SPORT
A Rovatból

Birkózó-vb: Az FTC sportolója, Muszukajev Iszmail parádés teljesítménnyel aranyérmes

A 30 éves klasszis a magyar birkózósport 21. vb-győztese és a 31. magyar vb-aranyat szerezte most meg, ami 44 év után a szabadfogású szakág második vb-diadala.


A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail parádés teljesítménnyel, a döntőben technikai tus-győzelmet aratva aranyérmet nyert kedden a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.

Az FTC sportolója hétfőn a lehető legnehezebb ágon, szenzációs meneteléssel jutott a fináléba.

Előbb a kazah Adil Oszpanovot, aztán az olimpiai címvédő japán Otoguro Takutót, majd az orosz Samil Mamedovot verte, az elődöntőben pedig az irániak címvédőjét, Rahman Musza Amuzadhalilit múlta felül.

Ez utóbbi sikerrel olimpiai kvótát szerzett és karrierje eddigi legnagyobb sikerének kapujába ért. A kapun pedig a papírforma szerint lényegesen könnyebben léphetett be, mint ahogy odáig eljutott. Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány már hétfő este elmondta, hogy "meg kell csinálnia" az aranyérmet, a döntős ellenfele, a Puerto Ricó-i Sebastian Rivera elméletileg nem jelenthet számára akadályt, ha kedden hasonlóan koncentrált és éles lesz, mint egy nappal korábban.

"Megnéztük Rivera meccseit és azt kell mondjam, sokkal jobban fekszik a stílusa Iszmailnak, mint az iránié, aki végig verekszi a meccseket, míg a Purto Ricó-i tisztábban birkózik" - mondta az MTI-nek Bánkuti Zsolt másfél órával a finálé előtt, hozzátéve, hogy Muszukajev nyugodtan készül a meccsre.

Ez a nyugodtság a bevonulásnál is látszott rajta, majd a kezdés után is annak tűnt és szokásához híven távolról méregette riválisát, aki asszisztált ehhez, nem akart kapaszkodni és nem ment iramot. Muszukajev 45 másodperc után gondolhatta úgy, hogy ideje ténylegesen megkezdeni a meccset, legalábbis ekkor indított egy villámgyors lábratámadást, amivel levitte Riverát (2-0). Lentről aztán nem erőlködött, majd állásból folytatta, amit addig csinált. A Puerto Ricó-inak láthatóan nem volt megoldása kabard származású ellenfele stílusára és a védekezéssel is meggyűlt a baja, amit Muszukajev egy lábkivétel utáni kiléptetéssel büntetett (3-0).

Az első menetben is látszott, hogy nagy a tudáskülönbség a két birkózó között, a másodikban pedig még látványosabbá vált a differencia. Muszukajev ugyanis aktívabb birkózásra váltott, aminek egy gyors lábratámadást követő, négy pontot érő dobás lett az eredménye.

A 7-0 már több mint megnyugtató előnynek tűnt, de Muszukajev élvezte a küzdelmet és nem lassított, majd alig másfél perccel a vége előtt combra támadott, onnan kiemelte Riverát és egy hatalmas ívű dobással, technikai tussal (11-0) lezárta a meccset. Muszukajev a hétfői elődöntő után könnyekben tört ki, ezúttal viszont széles mosoly jelent meg az arcán a meccs végén, majd a magyar zászlóval szaltózva ünnepelte sikerét.

"Nagyon köszönöm Magyarországnak, hogy megkaptam ezt a lehetőséget és itt lehettem. Nem mondanám, hogy könnyebb volt ez a meccs, mert a tegnapi nap után kicsit fájtak az ízületeim és az izmaim"

- nyilatkozta Muszukajev. - "Közeleg a párizsi olimpia és mindent feltettem arra, hogy itt kvótát szerezzek és aranyérmet nyerjek, illetve, hogy a játékokat is megnyerjem. Gyerekkorom óta az olimpiai aranyérem az álmom és ezért dolgozok tovább."

Bánkuti Zsolt azzal kezdte értékelését, hogy Muszukajev most birkózott a legjobban, most volt a legjobb formában, amióta magyar színekben versenyez.

"Nem akartam egyértelműen kijelenteni, de éreztem, hogy az iráni elleni meccse volt az igazi döntő. A Puerto Ricó-inak a birkózása feszik neki, ez most látszott is, s ugyan Rivera egy idő után váltott, mert rájött, hogy az érintős stílusa nem működik, de Iszmail azt is megoldotta. Csak ki kellett zárni a kezét, hogy ne nyúljon le oldalról a jobb lábára. Fantasztikus, amit csinált" - mondta boldogan a szakember.

A magyar válogatottban 2019 óta birkózó, kabard származású klasszis tavaly Európa-bajnokságot nyert, s eddig két világbajnoki bronzérmet szerzett, Tokióban olimpiai ötödik volt, most pedig karrierje eddigi legnagyobb sikereként a vb-címet is begyűjtötte.

A 30 éves klasszis a magyar birkózósport 21. vb-győztese és a 31. magyar vb-aranyat szerezte most meg, ami 44 év után a szabadfogású szakág második vb-diadala. Az elsőt Kovács István nyerte 1979-ben San Diegóban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
27 évesen meghalt Soltész Gréta, magyar válogatott atléta
Az első egyetemi éve alatt diagnosztizálták Soltész Grétát, aki hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. A kezelések alatt szerezte meg jeles diplomáját és dékáni dicséretét, folyamatosan dolgozott.


Huszonhét éves korában elhunyt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta. A gyászhírt a Magyar Atlétikai Szövetség közölte csütörtökön, volt edzője, Spák József pedig személyes hangú írásban búcsúzott tőle.

„Bocsássatok meg nekem, hogy most egy szokatlanul személyes hangvételű írással állok elő. Megvan rá az okom. De kezdjük az elején…” – írta az edző, aki 2007 környékén egy iskolaudvaron figyelt fel a rendkívül ügyes és bátor kislányra. Másnap már edzésen volt, és hamar kiderült, hogy a távolugrás és a gátfutás lesz a két fő versenyszáma.

Mindössze 12 évesen szerezte meg első országos bajnoki címét távolugrásban, és 60 méteren is dobogóra állhatott.

Abban az évben 5,53 métert ugrott, 8.08 másodpercet futott 60 méteren, és a kötelező mezei futóversenyt is megnyerte. Tehetségét a szakma is elismerte, az edző visszaemlékezése szerint a néhai Ecsedi László egy alkalommal példaként mutatta a fiatal Gréta technikáját. „Gyere kisfiam, nézd meg! Na, így kell gátazni, ahogy ez a kislány!” – mondta akkor.

Az 1998-ban született sportoló a következő években sorra nyerte a bajnoki címeket, korosztályos válogatott lett, és eljutott az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is. Felnőttként azonban már a tanulásra helyezte a hangsúlyt.

Első egyetemi éve alatt derült ki a betegsége. Hat és fél éven át küzdött, ezalatt körülbelül 120 kemoterápiás kezelést kapott, és több műtéten is átesett.

A betegsége alatt szerezte meg jeles minősítésű diplomáját dékáni dicsérettel, letett két nyelvvizsgát, és elvégzett egy kulturális rendezvényszervezői, egy szépírás-, valamint egy műszempilla-építő tanfolyamot is.

Már súlyos beteg volt, amikor részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság Fiatal Sportszervezők Programjában, mindeközben pedig folyamatosan dolgozott rendezvényszervezőként.

Spák József felidézte tanítványa egyik utolsó, édesanyjának egy közös utazásukon mondott mondatát is:

„Látod, anya, az élet nem kegyes, nem könnyű… de látod, milyen szép!?”

Az edző szerint Gréta maximalizmusát és életszeretetét mutatja az a kérdés is, amelyet szerinte most odafentről tenne fel: „Miért, hát ezt így kell! Nem?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Cristiano Ronaldo bepöccent Szaúd-Arábiában, meglepő helyen köthet ki a 72 milliárdot kereső világsztár
A portugál klasszis nehezményezi, hogy a rivális Al-Hilal sokkal több pénzt költhetett igazolásokra. A konfliktus miatt újra felerősödtek a pletykák a 2027-ig szóló szerződésének felbontásáról.


Nem sérülés, hanem tudatos döntés állt Cristiano Ronaldo hétfői hiányzása mögött, amikor klubja, az Al-Nassr 1–0-ra legyőzte az Al-Riyadh csapatát. A portugál A Bola című lap írta meg elsőként, hogy az ötszörös aranylabdás nem volt hajlandó pályára lépni, mert elégedetlen azzal, ahogyan a szaúdi liga legfőbb finanszírozója, a Szaúd-arábiai Közberuházási Alap kezeli a klubját a riválisokhoz képest. A helyzetet kiélezi, hogy az alapot a trónörökös, Mohammed bin Szalmán vezeti.

