HÍREK
A Rovatból

Bekötött szemmel, leszorított fejjel hallgatták ki az oroszok az őrizetbe vett japán diplomatát

Japán bocsánatkérést követel Oroszországtól, ahol kémkedéssel vádolják a konzult.

Link másolása

Japán hivatalos bocsánatkérést követel Oroszországtól, miután a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynökei állítólag bekötött szemmel hallgattak ki egy japán diplomatát, majd 48 órát adtak neki az ország elhagyására - írja a CNN.

Josimasza Hajasi külügyminiszter közölte, hogy Motoki Tacunori Vlagyivosztokban székelő japán konzult hétfőn orosz ügynökök őrizetbe vették és kihallgatták feltételezett kémkedés miatt.

„A konzuli tisztet mozgásképtelenné tették, majd végig bekötött szemmel, leszorított fejjel és kezekkel megfélemlítő kihallgatásnak vetették alá”

– mondta Hajasi keddi sajtótájékoztatóján.

Az orosz hírügynökségek szerint Tacunorit az orosz külügyminisztérium őrizetbe vette és „persona non gratának” nyilvánította. Hajasi elítélte a diplomata őrizetbe vételét, mondván ez „rendkívül sajnálatos és elfogadhatatlan”, és „az orosz fél által állított illegális tevékenységekre egyáltalán nincs bizonyíték”. Hozzátette, a japán kormány is megteszi a megfelelő intézkedéseket.

A Tokió és Moszkva közötti feszültség fokozódik, amelyet Japán Ukrajnának nyújtott támogatása, illetve a Japántól északra fekvő szigetek szuverenitásáról folytatott vita is elmélyített.

Tacunori az oroszországi Vlagyivosztokban, a Kínával és Észak-Koreával határos kereskedelmi kikötőben dolgozott a japán főkonzulátuson, amikor Oroszország azzal vádolta meg, hogy „titkosnak minősített információkat kapott”.

„Egy japán diplomatát őrizetbe vettek, mivel pénzért titkosnak minősített információkat kapott Oroszország együttműködéséről a csendes-óceáni térség egy másik országával”

– áll az FSZB orosz hírügynökségek közleményében.

Tacunorit már nem tartják fogva, és saját biztonsága érdekében szerdán elhagyja Oroszországot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója vele utazik délutántól és mindent dokumentálnak a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: