HÍREK
A Rovatból

Vatikán: Ferenc pápa állapota javul – hosszú lesz a felépülés, de jól reagál a kezelésre

Ferenc pápa továbbra is kórházi kezelés alatt áll, légzési fizioterápiát végez, és pihenéssel tölti az idejét.


Ferenc pápa állapota fokozatosan javul, de az orvosok szerint a gyógyulás még hosszabb időt vehet igénybe. A Vatikán szombati közleménye szerint

a pápa jól reagál a kezelésre, és állapota stabil. Az elmúlt napokban állapota nem romlott, és a terápiák hatásosnak bizonyultak.

Az egyházfő február 14-én került kórházba hörghurut és tüdőgyulladás miatt. Kezelésének részeként légzési fizioterápiát végez. A Vatikán tájékoztatása szerint a pápa hétfőn légzési elégtelenséget is tapasztalt, de az orvosok szerint ez az ilyen típusú tüdőgyulladás esetén nem számít váratlannak. Ferenc pápa végig láztalan maradt, a vérvizsgálatok eredményei stabilak, és a légzése is javult.

Szombat délelőtt Ferenc pápa folytatta az előírt terápiákat. A Vatikán közlése szerint az éjszakát nyugodtan töltötte, idejét pihenéssel és imával tölti. Reggel megkapta az Eucharisztiát, majd a magánlakosztályában lévő kápolnában imádkozott. Délután pihenés mellett dolgozott is.

Vasárnap Michael Czerny bíboros tartja meg a pápa szentbeszédét. Ferenc pápa pedig a római kúriával együtt „lelki közösségben” követi majd a lelki gyakorlatokat, amelyek ekkor kezdődnek. Az Úrangyala imádság szövegét – ahogyan az elmúlt vasárnapokon is – írásban teszik közzé.

Az orvosok nem adtak előrejelzést arról, hogy mikorra várható a teljes gyógyulása. A következő napokban továbbra is figyelemmel kísérik állapotát, ezért az orvosok egyelőre óvatosak a prognózissal. Éjszakánként a tervek szerint nem invazív gépi lélegeztetést kap.

A Vatikán azt is közölte, hogy vasárnap esetleg nem adnak ki újabb orvosi jelentést, mivel a pápa állapota stabil, de szükség esetén továbbra is tájékoztatják az újságírókat.

Forrás: Telex, Vatican News


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
93 nap után egyetlen mondatban válaszolt a rendőrség Tordai Bencének az MNB-alapítványok ügyéről
A politikus július 2-án érdeklődött a nyomozás állásáról. A közölt szöveg szerint „a fenti számú nyomozás folyamatban van”.


Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.

A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:

„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Egy utas elkezdte megenni az útlevelét, megszakította útját a Ryanair járata
Az egyik utas az útlevelét próbálta lehúzni a vécén, a másik meg is kóstolta a sajátját. A gépen pánikhangulat alakult ki, végül a rendőrség intézkedett.


Furcsán viselkedett két utas a Ryanair Milánóból London-Stanstedbe tartó járatán – írta a Daily Star. A beszámolók szerint az eset a felszállás után 15-20 perccel történt, nem sokkal azután, hogy kialudtak a biztonsági övek becsatolását jelző fények.

Az egyik férfi az útleveléből kezdte kitépni a lapokat, és megpróbálta megenni őket. A másik szintén az úti okmányával viselkedett szokatlanul: megpróbálta lehúzni a dokumentumot a vécén.

A fedélzeti személyzet egyik tagja a vécéajtót csapkodva próbálta megakadályozni ezt, és folyamatosan ismételte, hogy a férfi ne húzza le az útlevelet a vécékagylón.

„Ez volt életem legfélelmetesebb 15 perce”

– mondta az egyik utas. A beszámoló szerint a gépen több utas is pánikba esett, mert nem értették, mi zajlik körülöttük.

A személyzet később egy „nyers és lényegretörő” bejelentésben közölte, hogy a járat megszakítja útját, és Párizsban landol. A két férfit a francia rendőrség letartóztatta. A gép végül kétórás késéssel érkezett meg a londoni Stansted repülőtérre.

Az Aviationa2z.com szerint

a leszállást az utasok és a személyzet biztonsága érdekében rendelték el, mert a helyzet kiszámíthatatlanná vált.

Azt nem tudni, miért akarta a két férfi megsemmisíteni az útlevelét.

Az egyik utas megdicsérte a személyzetet a helyzet kezeléséért. „A Ryanair zseniális volt abban, ahogy kezelte a helyzetet. A repülés vége felé, amikor Stansted felé mentünk, italokat osztogattak” – mondta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül szombaton
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be szombat délelőtt.


Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.

A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: