HÍREK
A Rovatból

Több tízezer idős embert oltanak be jövő héten Magyarországon

A háziorvosi praxisok egy-egy ampulla Moderna-vakcinát kapnak és hétfőig kell eldönteniük, hogy kik kaphatják meg azokat, valamint kiválaszthatnak hat embert, akit a megyei oltópontokon, illetve városi kórházakban oltanak majd be.

Link másolása

Több tízezer regisztrált legidősebb oltására lesz lehetőség jövő héten - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője vasárnap.

György István elmondta, hogy

megkezdődik a legidősebbek beoltása, ennek előkészítéseként a háziorvosok kaptak egy tájékoztató levelet, amely a jövő heti oltási programot is ismerteti.

Hétfőig várják, hogy a Moderna-vakcinát megkapó háziorvosi praxisokban kiválasszanak praxisonként tíz embert, akit beoltanak.

Minden praxist arra kértek, hogy végezzék el a szükséges előkészítő munkát, és válasszanak ki hat embert, akit a megyei oltópontokon, illetve városi kórházakban oltanak majd be - közölte.

György István elmondta azt is, hogy

a fővárosban és minden megyében megalakultak az oltási munkacsoportok,

amelyeket végiglátogat majd. Ennek során ismerteti az oltási tervben foglaltakat, azokat a kalkulációkat, hány oltást kell majd beadni kórházakban, szakrendelőkben és a háziorvosoknál, hogy az oltási tervben foglaltak teljesüljenek.

Az államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján azt mondta,

háziorvosi praxisok egy-egy ampulla Moderna-vakcinát kapnak.

A hétvégén a Kormányzati Tájékoztatási Központ email-ben is tájékoztatta a regisztráltakat arról, hogy hamarosan megkezdik az idősek oltását. Levelükben azt írják:

"A következő napokban elkezdődik a regisztráltak oltása. Elsőként legidősebb honfitársaink kaphatják meg a vakcinát, most már azok is, akik saját otthonukban élnek.

Jövő héttől a háziorvosuk keresi majd őket a regisztráció során megadott elérhetőségeken. A háziorvos dönt az oltás helyszínéről, ez lehet az idős ember otthona, háziorvosi rendelő és kórházi oltópont is.

A Brüsszel által rendelt vakcinákból a szükségesnél jóval kevesebb érkezik, ezért a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy több forrásból minél több oltóanyag álljon rendelkezésre.

Az eddig alkalmazott Pfizer és Moderna vakcinák mellett már a brit AstraZeneca, az orosz Szputnyik és a kínai Sinopharm vakcinák is megkapták a gyógyszerészeti hatóság engedélyét. Februárban már ezekből is érkeznek nagyobb szállítmányok. A Sinopharm vakcinával már több mint 15 millió embert oltottak be, köztük a szomszédos Szerbiában vajdasági magyarokat is.

A járványt legyőzni csak vakcinával lehet, minden hatásos vakcina jobb a vírusnál."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Ilyen volt a tömeg Magyar Péter debreceni nagygyűlésén
Sokan érkeztek a TISZA Párt alelnöke által meghirdetett vasárnap délutáni eseményre, ahol az EP-képviselőjelöltjeik mellett a színpadra lépett Rost Andrea és L. Ritók Nóra is.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 05.


Link másolása

Magyar Péter országjáró útja során vasárnap délután Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésre sokan érkeztek, az ország különböző pontjairól és még a határon túlról is.

Íme a délutáni események képekben:

Az eseményről mi is beszámoltunk. A TISZA Párt politikusa beszélt többek között az EP-választásokról, az akkumulátorgyárakról, a környezetvédelemről, a gyermeknevelésről is.

A demonstrációról még több cikket ITT olvashatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter SMS-t írt a mentőszolgálat főigazgatójának az állítólagos öngyilkossági kísérletéről szóló OMSZ-jelentés miatt
Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódhat, hogy kiderítsék, valós-e a jegyzőkönyv, ki rendelkezhetett vele és hogy jutott el a sajtóhoz.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy nyilvánosságra került egy jegyzőkönyv, amelyet az Országos Mentőszolgálat írt tavaly. A Borsonline szerint Varga Judit ex-igazságügyi miniszter igazat mondott a Hajdú Péternek adott interjújában, ahol arról beszélt, volt férje, Magyar Péter rá akart ijeszteni, és eljátszotta, hogy öngyilkos lett és gyógyszermérgezést szimulált. Mikor a volt feleség meglátta a gyógyszert, kihívta a mentőket.

A jegyzőkönyv megjelenése után Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő felvetette, hogy egy bulvármagazin hogyan „juthatott hozzá” a mentők jelentéséhez. Szerinte biztos, hogy ezt nem lehetett volna nyilvánosságra hozni. A szakember szerint a mentőszolgálat vezetőségének le kell mondania, ha kiderül, hogy tőlük szivárgott ki a dokumentum.

A Mentőszolgálat már vizsgálatot indított, Magyar Péter pedig feljelentést tesz az ügyben - írja az RTL.hu.

Az OMSZ jegyzőkönyve szerint a mentőket nem Varga Judit hívta. A bejelentő nevének helyén az olvasható a vezetéknevet kitakarva az látszik, hogy Dr. Péter. Az esetlapon pedig az olvasható, hogy a mentőket lemondták, mert a „beteg ismeretlen helyre távozott”.

A mentősök szóvivője az RTL Híradó megkeresésére azt válaszolta, hogy „vizsgálat keretében ellenőrzik” az adatkezelés szabályosságát. „A dokumentáció a mentőellátás után, az EESZT rendszerébe kerül (…) ahol a beteg, a törvényes képviselője, vagy másik egészségügyi ellátó is hozzáférhet”.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt mondta, hogy súlyos adatvédelmi kérdéseket kell tisztázni az ügyben. Péterfalvi Attila közölte, hogy mérlegelik, indítanak-e hivatalból eljárást. Az RTL Híradónak elmondta, vizsgálnák, hogy az adatkezelés az EU-s vagy a magyar jogszabályoknak megfelelő-e. Azt is megnéznék, hogy valós-e a jegyzőkönyvi forma, és ki rendelkezhetett vele, illetve hogy juthatott el a sajtóhoz.

A kiszivárgott jegyzőkönyv miatt Magyar Péter feljelentést. Ezt a mentőszolgálat főigazgatójának is megírta SMS-ben - írja a portál.

"Remélem, hogy a belső vizsgálatot tényleg elrendelték, hogy ez pontosan mi és hogy az én feljelentésem pedig érkezni fog ellenük is és a sajtótermékek ellen is"

– mondta az RTL-nek Magyar Péter.

A politikus azt is kiemelte, hogy szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter nem áll meg: Köszönjük Debrecen! Holnap indulunk tovább
A TISZA Párt politikusa újabb településekre látogat, ahol beszédet mond és kötetlen beszélgetésekre is sor kerül majd. A vasárnapi nagygyűlés után máris elárulta, hol lehet vele találkozni a következő napokban.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 05.


Link másolása

Magyar Péter a vasárnapi nagy tömegeket megmozgató debreceni nagygyűlése után máris a következő napra készül. A közösségi oldalán megírta, hogy hol folytatja tovább az országjárást:

"Köszönjük Debrecen!" - írta a posztban.

"Holnap indulunk tovább Hajdú-Bihar megye további településeire. Íme a részletes program:

Hétfő (05.06.):

9:30: Kaba - Szabadság tér - Beszéd & kötetlen beszélgetések

11:30: Berettyóújfalu - Berettyó Kulturális Központ - Beszéd & kötetlen beszélgetések

13:00: Derecske - Templomkert tér 10. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

15:00: Nyírmártonfalva - Lombkoronasétány látogatás

19:00: Hajdúszoboszló - Művelődési ház előtt - Beszéd & kötetlen beszélgetések

Kedd (05.07.):

9:30: Balmazújváros - Művelődési Ház - Beszéd & kötetlen beszélgetések

11:00: Hajdúböszörmény - Baross Gábor tér 2. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

13:30: Hajdúnánás - Köztársaság tér (Fő tér) - Beszéd & kötetlen beszélgetések

Mindenkit várunk szeretettel!"

A vasárnapi rendezvényről készült fotóinkat itt nézheted meg:

A politikus a debreceni beszédében elmondta, hogy már csak öt hét van hátra a június 9-i választásig, amelynek eredménye, reménye szerint, megindítja majd a változásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

Link másolása

A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta Magyar Péterék tevékenységét. Az állami hírügynökség is kimerítően szemlézte Menczer Facebookra feltöltött videóját. Ebben a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt egy képen kívüli riporternek, hogy amikor volt „az adatkezelési történet, hogy a Bajnai Soros-világhoz kapcsolódó DatAdat áll mögötte”, akkor Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem igaz, azt a tájékoztatót csak valakitől kapta.

Ó, hát igen, ahogy az lenni szokott, csak úgy kaptuk valakitől.

Amikor meg kiderült, hogy kitől kapták, kiderült, hogy az is a Bajnainak az üzlettársa, és az ember cégéhez van bejegyezve a Magyar Péter egyesülete is” – mondta Menczer.

Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak mögötte, akik a Márki-Zay mögött is voltak. Külön megemlítette, hogy „erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé

– mondta Menczer.

Szerinte eddig is ez történt.

„Külföldi irányítók és baloldali hype. Momentumnál – bumm – beleálltak a földbe. Márki Zay Péternél ugyanaz – bumm – beleállt a földbe. Most épp Magyar Péteren a sor, és jön a következő csalódás

– mondta Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: