SZEGED

4 tipp a szegedi bakancslistádra: gyönyörű épületek, melyek Európában is egyedülállóak

Különös története van a város legrégebbi tornyának, melyet egy másik toronyban rejtettek el. De itt van Európa egyik legszebb zsinagógája és híresen szépek a szecessziós épületei.

Link másolása

Szeged belvárosában sok szép épület található, közülük több is ikonikussá, a város jelképévé vált. Sorsuk is érdekes, sokszor kalandos, sőt rejtélyes volt. Ha ellátogatsz a Napfény városába, akkor szánj rá egy napot, és látogasd végig a méltán híressé vált épületeit, melyeknek nem csak a látványa, de a múltja, és valaha benne élők története is izgalmas.

1. Szeged legrégebbi épületét véletlenül találták meg – egy másik toronyban volt elrejtve

Regényes múltja van a város egyik híres műemlékének, a város jelképévé vált, Dóm mellett álló Dömötör-toronynak. A település legidősebb épülete a 4. században élt Szaloniki Szent Demeter vértanú tiszteletére emelt korábbi templom egyetlen megmaradt része. Ma keresztelőkápolna, de előbb épült, mint az a templom, amelyhez ma tartozik. Alapfalai a 11. századból valók, a román stílusú része a 12. századból, a gótikus emeleti része pedig a 13. század második felében került rá. A mai kápolna falát belül Aba-Novák Vilmos „Krisztus megkeresztelése” című falfestménye díszíti. Írásunkban azt is eláruljuk, milyen rejtélyes módon került elő a torony, és mit tett érte Móra Ferenc:

2. A Fekete ház sokat látott falai még a nagy tiszai árvíznek is ellenálltak

Szeged egyik érdekes, szép épülete a Somogyi utca sarkán álló Fekete ház, amely ma múzeumi kiállítóhelyként működik. Ám kalandos élete volt az épületnek, amelyről a benne található kiállítás is mesél. A szegedi nagy árvizet is átvészelő házat Mayer Ferdinánd a jómódú szegedi vaskereskedő építtette családjának. Az angol gótika és a romantika stílusjegyei érdekes megjelenést kölcsönöznek neki. Az épületben több kiállítást is láthatsz, melyek elkalauzolnak a régi korokba, és több híresség személyes tárgyait is megnézheted. Hogy miért kapta a Fekete-ház nevet, ezt is megtudhatod írásunkból:

3. A világ negyedik legnagyobb, Európa egyik leggyönyörűbb zsinagógájának minden részlete egy történetről mesél

A ma már kulturális célokat is szolgáló Új zsinagóga kimagasló méretei, a díszes kupolája, tornyai már messziről is odavezetik az embert. Ez Magyarország második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája. Az épületet Baumhorn Lipót tervezte és az általa épített 22 zsinagógából ezt a mór-arab-mediterrán elemekkel elegyített szecessziós stílusú épületet tartják a legszebbnek. A kupolaablak és a zsinagóga összes színes üvegablaka Róth Miksa műhelyében készült. Itt minden részletnek fontos szerepe van, minden elemnek jelentése van, és ezek egész történeteket mesélnek el. Hogy miről, azt cikkünkből megtudhatod:

4. A szecesszió városában közel ötven csodás épületben gyönyörködhetsz

Szeged – többek között Bécs, Barcelona, Brüsszel mellett – tagja a szecessziós városok hálózatának. Jó okkal, hiszen közel ötven szecessziós épület, vagy épületrész található itt, amelyek ezt a különös stílust képviselik. A magyar szecessziós építészet egyik legismertebb alakja Magyar Ede, az ő nevéhez fűződik Szeged mediterrán jellegű arculatának építészeti kialakítása is. A Reök-palotát Európa egyik leggyönyörűbb szecessziós házaként emlegetik. A gyönyörű Ungár-Mayer-féle palotán kívül látványos a mozaikképeiről is híressé vált Református Palota, de sok bérház, lakóház, egyházi intézmény, különleges díszítések, szobrok és számtalan kapu, ablak, belső díszítés is készült ebben a stílusban. Egy részük a múlt században megsérült, vagy elpusztult, de számos épületet megmentettek és ma már újra régi fényükben pompáznak. Nézd meg milyen csodálatosak, és cikkünkből sok érdekességet is megtudhatsz róluk:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEGED
A Rovatból
Videó: Hatméteres, öt tonnás, mosolygó krokodil költözött a szegedi Tisza-partra
Alkotója bízik benne, hogy akár egy hónapig is látható lesz a békés fenevad a homokos folyóparton.

Link másolása

Egy békés krokodil lesz a szegedi Lapos-Beach látványossága akár egy hónapig is, ugyanis

egy hatméteres, öt tonnás jószág "mászott ki" a folyóból

- írja az RTL.hu.

A szörny a Belvárosi-híd lábánál lévő homokos parton várja a nézelődőket. Készítője Szivos Sándor és családja komoly munkával alkotta meg a fenevadat.

Elmondása szerint előbb kijelölték a helyét, majd gyúrás, gombócolás, locsolás után alakult ki az állat élethű homokmása. Az ihletője a legnagyobb Fülöp-szigeti krokodil is hasonló hosszú volt és egy tonnát nyomott.

Mint kiderült, korábban is gyakran készített nyaralásain homokszobrokat, de azokat gyorsan lerombolták a nyaralók. Ám egyszer egy krokodilt csinált, és azt valamiért nem bántották. Azóta épít homokkrokodilokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEGED
Mindössze kétezer ilyen állat van a világon, Magyarországon csak egy vadasparkban láthatók, ott viszont egyre szaporodnak
Újabb mezopotámiai dámvad borjakkal gyarapodott a Szegedi Vadaspark állatállománya: immár 21 szaladgál a Bibliában is említett jószágokból az erdei kifutóban. A vadon élő példányok a múlt század közepére kipusztultak.

Link másolása

Az elmúlt hetekben öt mezopotámiai dámvad borjú született a Szegedi Vadasparkban, a legfiatalabb csupán egy hete. Magyarországon csak Szegeden lehet példányokat látni ebből a ritka fajból, amely a múlt század közepére pusztult ki, és már csak állatkertekben találkozhatunk velük.

A fajmentő tenyészprogram keretében Szegeden a kicsinyekkel együtt 21 mezopotámiai dámszarvas él.
Mint a Vadaspark honlapján írják, a fajból mindössze kétezer egyed él a világon. A dámvad borjak pár órásan már futni is tudnak, és mind az öten megtekinthetők az erdei kifutóban.

A dámvadot a Bibliában is említik: „Ezek azok az állatok, amelyeket ehettek: szarvasmarha, juh és kecske, szarvas, gazella és dámvad; vadkecske, antilop, nyársas antilop és kőszáli zerge”

– olvasható az Ószövetség Második Törvénykönyvében (Szent István Társulati Biblia).

(via ZooSzeged, szegeder.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEGED
Tragédia Szegeden: kizuhant egy tinilány egy társasház ötödik emeletéről
A mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba a 14 év körüli fiatalt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 28.


Link másolása

„Ma hajnalban, 3 és 4 óra között kizuhant egy fiatal, 14 év körüli lány az 5. emeletről, a Szilléri soron. Még életben volt, amikor a mentők elvitték” – számolt be a Szeged365 egyik olvasója.

Az eset kapcsán a lap megkereste az Országos Mentőszolgálatot, ahonnan azt a választ kapták, hogy

„a Szilléri soron egy életveszélyesen sérült személyt láttunk el, majd a helyszíni beavatkozásokat követően kórházba szállítottuk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEGED
A Rovatból
Fotók a mesés Szegedről: idén is gyönyörű díszítést kapott a város
Érdemes ellátogatni a városba, mert a belváros egy igazi elvarázsolt világgá változik ilyenkor. A Dóm téren és a környező tereken, utcákon számtalan látványosság és programok várják a látogatókat.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2023. december 11.


Link másolása

Idén is - a hagyományoknak megfelelően - december elején gyúltak fel a karácsonyi fények Szeged belvárosában. Ezzel kezdetét vette a Szegedi Karácsonyi Hetek rendezvénysorozata. A mesés dekoráció januárig lesz látható.

Az adventi ünnepség központi helyszíne most is a Dóm tér, ahol a sokféle program, 50 méter magas óriáskerék is várja a látogatókat. Íme egy kis kedvcsináló:


Link másolása
KÖVESS MINKET: