Márki-Zay Péter élőben jelentkezett be a kórházból, miután megműtötték, mert eltörte a kezét
Mint azt mi is megírtuk, egy kisebb baleset miatt eltört a keze, ezért meg kellett műteni Márki-Zay Pétert. Erről az ellenzéki miniszterelnök-jelölt maga számolt be vasárnap délelőtt a Facebook-oldalán.
Márki-Zay este élőben jelentkezett be a kórházból a közösségi oldalán. Elmondta, hogy szombaton hét gyermekével egy budapesti strandfürdőbe mentek kikapcsolódni, amikor elcsúszott és teljes testsúlyával a bal kezére esett.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét vasárnap reggel megműtötték, egy titániumdarabot építettek be a karjába.
- fogalmazott Márki-Zay, aki azt is hozzátette, biztos benne, hogy hamarosan hazaengedik, és egy rövid lábadozást követően folytatódik a kampánya.
Emellett pedig arra is kitért, hogy ezen a héten volt egy közvéleménykutatás, ami "nagyon alaposan felvetette a gyanút, hogy az ellenség keze betette a lábát a főhadiszállásunkra is". Azt is hozzátette, hogy mindezt a Fidesznek tudja be, mert szerinte csak nekik állt érdekükben ez a kampány. Megjegyezte: az ellenzék nem áll rosszul, a Fidesz viszont biztos.