A feszültség a téli átigazolási időszakban vált nyilvánvalóvá. Míg az Al-Nassr mindössze egy 21 éves középpályást szerződtetett, addig a nagy rivális Al-Hilal többek között leigazolta az Arsenal korábbi védőjét, Pablo Marít és a Milan egykori játékosát, Kader Meïtét is. A portugál klasszis nehezményezi, hogy a négy nagy klubot 75%-ban birtokló állami alap aránytalanul támogatja a versenytársakat. Fabrizio Romano átigazolási szakértő is megerősítette a tiltakozás tényét: „Hiánya nem függ össze semmiféle fizikai problémával, terhelésmenedzsmenttel vagy fittségmegőrzéssel.”

Danny Murphy, korábbi angol válogatott labdarúgó élesen bírálta a portugált. „Lehet, hogy Ronaldo adhatna egy kicsit a keresetéből a klubnak, hogy több játékost igazoljanak. Életemben nem hallottam ekkora ostobaságot – öncélú, önkielégítő nonszensz” – mondta a talkSPORT-nak. Ezzel szemben a szaúdi legenda, Számi Al-Dzsáber a külföldi játékosok túlzott befolyására hívta fel a figyelmet. „Néhány világhírű külföldi játékos nemcsak a rivaldafényt vette át, hanem már a klubok döntéseit is irányítani akarja” – nyilatkozta a The Guardiannek.

Ronaldo becsült éves fizetése 200 millió dollár, ami átszámítva körülbelül 72 milliárd forintot jelent, szerződése pedig 2027-ig köti a klubhoz. A brit sajtóban felmerült egy 43 millió fontos (közel 19,8 milliárd forintos) kivásárlási záradék híre is, ami utat nyithatna a nyári távozásához. A portugál a sajtóhírek szerint annál a Manchester Unitednél is kiköthet, ahonnan hatalmas balhé után távozott 2022-ben. A játékos nemrég maga is utalt a visszatérés lehetőségére:

„Nem számít, hol játszom, a Közel-Keleten vagy Európában.”

Egyelőre sem a klub, sem Ronaldo képviselete nem kommentálta hivatalosan az eseményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
„Felháborító és botrányos” – Szijjártó Péter fogadta a magyar teniszezőt, akivel nem akart kezet fogni az ukrán ellenfele
Bondár Anna a háború kitörése után elutazott Oroszországba egy versenyre, ezért nem volt hajlandó kezet fogni vele Olekszandra Olijnikova a kolozsvári WTA-tornán. A külügyminiszter szerint a magyar sportoló lejáratására tett kísérlet és „a náci párhuzamok” emlegetése az ukrán teniszezőt minősíti.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadta Bondár Anna teniszeszőt, miután ukrán ellenfele megtagadta vele a kézfogást – írta a Nemzeti Sport.

A magyar teniszező február 3-án, a kolozsvári WTA-torna második fordulójában kapott ki Olekszandra Olijnikovától, aki a találkozó előtti fotózást és az azt követő kézfogást is megtagadta. Az ukrán sportoló ezt azzal indokolta, hogy Bondár még 2022-ben – már az orosz–ukrán háború kirobbanása után – részt vett egy szentpétervári tornán.

Szijjártó Péter felháborítónak és botrányosnak nevezte, ahogyan Olijnikova bánt Bondár Annával. „Ha a sportot rosszindulatú emberek összekeverik a geopolitikával, abból mindig baj lesz és méltatlan helyzetek állnak elő. Egyetlen normális ember sem hiheti a világon, hogy a sportolók felelősek lennének a politikusok döntéseiért.

A Bondár Anna lejáratására tett kísérlet és náci párhuzamok emlegetése leginkább az ukrán »sportolót« minősíti”

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, reméli, hogy Bondár a következő időszakban kiváló eredményekkel szerez majd örömet a magyaroknak, köztük új egyesülete, a Honvéd szurkolóinak is.

Olijnikova a tettét azzal indokolta, hogy Bondár oroszországi részvétele a Gazprom által szponzorált tornán „morálisan ugyanaz”, mintha „1941-ben a náci Németországban játszana és az auschwitzi és treblinkai haláltáborok áldozataitól elrabolt ékszerekkel fizetséget kapna”.

Az ukrán játékos szerint csak akkor lenne hajlandó kezet fogni a jövőben, ha Bondár nyilvánosan bocsánatot kérne az ukrán néptől és egyértelműen elítélné Oroszország agresszióját.

Bondár Anna higgadtan kezelte a helyzetet.

„Készültem rá, hogy ez lesz… ez az ő döntése, amit el kell fogadjak”

– nyilatkozta a magyar játékos.

A nemzetközi sajtó is felkapta az esetet, kiemelve, hogy az ukrán sportolók eddig jellemzően csak orosz és fehérorosz ellenfeleikkel szemben tagadták meg a sportszerű gesztusokat. Több magyar sportoló is kiállt Bondár mellett, a fair play szellemiségét hangsúlyozva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Alberto Tomba a világ szeme láttára akarta meghódítani Katarina Wittet, az olasz síbajnok nem ilyen válaszra számított
Az 1988-as calgaryi olimpián a kétszeres aranyérmes Alberto Tomba nyilvánosan udvarolt a keletnémet műkorcsolyázónak. A sportolónő egy hűvös, ironikus mondattal tette helyre a sízőt, ami örökre lezárta a románc lehetőségét.


Az 1988-as calgaryi téli olimpia lázában égett a világ, de a sporttörténelem egyik legemlékezetesebb, máig emlegetett jelenete nem a sípályán vagy a jégcsarnokban, hanem a sajtó előtt zajlott le. A főszereplő a frissen kétszeres olimpiai bajnok olasz alpesi síző, Alberto Tomba volt, aki győzelme után a kamerák kereszttüzében egyenesen a korszak jégkirálynőjének, a keletnémet Katarina Wittnek üzent. Szavai azonnal bejárták a világsajtót, és elindítottak egy legendát, ami évtizedekig táplálta a pletykalapokat.

„Szeretném ma este látni Katarinát, és ha nem nyer aranyat, talán adok neki egyet az enyéimből” – mondta Tomba, és ezzel megadta a kezdőlökést egy soha be nem teljesült, mégis halhatatlanná vált románc mítoszának.

Alberto Tomba, vagy ahogy rajongói nevezték, „Tomba la Bomba”, maga volt a megtestesült olasz virtus. A körülbelül 182 centiméter magas és 90 kilogrammos sportoló harsány, életszerető és végtelenül magabiztos jelenség volt, aki imádta a rivaldafényt. Későbbi portrékban önironikusan csak a „WWP – bor, nők és tészta” jelszavával jellemezte magát. Ezzel szemben Katarina Witt a vasfüggöny mögül érkezett, és a tökéletességre csiszolt elegancia és a feszes önkontroll szobra volt. A kétszeres olimpiai bajnok műkorcsolyázó minden mozdulatát tudatosság jellemezte, és pontosan tudta, milyen képet kell mutatnia a világnak.

Tomba hangzatos kijelentése után a sors – és a média – összehozta a két sportolót egy rövid találkozóra. A síbajnok egy aláírt poszterrel kedveskedett Wittnek, amelyre egy kis szívecskét is rajzolt. A gesztus ügyetlenségét csak fokozta, hogy a jégkirálynő nevét elírta, és „Katerina”-ként vetette papírra. Katarina Witt kedvesen mosolygott a figyelmességen, de válasza egyértelműen jelezte, hol húzza meg a határokat. Finom iróniával, de határozottan tette helyre a magabiztos udvarlót.

„Nem hiszem, hogy sokat tud a műkorcsolyáról” – mondta a Sports Illustratednek. A mondat lezárta a románc lehetőségét, de a médiaflört legendája csak ekkor kapott igazán szárnyra.

A történet önálló életre kelt, mert tökéletesen illett Tomba imázsába. Az olasz fenegyerek, aki az 1992-es téli olimpiát viccesen „Albertoville”-nek nevezte át, és aki a rajtszámválasztást is pikáns poénnal ütötte el („A hatost szeretem… a ‘szexet’ is.”), a Wittnek való udvarlással csak tovább erősítette a macsó, bonviván sportoló képét. A történet az ő legendáriumának része lett, egy újabb színes anekdota a pályán kívüli hódításairól.

Tomba maga is táplálta ezt a képet. Egy későbbi interjúban az alpesi sízők magányos életére panaszkodva jegyezte meg: „Nehéz 10 000 lábon [körülbelül 3048 méteren] rendes lánnyal megismerkedni.” A Los Angeles Times évekkel később már csak „híres, de sikertelen csábításként” hivatkozott a calgaryi eseményekre, megerősítve, hogy a történet sokkal inkább szólt a média által felépített imázsról, mint a valóságról.

Miközben Tomba a túlzások embere volt, Witt a tudatos kontrollé. Magánéletét mindig is óvta a nyilvánosságtól, ami nem véletlen.

A keletnémet sportoló életét gyerekkorától kezdve árnyékként követte a hírhedt állambiztonsági szolgálat, a Stasi. Ez a tapasztalat óvatosságra és a személyes határok szigorú védelmére tanította. Bár a nyilvánosság előtt élvezte a játékos flörtölést, a magánszféráját mindig is fallal vette körül. Ez a háttér magyarázza, miért reagált olyan profin és távolságtartóan Tomba közeledésére.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk