SPORT
A Rovatból

Szenzáció készül: Cristiano Ronaldo otthagyja a szaúdi milliárdokat, hogy Lionel Messi csapattársa legyen?

A spanyol sajtó szerint a portugál szupersztár mindent megtenne, hogy bebiztosítsa gólrekordját. Ehhez pedig még a 218 milliárd forintos szaúdi fizetését is feladná az Inter Miamiért.


December 28-án, a spanyol bolondok napján kapott szárnyra a hír, amely felforgathatja a futballvilágot: Cristiano Ronaldo Lionel Messi csapattársa akar lenni az Inter Miamiban. A szenzációs értesülést a katalán Mundo Deportivo közölte „Top Secret” címkével, eszerint a portugál sztár utasította ügynökét, Ricardo Regufét, hogy vegye fel a kapcsolatot a floridai klubbal – írta az Index.hu.

A hír szerint a 40 éves Ronaldo Messi mellett fejezné be a pályafutását, és ezért hajlandó lenne a jelenleginél jóval kevesebb pénzért is aláírni. A portugál klasszis a hírek szerint jelentős anyagi áldozatot is vállalna, pedig a szaúdi al-Nasszr csapatánál 2027-ig érvényes szerződése alapján két év alatt 492 millió fontot, vagyis 218 milliárd forintot keresne. Ronaldo idén nyáron hosszabbította meg szaúdi szerződését.

A spanyol lap több okot is felsorol, amiért Ronaldo elhagyná Szaúd-Arábiát. Állítólag elege van abból, hogy egy tevefuttató versenyre többen mennek ki, mint az al-Nasszr meccseire, és frusztrálja, hogy egy Saba nevű, háromszoros trófeagyőztes teve népszerűbb nála az országban. Emellett egy bőrgyógyászra hivatkozva azt írják, a perzselő szaúdi napsütés nem tesz jót a bőrének, a floridai South Beach pedig tökéletes helyszín lenne számára, hogy megvillantsa a fizikumát. A lap azt is tudni véli, hogy Ronaldónak filmszínészi ambíciói vannak, és már szerződése is van a hetedik Terminátor-filmre, amelyben Arnold Schwarzenegger szerepét venné át.

A váltás mögött sportszakmai indok is állhat. Ronaldo minden idők legeredményesebb gólszerzőjeként szeretne visszavonulni, és ebben egyedül a nála két évvel fiatalabb Messi lehet a riválisa. Ha egy csapatban játszanának, az argentin készítené elő a helyzeteket, a portugál pedig a befejező csatár lenne, így Ronaldo bebiztosíthatná gólrekordját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Cristiano Ronaldo bepöccent Szaúd-Arábiában, meglepő helyen köthet ki a 72 milliárdot kereső világsztár
A portugál klasszis nehezményezi, hogy a rivális Al-Hilal sokkal több pénzt költhetett igazolásokra. A konfliktus miatt újra felerősödtek a pletykák a 2027-ig szóló szerződésének felbontásáról.


Nem sérülés, hanem tudatos döntés állt Cristiano Ronaldo hétfői hiányzása mögött, amikor klubja, az Al-Nassr 1–0-ra legyőzte az Al-Riyadh csapatát. A portugál A Bola című lap írta meg elsőként, hogy az ötszörös aranylabdás nem volt hajlandó pályára lépni, mert elégedetlen azzal, ahogyan a szaúdi liga legfőbb finanszírozója, a Szaúd-arábiai Közberuházási Alap kezeli a klubját a riválisokhoz képest. A helyzetet kiélezi, hogy az alapot a trónörökös, Mohammed bin Szalmán vezeti.

A feszültség a téli átigazolási időszakban vált nyilvánvalóvá. Míg az Al-Nassr mindössze egy 21 éves középpályást szerződtetett, addig a nagy rivális Al-Hilal többek között leigazolta az Arsenal korábbi védőjét, Pablo Marít és a Milan egykori játékosát, Kader Meïtét is. A portugál klasszis nehezményezi, hogy a négy nagy klubot 75%-ban birtokló állami alap aránytalanul támogatja a versenytársakat. Fabrizio Romano átigazolási szakértő is megerősítette a tiltakozás tényét: „Hiánya nem függ össze semmiféle fizikai problémával, terhelésmenedzsmenttel vagy fittségmegőrzéssel.”

