig lassan már negyvennél tartunk” – tette hozzá.

„Ezeknek a felső küszöbértékű, veszélyes üzemeknek, gyáraknak sajátossága, hogy rendkívül környezetszennyező anyagokkal dolgoznak, melyek normál működés mellett is környezetszennyezést okoznak, veszélyesek az élővilágra, az emberek, különösen a gyermekek egészségére. Az általuk alkalmazott technológia a hatóságok számára is jórészt ismeretlen, rendkívül bizonytalan, de robbanásveszélyes, és emellett rengeteg vizet, nem szürke vizet, hanem kristálytiszta ivóvizet használnak fel, valamint óriási az energiaigényük” – sorolta a problémákat a civil szervezet elnöke.

Hozzátette: az elmúlt másfél évük azzal telt, hogy a tudatosan leépített környezetvédelemért küzdöttek. „Ez alatt az idő alatt voltunk mi minden dollárbaloldal, álcivilek, persze áldebreceniek is, akik hisztiznek, és idegen hatalmak által felbérelve veszélyeztetik Magyarország szuverenitását is. Megtapasztaltuk a propaganda karaktergyilkolását, fenyegetését, már a szuverenitási törvény hatályba lépése előtt, sőt, még a külügyminiszter hazaárulózását is” – fogalmazott.

„Nap mint nap úgy viszem be a kicsit az óvodába, hogy a gyárak már ott magasodnak, és sokasodnak a háttérben mindössze másfél-két kilométerre. Egy gyár már pöfög, szóval nézem a szélirányt, vajon merre megy a friss levegő. Összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, el kell innen mennünk. De hogy? Hisz nem tudjuk eladni a hitellel terhelt házunkat. Ha egy robbanássorozat bekövetkezik, az óvoda biztos, de valószínűleg a házunk is a Földdel lesz egyenlő. Mondják az emberek, hogy költözzünk el. Mintha ez olyan egyszerű lenne. A szüleink, nagyszüleink, testvéreink, barátaink itt laknak, itt dolgozunk, itt járnak a gyerekek iskolába, ide kötődünk ezer szállal, szeretünk itt lenni, mert ez az otthonunk. Ezt kitépni nem egyszerű” – mondta el Kozma Éva.

„Nos, a környékbeli édesanyák így élik meg a helyzetet. Szélirányt néznek, mérőket, kilométert számolnak, hogy vajon benne vannak-e a halálzónában. Ehhez képest mi is a debreceni polgármester kampányszlogenje? Az otthon, a biztonság, a fejlődés, mégis kinek? Mert ezeknek a kétségbeesett anyáknak nem, akkor kinek? Esetleg a pénzéhes befektetőknek? Az a hazaáruló, aki kiszolgáltatja Magyarországot”

– tette hozzá.

„Büszke egyetemváros? Inkább megtört, gyáva, félelemtől megbénított, rettegő gyárváros, egy gyármegye” – fogalmazott a mikpércsi anyák képviselője.

Ezután kérdéseit sorolta: „Öt-tíz év múlva mit fog érni a pénzük, ha ők vagy a gyerekeik megbetegednek? Ki és hol fogja őket meggyógyítani? Vagy meggyógyulnak egyáltalán? Egy kínai egyetemen készült kutatás szerint az akkumulátorgyártáshoz tartozó üzemek három-négy kilométeres körzetében semmit nem szabad termelni, csak erdők lehetnének körös-körül. Sehol nem vették figyelembe a veszélyeket. A mezőgazdasági, az élelmiszerbiztonsági, a népegészségügyi hatóságok nem emeltek kifogást egy árak ellen. Ha eddig azt figyelted, hogy hazai termesztésű, egészséges, biztonságos élelmiszert adsz a családodnak, gyermekednek, akkor most már majd pont azt fogod nézni, hogy csak nehogy ittenit?

Senki nincs biztonságban, hiszen a Kárpát-medencében mindenki a szennyezett levegőt fogja szívni. Mindegy, hogy honnan fogják kitermelni a vizet. A száraz kutak bárhol megjelennek. Az itt termelt búzából sütött kenyér, az itteni kukoricából felhizlalt haszonállatok húsa, vagy az itt termelt napraforgóból előállított olaj az ország bármelyik boltjában kikerülhet a polcokra.

Fel vagyunk készülve a rákkeltő nehézfémekkel és NMP-vel szennyezett levegőre, vízre, talajra és élelmiszerekre? Az egészséghez való jog alkotmányos alapjogunk, és ehhez ragaszkodunk, és nem engedjük, hogy ezt kockáztassák, ennek feladására nem kötelezhetnek bennünket és családjainkat, hallgassák meg végre az itt élő, itt élni akaró emberek a választók véleményét és akaratát.”

„Görcsölő, megfáradt emberek, akiknek a véleménye nem számít, veletek vagyunk! Köd, Iváncsa, Komárom, Ács, Győrszentiván, Fót, Monor, Sóskút, Nyíregyháza, Tata, Miskolc, Bécs, Szeged, Budapest, mert fel sem bírom sorolni! Akkumulátorkárosult települések, akár veletek is vagyunk! Debrecen! Azért jöttünk most ide, mert veletek vagyunk! Debrecen, te kivel vagy? Kivel vagytok?” – tette fel a végső kérdést Kozma Éva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump a Fehér Házban fogadta Zelenszkijt, aki jóval formálisabb öltözékben jelent meg, mint szokott
Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között.
MTI/EPA/Will Oliver - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a kétoldalú megbeszélésük előtt.

Zelenszkij szokatlan öltözetben érkezett

Az ukrán államfő ezúttal nem a megszokott katonai ruháját viselte, hanem jóval formálisabb öltözékben jelent meg, ám a teljes öltönyt és nyakkendőt most sem vette fel.

Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között. A Trump-adminisztráció kifejezetten javasolta, hogy az elnök ne katonai öltözékben érkezzen.

Már korábban is vita kísérte a viseletét

Nem először került középpontba Zelenszkij ruházata. Februárban, a Trumppal folytatott, balul sikerült találkozón az amerikai elnök gúnyosan megjegyezte: „Ma kiöltözött.”

Akkor egy Trump-párti újságíró is megkérdezte tőle: „Miért nem visel öltönyt?” Zelenszkij ugyanazt felelte, amit az orosz invázió 2022-es kezdete óta mindig: katonai ruhában marad, amíg béke nem lesz Ukrajnában.

Fekete ingben és zakóban lépett a Fehér Házba

Most hétfőn az ukrán elnök fekete inget és fekete zakót öltött, ezzel a katonai viselet és a teljes öltöny közötti középutat választotta.

Ugyanezt a szettet viselte áprilisban Ferenc pápa vatikáni temetésén, valamint júniusban a hollandiai NATO-csúcson is.

„Sok jó megbeszélést és tárgyalást folytattunk, és úgy gondolom, hogy haladás történik, nagyon jelentős haladás sok szempontból” – mondta Trump az Ovális Irodában, amikor Zelenszkij mellett ült.

„Mint tudják, nemrégiben jó megbeszélésünk volt Oroszország elnökével. És azt hiszem, van rá esély, hogy valami kisüljön belőle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péter közzétette az orosz nagykövet válaszlevelét: Ezek szerint háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…
A Tisza elnöke tegnap hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Az oroszok azt válaszolták, hogy nem avatkoznak bele más országok belügyeibe.


https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/pfbid02rW6P9dFsWQXqaffYNVctQs29mm4yBfiNTSMwCMynWaEko18KAnJv9tZ2UnngwLrkl

Magyar Péter még vasárnap délután a Facebookon tette közzé azt a levelet, amelyet az orosz nagykövetnek címzett. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztus 13-án kiadott közlemény név szerint említette őt és pártját, amit elfogadhatatlannak nevezett. Úgy fogalmazott, hogy egy külföldi állam hivatalos hírszerző szervének kijelentései egyetlen célt szolgálhatnak: „a magyar választók befolyásolását, a közéleti vitáink torzítását és a demokráciánkba vetett bizalom aláásását”.

A Tisza elnöke hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Haladéktalan és nyilvános magyarázatot kért a nagykövetségtől a közlemény jóváhagyásával, céljával és szándékolt hatásával kapcsolatban. Emellett biztosítékot követelt arra, hogy Oroszország a jövőben tartózkodik minden olyan cselekménytől, amely Magyarország belpolitikai folyamataiba való beavatkozásnak minősülhet. Ide sorolta a dezinformációs kampányokat, a kiberműveleteket, valamint a politikai szereplők és állampolgárok megfélemlítését is.

Mos közzétette a nagykövetség álaszlevelét is a Facebookon:

Íme Oroszország hazánkba akkreditált nagykövetének válaszlevele a tiltakozásomra. Különösebben nem érdemes kommentálni. Egy mondatot azért kiemelek a levél végéről:

“országunk (értsd Oroszország) nem avatkozik bele más országok belügyeibe”

Ezek szerint három és fél éve háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel, nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk” – mondta Zelenszkij
Zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”.


Donald Trump szerint a pénteki alaszkai csúcstalálkozó Vlagyimir Putyinnal megerősítette benne a hitet, hogy a béke „elérhető”. Elmondta, hogy az orosz elnök beleegyezett: Oroszország biztonsági garanciákat vállaljon Ukrajna számára. Trump ezt jelentős lépésnek nevezte, amely a mostani tárgyalások egyik kulcspontja.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”. Hangsúlyozta, hogy az európai országok nagy terhet fognak ebben vállalni, de az Egyesült Államok segíteni fog nekik. A területi engedményekről is beszélt, amelyek szerinte „figyelembe veszik a jelenlegi kontaktvonalat” - írta a BBC.

Trump hozzátette, meg kell vitatni a lehetséges területcseréket is, és szükség lesz egy háromoldalú találkozóra közte, Volodimir Zelenszkij és Putyin között.

Az ukrán elnök az európai vezetőkkel tartott megbeszélés elején kapott lehetőséget arra, hogy újságírók előtt szólaljon meg. „Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel” – mondta Zelenszkij, aki hozzátette: „nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk”.

Zelenszkij kiemelte, hogy a biztonsági garanciák elengedhetetlenek a háború lezárásához. Emlékeztetett arra is, hogy ehhez hozzátartozik minden hadifogoly átadása. Közölte, hogy a területi kérdésekről majd Putyinnal lehet tárgyalni, Trumphoz fordulva pedig azt mondta: „köszönöm a térképet”.

Trump a megbeszélések során arról is beszélt: „eddig nagyon sikeres napunk volt, fontos megbeszéléseket folytattunk, miközben azon dolgozunk, hogy véget vessünk a gyilkolásnak és megállítsuk a háborút Ukrajnában”.

Időközben zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter, de nem árulták el, hova kell küldeni pontosan
Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni.


E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter egészségügyi államtitkár, ha túl sokáig kellene várakozniuk a beavatkozásra. Erről a hivatalos Facebook-oldalán írt kommentben. Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni. A megkereséseket az egészségügyi államtitkárság munkatársai kezelik és minden esetben válaszolnak - hallható az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: