hirdetés

SPORT

Dzsudzsák Balázs megkapta a Hajós Alfréd-díjat

Azoknak jár a Hajós Alfréd-díj, akik kiemelkedően teljesítenek valamilyen sportban.

Link másolása

hirdetés

Debrecen Hajós Alfréd-díját kapta meg Dzsudzsák Balázs, a DVSC 108-szoros válogatott labdarúgója - írja az MTI. Ezt az elismerést azoknak adják, akik a versenysportban, a szabadidősportban, az utánpótlás-nevelésben, a sportvezetői, edzői szakterületeken magas színvonalú munkát végeznek. Azok a sportolók is megkaphatják, akik kimagasló eredményeket értek el, illetve azok is, akik a testnevelés és a diáksport terén éveken keresztül kiemelkedő sportszakmai, oktatói munkát végeztek.

A 34 éves Dzsudzsák Balázs Nyírlugoson nevelkedett, tehetségének köszönhetően hamar Debrecenbe került. Végigjárta az utánpótlás korosztályokat, és ezzel egy időben korosztályos válogatott is lett. 2005-ben mutatkozott be a DVSC felnőtt csapatában, ahol hamar meghatározó játékossá vált. Részese volt a klub első bajnoki címe megszerzésének. 2007-ben behívták a felnőtt nemzeti együttesbe is, 108-szoros válogatottként Király Gáborral együtt csúcstartó a szereplések számát tekintve. Válogatottbeli legnagyobb sikereként részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon, ahol ő volt a csoportgyőztesként nyolcaddöntőig jutó magyar együttes csapatkapitánya. A portugálok elleni összecsapáson két gólt is szerzett.

Hamar felfigyeltek rá a külföldi klubok is, így 2008-ban a holland PSV játékosa lett, amellyel többek között Európa-liga-negyeddöntős volt. Ezt követően orosz és török csapatokban is játszott, majd az Egyesült Arab Emírségekben folytatta. 2020-ban tért vissza Debrecenbe, ahol vezetésével a DVSC-nek sikerült visszajutnia az NB I-be.

Dzsudzsák Balázs háromszoros magyar bajnok, egyszeres Magyar Kupa-győztes, háromszoros szuperkupa-győztes, egyúttal holland bajnok és szuperkupa-győztes is.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SPORT

Azonnali hatállyal felmentették Dárdai Pált a Herthánál

A német fociklub vezetősége új impulzusokat akar a csapatnak, ezért váltották le a magyar edzőt egy török szakemberre.

Link másolása

hirdetés

A Hertha BSC irányítói azonnali hatállyal felmentették a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, Dárdai Pált, akinek a munkáját az idény végéig Tayfun Korkut veszi át - adta hírül hétfőn a berlini klub honlapja.

A 45 éves magyar szakember - a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya - januárban ült le másodszor a gárda kispadjára, miután 2015 és 2019 között már irányította az első csapatot. A szezon végén sikerült kiharcolnia az együttessel a bennmaradást.

Az utóbbi négy bajnokiján nyeretlen Hertha 13 forduló után 14 ponttal a 14. helyen áll a Bundesligában.

"Szeretnénk köszönetet mondani Dárdai Pálnak a munkájáért. Az előző szezonban nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását, és kihívásokkal teli körülmények között tartotta benn a gárdát az első osztályban"

- mondta a váltással kapcsolatban Fredi Bobic, az egyesület sportigazgatója.

"Tayfun Korkut kinevezésével szeretnénk elérni, hogy a csapat új impulzusokat kapjon. Tayfun a múltban már bebizonyította, hogy nemcsak stabilizálni tud egy együttest, hanem aprólékos és szenvedélyes munkájával fejleszteni is".

hirdetés

A 47 éves, Stuttgartban született török szakember játékospályafutása során a Stuttgarter Kickersben, a Fenerbahcében, a Real Sociedadban, az Espanyolban, a Besiktasban és a Genclerbirligiben szerepelt. Középpályásként 42-szer lépett pályára a török válogatottban, edzői karrierjét pedig az utánpótlásban kezdte. A Real Sociedadnál, a Hoffenheimnél és a VfB Stuttgartnál töltött időszak után 2012-től a török válogatott másodedzője lett, majd 2014-től a Hannover 96 együttesét irányította, ezután következett az 1. FC Kaiserslautern, a Bayer Leverkusen, a VfB Stuttgart, most pedig a Hertha BSC.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SPORT

Lionel Messi hetedszer nyerte meg az Aranylabdát

Az argentin sztár Robert Lewandowski és Jorginho előtt nyerte meg az év legjobb játékosának járó elismerést.

Link másolása

hirdetés

Hétfőn este adták át a 2021-es év legjobb focistáinak járó díjakat Párizsban. Idén is az volt a legnagyobb kérdés, hogy ki nyeri a legjobb játékosnak járó Aranylabdát, amelyre három fő esélyes volt: a Barcelonából a Paris Saint-Germanbe igazoló Lionel Messi, a Bayern München gólvágója, Robert Lewandowski, és a Bajnokok Ligája-győztes és Európa-bajnok Jorginho. Végül ebben a sorrendben végeztek a France Football szavazásán az első három helyen, így

az argentin focista immár hetedszer kaphatta meg a focistáknak járó egyik, ha nem legnagyobb elismerést, az Aranylabdát.

Az Aranylabdáról ismét lecsúszó Lewandowski az év csatára elismeréssel vigasztalódhatott, amit azzal érdemelt ki, hogy klubjában és a válogatottban összesen 64 gólt szerzett eddig ebben az évben.

Az év legjobb 21 év alatti játékosának jár Kopa-díjat a spanyol Pedrinek ítélték meg, aki már az Európa-bajnokságon is a legjobb fiatal játékos volt, és az európai sportújságírók is neki szavazták meg a legjobb 21 éven alulinak járó Golden boy-díjat.

Az év legjobb kapusának Gianluigi Donnarummát választották meg, aki a nyáron Európa-bajnoki győzelmet ünnepelhetett az olasz válogatottal, azóta pedig a PSG csapatát erősíti.

Az év csapata a tavalyi szezonban Bajnokok Ligáját nyerő Chelsea lett.

hirdetés

A nőknél Alexia Putellas nyerte el az Aranylabdát, aki a Barcelona női csapatának színeiben spanyol bajnok, Bajnokok Ligája-győztes és Király kupa-győztes lett.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT

Meghalt Sir Frank Williams, a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb csapatvezetője

A 79 esztendős legendáról kollégái és versenyzői is megemlékeztek.

Link másolása

hirdetés

79 éves korában meghalt Sir Frank Williams, a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb csapatvezetője. A Williams bejelentése szerint szerint a pénteken kórházba szállított egykori csapatvezető vasárnap reggel családja körében hunyt el - írja BBC.

A Williams nevű csapata a nyolcvanas-kilencvenes években dominálta az F1-et, az irányítása mellett a konstruktőrök között kilenc világbajnoki címet nyert, míg a versenyzői összesen hétszer nyerték meg a vb-t.

1986-ban egy autóbaleset miatt tolókocsiba kényszerült. Lányával, Claire-rel 2020-ban szállt ki az autósportból, amikor amerikai befektetőknek adták el az istállót.

Az 50. szezon kapcsán egy munkásságának tisztelgő videót is összeállítottak Frank számára.

A sportágunk óriása volt ő, a legnehezebb kihívásokon is túljutott az életben, minden nap a győzelemért harcolt a pályán és azon kívül is
- mondta a Forma-1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali Williamsről.

A Williams jelenlegi versenyzői, George Russell és Nicholas Latifi is tiszteletüket tették.

hirdetés
Sir Frank egy igazán csodálatos ember volt, és mindig emlékezni fogok a közös nevetéseinkre
- mondta Russell.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT

Többet fizet az MTVA évente az NB1 közvetítési jogaiért, mint a BL-ért három évre

Négy idény alatt több mint 39 milliárdba kerül a nemzeti bajnokság a köztévének.

Link másolása

hirdetés

Az MTVA 18,9 millió eurót, vagyis forintra átszámítva 6,85 milliárd forintot fizetett a legrangosabb nemzetközi labdarúgó kupasorozat, a Bajnokok Ligája három éves közvetítési jogaiért, írja a Magyar Hang.

A jogdíj ára közel egymilliárd forinttal több, mint amennyit az MTVA az előző hároméves ciklusért fizetett.

Az Európa Liga és az újonnan indított Európa-konferencia Liga közvetítési jogaiért 3 600 000 eurót, vagyis több mint 1,3 milliárd forintot fizettek.

A most közzétett adatokból kiderül, hogy a magyar NB1 közvetítési jogaiért 9,835 milliárd forintot fizetnek ki évadonként, tehát jóval többet, mint a Bajnokok Ligájáért három évre, jegyzi meg a Magyar Hang cikkében.

Hozzáteszik, a Magyar Labdarúgó Szövetséggel kötött szerződés a 2021-2022-es bajnokságtól a 2024-2025-ös idény végéig szól, vagyis a négy idény alatt több mint 39 milliárd forintot fizet majd az MTVA a szövetségnek a közvetítésekért.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: