Brad Pitt karizmája erősebb, mint a Forma-1-es kocsik motorjai – A moziszékből pilótaülés lesz az F1 nézése közben
Nem sok Forma-1-ről készült nagyszabású mozifilm gördült ki eddig a hollywoodi gyártósorról, úgy tűnik, nehezen megfogható a világ legnagyobb presztízsű autóversenye a tengerentúli filmesek számára. A legjelentősebb, e témában készült mozgóképek talán az 1966-os A nagy verseny, John Frankenheimer filmje James Garnerrel, Eva Marie Sainttel, Yves Montand-nal és Toshiro Mifunével, a Ron Howard-féle 2013-as Hajsza a győzelemért a Niki Lauda-James Hunt-rivalizálásról Chris Hemsworth-szel és Daniel Brühllel, és kb. ennyi. Persze ott van még az 1977-es Bobby Deerfield is Al Pacinóval, de Sydney Pollack filmje nem a versenyekre fókuszált, hanem a főszereplő pilóta magánéletére. Vagy ott van még a 2024-es Senna című Netflix-sorozat Brazíliából és persze az igen gyengusz 2001-es Felpörgetve Sylvester Stallone-nal, de ott nem kaptak engedélyt az F1-formátum használatára.
Olyannyira, hogy együtt elkészítették minden idők egyik legdrágább filmjét, egyes források 300 milliós produkciós büdzséről is regéltek, reálisabbnak tűnik azonban a 200 millió, plusz természetesen a marketingköltségek.

A történet szerint az idősödő amerikai autóversenyző, Sonny Hayes (Brad Pitt) nem hajlandó visszavonulni, egy furgonban él, és soha nem marad sokáig egy helyen. Bár az 1990-es években a Lotus csapatában versenyzett a Forma-1-ben, az 1993-as spanyol nagydíjon történt balesete súlyos sérüléseket okozott, amelyek véget vetettek a F1-es karrierjének. Szerencsejáték-függő lett, most pedig versenyről versenyre vándorol. Miután megnyeri a 24 órás daytona-i versenyt, egykori, Lotus-beli csapattársa, Ruben Cervantes (Javier Bardem), aki egy az Apex GP F1-csapat tulajdonosa, felajánlja neki, hogy ugorjon be a szezon második felére hozzájuk versenyzőnek, mivel az egyik pilótája kiesett. Cervantes elárulja, hogy a befektetői eladják az istállót, ha az Apex nem nyer versenyt abban az évben.
Hayes és Pearce persze ki nem állhatják egymást, így a versenyzés nemcsak az istállón kívül, hanem azon belül is folyik.

Vannak erős hasonlóságok az F1 és a Top Gun: Maverick között. Egyrészt ugyanaz a rendezőjük, másrészt mindkettőben egy veterán tér vissza a fiatalok terepére, és mutatja meg, hogy még mindig ő a legjobb, harmadrészt mindkét filmben ott van a rivalizálós mentor-tanítvány kapcsolat is, valamint a veterán szerelmi szála. És persze az akciók. Az F1 sok szempontból volt drága, eredeti helyszíneken, valódi Formula-1-es nagydíjakon forgattak a világ minden táján, valódi F1-es pilótákkal (feltűnik többek között Lewis Hamilton, Max Verstappen, Fernando Alonso, Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Daniel Ricciardo, Carlos Sainz, Lance Stroll, Landor Norris és Sergio Pérez is). Jerry Bruckheimernek egy egész évébe telt csak az, amíg rábeszélte a sportág szervezőit, hogy használhasság a Forma-1-et, a helyszíneket, a pilótákat, a mindent.
Persze mivel egy nagy költségvetésű hollywoodi filmről van szó, a teljes hitelesség nem feltétlenül volt szempont.
Ehren Kruger forgatókönyvíró, akinek erősebb (A szomszéd, A kör, A titkok kulcsa, Top Gun: Maverick) és gyengébb (Sikoly 3, Hulla, hó, telizsák, A kör 2, Transformers 2-3-4, Dumbó-remake) szkriptek egyaránt fűződnek a nevéhez, megpróbált olyan kiskapukat találni a versenyszabályzatban, amelyek lehetővé teszi egy a konstruktőri tabella utolsó helyén vánszorgó csapat számára is, hogy az élbolyban végezzenek. Nyilván nem így zajlana egy futam a valóságban, mindenesetre az kétségtelen, hogy egy játékfilmben szórakoztató látni mindezt. Különben csak azt néznénk órákon át, hogy a kocsik köröznek folyamatosan, és néha megelőzik egymást.
Az F1 persze nem elégszik meg ennyivel. Fantasztikus versenyjeleneteket kapunk, eszméletlen kameramunkával és -mozgásokkal, szóval valóban olyan érzés, mintha mi, nézők is ott ülnénk az autókban, s átérezzük, milyen embert próbáló feladat ezeket a gépszörnyeket engedelmességre bírni.
Mellette nem sok esélye van a labdába rúgásra Javier Bardemnek sem, vagy az ifjú titán Damon Idrisnek (noha az ő motivációival és vívódásaival is sokat foglalkozik a sztori), talán csak a csapata fő konstruktőre, a Kate McKennát alakító Kerry Condon tud még kellően érvényesülni, naná, hiszen neki van a legtöbb közös jelenete Pitt-tel, amikor épp nem a versenyautóban ül.

Az F1 egyértelműen a 2025-ös év egyik, a sportágnak pedig a legnagyobb szabású filmes projektje, mindenesetre nem üt akkorát, mint három éve a Top Gun: Maverick. Ahhoz jobb forgatókönyv és kreatívabb akciók kellettek volna. Így is kihozták a legtöbbet, amit ki lehet hozni a versenyzésből, amelyek valóban eszetlenül látványosak, egy idő után azonban kissé repetitívvé válnak, így a nagy csúcsélmény elmarad. Szerencsére így is feszültséggel teliek a vizuálisan abszolút megkapó autócsörték, szóval nincs ok a panaszra. Az F1 azok számára is szórakoztató mozis nyári élmény nyújt majd, akik egyáltalán nem lelkesednek e száguldó cirkusz iránt.