ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Vissza a szülőföldre - Reichert Eszter a fővárost cserélte fel egy kisvárosra, ahol új életet kezdett

Aki ezt a lányt megismeri, egyből arra gondol, hogy ő minden, csak nem átlagos.

Link másolása

A művészettörténész végzettségű Reichert Eszter 10 év Budapesten töltött idő után úgy döntött, hogy visszaköltözik szülőfalujába, a Bács-Kiskun megyében található Dunavecsére. Nagy döntés volt ez a részéről, hisz a 30 éves műkedvelő lány aktív tagja volt a budapesti művészeti szubkultúrának, így sok mindennek, de visszahúzódó embernek semmiképp nem mondható.

Ő mégis az elvonulás mellett döntött, így megvásárolt magának Dunavecsén egy romos állapotú kertes házat, amit saját kezével, illetve családja segítségével tervez apránként felújítani.

Szó szerint a szülőföldre tért vissza,

hisz családjának évtizedek óta vannak földjei a falu határában, ahol számos zöldséget és gyümölcsöt termesztenek. Eszter jelenleg masszőrként tanul Budapesten, ahova hetente egy alkalommal feljár a barátai miatt is, a képzés után pedig a faluban szeretne ezen a területen elhelyezkedni.

Dunavecsén eközben szüleivel dolgozik a helyi gazdaságban, ő is hivatásos őstermelőként. Ez a végtelenül sokoldalú, óriási türelméről, nyugodtságáról ismert lány új fejezetet nyit ezzel az életében: míg generációja leginkább a városba való költözés, és az ott boldogulás mellett döntött, ő ellenkezőleg: közvetlenül leköltözése előtt 2 évig az ország egyik ismert antik fotóboltjában dolgozott a fővárosban, ott az analóg fotográfia csínját-bínját kitanulta, így vidékre való visszaköltözésével, és

számos analóg fényképezőgép büszke tulajdonosaként van miről beszámolnia, és dokumentálnia a Duna menti tanyavilágból is.
A 30 éves Reichert Eszter tíz év Budapesten töltött idő után 2021 telén visszaköltözött szülőfalujába Dunavecsére, a családi gazdaságba
Eszter Dunavecsén, családjától néhány utcányira vásárolt egy közel 100 éves romos állapotú házat, amit 2021 folyamán tervez felújítani
A több mint 100 négyzetméteres házban a jelenleg masszőrként tanuló lány egy masszőrszobát és egy fotós sötétkamrát is ki szeretne alakítani
Eszter családjának földje mellett a helyi juhász, Juhász Laci szokta 85 darabos juhnyáját terelni minden nap reggel 7 és 20.00 között
A művészettörténész végzettségű lány rajong az irodalomért, mellette egyik kedvenc írójának, Szerb Antalnak arcképével ellátott táskája látható
Míg leendő háza elkészül, addig családjánál lakik, ahol a saját szobájában gyakorolja a masszőrködést, leginkább az ismerősein
Édesapja, József a helyi tanyavilágban nőtt fel, jelenleg 50.000 darab, frissen elültetett cékla öntözőcsöveit rakják le egyesével Eszterrel
A Reichert család csicsókát, fekete retket, céklát, sárgabarackot, édesburgonyát, meggyet és cseresznyét termeszt, amiket Eszter édesapja heti négy alkalommal a Budapesti Nagybani Piacon értékesít
A műkedvelő lány imádja a repceföldek színvilágát, klasszikus Zeiss Ikonta fényképezőgépével folyamatosan dokumentálja a helyi motívumokat: leköltözése előtt egy ismert antik fotóboltban dolgozott Budapesten, azóta szerelmes az analóg fotográfiába
Eszter, bár az aktív budapesti társasági életet maga mögött hagyta, barátait hetente látogatja, de szülőföldjére visszatérve egyben a saját lelki békéjét találta meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Nagyon a zsebedbe kell nyúlnod, ha a budapesti agglomerációban akarsz ingatlant – mutatjuk, hol a legdrágábbak
Majdnem 20 százalékkal nőtt a négyzetméterár, nincs nagy meglepetés a települések listáján.
MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása


A Duna House csütörtökön közölte adatait az MTI-vel, amikből kiderül, hogy 2023-hoz képest nőtt az adásvételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal nőtt a Budapest környéki területek ingatlanpiacán.

Tavaly a gazdasági nehézségek és magas hitelkamatok miatt országosan csökkent az ingatlanvásárlási kedv, ami az agglomerációban is éreztette hatását, 2022-hez képest 18 százalékkal esett vissza a forgalom.

Az ingatlanközvetítő adatai alapján idén is a nyugati szektorba vágyók (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Zsámbék) fizetik meg a legmagasabb átlagos négyzetméterárat, ami jelenleg 19 százalékkal több, mint tavaly, 824 ezer forint.

12 százalékos emelkedést tapasztaltak a délkeleti szektorban is (Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés), ott jelenleg átlagosan 569 ezer fointba kerül egy négyzetméter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Drága lesz idén a családi nyaralás, akár 30 ezer is lehet csak a strandbelépő
Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23.700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen, ott még drágább lesz bejutnia egy családnak.

Link másolása

<

Drága lesz idén strandolni, egy család számára már a belépő is több tízezres kiadást jelent majd – derül ki a Blikk összeállításából. Azt írják:

Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23 700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen összevont kedvezményes belépő és két gyerekjegyet is muszáj venni, a számla közelít a 30 ezer forinthoz.

Budapesten a legnépszerűbb a Palatinus a lap szerint, ahol június 15-től 5000-5500 forint lesz a belépő. Az előszezonban egy családi belépő 11 ezer forint, június közepétől már 13 900 illetve 15 300 forintot kell fizetniük, létszámtól és hétköznaptól, hétvégétől függően.

Kiemelkedik az áraival Hajdúszoboszló, ahol 8500-9000 a felnőtt jegy, a gyerekeknek pedig 5500 illetve 6000 forintot kell fizetni. Egy kétgyermekes családnál ez éppen 30 ezer forint, viszont a jegy érvényes lesz a csúszdaparkra is.

Szegeden a legdrágább a szimpla strandbelépő: a felnőtteknek 8300, a diákoknak 4600 forintot kell fizetniük. A családi jegy 23 700 forint.

Az olcsóbbak közé tartozik a Gyulai Várfürdő, felnőtteknek 4300, diákoknak 3900 forintért. Eger strandja pedig most 3800 forintos napi és 9700 illetve 12 100 forintos családi belépővel látogatható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezeket a dolgokat bánják meg a legtöbben a halálos ágyukon
Egy ápolónő összegyűjtött öt dolgot, amire a leggyakrabban gondolnak, ha közeleg a vég.

Link másolása

Bronnie Ware ápolónő palliatív ellátással foglalkozik, vagyis olyan betegeket gondoz, akik valamilyen súlyos, életet rövidítő betegségben (pl. végső stádiumú daganatos megbetegedés) szenved – írja az UNILAD.

Munkáját körbeveszi tehát a halál, s éppen ezért összegyűjtött 5 dolgot, amit az emberek többsége az utolsó pillanataiban sajnálni kezdenek.

Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!

Bronnie az egyik leggyakoribb megbánást a munkával kapcsolatban hallotta.

Ugyanis a legtöbben - főként a férfiak - túl sok időt szenteltek a munkának, és jóval kevesebbet a szeretteiknek.

Bárcsak a saját életemet életem volna, ahelyett, amit mások elvártak.

Haláluk perceiben sokan úgy érzik, elnyomták valódi vágyaikat, és nagyon sajálják, hogy nem valósították meg az álmaikat.

Sajnálom, hogy nem ápoltam jobban a baráti kapcsolataimat!

Ahogy idősebb lesz az ember, annál elfoglaltabb, és egyre nehezebb fenntartani a barátságokat.

Egy tavaly készített felmérés szerint az Egyesült Államokban a válaszadók nyolc százaléka mondta azt, hogy nincsenek közeli barátai.

Ki kellett volna mutatnom az érzéseimet!

Bronnie szerint nagyon sok ember, aki elmondta neki az utolsó szavaival, mit érez, hozzátette azt is, hogy egész életében elfojtotta az érzéseit, hogy békében legyen másokkal.

Bárcsak boldogabb lettem volna!

Az ápolónő páciensei gyakran tették fel azt a kérdést: vajon tényleg tudjuk értékelni a boldog pillanatokat? A válaszuk pedig a halálos ágyukon érte őket: a boldogság egy választás lehet, amivel érdemes volna élnünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az első babavárósok negyedénél nem született meg a gyerek, és mindjárt lejár a határidő
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet, vagy akár el is engedhetik a tartozás egy részét.

Link másolása

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek

- mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás kapcsán állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylőknél elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek.

Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek. A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint

a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ilyenkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni.

Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Link másolása
KÖVESS MINKET: