Hell Boxing Kings: Istenes Bence és Varga Viktor csapott össze a címegyesítő mérkőzésen
Istenes Bence és Varga Viktor hónapok óta készültek arra a címegyesítő mérkőzésre, amelyet szombaton rendeztek meg a Hell Boxing Kings új évadában. A két ismert szereplő a nagy hőség ellenére sem hagyta abba a felkészülést, hiszen a tét két bajnoki öv volt.
A küzdelem előtt mindketten üzentek egymásnak. Varga Viktor úgy fogalmazott: „Ez a menet egyféleképpen tud véget érni, mégpedig úgy, hogy Bence a földön fekszik, én pedig felsegítem.” Istenes Bence erre így reagált: „Az lesz nagyon ciki neki, hogy egy műsorvezető fogja megverni (...) Mindenkinek addig van egy terve, amíg pofán nem verik, ez a Viktorral is így lesz.”
Az első menetben mindkettőjüknek volt tiszta találata, de a kommentátorok szerint „nem volt sok pontos találat, de ezt a menetet Bence vitte”. A második etapban is a műsorvezető irányította a küzdelmet, miközben Viktor egyre fáradtabbnak tűnt. A szakértők szerint az énekesnek okosabb és higgadtabb bunyóra lett volna szüksége.
A harmadik menetben Istenes jó erőben küzdött, Viktor viszont kevésbé bírta a tempót. A kommentátorok úgy értékelték, „szétesett” az énekes, és hozzátették: ez volt Bence legjobb menete. A negyedik körben a műsorvezető még inkább beleerősített, pontos ütéseket vitt be, és jól látszott, hogy taktikailag is sokat fejlődött a tavalyi döntő óta.
A győztes így nyilatkozott: „Nagyon kemény volt, pont olyan, amilyenre számítottam, tudtam, hogy ilyen elánnal fog jönni Viktor. Kemény edzőim vannak, szeretnék kihozni belőlem a maximumot, mindig fejlődni akarok.”
Varga Viktor pedig azt mondta: „Végre lehetett egy igazi mérkőzésem egy profival. Én mindent beletettem, amit megtanultam a másfél év alatt” – majd gratulált Istenesnek.
Forrás: Blikk