SPORT
A Rovatból

Botrány botrány hátán: szexuális zaklatás, letartóztatás, súlyos autóbaleset, állandó félrelépések – A világ egyik leggazdagabb sportolója, Tiger Woods 50 éves

Bár a sportág egyik legnagyobb legendája lett, az élete tele volt bukással és tragédiával is. Igaz, többször tért már vissza, mint a Terminátor.


Eldrick Tont Woods 1975. december 30-án született a kaliforniai Cypressben. Apja, Earl az amerikai hadsereg tisztje volt, aki anyját, a thai Kultidát a vietnámi háború alatt, Thaiföldön állomásozva ismerte meg. Earl még gyerekkorában kezdte el Tigernek, azaz Tigrisnek hívni a fiát, méghozzá egy katonatársa és egyben jó barátja tiszteletére, akinek ugyanez volt a beceneve. Apa és fia nagyon közel álltak egymáshoz. „Apám volt a legjobb barátom és a legnagyobb példaképem” – osztotta meg Tiger, amikor 2006 májusában bejelentette Earl prosztatarákban bekövetkezett halálát.

Az apja volt az is, aki először megismertette őt a golffal. A leendő bajnok kisfiúként tanult meg golfozni, s Earl volt a tanára és a mentora. Nyolcéves korára Tiger már rendkívül jártas volt a játékban, és olyan népszerű televíziós műsorokban is megmutatta a tudását, mint a Good Morning America.

1978-ban Woods a The Mike Douglas Show című tévéműsorban a legendás komikussal, Bob Hope-pal golfozott együtt. Igen, mindössze hároméves volt ekkor, és így is 48 pontot szerzett kilenc lyukon a Navy golfpályán. Ötévesen már megjelent a Golf Digest magazinban és az ABC csatorna That's Incredible! című műsorában. Hétéves kora előtt Woods megnyerte a Drive, Pitch and Putt verseny 10 év alatti korosztályát, 1984-ben, nyolcévesen pedig a 9-10 éves fiúk versenyén, a Junior World Golf Championships versenyen győzedelmeskedett. Ekkor ütött először 80-at. Ezután hatszor nyerte meg a Junior World Championships versenyt, köztük négyszer egymás után 1988 és 1991 között. Earl beszámolója szerint Tiger először 11 éves korában győzte őt le, pedig egyáltalán nem fogta vissza magát. Azután pedig minden alkalommal a fia nyert.

Woods az érettségi után a Stanford Egyetemen tanult, és számos amerikai amatőr golfbajnokságot megnyert, mielőtt 1996-ban, 20 évesen profi lett. 1997-ben nyerte meg a Masters tornát a rekordot jelentő 270 ponttal, és ezzel híressé vált. Ő lett a legfiatalabb a 21 évével, aki elnyerte ezt a címet, és egyben az első fekete bőrű sportoló, aki ezt a bravúrt véghez vitte. Ugyanebben az évben, az első brit nyílt bajnokságán 64 ponttal döntötte meg a pályarekordot. A következő néhány év még több sikert hozott, köztük négy PGA-bajnoki címet, három US Open-győzelmet, három Open Championship-győzelmet és három Masters-győzelmet.

Megcsalás, nem ámítás

A karrierje első felében Woods magánélete is virágzott: megnősült, és családot alapított. 2004. október 5-én vette feleségül a barátnőjét (akivel már évek óta együtt voltak), a svéd modellt, Elin Nordegrent. 2007 júniusában született meg a lányuk, Sam Alexis, majd 2009 februárjában a fiuk, Charlie Axel. Woods és Nordegren házassága azonban nem tartott sokáig. 2010 augusztusában váltak el Woods hűtlenségi botránya után. A válás feltételeit nem hozták nyilvánosságra, csak annyit, hogy megosztják egymás közt a 3 éves Sam és az 1 éves Charlie szülői feladatait.

2009 november végén kezdtek el cikkezni sok helyütt Woods és Rachel Uchitel, egy ismert éjszakai klub menedzsere közötti viszonyról. Mindketten tagadták, hogy bármi is lenne köztük, annak ellenére, hogy a fényképes bizonyítékok másra utaltak.

A történet egyre nagyobb port kavart, majd november 27-én, éjjel 2:30-kor Woods nekiment egy tűzcsapnak a saját háza előtt. A jelentések szerint Elin egy golfütővel betörte Tiger kocsijának hátsó ablakát, hogy ki tudja rángatni a férjét a járműből. A golfozó nem szenvedett súlyos sérüléseket, és hamarosan kiengedték a kórházból. A baleset mindenesetre gyanút keltett a rajongók és a média körében, akik azonnali nyilatkozatot követeltek Woodstól, ő azonban hallgatott az ügyről, és rejtélyes módon visszalépett jótékonysági golfversenyétől, a Chevron World Challenge-től. Ezután bejelentette, hogy 2009-ben nem vesz részt több tornán. Ahogy a hallgatás egyre hosszabb lett, úgy nőtt Woods szeretőinek száma is. 2009. december 2-án nyilvánosan bocsánatot kért a rajongóitól és a családjától, és sajnálatát fejezte ki meg nem nevezett „bűnei” miatt. De mivel a szeretők száma több mint egy tucatra emelkedett, és sok vádat telefonos bizonyítékok támasztottak alá, Woods nem tudta elnyomni a média iránta tanúsított érdeklődését.

Fent és lent

Woods állítólag felajánlotta Elinnek, hogy újratárgyalják a házassági szerződésüket, hogy rávegye, maradjon mellette, de hamarosan jött a hír, hogy Elin a nővérével együtt házat vásárolt Svédországban. Egy éven belül véglegesítették a válásukat. 2009. december 11-én Woods ismét bocsánatot kért a rajongóitól, ezúttal beismerte a hűtlenségét is. Ezután bejelentette, szünetet tart a golfban, hogy a családjával foglalkozhasson. Néhány nappal később elvesztette támogatói szerződését az Accenture menedzsmenttel, és a Gillette is felfüggesztette a vele való együttműködést. Más cégek, köztük a Nike, a Tag Heuer és az EA Sports továbbra is kiálltak mellette.

2010 áprilisában tért vissza a golfhoz, de a 34 éves golfozó akkor már nem volt csúcsformában.
Első versenye a 2010-es Masters Tournamenten a negyedik hellyel zárult. Május 9-én aztán nem jutott tovább a Quail Hollow Championshipen, a nyaki sérülése miatt pedig visszalépett a Players Championship negyedik fordulójától. Négy héttel később részt vett a Memorial Tournamenten, de 2002 óta a legrosszabb teljesítményét nyújtotta a versenyen. A 2010-es U.S. Openen holtversenyben a negyedik helyen végzett.

Az éveken át tartó személyes és szakmai zűrzavar után aztán 2012-ben végre újra formába lendült. Márciusban megnyerte az Arnold Palmer Invitationalt, ami 2009 óta az első PGA Tour-győzelme volt. A 2013-as szezon is újabb diadalmas év lett, összesen öt tornát nyert, ráadásul 11. alkalommal választották meg a PGA Tour Év Játékosának. Azonban éppen, amikor úgy tűnt, újra megkezdheti a menetelést a 18 nagy bajnokságból álló rekordja felé, sérülések hátráltatták a teljesítményét. 2014 márciusában gerincműtéten esett át, a követő években pedig hátfájdalmak gyötörték. 2017 áprilisában negyedszer műtötték meg.

Bilincsben

2017 májusában a rendőrség a kocsijában talált rá Woodsra az út szélén, a floridai otthona közelében. A sportoló éppen aludt, miközben járt a motor, a féklámpái és az irányjelzői pedig világítottak. Ittas vezetés gyanújával letartóztatták (erről fellelhető egy videó is az interneten), azonban a légalkoholteszt nem mutatott ki szeszt a szervezetében. Woods a nyilatkozatában azt mondta, hogy „váratlan fizikai reakciója volt a receptre felírt gyógyszerekre”. Megköszönte a rendőrségnek a profi eljárást, és bocsánatot kért.

2017 júniusában állítólag bejelentkezett egy klinikára, hogy szakszerű segítséget kapjon a fájdalomcsillapító és alvászavar elleni gyógyszerek szedésének kezelésében. Október végén bűnösnek vallotta magát a májusi gondatlan vezetés vádjában, és beleegyezett, hogy részt vesz egy első bűnelkövetőknek szóló programban.

2018-ban aztán megint vissza tudott térni. Miután a Valspar Championshipen holtversenyben a második lett, ami 2013 óta a legjobb eredménye volt, Woods kiválóan indult az Arnold Palmer Invitational nyitó fordulójában, ahol 4 ütés alatt 68 pontot ért el, majd holtversenyben az 5. helyen végzett. A júliusi British Openen elért újabb erős teljesítménye után visszatért az összetett golfranglista top 50-jébe. Az erős játéka 2019-ben is folytatódott, 11 év után újra megnyerte első nagy bajnokságát. Ez volt az 5. győzelme a Mastersen és a karrierje 15. nagy bajnoki címe, ami ismét életre keltette az esélyeit, hogy elérje Jack Nicklaus 18-as rekordját.

Tiger a golfpályán kívül is sikeres volt. 2019. május 6-án Donald Trump átadta neki a Szabadság Elnöki Érdemérmet. Miután pedig 2019 augusztusában egy újabb térdműtéten esett át, októberben visszatért a pályára, és lenyűgöző 64-es eredménnyel zárta az első fordulót a japán Chibában megrendezett első Zozo Championshipen, megszerezve a karrierje 82. PGA-címét, ezzel beállítva Sam Snead 54 éves rekordját. A hátproblémái azonban újra fellángoltak, ezért kihasználta a koronavírus miatt elhalasztott PGA Tourt, és 2020 áprilisában újabb gerincműtéten (immár az ötödiken) esett át. A teste elég jól reagált a beavatkozásra ahhoz, hogy a következő hónapban legyőzze Phil Mickelsont a Champions for Charity visszavágón.

Baleset, zaklatás

Miután 2013 márciusától 2015 kora tavaszáig a profi síelő Lindsey Vonn-nal járt, Woods egy ideig ismét egyedülálló volt. Majd 2017 végén megerősítette, hogy kapcsolatban van az étteremvezető Erica Hermannal.

Tiger az együttlétük alatt, 2021. február 23-án Los Angelesben vezetett, amikor a kocsija áthajtott a középső sávon, majd megpattant a járdaszegélyen, eltalált egy fát, és felborult az út mellett.

Más jármű nem volt érintett a balesetben. A helyszínre elsőként kiérkező seriffhelyettes szerint Woods tiszta fejjel és nyugodtan viselkedett, be volt kapcsolva a a biztonsági öve, így nem repült ki az autóból, és meg tudta mondani a nevét. Feszítővassal kellett kiszedni őt a járműből, majd kórházba került. Később kiderült, hogy többszörös törést szenvedett a jobb sípcsontjában és a lábszárcsontjában. Március 16-án engedték haza a kórházból, és megkezdte a rehabilitációt. Nyolc hónappal később, november 21-én közzétett egy hárommásodperces videót, amelyen egy golfütőt lengetett, és a következő feliratot írta hozzá: „Haladok előre.” Napokkal később egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy nem tér vissza a PGA Tour játékosaként, de továbbra is részt vesz bizonyos tornákon. Miután 2021 decemberében részt vett a PNC Championshipen, legközelebb 2022 áprilisában versenyzett a Mastersen, és bejutott a hétvégi döntőbe. Azonban az utolsó körben 13 ponttal elmaradt a partól, és a 47. helyen végzett.

Tiger és Erica hat év együttlét után, 2023 elején szakítottak. És ekkor ütött be az újabb (ki tudja, hányadik) botrány. Herman ugyanis feljelentette a sportolót: szexuális zaklatással vádolta Woodsot, és egy titoktartási megállapodásra mutogatott, amelyet a golfozó a kapcsolatuk elején íratott alá vele. Emellett pert indított, amelyben 30 millió dollárt követelt Woods floridai Jupiter Island-i kastélyát tulajdonló vagyonkezelőjétől. Mielőtt azonban a bíróságra került volna az ügy, Herman 2023 novemberében mindkét pert és minden vádját visszavonta.

Nem esett messze…

Híres apjához hasonlóan Tiger fia, a most 16 éves Charlie is golfzseniként szerzett magának hírnevet. 2023 júniusában ugyanis Charlie megnyerte a Hurricane Jr. Golf Tour Major Championship bajnokságot, nyolc ütéssel vezetve a 14-15 éves fiúk kategóriáját. Tiger időnként beugrik Charlie mellé caddynek (ütőhordónak), az apa-fia páros pedig az elmúlt években együtt is versenyzett. 2021-ben Tiger és Charlie – aki akkor még csak 12 éves volt – majdnem megnyertek egy tornát, végül John Daly és a fia mögött a második helyen végeztek.

Tiger Woods minden idők egyik leggazdagabb profi sportolója, a Celebrity Net Worth szerint a vagyona 2024 szeptemberében kb. 800 millió dollárra becsülhető. 2025 márciusában pedig az Amazon MGM Studios zöld utat adott egy róla életrajzi filmnek, amely a karrierje korai sikereiről szól majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Videó: Nem sokon múlt a tragédia, füstölve zuhant a pályára a pókkamera a magyar labdarúgó válogatott meccsén
A debreceni Nagyerdei Stadionban füstölve zuhant a pályára egy pókkamera a Magyarország–Kazahsztán felkészülési mérkőzésen. A játékot azonnal félbeszakították, a szerkezet maradványait a tűzoltók távolították el.


Füstölgő pókkamera zuhant a pályára a magyar válogatott keddi mérkőzésének 26. percében Debrecenben, az eszköz csupán néhány méterrel kerülte el az oldalvonal mellett dolgozó tévés operatőrt. A Kazahsztán elleni felkészülési találkozót az eset miatt félbe kellett szakítani, de szerencsére senki sem sérült meg.

Az incidens a debreceni Nagyerdei Stadionban történt, a meccs 26. percében.

A tetőszerkezetre rögzített drótkötélpályán mozgó kamera ekkor füstölni kezdett, majd a pályára csapódott

– írta a Telex. Az M4 Sport beszámolója szerint a kamera kábele megégett, és a szerkezet mintegy 20 méteres magasságból zuhant le.

Az M4 Sport közvetítésében megerősítették, hogy a balesetben senki nem sérült meg.

Pavle Ilic játékvezető azonnal megállította a játékot, a pályára érkező helyi tűzoltók pedig eltávolították az eszköz maradványait. A kényszerszünet alatt a játékosok rögtönzött ivószünetet tartottak.

A találkozó a pálya megtisztítása után folytatódott, és a magyar válogatott 0–1-ről fordítva 3–1-re győzött Szoboszlai Dominik, Schäfer András és a debütáló Tóth Rajmund góljaival.

A pókkamerák a tetőszerkezetre kifeszített kábeleken mozognak, így biztosítanak a közvetítésekhez különleges, a pálya felett sikló látószöget.

Bár ezeket a rendszereket szigorú biztonsági protokollok mellett üzemeltetik, a meghibásodás lehetősége – ahogy a debreceni példa is mutatja – nem zárható ki teljesen.

Az utóbbi napokban más területeken is történtek látványos technikai hibák. Múlt csütörtökön Frankfurtban a Lufthansa egyik vadonatúj Boeing 787-9-es gépének rogyott össze az orrfutóműve a kapunál, indulás előtt. Egy másik esetben Kínában egy technológiai bemutatón egy humanoid robot hasba rúgott egy gyereket.

Magyarország-Kazahsztán meccsen leszakadt a kamera

by

u/doozygoosey in

hungary


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
„Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen” – áradoznak a szurkolók Szoboszlai Dominikról Liverpoolban
A Liverpool YouTube-csatornáját elárasztották a Szoboszlai Dominikot méltató kommentek, miután a magyar játékos tarolt a klub díjátadóin. A hozzászólók szerint nemcsak a góljai, hanem a mentalitása miatt is ő az ideális csapatkapitány.


A Liverpool-szurkolók odavannak a magyar focistáért, a szezon végén két klubszavazást is tartottak, ahol Szoboszlai Dominik neve az elsők között szerepelt. A YouTube-on is kommentáradattal üzentek. A klub hivatalos csatornájára feltöltött, a szezon legszebb góljait bemutató videó alatt a hozzászólások szinte mindegyike a magyar középpályásról szól – írta a hvg.hu.

Többen már a csapat következő kapitányát látják benne, kiemelve kiegyensúlyozottságát és technikai képességeit. „Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen. Tényleg érthető, hogy miért »új Gerrard« a beceneve” – írta az egyik drukker.

„Szinte minden gólnál említi Szoboszlai nevét a kommentátor. Vannak még olyanok, akik nem hiszik el, hogy rettentő értékes játékosunk van a személyében?”

A rajongói vélemények egybecsengenek a hivatalos elismerésekkel. A szurkolók Szoboszlai két szabadrúgásgólját választották meg a szezon két legszebb találatának: az első helyre a későbbi bajnok Arsenal ellen, nagyjából 30 méterről lőtt bombája került, a második pedig a Manchester City kapujában landolt.

VIDEÓ: A legszebb gólok

Emellett a drukkerek őt szavazták meg az év férfi játékosának, és a Premier League szurkolói álomcsapatába is bekerült – egyedüliként a Liverpoolból.

A szakértők sem fukarkodtak a dicséretekkel. Gary Neville, a Manchester United korábbi védője szerint a magyar játékos Arsenal elleni találata volt az egész Premier League-idény legszebbje. „Raya mellett egyszerűen semmit sem lehet elrúgni. Nagyon nehéz. Szóval hogy onnan sikerült mellette belőnie… teljesen biztos vagyok a választásomban” – mondta podcastjában.

Joe Hart, a Manchester City egykori kapusa pedig a Citynek lőtt gólról nyilatkozott elismerően: „Ahogyan eltalálja, amilyen technikája van (…). Ez egy műalkotás.”

Az egyéni sikerek ellenére a csapat csak az ötödik helyen zárt, ami után edzőváltás történt: Arne Slot helyét a Bournemouth-tól érkező Andoni Iraola vette át. A klub körüli egyik legnagyobb független oldal, a This Is Anfield már azt boncolgatta, lehet-e Szoboszlai az a játékos, aki átvezeti a csapatot az új érába.

„Ha azt mondták volna nekem, hogy kupát nyerek a csapattal, de egyszer sem leszek a hónap játékosa, akkor inkább azt választom. (…) Most inkább az egyéni elismerések jöttek, ami nem baj, de az összeset elcseréltem volna egy kupára.”

A magyar válogatott csapatkapitánya a szezon során 57 tétmeccsből 53-on lépett pályára kezdőként, 13 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. A szezon egy részében sérülések miatt jobbhátvédként is helyt kellett állnia, de ezt is profin kezelte. Úgy fogalmazott, „minden abból a gondolkodásból fakad, hogy nincsen kifogás. (…) Ha egy Liverpoolban futballozol, és azt mondják, hogy jobbhátvédet kell játszanod, akkor azt játszol.”

A szezon során akadtak emlékezetes pillanatok, mint a Manchester City elleni rangadó, ahol egy hatalmas szabadrúgásgóllal szerzett vezetést, de a meccs végén egy vitatott piros lap miatt a negatív hős szerepe is neki jutott. Kiemelkedő teljesítményét a csapaton belül is elismerik: Mohamed Szalah egy kupagyőzelem után a világ egyik legjobb focistájának nevezte. Bár a sajtóban felmerültek pletykák a Real Madrid érdeklődéséről, a Liverpool egyértelművé tette, hogy a magyar középpályás kulcsszerepet játszik a klub jövőjének építésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Teljesen máshogy fognak kinézni a meccsek a 2026-os vb-n: Percekig tíz emberrel játszhat egy csapat az új FIFA-szabályok miatt
A FIFA a 2026-os világbajnokságra új, időhúzás elleni szabályokat vezet be. Például, ha lecserélt játékos nem hagyja el időben a pályát, a beálló csere egy percig, vagy az azután következő játékmegszakításig vár, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A 2026-os világbajnokságra a FIFA és a szabályalkotó testület, az IFAB olyan szigorú szabálycsomagot vezet be az időhúzás ellen, amire még nem volt példa a sportág történetében. A cél egyértelmű: a tiszta játékidő drasztikus növelése.

Az OffsideBlueprint YouTube-csatorna által összegyűjtött újítások közül a leglátványosabb az 5 másodperces visszaszámlálás lesz.

Ha egy játékos túl sokáig késlekedik a bedobással vagy a kirúgással, a játékvezető látható jelzést ad, és ha öt másodperc alatt nem történik meg a játék folytatása, jön a büntetés:

bedobásnál a labda a másik csapathoz kerül, míg kirúgásnál az ellenfél végezhet el szögletet.

Hasonlóan drasztikus a cserékre vonatkozó 10 másodperces limit: amint felmutatják a táblát, a lecserélt játékosnak ennyi ideje van elhagyni a pályát.

Ha kifut az időből, a beálló csere egy percig, vagy ennek letelte utána következő játékmegszakításig az oldalvonal mellett várakozik, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.

A színlelt sérülések is költségesebbek lettek.

Ha egy mezőnyjátékos a pályán orvosi ellátást kap, egy percre kötelezően el kell hagynia a játékteret. Ez alól csak a kapusok képeznek kivételt, mivel az ő ideiglenes pótlásuk kivitelezhetetlen lenne. Viszont amíg a kapus ápolása zajlik, a mezőnyjátékosok nem hagyhatják el a pályát.

Ezzel a lépéssel a taktikai célú, sérülést színlelő játékmegszakításokat próbálják visszaszorítani.

Bővül a videóbíró hatásköre is: a VAR mostantól a második sárga lapból adódó kiállításokat is felülvizsgálhatja, nem csak az azonnali piros lapokat. Emellett korrigálhatja a téves személyazonosítást, ha rossz játékos kapott lapot, sőt, a nyilvánvalóan téves szögletdöntéseket is megváltoztathatja, amennyiben ez nem késlelteti a játékot.

Finomították a nyilvánvaló gólhelyzet meghiúsításának szabályát is: ha a játékvezető előnyt ad, és abból gól születik, a szabálytalankodó játékos már nem kap lapot, mivel a gólszerzési lehetőség végül nem hiúsult meg.

A mostani csomag egy hosszabb folyamat része.

A FIFA már a 2022-es katari világbajnokságon jelezte, hogy kíméletlenül fel fog lépni az elvesztegetett percekkel szemben, ami rekordhosszúságú hosszabbításokat eredményezett. A mostani szabályok már nemcsak pótolni, hanem megelőzni akarják az időhúzást.

Emellett a játékosok viselkedését is szigorúbban veszik: egy korábbi szabálymódosítás értelmében a játékvezető akár piros lapot is adhat, ha egy játékos a szája elé tett kézzel kommunikál tiszteletlenül.

A FIFA elnöke, Gianni Infantino azzal magyarázta a szigort, hogy a játékvezetőknek rossz szándékot kell feltételezniük.

„Feltételeznünk kell, hogy olyasmit mondott, amit nem lett volna szabad.”

Továbbá a versenyrendezők opcióként a játékvezetőknek testkamera viselését is engedélyezhetik, így akár a játékvezető szemszögéből is látaható lesz egy-egy szituáció.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai vezérletével fordított és nyert 3-1-re a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 0-1-es hátrányból fordítva győzte le Kazahsztánt Debrecenben. A 3-1-es sikerből Szoboszlai Dominik, Schäfer András és az újonc Tóth Rajmund vette ki a részét góllal.


Hátrányból fordítva, a második félidőben mutatott sokkal jobb játékkal győzte le 3–1-re a kazah csapatot a magyar labdarúgó-válogatott kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a győzelem mellett három újoncot is avatott a barátságos mérkőzésen – írta az MTI.

A találkozó nem indult jól magyar szempontból, a kazahok már a kilencedik percben megszerezték a vezetést.

A válogatott 2023 novembere, a Montenegró ellen 3–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező óta először tudott hátrányból fordítva nyerni.

A fordítást a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik indította el, aki előbb egyenlített, majd később gólpasszt is adott.

A vezetést Schäfer András szerezte meg egy ritkán látható, nagy góllal. A vendégek dolgát nehezítette, hogy az utolsó fél órát emberhátrányban kellett lejátszaniuk.

A 3–1-es végeredményt végül az egyik debütáns, a csereként beállt Tóth Rajmund állította be, aki élete első válogatott meccsén volt eredményes.

Rajta kívül Markgráf Ákos és a csereként beálló kapus, Pécsi Ármin is ezen a mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti együttesben.

A csapat múlt pénteken a Puskás Arénában 2–1-re győzte le Finnországot Varga Barnabás duplájával. A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligájában folytatja, ahol a B divízióban Ukrajnával, Észak-Írországgal és Grúziával került egy csoportba. A júniusi barátságos mérkőzések a keret bővítését és az őszi tétmeccsekre való felkészülést szolgálták, ezért is kapott több újonc lehetőséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk