Egy függőleges temető kilencedik emeletén helyezik végső nyugalomra Pelét
Pelé utolsó vágya az volt, hogy szeretett szülővárosában, Santosban egy függőleges temető kilencedik emeletén helyezzék végső nyugalomra - írja a Mirror.
A 82 éves korában, rákban elhunyt legenda így akart tisztelegni szeretett apja előtt, aki középcsatárként mindig a 9-es mezt viselte. A barátai szerint a döntéséhez az is hozzájárult, hogy a hely nem emlékeztet egy hagyományos temetőre, mégis "lelki békét és nyugalmat" áraszt.
Sokan el is látogattak már a Memorial Necrópole Ecumênicához, amely a világ legmagasabb függőleges temetőjének számít.
A függőleges temető 1983-ban épült, és több mint 14 000 sírhellyel rendelkezik, de trópusi kert, étterem és még egy autómúzeum is van benne. A temetést követően háromnapos nemzeti gyász kezdődik az országban.
A temetés menetéről annyit tudni, hogy hétfőn délelőtt 10 órától kedd délelőtt 10 óráig a santosi Vila Belmiro Stadion közepén lesz a koporsó, itt róhatják le a gyászolók a kegyeletüket. Ezután a koporsót Santosba szállítják. A temetési menet végighalad majd a város utcáin, és érinteni fogja a focista 100 éves édesanyjának házát is. A temetési szertartás pedig szűk családi körben zajlik majd.
A Mirror úgy tudja, hogy a koporsó különleges arany színű lesz, oldalait pedig ikonikus Pelé-képeket ábrázoló faragványok és rézkarcok díszítik.