19 szervezet követeli, hogy oltsák be a szociális ágazatban lévőket
A területen dolgozók „jelentős része munkáját úgy végzi, hogy e pillanatban, a 3. hullám csúcsán sincs beoltva, ezért nap mint nap kockáztatja ügyfelei, családtagjai és saját egészségét, életét is.”
"Követeljük, hogy sürgősen tegyék elérhetővé a Covid-19 elleni védőoltást minden szociális ágazati dolgozó és szociális ellátásban részesülő ügyfél számára" - írja nyílt levelében az Esély Labor Egyesület, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD), a levélhez további 16 szervezet csatlakozott a 444 cikke szerint.
"A szociális dolgozók jelentős része munkáját úgy végzi, hogy e pillanatban, a 3. hullám csúcsán sincs beoltva, ezért nap mint nap kockáztatja ügyfelei, családtagjai és saját egészségét, életét is. Ez a helyzet a szociális területen dolgozók és ügyfeleik körében is gyakorlatilag humanitárius katasztrófával fenyeget" - áll a levélben.
A csatlakozó szervezetek listája:
Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete
Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete
BAGázs Közhasznú Egyesület
Civil Kollégium Alapítvány
Deviszont Közösségi Tér
Eleven Gyál közösség
Gyerekesély Közhasznú Egyesület
Habitat for Humanity Magyarország
Igazgyöngy Alapítvány
InDaHouse Hungary Egyesület
Kontúr Közhasznú Egyesület
Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület
Oltalom Karitatív Egyesület
Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete
Utcáról Lakásba Egyesület
Új Szemlélet szociális szakmai műhely és akciócsoport
"Követeljük, hogy sürgősen tegyék elérhetővé a Covid-19 elleni védőoltást minden szociális ágazati dolgozó és szociális ellátásban részesülő ügyfél számára" - írja nyílt levelében az Esély Labor Egyesület, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD), a levélhez további 16 szervezet csatlakozott a 444 cikke szerint.
"A szociális dolgozók jelentős része munkáját úgy végzi, hogy e pillanatban, a 3. hullám csúcsán sincs beoltva, ezért nap mint nap kockáztatja ügyfelei, családtagjai és saját egészségét, életét is. Ez a helyzet a szociális területen dolgozók és ügyfeleik körében is gyakorlatilag humanitárius katasztrófával fenyeget" - áll a levélben.
A csatlakozó szervezetek listája:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter bejelentésre készül Gödről, és egy sejtelmes poszttal újraértelmezte a néhány hete elhíresült képet
A Telex tényfeltáró cikke után a gödi Samsung-gyár ügye politikai csatatérré vált. A Tisza Párt elnöke büntetőjogi felelősséget emleget, a kormány pedig jogi lépéseket helyezett kilátásba.
Robbanásról szóló videó, „coming soon” üzenet a gödi Samsung-gyárról és egy állítólagos lejáratófelvétel árnyéka. A gödi akkumulátorgyár ügyében a kormány és a Samsung mindent cáfol, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerdán új bizonyítékokat ígért. Magyar Péter a Facebook-oldalán tett közzé egy rövid, de annál érdekesebb posztot.
Az ügy a Telex február 9-i tényfeltáró cikkével robbant ki, amely szerint 2023 tavaszán egy titkosszolgálati jelentés került a kormány elé a gyárban történt súlyos mérgezésekről. A portál belső iratokra hivatkozva 510-szeres határérték-túllépésről is írt, és arról, hogy kormányzati szinten felmerült a működés felfüggesztése. A Samsung és a Pest Vármegyei Kormányhivatal is azt közölte, hogy a gyár megfelel az előírásoknak, és rendszeres, kiemelt ellenőrzések zajlanak.
Az ügyre azonnal reagált Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki először Szijjártó Péter, majd a teljes kormány lemondását sürgette, sőt a büntetőjogi felelősséget is felvetette. Közzétett egy videót egy robbanásról, amely az állítása szerint a gödi Samsung-gyár katódszárítójában történt 2018. augusztus 18-án, és jelezte: további felvételek és tanúk állnak rendelkezésükre.
A Tisza elnöke szerdán egy fekete-fehér képet tett közzé a gödi üzemről „coming soon”, azaz „hamarosan” felirattal.
A „coming soon” üzenet és a fekete-fehér kép kísértetiesen emlékeztetett arra a néhány héttel korábbi képre, amely a radnaimark.hu oldalon jelent meg egy kibérelhető VII. kerületi apartman üres hálószobájáról, ugyanilyen felirattal.
Robbanásról szóló videó, „coming soon” üzenet a gödi Samsung-gyárról és egy állítólagos lejáratófelvétel árnyéka. A gödi akkumulátorgyár ügyében a kormány és a Samsung mindent cáfol, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerdán új bizonyítékokat ígért. Magyar Péter a Facebook-oldalán tett közzé egy rövid, de annál érdekesebb posztot.
Az ügy a Telex február 9-i tényfeltáró cikkével robbant ki, amely szerint 2023 tavaszán egy titkosszolgálati jelentés került a kormány elé a gyárban történt súlyos mérgezésekről. A portál belső iratokra hivatkozva 510-szeres határérték-túllépésről is írt, és arról, hogy kormányzati szinten felmerült a működés felfüggesztése. A Samsung és a Pest Vármegyei Kormányhivatal is azt közölte, hogy a gyár megfelel az előírásoknak, és rendszeres, kiemelt ellenőrzések zajlanak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kiöregedett, fáradt despoták vagytok... ideje megpihenni, amit lehetett, elloptátok, vagy elbasztátok" – a kommentelők nem fogták vissza magukat Orbán kampányfotója alatt
A miniszterelnök a közösségi oldalán küldött harcias üzenetet. Ezt írta: „46 nap alatt felszántjuk az országot.” Valamint, hogy „jöttünkre 3 irányból számítsatok!”. A bejegyzést azzal a felkiáltással zárta, hogy „fel, győzelemre”.
Orbán Viktor a közösségi oldalán jelentette be, hogy mire készülnek a következő hetekben. A miniszterelnök szerint „46 nap alatt felszántjuk az országot.” Azt is írta, hogy „jöttünkre 3 irányból számítsatok!”. A bejegyzést azzal a felkiáltással zárta, hogy „fel, győzelemre”.
A miniszterelnök a bejegyzéshez egy „keménymag” feliratú fotót is közzétett, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Lázár János építési és közlekedési miniszter társaságában látható.
A hírek szerint a Fidesz a választás előtti hetekben intenzív országjárásba kezd, a kampányt pedig három párhuzamos stábban viszik tovább.
A poszt alatt bő egy óra alatt több mint 1400 komment jelent meg, és a hozzászólók nagy része nem finomkodott, de természetesen akadta szép számmal támogató kommentek is.
„Minek? Lázárinfó is bőven elég, ti pedig úgysem álltok ki az emberek elé a TEK és kordon nélkül!"
- írta egy hozzászóló. „De kemény legények, csak arról nem beszélnek, hogy áll az ország adóssága és mi van a gazdasággal. Riogatni tudtok, mást nem" - tette hozzá egy másik kommentelő.
"??sz nektek 3 irányból" - írta valaki utána. Egy másik pedig: "Én inkább a mentükre számítok!"
„A hódmezővásárhelyi róka nem jó reklámarc" - jelentette ki egy alföldi hozzászóló, "Aki életében nem szántott, ne sértse meg azokat, akik véres verítékkel szántanak!" - fűzte hozzá egy másik.
Ennél is jobban felszántjátok? Most már igazán megkegyelmezhetnél nekünk és megkímélhetnétek a hazugságaitoktól"
- írta egy újabb kommentelő.
„Kiöregedett, fáradt, despoták vagytok...ideje megpihenni, amit lehetett, elloptátok, vagy elbasztátok" - összegzett egy olvasó.
„Az a baj, hogy ti nem építettetek – pedig erre kaptatok felhatalmazást. Ti csak felszántottatok. Felszántottátok a gazdaságot. Az oktatást. Az igazságszolgáltatást. A síneket, az utakat – és végül az emberek hitét is.
Buldózerrel mentetek át mindenen, ami érték volt. Nem építettetek jövőt, csak romboltatok jelent. Ne próbáljatok három irányból támadni, mert háromfelé fogtok széthullani.
Mert az embereknek elegük van belőletek. A vécékefés Janiból is, és az akkumulátoros Szíjjártóból is. Meg belőled is, Viktor!" - elemezte a helyzetet egy hölgy a Facebook-poszt alatt.
Orbán Viktor a közösségi oldalán jelentette be, hogy mire készülnek a következő hetekben. A miniszterelnök szerint „46 nap alatt felszántjuk az országot.” Azt is írta, hogy „jöttünkre 3 irányból számítsatok!”. A bejegyzést azzal a felkiáltással zárta, hogy „fel, győzelemre”.
A miniszterelnök a bejegyzéshez egy „keménymag” feliratú fotót is közzétett, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Lázár János építési és közlekedési miniszter társaságában látható.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon vázolt fel egy szerinte lehetséges forgatókönyvet Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése után, amely egy várható „ukrán” támadásról szólt magyar erőművek ellen.
A politikus szerint egy ukránokra kent hamis zászlós provokáció készülődik, amelyben az oroszok segíthetnek a magyar kormánynak.
Hadházy posztját azzal kezdi: „Kezdődik: Orbán szerint “ukrán” támadás várható magyar erőművek ellen.” A képviselő utal egy korábbi bejegyzésére, amelyben arról írt, hogy az oroszok a Barátság kőolajvezeték megtámadásával segítették ki a magyar kormányfőt, akit a legjobb ügynöküknek nevez. Hadházy szerint „nem kell fantázia ahhoz, hogyan tudnak még segíteni egy ukránokra kent hamis zászlós provokációval. Sötét hetek jönnek”.
A képviselő párhuzamot von az 1998-as választási kampány eseményeivel, amikor állítása szerint hasonló, politikai célú provokáció történhetett.
„Most csak ideteszek néhány korabeli újságcikket 1998-ból. Akkor a választási kampány végén Szájer és Torgyán háza előtt robbant egy kis bomba, a Fidesz és a Kisgazdák aztán meg is nyerték a választást” – írta. Hozzáteszi, hogy bár akkoriban gyakoriak voltak az alvilági robbantások, azoknak általában áldozata is volt, a két politikus esetében viszont nem. Posztját azzal zárja, hogy a választások után Pintér Sándor lett a belügyminiszter, „és a robbantásoknak hopp, vége is lett. A Szájerék elleni elkövetők soha nem lettek meg.”
Orbán Viktor miniszterelnök fokozott védelmet rendelt el a kritikus energetikai létesítményeknél, arra hivatkozva, hogy „ukrán” akciók fenyegetik az ország energiarendszerét, de konkrét bizonyítékot nem közölt.
A lépés azután történt, hogy a kormány Kijevet vádolta az orosz olaj szándékos visszatartásával a Barátság vezetéken. Az ukrán fél ezt visszautasítja, álláspontjuk szerint január 27-én orosz dróntámadás rongálta meg a vezetéket. Budapest kilátásba helyezte, hogy blokkolja az EU 90 milliárd eurós ukrajnai hitelét, ha az olajszállítások nem indulnak újra.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon vázolt fel egy szerinte lehetséges forgatókönyvet Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése után, amely egy várható „ukrán” támadásról szólt magyar erőművek ellen.
A politikus szerint egy ukránokra kent hamis zászlós provokáció készülődik, amelyben az oroszok segíthetnek a magyar kormánynak.
Hadházy posztját azzal kezdi: „Kezdődik: Orbán szerint “ukrán” támadás várható magyar erőművek ellen.” A képviselő utal egy korábbi bejegyzésére, amelyben arról írt, hogy az oroszok a Barátság kőolajvezeték megtámadásával segítették ki a magyar kormányfőt, akit a legjobb ügynöküknek nevez. Hadházy szerint „nem kell fantázia ahhoz, hogyan tudnak még segíteni egy ukránokra kent hamis zászlós provokációval. Sötét hetek jönnek”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
HVG: Felsőbb szinteken dőlhetett el, hogy Iványi Gáborék parókiáján és templomában kikapcsolja az áramot az MVM Next
A békásmegyeri parókián és templomban az MVM Next nem hosszabbította meg a lejáró szerződést, hiába fizettek rendesen. A közösségnek másik szolgáltatót kellett keresnie, hogy újra legyen áram.
Kölcsönaggregátorral kellett fényt és meleget „csiholni” a békásmegyeri parókián és a Megbékélés Háza Templomban, miután az állami MVM Next nem hosszabbította meg az áramszolgáltatási szerződésüket, és lekapcsolták őket a hálózatról. Mindez annak ellenére történt, hogy az ingatlanoknak nem volt áramtartozásuk.
A templomot és a parókiát üzemeltető Megbékélés Háza Alapítvány a december végén lejárt szerződésük miatt hosszabbítást kért az MVM-től. Uza Péter, az Oltalom Karitatív Egyesület gazdasági igazgatója elmondta:
a cég kapcsolattartója telefonon először azt jelezte, hogy felsőbb szintekről várnak választ az ajánlatra, nem sokkal később viszont már azt közölték velük, hogy nem adnak új ajánlatot.
Írásbeli indoklást nem kaptak, így januárban szerződés nélkül maradtak, a területi elosztótársaság pedig jelezte, hogy le fogják kapcsolni az áramot, ami a napokban meg is történt – írta a hvg.hu. Azóta sikerült egy másik, kisebb céggel szerződést kötniük, így helyreállt az áramszolgáltatás.
Hasonló figyelmeztetést kapott az egyház és az Oltalom Karitatív Egyesület több más intézménye és szolgáltatási helye is, igaz, ezeknek már valóban voltak tartozásaik,
amiért Iványi Gáborék a nekik járó, de régóta meg nem kapott állami támogatásokat teszik felelőssé.
Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke szerint
a fenyegetések olyan helyeket is érintenek, „ahol nincs vagy nagyon alacsony összegű a tartozás”.
Az egyház közben csak a napokban jutott hozzá ahhoz a közel 1,4 milliárd forinthoz, ami az adózók tavalyi egyszázalékos felajánlása alapján folyt be hozzájuk, ezzel a harmadik legtámogatottabb felekezet lettek.
„Iványi Gábornak személyesen egyébként én sok mindennel tartozom, soha nem tennék semmit ellene” – reagált az ügyre a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök, aki ugyanakkor hozzátette, hogy az adót be kell fizetni.