Danny Murphy, korábbi angol válogatott labdarúgó élesen bírálta a portugált. „Lehet, hogy Ronaldo adhatna egy kicsit a keresetéből a klubnak, hogy több játékost igazoljanak. Életemben nem hallottam ekkora ostobaságot – öncélú, önkielégítő nonszensz” – mondta a talkSPORT-nak. Ezzel szemben a szaúdi legenda, Számi Al-Dzsáber a külföldi játékosok túlzott befolyására hívta fel a figyelmet. „Néhány világhírű külföldi játékos nemcsak a rivaldafényt vette át, hanem már a klubok döntéseit is irányítani akarja” – nyilatkozta a The Guardiannek.

Ronaldo becsült éves fizetése 200 millió dollár, ami átszámítva körülbelül 72 milliárd forintot jelent, szerződése pedig 2027-ig köti a klubhoz. A brit sajtóban felmerült egy 43 millió fontos (közel 19,8 milliárd forintos) kivásárlási záradék híre is, ami utat nyithatna a nyári távozásához. A portugál a sajtóhírek szerint annál a Manchester Unitednél is kiköthet, ahonnan hatalmas balhé után távozott 2022-ben. A játékos nemrég maga is utalt a visszatérés lehetőségére:

„Nem számít, hol játszom, a Közel-Keleten vagy Európában.”

Egyelőre sem a klub, sem Ronaldo képviselete nem kommentálta hivatalosan az eseményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Egy válogatott meccs is elég az évi 1,2 millió forintos nyugdíj-kiegészítéshez
Olyan nyugdíj-kiegészítést fizet egykori focistáknak a Magyar Labdarúgó-szövetség, amely egy átlagnyugdíjjal számolva szinte egy 18. havi juttatásnak felel meg.


A HVG értesülései szerint az MLSZ az elmúlt években több százmillió forintot fordított erre a célra. Az évi 1,2 millió forintos plusz pénz ugyanis egy 250 ezer forintos átlagnyugdíj mellett olyan, mintha a volt labdarúgók a mindenkinek járó 13. és részleges 14. havi nyugdíj mellé további 4,8 havi juttatást kapnának.

A volt labdarúgóknak életük végéig járhat az extra pénz, ha az úgynevezett szövetségi járadékot igénylik, és megfelelnek a feltételeknek. A juttatásról ugyanis határozatlan idejű szerződést kötnek, a támogatást viszont kérelmezni kell, az nem jár automatikusan, és visszamenőleg sem ítélhető meg.

A szövetségi járadéknak nevezett támogatásra két úton lehet jogosultságot szerezni.

Mérlegelés nélkül, alanyi jogon jár azoknak, akik játékosként legalább egyszer pályára léptek a felnőtt férfi vagy női válogatottban egy hivatalos tétmérkőzésen, vagy szövetségi kapitányként irányították a nemzeti csapatot. Nekik legalább havi 100 ezer forintot utalnak, feltéve, hogy elérték a nyugdíjkorhatárt vagy már nyugellátásban részesülnek.

A másik csoportba azok az 1961 előtt született egykori játékosok tartoznak, akik rászorultsági alapon kaphatják meg a kiegészítést. Ennek feltétele, hogy a férfiak legalább 175 NB I-es meccsen vagy egy olimpiai válogatott mérkőzésen játszottak, a nők pedig legalább 75 élvonalbeli találkozón szerepeltek. Esetükben a járadékot akkor ítélik meg, ha a saját nyugdíjuk nem éri el a nettó minimálbért, ami idén januártól 214 ezer forint. Az MLSZ ilyenkor akkora összeggel egészíti ki a nyugdíjukat, hogy az elérje ezt a szintet.

A szövetség közérdekű adatigénylésre kiadott szerződéslistája szerint 2022 óta több mint 250 ilyen szerződést kötöttek, az MLSZ pénzügyi dokumentumai alapján pedig a 2023 és 2025 közötti időszakra több mint 520 millió forintot terveztek be életjáradék és szövetségi járadék céljára.

A támogatási rendszer hátterében az 1980-as és 1990-es évek rendezetlen viszonyai állnak, amikor a labdarúgók a mostani fizetésekhez képest nagyságrendekkel rosszabbul kerestek. „A labdarúgók ugyan a 80-as, 90-es években is az átlagbér felett kerestek, de a fizetésük nem volt annyira kiemelkedő, mint a mostani első osztályban” – mondta Szabados Gábor sportközgazdász.

A rendszerváltás után a klubok finanszírozása bizonytalanná vált, gyakoriak voltak a kettős szerződések és a zsebbe fizetett, adózatlan juttatások, amelyek rontották a későbbi nyugdíjalapot. „A focisták papíron a 90-es években is az átlag felett kerestek, de az már más kérdés, hogy a gyakorlatban mennyi pénzt kaptak meg” – tette hozzá.

„Szerintem akkoriban nem volt olyan NB I.-es focista, aki mindig minden neki járó pénzt megkapott volna” – fogalmazott a sportközgazdász. Ezt támasztja alá az is, hogy a szabályzat szerint vannak olyan egykori élvonalbeli játékosok, akiknek a nyugdíja ma sem éri el a nettó minimálbért. Szabados Gábor arra is kitért, hogy akkoriban egy súlyosabb sérülés a karrier végét jelenthette, és a táplálkozástudomány sem volt a mai szinten.

A mai játékosoknak – amennyiben nem herdálják el a vagyonukat – már nem lesz szükségük ilyen kiegészítésre. Az első osztályban a becsült átlagfizetés havi 5 millió forint körül mozog, de a jellemzőbb inkább a 2-3 milliós bér.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Kissé megijesztettek minket, aztán jött a magyar henger: Eb-elődöntőbe jutott a női pólóválogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a szoros első negyed után 22–6-ra legyőzte Izraelt a funchali Európa-bajnokságon. A győzelemmel a csapat bejutott az elődöntőbe, ahol Görögország vagy Olaszország lesz az ellenfél.


A tavaly vb-ezüstérmes magyarok az első szakaszban hétfőn 9-7-re múlták felül az olimpiai bajnok spanyolokat, kedden 28-3-ra a románokat, csütörtökön pedig 28-4-re a portugálokat.

A spanyolok elleni három pontjukat magukkal vitték a középdöntőbe, ahol a címvédő hollandoktól nagy küzdelemben 5-4-re kikaptak szombaton.

Fontos volt, hogy csak egy góllal maradtak alul, mert így hármas körbeverés esetén nem lehetnek harmadikak, s a továbbjutáshoz csupán be kellett gyűjteni a három pontot az izraeliekkel szemben.

A vasárnapi mérkőzés kicsit nehézkesen indult, de végül meglepetés nélkül zajlott le. A magyarok legjobbja Keszthelyi Rita volt, négy góllal.

Női Európa-bajnokság, középdöntő, F csoport, 2. forduló:

Magyarország-Izrael 22-6 (5-4, 5-1, 7-1, 5-0)

gólszerzők: Keszthelyi 4, Rybanska 3, Szilágyi 3, Tiba 3, Faragó 2, Hajdú 2, Aubéli 1, Garda 1, Vályi 1, Dömsödi 1, Sümegi 1, illetve Tirosh 2, Sasover 1, Levinshtein 1, Bogachenko 1, Yaacobi 1

Az izraeliek 2018-ban szerepeltek először az Európa-bajnokságon, négy éve már a hatodik helyen végeztek, legutóbb pedig kilencedikek lettek.

A magyarok mind az öt egymás elleni meccsüket magabiztosan nyerték meg, bő egy éve a világkupa selejtezőjében volt a legszorosabb az összecsapás, az 18-9-cel ért véget a görögországi Alexandrúpoliban. Európa-bajnokságon eddig egy találkozóra került sor, 2022-ben 18-7-es magyar siker született.

A vasárnapi mérkőzésre Varró Eszter maradt ki a 15 fős keretből.

Az első támadásnál vezetéshez jutott a magyar együttes, a csapatkapitány Keszthelyi lőtt pontosan, aztán egy ejtéssel egyenlítettek az izraeliek.

Nem sokkal később Keszthelyi labdát szerzett és eredményesen fejezte be egyéni akcióját, majd előnyben Rybanska bombázott távolról a kapuba. Két gyors góllal váratlanul egyenlítettek az izraeliek, Aubéli azonban hamar válaszolt, majd labdaszerzés után Keszthelyi már a harmadik találatát szerezte. A szünet előtt még fórból megint faragott hátrányán az ellenfél.

A második negyed izraeli góllal indult, Neszmély helyére pedig Golopencza állt a kapuba. Faragó újfent a magyarokat juttatta előnyhöz, aztán lefordulásnál Tiba végigvitte a labdát és be is lőtte. Vályi megúszása ötméterest ért, Garda pedig ezt gólra váltotta.

Ekkor már jobban működött a szoros emberfogás, és az emberelőnyöket sem tudták kihasználni az izraeliek. Vályi kapásszélről lőtt határozottan, végül Faragó jobbról érkező passza után Dömsödi húzta be közelről a labdát. A szakasz elején kapott gólra sorozatban öttel válaszolt a magyar csapat.

A nagyszünet után előnyben Keszthelyi nagyszerűen játszotta meg Rybanskát, aki magasra kiemelkedve fordult kapura és eredményesen fejezte be az akciót. A következő támadásnál azonnal ismételt, ezúttal távolról lőtt a kapu jobb oldalába, aztán Szilágyi, majd Sümegi is kihasznált egy-egy fórt. Tirosh bal oldali lövése talált váratlanul utat a magyar kapuba, Golopencza több mint 12 perc után kapta az első gólt.

Tiba azonban gyorsan válaszolt, aztán Faragó egyedül zárt le jó megoldással egy akciót a bal szélről. Videózás után brutalitás miatt kiállították Tehit, ez azt eredményezte, hogy az izraeliek négy percig eggyel kevesebben játszhattak, Hajdú pedig értékesítette az ezzel járó ötméterest.

Az utolsó szakasz elején nem sikerült jól egy támadásbefejezés, Cseh Sándor időt kért, elmagyarázta hogyan kellene az ilyen helyzeteket megoldani, majd ezt végre is hajtották a magyarok, pontos passzok után Hajdú lőtt közelről a kapuba.

Csakhamar Szilágyi is betalált a védelem rendezettlenségét kihasználva, majd Keszthelyi növelte tovább az előnyt. A végéig még Szilágyi és Tiba ötméteresből talált be. Golopencza Szonja csaknem három negyed alatt egyetlen gólt kapott, 14-ből 13 lövést védett.

A magyar válogatott a spanyolok elleni 9–7-es győzelemért kapott három ponttal kezdte a középdöntőt a funchali Európa-bajnokságon, ahol szombaton 5–4-re kikapott a címvédő Hollandiától.

Az elődöntőben a görög vagy az olasz válogatott lesz a magyarok ellenfele a döntőbe jutásért. Az elődöntőket február 3-án, szerdán rendezik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Labdarúgó NB I - A Győr több mint húsz év után nyert az FTC vendégeként
Az őszi bajnok Győr hátrányból fordítva 3-1-re győzött a címvédő Ferencváros vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 19. fordulójának vasárnap esti rangadóján.


Az ETO sorozatban hatodik sikerét aratta az élvonalban, ráadásul több mint húsz év után tudott nyerni az Üllői úton, melynek köszönhetően négy pontra növelte a különbséget a harmadik helyre visszacsúszó Ferencvárossal szemben.

A fővárosiak ebben az idényben a tíz hazai bajnoki mérkőzésükből már az ötödiket vesztették el, és csupán háromszor tartották otthon a három pontot.

Ferencvárosi TC-ETO FC 1-3 (0-0), gólszerzők: Kovacevic (49.), illetve Benbuali (61.), Bumba (72.), Stefulj (86.)

Nagy iramban és szakadó esőben kezdődött a mérkőzés, melynek első tíz percében a Ferencváros beszorította a Győrt, amely aztán hamar felvette a ritmust.

Az első nagy védést Grófnak kellett bemutatnia Benbuali lövésénél, pár perccel később Krpic fejesénél pedig már a ferencvárosi kapus sem tudott segíteni, azonban Nagy a gólvonalról tisztázott.

Ezt követően hiába irányított az ETO, még az ígéretes támadásokból sem jutott el lövésekig, ellenben a hazaiak többet veszélyeztettek, különösen a jobb oldalon agilisan futballozó Makreckis remek beadásainak köszönhetően.

Mindkét oldalon akadt egy nagy védelmi hiba, azonban ezek kihasználatlanul maradtak, így nem született gól a szünetig.

A második félidőt ismét a hazaiak kezdték nagyobb lendülettel, de az első játékrésszel szemben ezt a periódust már nem tudták átvészelni a vendégek, ugyanis a frissen igazolt Kovacevic góllal debütált.

A győriek csak a szerencsének köszönhették, hogy nem kerültek gyorsan kétgólos hátrányba, ugyanis Nagy és Madarász is csak centikkel lőtt a bal, illetve a jobb kapufa mellé.

A vendégek aztán váratlanul az első valamirevaló támadásukból egyenlítettek Benbuali révén.

Döntetlen állásnál nyílt sisakos küzdelem alakult ki, mindkét fél előtt adódott lehetőség, a legnagyobb kétségtelenül Kovacevic előtt, akinek hatalmas ziccerét Megyeri hárította. A kihagyott helyzet meg is bosszulta magát, mert egy mesterien, kényszerítőkkel végigvitt akció befejezéseként Bumba találatával fordított a Győr.

A hátralévő bő negyedórában is felváltva forogtak veszélyben a kapuk, az egyik oldalon Ötvös centikkel lőtt a keresztléc fölé, a remekül kontrázó győrieknél pedig a csereként beállt Njie célzott pontatlanul nagy helyzetben, azonban nem sokkal később Stefulj már nem hibázott, ezzel eldöntötte a színvonalas és izgalmas rangadót.


Link másolása
KÖVESS MINKET: