SPORT
A Rovatból

A visszatérő Lindsey Vonn óriásit esett a téli olimpián, fel se tudott állni, mentőhelikopter vitte el

A tömeg döbbenten figyelte, ahogy a keresztszalag-szakadással is küzdő sílegenda álma másodpercek alatt szertefoszlott. Nővére is a helyszínen nézte végig a drámai esést.
Karkó Ádám - szmo.hu
2026. február 08.



Lindsey Vonnt helikopterrel kellett levinni a hegyről, miután csúnyán elesett a női lesiklásban a milánói-cortinai téli olimpián – írta a Yahoo Sports.

A 36 fős mezőnyben tizenharmadikként rajtoló Vonn szinte azonnal a jobb vállával súrolta az egyik kaput, a hiba miatt pedig egy ugratón átpördült és tehetetlenül csavarodott a lécei fölött. A versenyző mozdulatlanul feküdt a havon, sikolyai a közvetítésben is hallatszottak, a versenyt pedig félbeszakították.

Tizenöt perccel a bukás után hordágyra tették, és egy helikopterrel elszállították.

Az U.S. Ski & Snowboard egyelőre nem közölt részleteket Vonn állapotáról, csupán annyit írt közleményében: „Lindsey Vonn elesett az olimpiai lesiklásban, orvosi stábunk vizsgálja az állapotát.”

„Ijesztő volt, mert amikor előkerül a hordágy, az nem jó jel”

– mondta Vonn nővére, Karin Kildow az NBC-nek. „Merészen kockáztatott. Mindent beleadott. Nagyon nehéz ezt látni, csak reméljük, hogy jól lesz.”

A pálya alján eközben Vonn honfitársa, Breezy Johnson ült, aki addigi legjobb idejével vezette a versenyt.

Vonn, aki pályafutása során több világkupa-győzelmet aratott, mint bármely nő a történelemben, 2019-ben vonult vissza. 2024-ben részleges térdprotézist kapott, ami után a visszatérés mellett döntött. „Tényleg azt hittem, amikor 2019-ben visszavonultam, hogy ennyi volt” – mondta nemrég Vonn.

„De a protézis után tudtam, hogy valami tényleg megváltozott. A testem annyira jól érezte magát, és csak egyre tovább és tovább toltam magam, hogy lássam, mire vagyok képes, és a versenyzés tűnt a logikus következő lépésnek.”

A visszatérést az is motiválta, hogy a játékokat Cortina d’Ampezzóban rendezik, ahol első világkupa-dobogóját szerezte. „Nem hiszem, hogy megpróbáltam volna ezt a visszatérést, ha nem Cortinában lenne az olimpia. Ha bárhol máshol lennének, valószínűleg azt mondanám, nem éri meg.”

Visszatérését kritikák is kísérték, Franz Klammer olimpiai bajnok például úgy fogalmazott, Vonn „teljesen megőrült”. Ennek ellenére a síző hamarosan újra dobogóra állt, majd két további Világkupa-győzelmet is aratott, és a játékok előtt egy héttel a Világkupa-összetett hatodik helyén állt.

Alig egy héttel a megnyitó előtt egy svájci lejtőn Vonn kirepült a pályáról és a védőhálóba csapódott. Akkor is helikopterrel kellett menteni, az orvosok pedig közölték vele, hogy a bal térdében teljesen elszakadt az elülső keresztszalagja. Ennek ellenére Vonn bejelentette, hogy nem lép vissza az olimpiától. „Ez nyilvánvalóan nem az, amiben reménykedtem. Tudom, milyenek voltak az esélyeim a bukás előtt, és tudom, hogy ma már nem ugyanazok, de azt is tudom, hogy még mindig van esély. És amíg van esély, addig megpróbálom.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Dráma a pályán: Christian Eriksen újra összeesett mérközés közben
A 34 éves dán sportoló öt éve hasonló módon lett rosszul egy mérközés közben. Akkor még a pályán, a füvön fekve élesztették újra.


Öt évvel a drámai pillanatok után Christian Eriksen újra összesett a focipályán, mérközés közben. A 34 éves dán labdarúgó a Dánia-Ukrajna felkészülési mérkőzésen lett rosszul. Az összecsapás második félidejében, a 65. percben esett össze - írja a 24.hu. Eriksen pont az ukrán Ruszlan Malinovszkijjal került vitába, amikor a mellkasához kapott és összeesett.

A tévés közvetítés szerint a játékosok sírtak, miközben beszaladtak a társukhoz. Végül a bírók egyeztetve a szövetségi kapitányokkal, tíz perccel később lefújták a meccset.

Később a stadion hangosbemondója azt közölte, hogy Christian a körülményekhez képest jól van. Nemsokkal később a játékos felesége is bement a pályára, mikor a focista felállt és megölelte párját. A nézők nagy örömmel fogadták a jelenetet, ami után a focistát kórházba szállították.

A sport.tv2.dk beszámolója szerint hatalmas taps fogadta a bejelentést, hogy Eriksen a körülményekhez képest jobban van. Ezt követően pedig a két csapat játékosai körbesétáltak a pályán, hogy tapsoltak a közönségnek, akik szintén tapssal fogadták a focistákat.

Morten Boesen, a válogatott orvosa elmondta, hogy látta, amint a focista a mellkasához kapott. Azt is elárulta, hogy korábban pacemakert kapott Eriksen, ami most segíthetett abban, hogy hamar visszanyerje az eszméletét. De azt, hogy mi volt a gond, majd később derülhet ki.

A közösségi médiában megjelent fotón látszik, hogy a játékosok testükkel veszik körbe a földön fekvő sportolót.

Christian Eriksen öt éve hasonló módon lett rosszul a finnek elleni meccsen. Akkor a dán középpályás életét csapattársai és a pályára érkező orvosok mentették meg. Még a füvön fekve élesztették újra a játékost, miközben a tévé előtt és a lelátókon helyet foglaló emberek hosszú perceken keresztül nem tudták, sikerül-e megmenteni a játékos életét. Eriksen később átesett egy szívműtéten is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
„Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen” – áradoznak a szurkolók Szoboszlai Dominikról Liverpoolban
A Liverpool YouTube-csatornáját elárasztották a Szoboszlai Dominikot méltató kommentek, miután a magyar játékos tarolt a klub díjátadóin. A hozzászólók szerint nemcsak a góljai, hanem a mentalitása miatt is ő az ideális csapatkapitány.


A Liverpool-szurkolók odavannak a magyar focistáért, a szezon végén két klubszavazást is tartottak, ahol Szoboszlai Dominik neve az elsők között szerepelt. A YouTube-on is kommentáradattal üzentek. A klub hivatalos csatornájára feltöltött, a szezon legszebb góljait bemutató videó alatt a hozzászólások szinte mindegyike a magyar középpályásról szól – írta a hvg.hu.

Többen már a csapat következő kapitányát látják benne, kiemelve kiegyensúlyozottságát és technikai képességeit. „Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen. Tényleg érthető, hogy miért »új Gerrard« a beceneve” – írta az egyik drukker.

„Szinte minden gólnál említi Szoboszlai nevét a kommentátor. Vannak még olyanok, akik nem hiszik el, hogy rettentő értékes játékosunk van a személyében?”

A rajongói vélemények egybecsengenek a hivatalos elismerésekkel. A szurkolók Szoboszlai két szabadrúgásgólját választották meg a szezon két legszebb találatának: az első helyre a későbbi bajnok Arsenal ellen, nagyjából 30 méterről lőtt bombája került, a második pedig a Manchester City kapujában landolt.

VIDEÓ: A legszebb gólok

Emellett a drukkerek őt szavazták meg az év férfi játékosának, és a Premier League szurkolói álomcsapatába is bekerült – egyedüliként a Liverpoolból.

A szakértők sem fukarkodtak a dicséretekkel. Gary Neville, a Manchester United korábbi védője szerint a magyar játékos Arsenal elleni találata volt az egész Premier League-idény legszebbje. „Raya mellett egyszerűen semmit sem lehet elrúgni. Nagyon nehéz. Szóval hogy onnan sikerült mellette belőnie… teljesen biztos vagyok a választásomban” – mondta podcastjában.

Joe Hart, a Manchester City egykori kapusa pedig a Citynek lőtt gólról nyilatkozott elismerően: „Ahogyan eltalálja, amilyen technikája van (…). Ez egy műalkotás.”

Az egyéni sikerek ellenére a csapat csak az ötödik helyen zárt, ami után edzőváltás történt: Arne Slot helyét a Bournemouth-tól érkező Andoni Iraola vette át. A klub körüli egyik legnagyobb független oldal, a This Is Anfield már azt boncolgatta, lehet-e Szoboszlai az a játékos, aki átvezeti a csapatot az új érába.

„Ha azt mondták volna nekem, hogy kupát nyerek a csapattal, de egyszer sem leszek a hónap játékosa, akkor inkább azt választom. (…) Most inkább az egyéni elismerések jöttek, ami nem baj, de az összeset elcseréltem volna egy kupára.”

A magyar válogatott csapatkapitánya a szezon során 57 tétmeccsből 53-on lépett pályára kezdőként, 13 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. A szezon egy részében sérülések miatt jobbhátvédként is helyt kellett állnia, de ezt is profin kezelte. Úgy fogalmazott, „minden abból a gondolkodásból fakad, hogy nincsen kifogás. (…) Ha egy Liverpoolban futballozol, és azt mondják, hogy jobbhátvédet kell játszanod, akkor azt játszol.”

A szezon során akadtak emlékezetes pillanatok, mint a Manchester City elleni rangadó, ahol egy hatalmas szabadrúgásgóllal szerzett vezetést, de a meccs végén egy vitatott piros lap miatt a negatív hős szerepe is neki jutott. Kiemelkedő teljesítményét a csapaton belül is elismerik: Mohamed Szalah egy kupagyőzelem után a világ egyik legjobb focistájának nevezte. Bár a sajtóban felmerültek pletykák a Real Madrid érdeklődéséről, a Liverpool egyértelművé tette, hogy a magyar középpályás kulcsszerepet játszik a klub jövőjének építésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Videó: Nem sokon múlt a tragédia, füstölve zuhant a pályára a pókkamera a magyar labdarúgó válogatott meccsén
A debreceni Nagyerdei Stadionban füstölve zuhant a pályára egy pókkamera a Magyarország–Kazahsztán felkészülési mérkőzésen. A játékot azonnal félbeszakították, a szerkezet maradványait a tűzoltók távolították el.


Füstölgő pókkamera zuhant a pályára a magyar válogatott keddi mérkőzésének 26. percében Debrecenben, az eszköz csupán néhány méterrel kerülte el az oldalvonal mellett dolgozó tévés operatőrt. A Kazahsztán elleni felkészülési találkozót az eset miatt félbe kellett szakítani, de szerencsére senki sem sérült meg.

Az incidens a debreceni Nagyerdei Stadionban történt, a meccs 26. percében.

A tetőszerkezetre rögzített drótkötélpályán mozgó kamera ekkor füstölni kezdett, majd a pályára csapódott

– írta a Telex. Az M4 Sport beszámolója szerint a kamera kábele megégett, és a szerkezet mintegy 20 méteres magasságból zuhant le.

Az M4 Sport közvetítésében megerősítették, hogy a balesetben senki nem sérült meg.

Pavle Ilic játékvezető azonnal megállította a játékot, a pályára érkező helyi tűzoltók pedig eltávolították az eszköz maradványait. A kényszerszünet alatt a játékosok rögtönzött ivószünetet tartottak.

A találkozó a pálya megtisztítása után folytatódott, és a magyar válogatott 0–1-ről fordítva 3–1-re győzött Szoboszlai Dominik, Schäfer András és a debütáló Tóth Rajmund góljaival.

A pókkamerák a tetőszerkezetre kifeszített kábeleken mozognak, így biztosítanak a közvetítésekhez különleges, a pálya felett sikló látószöget.

Bár ezeket a rendszereket szigorú biztonsági protokollok mellett üzemeltetik, a meghibásodás lehetősége – ahogy a debreceni példa is mutatja – nem zárható ki teljesen.

Az utóbbi napokban más területeken is történtek látványos technikai hibák. Múlt csütörtökön Frankfurtban a Lufthansa egyik vadonatúj Boeing 787-9-es gépének rogyott össze az orrfutóműve a kapunál, indulás előtt. Egy másik esetben Kínában egy technológiai bemutatón egy humanoid robot hasba rúgott egy gyereket.

Magyarország-Kazahsztán meccsen leszakadt a kamera

by

u/doozygoosey in

hungary


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai vezérletével fordított és nyert 3-1-re a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 0-1-es hátrányból fordítva győzte le Kazahsztánt Debrecenben. A 3-1-es sikerből Szoboszlai Dominik, Schäfer András és az újonc Tóth Rajmund vette ki a részét góllal.


Hátrányból fordítva, a második félidőben mutatott sokkal jobb játékkal győzte le 3–1-re a kazah csapatot a magyar labdarúgó-válogatott kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a győzelem mellett három újoncot is avatott a barátságos mérkőzésen – írta az MTI.

A találkozó nem indult jól magyar szempontból, a kazahok már a kilencedik percben megszerezték a vezetést.

A válogatott 2023 novembere, a Montenegró ellen 3–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező óta először tudott hátrányból fordítva nyerni.

A fordítást a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik indította el, aki előbb egyenlített, majd később gólpasszt is adott.

A vezetést Schäfer András szerezte meg egy ritkán látható, nagy góllal. A vendégek dolgát nehezítette, hogy az utolsó fél órát emberhátrányban kellett lejátszaniuk.

A 3–1-es végeredményt végül az egyik debütáns, a csereként beállt Tóth Rajmund állította be, aki élete első válogatott meccsén volt eredményes.

Rajta kívül Markgráf Ákos és a csereként beálló kapus, Pécsi Ármin is ezen a mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti együttesben.

A csapat múlt pénteken a Puskás Arénában 2–1-re győzte le Finnországot Varga Barnabás duplájával. A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligájában folytatja, ahol a B divízióban Ukrajnával, Észak-Írországgal és Grúziával került egy csoportba. A júniusi barátságos mérkőzések a keret bővítését és az őszi tétmeccsekre való felkészülést szolgálták, ezért is kapott több újonc lehetőséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk