SPORT
A Rovatból

Szoboszlai Dominik értékesebb, mint Messi vagy Ronaldo a Sporttudományok Nemzetközi Központja szerint

Egy algoritmus állítja fel a rangsort különféle kritériumok alapján, a két aranylabdás elsősorban a kora miatt az első százba sem került be.

Link másolása

A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) egy algoritmus segítségével minden évben kiszámolja, ki számít a világ legdrágább futballistájának. A rangsor kialakulásánál többek között figyelembe veszik a játékosok életkorát, a lejátszott meccsek számát, a jelenlegi szerződések feltételeit, a játékos gazdasági potenciálját – számol be a Player.hu.

Tavaly júniusban a CIES szerint a Manchester City játékosa, Phil Foden volt a világ legértékesebb játékosa, az angol most a második, 152,6 millió eurós becsült értékkel. Az első pedig a Real Madrid brazil támadója, Vinícius Júnior, őt 166,4 millió euróra értékeli a szervezet. A harmadik helyre Erling Haaland (142,5) futott be.

Mivel az érték számításánál erősen nyom a latban a játékosok életkora, értelemszerűen idősebb sztárok nem értek oda a lista elejére. Így nem fért még a legjobb százba sem a két aranylabdás klasszis, a portugál Cristiano Ronaldo és az argentin Lionel Messi.

Ott van azonban az 59. helyen a Lipcse középpályása, a 21 éves Szoboszlai Dominik, aki a CIES szerint jelenleg 66 millió eurót ér.

Ezzel egyébként egyszersmind a Bundesliga 12. legértékesebb játékosának számít.

A teljes listát EZEN A LINKEN lehet böngészni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Hosszú Katinka szerint nem tartja tiszteletben a családalapítást és a gyermekvállalást a Magyar Úszó Szövetség - megvonják férje edzői fizetését
Várhatóan Hosszú Katinka a szülés után még egy ideig nem tér vissza a világszintű úszáshoz. Emiatt megcsappanhat a családi kassza.

Link másolása

Nem felel meg a követelményeknek, ezért a Magyar Úszó Szövetség nem terjeszti fel, hogy Hosszú Katinka edzője, egyben férje továbbra is a KEP kedvezményezettjei között szerepeljen, írja a Sportal. Gelencsér Máté a felesége tokiói 5. helyezése alapján került a Kiemelt Edzői Programba, de Hosszú Katinka nemrég szült, és emiatt a lap szerint aligha valószínű, hogy visszatér a világszintű úszáshoz.

Az említett szabályozás szerint az olimpiai 4-6. helyezettek edzője 2023-ban havi 517 500 és 690 000 forint közötti összeget vehet fel, azaz Gelencsér a lehető legmagasabb összegű havi apanázst kapta.

A végső döntést a sportért felelős államtitkár mondja ki, ugyanakkor Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága elnöke a lap kérdésére egyértelművé tette: arra még nem volt példa, hogy a programba olyan is bekerüljön, akit a szövetsége nem terjesztett fel.

A Sportal megkereste Hosszú Katinkáékat is az üggyel kapcsolatban:

„Ha igazak a hírek, akkor egyrészt jogszerűtlen a MÚSZ kezdeményezése, mivel Gelencsér Máté KEP juttatása egy Eb-aranyérmen, Vb-4. helyezésen és egy olimpiai 5. helyezésen alapszik. Megdöbbentő, hogy a MÚSZ nem tartja tiszteletben a családalapítást és a gyermekvállalást. Erkölcstelen lépés lenne Katinkától és edzőjétől megvonni az előírt teljesítményen alapuló és jogilag kijárt támogatást csak azért, mert gyermeket vállalt. Egyébként szülés után hat héttel Katinka újra kezdte az edzést.”

Hosszú Katinka utolsó versenyidényében a 2022-es budapesti világbajnokságon a két vegyesúszószámban került döntőbe, 200-on 7., 400-on 4. lett. Másfél hónappal később, a római Európa-bajnokságon 200 vegyesen 8., a 4x200-as gyorsváltó (leggyengébb időt úszó) tagjaként bronzérmet szerzett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Ennyi pénzt kapnak a magyar válogatott játékosai a 2024-es Eb-re való kijutásért
A pénzzel felelősen bánik majd az MLSZ. A szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a pénzt több részre osztják majd.

Link másolása

A Sportal.hu foglalta össze, hogy az MLSZ a sikeres kvalifikációval 9,5 millió eurós juttatást kap az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA), ez átszámítva 3,6 milliárd forint.

A pénzzel azonban felelősen bánik majd az MLSZ: a szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a pénzt több részre osztják majd.

A 3,6 milliárd forint 35 százalékát, vagyis 1,26 milliárd forintnak megfelelő eurót oszt szét az MLSZ a játékosok között.

A selejtezők nyolc mérkőzésén 28 labdarúgó lépett pályára, de volt 6 olyan futballista, aki szerepelt a keretben, de nem kapott lehetőséget egyetlen mérkőzésen sem.

Vagyis a fenti összeget 34 felé oszthatja a szövetség, de az nem nyilvános, hogy ki mennyi részesedést kap.

Az viszont biztos, hogy Marco Rossi és segítői a 3,6 milliárd forint 15 százalékát oszthatják szét egymás között, vagyis 540 millió forint a rájuk vonatkozó teljes keret.

Az UEFA-tól származó bevétel újabb 35 százalékát (1,26 milliárd forint) az Európa-bajnoki részvétel költségeire különíti el a szövetség, a megmaradt 540 millió forintot pedig a hazai utánpótlásra költik majd el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Öngyilkos lett egy 21 éves futó, akit a szíve miatt eltiltottak a sportolástól
A svéd Emilia Brangefält a legutóbbi két terepfutó vébén a legjobbak között szerepelt. Egy nappal a halála előtt pszichiáterhez akart fordulni.

Link másolása

Öngyilkos lett egy 21 éves svéd futónő, akivel néhány nappal korábban közölték az orvosok, hogy abba kell hagynia a sportolást, írja a Mirror. Emilia Brangefält tavaly bronzérmet szerzett 40 kilométeres távon a thaiföldi hegyi- és terepfutó világbajnokságon, míg az idei innsbrucki vébén ötödik lett.

Utóbbi verseny után röviddel „rendkívül magas szívritmust” diagnosztizáltak nála, ezért kénytelen volt szünetelteni az edzéseket. Az Instagramon november 4-én posztban számolt be a fizikai és mentális küzdelmeiről, amióta nem sportolhatott.

„Már egy séta is fájdalmas most” – írta a fiatal futó a bejegyzésben, amiből kiderül, hogy legalább hússzor járt különböző orvosoknál.

„Talán túl sok volt egy 21 éves lánynak, hogy kevesebb mint egy hónap különbséggel lefutotta a Transvulcania 48k-t és a WMTRC 45k-t. Szuper szomorú vagyok, mert a futás és az edzés olyan sokat jelent nekem. De most már hétköznapi életet élni is nehéz. Az elmúlt hónapban több órát töltöttem az ágyban, mint a lábaimon állva. Talán egy nap majd visszatérek. Vagy nem. Remélem, hogy a testem ki tudja ezt heverni” – olvasható a bejegyzésben, ami után kilenc nappal végzett magával.

Brangefält testvére az Instagramon emlékezett meg húgáról. A posztban azt írta, hogy egy nappal a halála előtt pszichiátriai segítséget próbált kérni a futó, de emberhiány miatt nem tudtak azonnal a segítségére lenni.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
2 perc alatt megfordította a meccset a magyar válogatott Montenegró ellen, csoportelsőként vagyunk ott a 2024-es Eb-n
Szoboszlai Dominik egy hatalmas szóló után egyenlített, majd egy perc múlva lőtt még egy gólt, a végén pedig Nagy Ádám is rúgott egyet. A csoport első helyéről várhatjuk a december 2-ai sorsolást.

Link másolása

Az első félidőben Montenegró egy fejesgóllal szerzett vezetést, majd a második játékrészben a magyar válogatott 2 perc alatt megfordított a mérkőzést.

Szoboszlai a 67. percben egy zseniális szóló után kilőtte az alsó sarkot - írta meg a Telex.

A GÓLT ITT LEHET MEGNÉZNI!

A 68. percben Ádám Martinnal kényszerítőzött, aminek a végén ismét gólt lőtt, ezúttal ballal tette el a kapus mellett a labdát. Ezzel 2-1-re módosította az állást.

A mérkőzés végén pedig Nagy Ádám állította be a 3-1-es végeredményt.

Marco Rossi újoncot is avatott, az utolsó pillanatokban becserélte Szuhodovszki Somát.

Ezzel eldőlt, hogy első helyen jutott ki a magyar válogatott a jövő évi Eb-re. Magyarország veretlenül nyerte meg a selejtezők G-csoportját.

A telt házas Puskás Arénában aratott sikernek köszönhetően a nemzeti együttes immár 12 találkozó óta nem talált legyőzőre - legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között volt ilyen jó sorozata - és 1976 után zárt ismét veretlenül egy naptári évet.

(Telex, MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET: