KÉK HÍREK
A Rovatból

Hosszú Katinka hatalmas bejelentést tett Facebook-oldalán

Nemzetközi érdekvédelmi szervezetet alapított: 14 olimpiai bajnok úszó rögtön mellé is állt.


29 úszótársával együtt, köztük 15 olimpiai bajnokkal, nemzetközi érdekvédelmi szervezetet alapított a magyar sportoló Profi Úszók Világszövetsége néven (GAPS - Global Association of Professional Swimmers), hogy egységesen, erősen tudják képviselni az úszók érdekeit a FINA, vagyis a Nemzetközi Úszó Szövetséggel szemben.

Ahogy írja: legutóbbi nyilvános levele óta rengeteg támogatást kapott, és kiderült, hogy sokan gondolkodnak hozzá hasonlóan. Ez viszont kevés, közös érdekvédelemre van szükségük, ha hatékonyan szeretnék elérni a céljaikat, ezért alapították meg a szervezetet.

gaps
A bejegyzés teljes szövege:

Kedves Úszótársaim!

Két hét alatt a sportban nemhogy versenyek, pályafutások sorsa dől el. Rióban az olimpián ennek fele is elég volt az összes úszóverseny megrendezéséhez, így lesz ez nemsokára a budapesti vb-n is, és még a négy nyert meccsig tartó bajnoki döntők is általában rövidebb idő alatt érnek véget.

Az elmúlt két hétben megtanultam, ennyi idő alatt a versenyek, a pályafutások mellett egy egész sportág is új irányt vehet. Bár reménykedtem benne, hogy legutóbbi, nektek címzett levelem sokak számára gondolatébresztő lesz majd, de arra még én sem számítottam, ami történt. Nem arra gondolok, hogy a sajtó ennyire felkapja a témát, hogy olyanok tesznek fel kérdéseket a sportág problémáiról, akiknek ez eddig eszükbe sem jutott volna, hanem arra, ahogy ti, úszók, világszerte megmozdultatok.

Ahogy gondoltam, az úszósport gondjaival rengetegen tisztában vagyunk. Sok mindenről ugyanúgy gondolkodunk, és bizonyos problémákra ugyanabban látjuk a megoldást is.

És bár eddig nem emeltük fel a hangunkat, mégis a legtöbben közülünk nem csak megszólalni hajlandóak, de tenni is készek az úszósport megreformálásáért, akár saját érdekeik háttérbe szorítása árán is. Hogy ez a tettrekészség nemzetiségtől, nyelvtől, időzónától, kultúrától független.

Végtelenül büszkék vagyunk rá, hogy ma bejelenthetjük: több mint 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakul a Profi Úszók Világszövetsége a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amelyben az első pillanattól kezdve minden egyes kontinens képviselteti magát.

Célunk, hogy mindenkiről halljunk és még többen legyünk. A GAPS lehetővé fogja tenni számunkra, hogy közösen képviseljük érdekeinket a saját sportágunkban, rálátásunk legyen arra, mi történik ma az úszósporttal, és hatásunk arra, mi lesz vele a jövőben.

Joggal várjuk el, hogy a FINA vezetői mostantól egyenrangú félként tekintenek majd ránk, tárgyalóasztalhoz ülnek velünk, és minden fontos szakmai döntés előtt lehetőséget kapunk, hogy elmondjuk, mi a profi úszók véleménye, mi a MI véleményünk.

A http://swimmingprofessionals.org oldalon csatlakozhattok hozzánk, hogy mindenki véleményét megismerhessük, és amikor eljön az ideje, együtt, egységben képviselhessük az úszók érdekeit.

Hosszú idő után most végre megszólalhatunk, és meg is kell szólalnunk, mert az úszás mi vagyunk.

Jelenlegi tagok:

Jessica Ashwood, Australia

Bronte Campbell, Australia

Cate Campbell, Australia

Madison Wilson, Australia

Pieter Timmers, Belgium

Bruno Fratus, Brazil

Hilary Caldwell, Canada

Pernille Blume, Denmark

Jeanette Ottesen, Denmark

Rikke Pedersen, Denmark

Camile Lacourt, France

Anna Santamans, France

Marco Koch, Germany

James Guy, Great Britain

Adam Peaty, Great Britain

Katinka Hosszu, Hungary

Luca Dotto, Italy

Kosuke Hagino, Japan

Femke Heemskerk, Netherlands

Ranomi Kromowidjojo, Netherlands

Kira Toussaint, Netherlands

Sharon Van Rouwendaal, Netherlands

Ferry Weertman, Netherlands

Michelle Coleman, Sweden

Jennie Johansson, Sweden

Sarah Sjöström, Sweden

Cameron Van Der Burgh, South Africa

Conor Dwyer, USA

Katie Meili, USA

Lia Neal, USA


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz
Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, és megerősítették a járőrözést.


Riadót fújtak Budaörsön, miután egy ismeretlen férfi, akit a helyi rendőrkapitány csak „cukros bácsiként” emlegetett, legalább háromszor próbált meg gyerekeket elcsalni iskolák közeléből. A rendőrség hivatalosan is megerősítette: nyomoznak az ügyben, és a közterület-felügyelőkkel kiegészített járőrökkel erősítették meg a jelenlétet az intézmények környékén – számolt be róla az RTL Híradó.

Az egész lavinát egy alsós kislány esete indította el, aki múlt héten indult haza az egyik általános iskolából. Az édesanyja délre várta, egy előre megbeszélt helyen.

„Várta az anyukáját, meg volt beszélve, hogy ugyanazon a helyen áll majd az anyuka. Oda ment, és látta, hogy nem ő van ott” – mondta el egy másik szülő. A kislányhoz egy idegen férfi lépett oda azzal, hogy az anyukája küldte érte. A gyerek azonban nem dőlt be a mesének, azonnal gyanút fogott, és visszafutott az iskola biztonságába.

Az eset után a város rendőrkapitánya a helyi tévében beszélt arról, hogy nem egyedi próbálkozásról van szó.

„Tudomásunk van három olyan esetről, amely a városunkban, Budaörsön történt, ahol iskolákhoz közeli vagy attól kissé távolabbi helyszíneken ismeretlen személy szólított meg gyermekeket” – közölte Tóth Arnold, Budaörs rendőrkapitánya.

A rendőrök most gőzerővel nyomoznak, hogy a férfi nyomára bukkanjanak.

„Adatgyűjtés keretében megjelennek a kollégáim, beazonosítják a helyszínt, a szűkebb és tágabb környezetben található térfigyelő vagy egyéb kamerákat igyekeznek beazonosítani, ezek felvételeit beszerezni, lefoglalni” – részletezte a nyomozás lépéseit a rendőrkapitány.

A Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor is fokozott óvatosságra kérte a kollégáit.

„Nyilván felkészültünk arra, hogy most valaki járkál a városban, de egyébként is olyan a rendszerünk, hogy nem nagyon teszi lehetővé, hogy a gyerek egyedül bóklásszon az iskola környékén” – magyarázta az igazgató.

De mit tehet a szülő? Egy gyermekpszichológus szerint a puszta tiltás nem elég, gyakorlati tanácsokkal kell felvértezni a gyerekeket.

„Ahelyett, hogy azt mondjuk: ne ülj be idegen mellé az autóba, inkább azt tanítsuk meg, hogy ha olyan ember szólítja meg, akit nem ismer, mondjon nemet, és menjen tovább abból a helyzetből” – tanácsolta Sthály Katalin gyermekpszichológus.

A „cukros bácsi” és a „fekete autós” rémtörténetek időről időre felbukkannak a közösségi médiában, a hatóságok pedig rendre arra kérik a lakosságot, hogy a pánikkeltő posztok helyett azonnal a 112-es segélyhívót tárcsázzák, ha gyanús esetet észlelnek. A mostani budaörsi ügyben azonban a rendőrség hivatalosan is megerősítette a bejelentéseket, és konkrét nyomozati lépéseket tett.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk