„30 százalékkal több alkoholt adok el a koronavírus óta, és a józanok is összeverekednek a bolt előtt”
A pszichológiával foglalkozó szakemberek körében megoszlanak a vélemények arról, hogy meddig bírja egy ember a bezártságot depresszió vagy egyéb mentális problémák nélkül. Ez természetesen egyénfüggő, de az ezzel foglalkozó cikkek, könyvek, blogok szerint (legalábbis, amelyeket én láttam) a két hónap mindenképpen határeset.
Nálam akkor rezgett, sőt zuhant le a léc, amikor kiegyensúlyozottságáról híres barátnőm öt hét otthondolgozós "cellamagány" után telefonon megkérdezte, normális-e, hogy reggel néha totál pánikban arra ébred, mindjárt megfullad (amúgy semmi baja), és egyik nap egy nagy, üvegesen átlátszó pókot látott lassan kimászni a hálószobájából. Amely természetesen nem volt ott.
Sokan, sokféle módon próbáljuk feldolgozni a karantén-stresszt. Tévéműsorok, netes blog-szériák, cikkek százai igyekeznek kiengedni minannyiunkból a gőzt, de abból, amit én látok magam körül, egy dolog biztos: egy olyan össznépi traumán megyünk most keresztül, amelyhez hasonlót igen (az 1918-as spanyolnátha járvány), de ugyanilyet még soha, senki nem élt át.
Ahogy jöttem haza a tejjel meg a home office-ra szánt túlélő pilótakeksszel, az jutott az eszembe: ha lelki értelemben nézzük, számomra egy kicsit olyan ez a koronavírus-járvány, mint egy bántalmazó kapcsolat. Annak minden pszichés hozadékával együtt.
Aki ismeri a bántalmazó kapcsolatok természetét (vagy neadjisten átélt hasonlót), tudja, hogy bizonyos minták mentén működik. Izolálás (a bántalmazó teljesen leválasztja az áldozatát az őt szerető emberekről, vagyis a támogató hálózatáról), manipuláció (rejtett befolyásolás, bizonytalanságban tartás, összezavarás, egymásnak ellentmondó tettek és üzenetek küldése a másik felé), állandó kiszámíthatatlanság és fenyegetettség (lelkileg, egzisztenciálisan és olykor testileg is), az áldozat valóság-érzékelésének, értékítéletének, ezzel énképének, önbizalmának, belső tartásának totális leépítése.
Nem vagyok pszichológus, tehát hangsúlyozom, hogy ez kizárólag a személyes véleményem, de a fenti mintákat határozottan felismerni vélem az elmúlt két hónap globális korona-armageddonjában. Nem tisztem megítélni, hogy melyik ország kezeli jól vagy rosszabbul a járványt. Láttam én is a sokkoló felvételeket, amelyek olasz, spanyol, amerikai kórházi osztályokon mutatták be az elképesztő pusztítást, amelyet a COVID-19 képes okozni.