Mi is beszámoltunk róla, hogy 76 éves korában meghalt Návai Anikó. A híres sztárriporter súlyos betegséggel küzdött.
Volt férje, Skorka György a közösségi oldalán emlékezett meg volt feleségéről, akivel jó kapcsolatot ápoltak. Többek között arról is írt, hogy azt tervezték, hogy idén találkoznak a házban, ahol régen gyütt éltek, és a hol a szőlő, amit még ő ültetett, a mai napig él: "Idén terveztük, hogy a volt házunkban találkozunk és együtt ebédelünk. A volt házunkban, amiben a kutyáink voltak, meg a szőlő, amit ültettem. Az még mindig él. Ez volt a mostani terv" - írta.
Azt is bevallotta, hogy volt párja nagyon fontos volt számára:
"Návai Anikó engem erősebbé tett" - árulta el. "És én mindent megtettem, hogy érezze, mellette vagyok. Megvédtem attól, amitől kellett. Ennyit tehettem"
- tette hozzá.
Majd azt írta: "El kellett hagynom és megtettem. Mindenemet hátra hagyva csak a könyveimet vittem el".
Mi is beszámoltunk róla, hogy 76 éves korában meghalt Návai Anikó. A híres sztárriporter súlyos betegséggel küzdött.
Volt férje, Skorka György a közösségi oldalán emlékezett meg volt feleségéről, akivel jó kapcsolatot ápoltak. Többek között arról is írt, hogy azt tervezték, hogy idén találkoznak a házban, ahol régen gyütt éltek, és a hol a szőlő, amit még ő ültetett, a mai napig él: "Idén terveztük, hogy a volt házunkban találkozunk és együtt ebédelünk. A volt házunkban, amiben a kutyáink voltak, meg a szőlő, amit ültettem. Az még mindig él. Ez volt a mostani terv" - írta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi egy időre elcsendesedik: Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér
Tóth Gabi egy Instagram-videóban közölte, hogy a jövőben kevesebbet fog szerepelni a nyilvánosság előtt. Az énekesnő a döntését azzal indokolta, hogy a választások óta tartó támadások lelkileg megviselték.
„Ne bántsatok” – ezzel a kéréssel zárta vasárnap este közzétett Instagram-videóját Tóth Gabi, amelyben bejelentette, egy időre elcsendesedik, mert „új alapokra kell helyeznie az életét”.
Az énekesnő hozzátette, nem hagyja abba a zenélést, és nem is „gyáva módon elsunnyog”, de az elmúlt időszak hergelését már nem tudta lelkileg elviselni – írta a 444.hu.
A videóban kitért a testvérével, Tóth Verával kialakult helyzetre is, akit „most már kormánypárti aktivistaként” említett. A két testvér közötti politikai nézeteltérés a választási kampányban vált nyilvánossá, miután Tóth Vera jelezte szimpátiáját a Tisza Párt felé.
„Továbbra is ebben hiszek és ebben is fogok, és nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”
Tóth Gabi a videóban arról beszélt, olyan érzése van, „mintha az ország összes hibáját én követtem volna el”, noha ő csupán egy énekesnő, aki „18 évig ennek az országnak az ünnepelt énekesnője” volt.
A nővérére utalva pedig feltette a kérdést: „Miért kell engem ebbe belekeverni, és a hátamon magából hőst csinálni?”
Az énekesnőt ért támadások azután erősödtek fel, hogy a Partizán birtokába került dokumentumok alapján kiderült, az énekesnő havi bruttó 1,3 millió forintért dolgozik a Fidesz-frakciónak személyi titkárként. A szerződésről szóló hírt a frakció sem cáfolta.
Tóth Gabi a választási kampány alatt, nagypénteki posztjában már panaszkodott a személyét érő lejárató kampányra, de akkor még azt írta, „kemény fából faragtak”.
A Tisza Párt április 12-i választási győzelme után az énekesnő még békülékenyebb hangot ütött meg, gratulált a győztesnek, és azt írta követőinek: „nem kell aggódni értem, nem fogok eltűnni”.
A 24.hu múlt szerdán írta meg, hogy a korábban említett frakciós megbízása a parlamenti ciklus végével lejár.
Tóth Gabi a videójában kitért azokra a felajánlásokra is, amelyeket a választás óta kapott, például hogy menjen a Lidlbe dolgozni vagy takarítónak. Erre úgy reagált, nem bántja meg ezzel senki, és ha úgy alakulna az élete, „akkor ez nekem nem lenne büdös”.
„Ne bántsatok” – ezzel a kéréssel zárta vasárnap este közzétett Instagram-videóját Tóth Gabi, amelyben bejelentette, egy időre elcsendesedik, mert „új alapokra kell helyeznie az életét”.
Az énekesnő hozzátette, nem hagyja abba a zenélést, és nem is „gyáva módon elsunnyog”, de az elmúlt időszak hergelését már nem tudta lelkileg elviselni – írta a 444.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miller Dávid és Pápai Joci otthagyják az X-Faktort
Miller Dávid négy évad után, Pápai Joci pedig egy szezon után távozik az X-Faktor műsorvezetői posztjáról. Az új házigazdák kilétét csütörtökön, az RTL Fókusz című műsorában fedik fel.
Négy évad után távozik az X-Faktor műsorvezetője, Miller Dávid, de vele együtt társa, Pápai Joci is elköszön a tehetségkutatótól. A színész-énekes a Fókuszban jelentette be a döntését, amit azzal indokolt, hogy a feladatban már kiteljesedett.
„Öt év alatt négy évadot vezettem le az X-Faktorból, ami, ha jól számolom, a legtöbb, amit műsorvezető levezetett a magyar X-Faktorból. Szóval egyszerűen azt éreztem, egy kicsit körbeértem magam” – mondta Miller.
Hozzátette, hogy az elmúlt évben rendkívül sok tévés feladatot kapott. Tavaly ősszel párhuzamosan három műsorban is szerepelt: az X-Faktor mellett a LEGO Masters második évadát vezette, és a Sztárboxban versenyzőként indult. A leterheltség is hozzájárult a döntéséhez.
„Kemény év volt, és biztos, hogy ez is mögötte van a döntésnek, hogy azért nagyon-nagyon fáradt voltam mentálisan, fizikálisan. Ez nem egy impulzív döntés volt, én a főnökeimnek már egy ideje említettem, hogy szeretnék más lehetőségeket” – fogalmazott Miller Dávid, aki idén már nem lesz látható műsorvezetőként az RTL-en, mert más területekre szeretne koncentrálni.
Kollégája távozása Pápai Jocit is komoly döntés elé állította, aki szintén a távozás mellett döntött. Elmondása szerint Miller barátsága az egyik legnagyobb ajándék számára, amióta az RTL-nél dolgozik, és nélküle nem tudná folytatni a munkát.
„Az élő műsorokra soha nem lehet felkészülni. Arra nincs recept, hiába csináltok előzőleg kamerapróbákat, de utána elkezdődik az élő adás, és ott minden megváltozik. Valaki erre alkalmas, valaki nem. Én a Dávid nélkül ezt semmilyen szinten nem tudtam volna csinálni” – árulta el Pápai Joci.
A műsorvezető-páros távozása mellett a mentorcsapat is átalakul. Múlt héten derült ki, hogy Tóth Andi és Valkusz Milán sem folytatja a zsűrizést.
A mentorok között marad Majka és Gáspár Laci, hozzájuk csatlakozik visszatérőként ByeAlex és új arcként Solére énekesnő.
Az X-Faktor új műsorvezetőinek kilétét a csütörtöki Fókuszban jelentik majd be.
Négy évad után távozik az X-Faktor műsorvezetője, Miller Dávid, de vele együtt társa, Pápai Joci is elköszön a tehetségkutatótól. A színész-énekes a Fókuszban jelentette be a döntését, amit azzal indokolt, hogy a feladatban már kiteljesedett.
„Öt év alatt négy évadot vezettem le az X-Faktorból, ami, ha jól számolom, a legtöbb, amit műsorvezető levezetett a magyar X-Faktorból. Szóval egyszerűen azt éreztem, egy kicsit körbeértem magam” – mondta Miller.
Hozzátette, hogy az elmúlt évben rendkívül sok tévés feladatot kapott. Tavaly ősszel párhuzamosan három műsorban is szerepelt: az X-Faktor mellett a LEGO Masters második évadát vezette, és a Sztárboxban versenyzőként indult. A leterheltség is hozzájárult a döntéséhez.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Eldőlt, ki váltja Curtist a Megasztárban: T. Danny a negyedik zsűritag
Megvan a Megasztár teljes új zsűrije, miután a TV2 bejelentette, hogy T. Danny veszi át Curtis helyét. A korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi székébe Dallos Bogi ül be.
