News here

SPORT

A 18 éves teniszező már tudja, hogy mit vesz először az US Openen nyert pénzből – Emma Raducanu lábai előtt hever a világ

Nagyjából 32 ezer forintnak már megvan a helye a 740 millió forintos nyereményből.

Link másolása

Három hónapja még csak egy ismeretlen brit gimnazista volt, vasárnap hajnal óta pedig már világsztár Emma Raducanu. A mindössze 18 éves teniszező óriási meglepetésre 150. kiemeltként megnyerte a US Opent, így az első olyan női versenyző lett, aki a selejtezőből indulva nyerte meg a tornát.

Raducanu ezzel hétfőtől a világranglista 23. helyére kerül. De mindez semmi ahhoz képest, hogy már most a mindig mosolygó tini lábai előtt hever a világ, írja a Metro.

Raducanu teljesítménye annyira lenyűgözte II. Erzsébet királynőt, hogy levélben gratulált a sportolónak. A brit uralkodó többek között azt írja, hogy a US Openen nyújtott teljesítménye "figyelemre méltó eredmény ilyen fiatalon, mely bizonyítja a kemény munkát és az elhivatottságot".

A teniszező teljesen meghatódott a királynő szavaitól, akit inspirálónak és az egész ország példaképének nevezett.

A királynő teljes, angol nyelvű levelét itt lehet elolvasni:

A királyi családból Károly és Vilmos is a Twitteren méltatta a brit tenisz új szupersztárját, ahogy ezt a felületet választotta a nemrégiben újra turnéra induló Spice Girls is. Az angol popcsapat saját stílusában gratulált a döntő mindkét résztvevőjének, és igazi "Girl Powernek" nevezték a meccset.

A vasárnap hajnal óta első számú brit női teniszezőnek számító Raducanu is a Twitteren üzent a világnak, de leginkább Nagy-Britanniának, amikor azt írta:

"Hazavisszük (a trófeát)!"

Emma Raducanu már azt is tudja, mit vesz először a US Openen besöpört 2,5 millió dolláros (740 millió forint) nyereményből: minden vágya egy pár új AirPods. A 18 éves teniszező még három hete, a torna első selejtezője előtt vesztette el a nagyjából 32 ezer forint értékű vezeték nélküli fülhallgatóját.

Raducanu annyira kétségbe esett az elveszett fülhallgató miatt, hogy kis híján lekéste az első meccsét, miközben az öltözőben keresgélte az AirPodsokat.

Raducanu végül az egész torna alatt egyetlen szettet sem vesztett, ráadásul még rövidítésre sem kényszerült. A döntőben a szintén tinédzser, mindössze 19 éves kanadai Leylah Fernandez sem tudta igazán megszorítani (6:4, 6:3), így 1977 után lett újra brit győztese a New York-i teniszversenynek. Legutóbb 1999-ben fordult elő, hogy két 20 év alatti teniszező vívta a finálét: akkor Serena Williams és Martina Hingis meccsét végül az amerikai tinédzser nyerte. Serena Williams ezt követően még ötször nyerte meg a tornát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SPORT
Hospice ellátásba került Pelé, felfüggesztették a kemoterápiás kezelését
A 82 éves futball-legendánál tavaly augusztusban diagnosztizáltak vastagbélrákot.

Link másolása

Hospice gondozásba került Pelé, miután a szervezete már nem reagált a kemoterápiára - írja a Daily Mail.

A brazil futball-legendánál tavaly augusztusban diagnosztizáltak vastagbélrákot.

A 82 éves Pelé, vagyis teljes nevén Edson Arantes do Nascimento kedden került kórházba ödéma és szívelégtelenség miatt. Később kiderült, hogy légzőszervi fertőzése is van, erre antibiotikumot kapott.

A kórház csütörtöki közleményében azt írta, hogy Pelé „stabil állapotban van”, és a lánya is úgy nyilatkozott, hogy nincs ok az aggodalomra.

Egy brazil lap értesülései szerint azonban

a legendás sportoló szervezete már nem reagál a februárban megkezdett újabb kemoterápiára, ezért „életvégi palliatív gondozási osztályon részesül fájdalomcsillapító kezelésben”.

