SPORT
Az első egyetemi éve alatt diagnosztizálták Soltész Grétát, aki hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. A kezelések alatt szerezte meg jeles diplomáját és dékáni dicséretét, folyamatosan dolgozott.
SPORT
Fred Kerley segítséget kért a járőröktől, de utána, állításuk szerint, agresszívvá vált a viselkedése. Testkamerás felvétel is készült az esetről.
SPORT
A Stade de France-ban telt ház, 80 ezer néző előtt negyvenen álltak rajthoz, mindkét futamból nyolcan-nyolcan jutottak a döntőbe. Végül kiesett.
SPORT
Az atléta szépség tavaly nyáron egyébként ott volt a budapesti világbajnokságon is, de már több interjúban is elmondta, hogy ha csak az atlétikával foglalkozna, akkor alig tud megélni belőle.
SPORT
Kriszcina Cimanovszkaját akarata ellenére akarták hazavinni, miután nyilvánosan bírálta csapata vezetőit.
SPORT
A fáradhatatlan Kovács István otthon, a konyhakert körül edz, és kalapácsát is maga készítette egy négykilós súlyzóból.
SPORT
Doppingolás miatt nem indulhatnak a nagy nemzetközi versenyeken, így az Olimpián sem. A határozat visszavonásig érvényes.
Népszerű
Ajánljuk