Kialakult a Megasztár új zsűrijének teljes névsora, T. Danny is csatlakozik a mentorokhoz Curtis helyett. A TV2 videójából derült ki, hogy a korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi és Curtis távozik.
A csatorna már korábban bejelentette, hogy Tóth Gabi helyét Dallos Bogi veszi át, a mostani hírrel pedig teljessé vált a csapat.
T. Danny a Blikknek azt mondta, régi vágya válik valóra azzal, hogy zsűrizhet a Megasztárban, ahol ő az egyediséget fogja keresni – írta a Blikk. A mostani az első alkalom, hogy tévés tehetségkutató műsorba kapott megkeresést.
T. Danny az elmúlt időszakban a róla szóló dokumentumfilm-sorozattal került a hírekbe, amelyben drogfüggőségéről is beszélt.
A TV2 még az év elején jelentette be a tehetségkutató visszatérését, a zsűri összetétele azonban azóta változott.
Kialakult a Megasztár új zsűrijének teljes névsora, T. Danny is csatlakozik a mentorokhoz Curtis helyett. A TV2 videójából derült ki, hogy a korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi és Curtis távozik.
A csatorna már korábban bejelentette, hogy Tóth Gabi helyét Dallos Bogi veszi át, a mostani hírrel pedig teljessé vált a csapat.
T. Danny a Blikknek azt mondta, régi vágya válik valóra azzal, hogy zsűrizhet a Megasztárban, ahol ő az egyediséget fogja keresni – írta a Blikk. A mostani az első alkalom, hogy tévés tehetségkutató műsorba kapott megkeresést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Láttunk programigazgatót ordítani a tényekesekkel” – Hajós András és Majka is elmondta, milyen durva viták zajlottak a TV2-nél
A Heti Hetes legutóbbi adásában a TV2 belső konfliktusai is szóba kerültek. Hajós egy folyosói ordibálást, Majka pedig egy korábbi, személyes vitáját idézte fel.
A TV2 egyik programigazgatója ordított a Tények munkatársaival a folyosón – erről Hajós András beszélt a Heti Hetes vasárnapi adásában, miután egy nézői komment a csatorna színvonalához hasonlította az RTL műsorát. A 444.hu szemléje szerint beszélgetésben Majoros Péter, vagyis Majka is felidézett egy korábbi, heves vitát, amit a csatorna egyik nemrég távozott vezetőjével folytatott.
A vita azzal indult, hogy Majka „aljasnak” nevezte a TV2-höz hasonlító kommentet, mire Nagy Ádám műsorvezető visszakérdezett: „Te mondod, aki TV2-es volt?” Erre reagálva Hajós András különbséget tett a csatorna szórakoztató és hírműsorokat készítő részlegei között.
„Ne mossuk össze! A szórakoztatórészleget ne. Majd egyszer a Petivel mesélünk történeteket, láttunk mi a folyosón néhány dolgot, programigazgatót ordítani a tényekesekkel, szóval nem olyan fekete-fehér ez az egész.”
A felvetésre csatlakozott Majka is, aki egy személyes történetet osztott meg. Elmondása szerint a Tényekbe hívták (azt nem nevezte meg, hogy pontosan ki, de feltehetően Szalai Vivienre, a nemrég kirúgott hírigazgatóra gondolt), de ő nem akart menni, a telefonos győzködésből pedig vita lett.
„Rettentő módon összevesztünk. [...] ilyen ordibálásig fajult a telefonba, de nem történt egyikünkkel se semmi”
– mondta Majka.
Vadon János ezután azt kérdezte tőle: „De miért haragudott rád? Nem akartad megadni a Lölő telefonszámát?”. Majka annyit felelt: „Szerintem azt tudta”, majd hozzátette, egyszerűen nem akart a Tényekben szerepelni.
Ahogy arról beszámoltunk, a TV2-nél az áprilisi választás után komoly változások történtek. Április 16-án mentették fel Szalai Vivient, és a hírigazgatói posztot meg is szüntették. A csatorna hivatalos közleménye szerint szervezeti átalakítás történt, melynek értelmében a hírműsorok főszerkesztői ezentúl közvetlenül a vezérigazgatónak jelentenek. Ezután kiderült, hogy Marsi Anikót és Gönczi Gábor sem lesz egy ideig látható a Tényekben.