Pelé három világbajnokságot nyert a brazil válogatottal, sokan a világ egyik legnagyobb focistájának tartják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Drámai végjáték után jutott a foci-vb negyeddöntőjébe Horvátország
A második félidőben tudtak csak egyenlíteni a Japánok ellen, a büntetőpárbajban viszont sikerült győzniük.

Link másolása

Bejutott a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjébe a horvát válogatott, miután a büntetőpárbajban legyőzték Japán legjobbjait.

A mérkőzés első félidejében a japánok álltak jobban, mivel a 43. percben sikerült vezetést szerezniük. A szünet után Horvátország viszonylag gyorsan, az 55. percben egyenlített, több gól azonban nem született a rendes játékidőben. A hosszabbításban sem dőlt el a párharc, ezért tizenegyesek következtek.

A japánok első két játékosa kihagyta a büntetőt, a horvátok viszont betaláltak az első két alkalommal. Ezután Japánnak sikerült megszerezni az első találatot, és a horvátok hibáztak. Mivel a következő japán játékosnak sem sikerült berúgni a tizenegyest, az utána következő horvát viszont simán hozta, amit kellett, eldőlt, hogy Horvátország jut tovább.

Déli szomszédaink következő ellenfele Brazília vagy Dél-Korea lesz, ez a párharc a mérkőzés este 8-kor kezdődik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Bombameglepetés: kiesett az egyik legnagyobb esélyes Belgium a foci vb-n
Nem kisebb csoda, hogy ezt a csoportot a legutóbbi ezüstérmes horvátokat is megelőzve Marokkó nyerte.

Link másolása

Horvátország gól nélküli döntetlent játszott Belgiummal a katari labdarúgó-világbajnokság F-csoportjának harmadik körében, míg a kvartett másik mérkőzésén Marokkó 2–1-re legyőzte Kanadát-

Így a horvátok csoportmásodikként jutottak be a nyolcaddöntőbe, míg a belgák kiestek

– írja a Nemzeti Sport.

Míg korábban szinte mindenki biztos volt benne, hogy a legutóbbi világbajnokságon ezüstérmes horvátok és a nagy esélyes belgák meccse már csak a csoportelsőségről fog szólni, Marokkó remeklése miatt végül a továbbjutás volt a tét a belga csapatnak, akik végül több helyzetet sem tudtak gólra váltani, így már a csoportkör után búcsúznak Katartól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Lubics Szilvia nyerte meg a nőknél az Antarktiszon megrendezett ultrafutó verseny
A magyar sportoló összesen 197,3 kilométert teljesített. Nemcsak a hideggel, hanem a viharos széllel, sőt, a pingvinekkel is meg kellett küzdenie.

Link másolása

Lubics Szilvia nyerte a nőknél az Antarktiszon megrendezett ultrafutó versenyt. A The Last Desert – Antarctica nevű versenyén 23 ország 43 versenyzője indult, és kizárólag tapasztalt ultrafutók vehettek részt rajta. A sikerről a futó számolt be a Facebook-oldalán.

A 6 szakaszból álló verseny során

a résztvevőknek minél több kilométert kellett futniuk az Antarktisz különböző területein kijelölt pályákon.

Szilvi a második napon vette át a vezetést, végül 197,3 kilométert teljesített összesen.

Összesítésben második a japán Watanabe lett 190,5 kilométerrel, harmadik pedig a dél-afrikai Reynolds 187,7 kilométerrel. A másik magyar versenyző, Roskovics Miklós szintén kiválóan futott, ő 200,5 kilométeres eredménnyel 5. helyezést ért el.

Szilvi leírása szerint talán élete legnehezebb versenye volt ez,

a futóknak meg kellett küzdeniük a fagypont alatti hőmérséklettel, a viharos erejű széllel, a mély hóval és jelentős szintemelkedéssel is,

miközben a hátukon lévő zsákban kellett cipelniük minden kötelező felszerelésüket.

„A pingvinekről már ne is beszéljünk...” - tette hozzá a sportoló.

A versenyen csak olyan futók vehetnek részt, akik már legalább két 250 kilométeres sivatagi versenyt teljesítettek. Szilvi az Atacama-sivatagban és Namíbiában futott le sikeresen két ilyen versenyt, így szerzett jogot az indulásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: