ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Új őrület a sztárvilágban: mexikói csecsemők kihasználásával kezelteti magát a Kardashian-klán

Míg Kylie a szülés utáni hátfájását kúráltatja, nővére, Khloé az öregedés ellen vette fel a harcot. A kezelésért akár 40 ezer dollárt is elkérnek, és már Zac Efron is kipróbálta.


A Kardashian-klán legfiatalabb milliárdosa, a rúzsbirodalmat építő Kylie Jenner most egy egészen másfajta befektetésbe kezdett: a saját derekába. A  28 éves reality-sztár egy mexikói luxusklinikán kapott kísérleti őssejt-kezelést, miután második gyermeke születése óta krónikus hátfájdalom gyötri.

A dolog pikantériája, hogy a csodaszernek kikiáltott injekciók újszülöttek köldökzsinórjából származó, úgynevezett MUSE-sejteket tartalmaznak, amiket a klinika alapítója, Dr. Adeel Khan az őssejtek „Rolls-Royce”-ának nevezett.

A beavatkozást a mexikói Cabo San Lucasban működő Eterna Health klinikán végezték, ahol egy-egy ilyen kúra akár 40 ezer dollárba, vagyis közel 14 millió forintba is fájhat. Jenner egy decemberi Instagram-sztoriban maga számolt be a döntéséről: „Közel három éve küzdök kínzó, krónikus hátfájással az utolsó terhességem óta, és semmi sem segített, amit csak kipróbáltam.” A lökést végül nővére, Kim Kardashian adta meg, aki augusztusban esett át egy hasonló kezelésen. „Hallva, mennyi megkönnyebbülést hozott Kimnek, megjött a bátorságom, hogy utánanézzek az őssejtterápiának” – írta Jenner. Kim egy súlyemelés közbeni sérülés után kereste fel a klinikát, és az eredményről lelkendezve posztolt: „Az eredmény azonnali volt. Visszanyertem a teljes mozgástartományomat, és a vállam azóta teljesen normálisnak érződik.”

Dr. Khan elmondása szerint Jenner a decemberi beavatkozás előtt átesett egy online konzultáción, majd májusban vagy júniusban MRI- és ultrahangvizsgálaton is, hogy feltérképezzék a fájdalom forrását. A klinikán aztán több ponton is megkapta az őssejtes injekciókat az alsó háti szakaszba.

„Nyilvánvalóan ideges volt, amikor idejött, mint a legtöbb ember valamivel, amit nem mindenki ért, és a hagyományos orvosok sem értenek, sőt, lebeszélik róla”

– mondta a doktor. A klinika szerint a felhasznált MUSE-sejtek szinte bármilyen sejtté képesek átalakulni, és mivel egy speciális fehérjejelzőt hordoznak, az immunrendszer sem támadja meg őket. Ezzel szemben a gyakoribb mesenchymális őssejt-kezeléseknél a szervezet tízből egy esetben antitesteket termelhet.

A család többi tagja sem maradt ki a jóból. Khloé Kardashian, akinek nem volt konkrét sérülése, augusztusban egy „hosszú élet” kezelést kapott. „MUSE őssejt-kezelést kaptam Dr. Khantól (a legédesebb/legokosabb srác). Heti öt napot edzek, szóval valami, ami segít a regenerációban, a gyulladáscsökkentésben és az általános jóllétben, az már egy következő szint. Nem is beszélve az öregedésgátló bónuszról (talán ez a kedvenc részem)” – írta az Instagramon. A celebáradat itt nem áll meg: Chris Hemsworth és Zac Efron is megfordult már a klinikán. Efron egy filmforgatás utáni krónikus hátfájdalommal érkezett, és a kezelés után fél évvel azt nyilatkozta, hogy már „visszatért az edzőterembe, és máris látja a javulást”.

Az őssejtek forrása legalább annyira érdekes, mint a páciensek listája.

A sejtek császármetszéssel szült anyák köldökzsinórjából származnak egy közeli kórházból. Az anyáknak írásos beleegyezésüket kell adniuk, de pénzt vagy más juttatást nem kapnak cserébe

– Dr. Khan szerint azért, hogy elkerüljék a pénzért való teherbe esés kockázatát. Azt azonban a cikk sem tisztázza, pontosan melyik kórházakról van szó, és a beleegyező nyilatkozat sem nyilvános. Jenner fájdalma a cikk megjelenésekor még nem enyhült, de orvosa szerint ez normális, az első hetekben akár rosszabbodhat is az állapot, mielőtt javulni kezd. Miközben a Kardashian-klán a fiatalság és a fájdalommentesség forrását keresi Mexikóban,

a svájci Swiss Medica klinika orvosai arra figyelmeztetnek, hogy az őssejt-infúziók gyulladást okozhatnak, és növelhetik a rák kockázatát.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„Nyissam ki a pofámat” – a 65 éves Lagzi Lajcsit a börtön után egy nemzetközi tévétársaság kereste meg, hogy pakoljon ki
65 év nem kevés, belefér egy hatalmas kanyar is a Zeneművészeti Főiskolától a TV2-n át a börtönig, majd vissza.


Ma, január 25-én lett 65 éves Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi, akinek a neve a kilencvenes évektől egyet jelentett a magyar populáris szórakoztatással. Pályája a Zeneakadémiától a kereskedelmi televíziózás csúcsán át a börtönig, majd onnan vissza a képernyőre ívelt. A tavaly áprilisi szabadulása utáni első interjúk egyikében hangzott el az a mondat, amely talán a legpontosabban jelzi a fordulatot és a jövőt:

„Megkeresett egy nemzetközi televíziótársaság, és csak azt kérték, hogy nyissam ki a pofámat.” Ez a nyers őszinteség jelzi azt az új fejezetet, amely egy évtizedes jogi kálvária és egy letöltött börtönbüntetés után kezdődött el.

A Budapesten, sváb gyökerű családban született Galambos Lajos a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola trombitaművész-zenetanár képzésén szerzett klasszikus zenei alapokat. Fiatalon a Magyar Rádió Stúdió 11 zenekarában és a Budapest Szimfonikusokkal is játszott, mielőtt a saját, jóval populárisabb útját választotta. Ez az út vezette el a kereskedelmi televíziózás hajnalán a TV2-höz, ahol 1997 szilveszterén debütált a Dáridó. A műsor 1998-tól péntek esténként futott, és néhány hónap alatt kulturális jelenséggé vált.

A Dáridó nem egyszerűen egy zenés műsor volt, hanem egy országos platform, amely a korábban lenézett, rétegműfajnak tartott „lakodalmas-mulatós” zenét a teljes lakosság körében elfogadott, sőt, elsöprő népszerűségű családi szórakozássá tette.

Kaput nyitott olyan feltörekvő előadóknak, mint a Romantic, Márió vagy Komonyi Zsuzsi, és állandó teret adott az Irigy Hónaljmirigynek is. A siker hátterében a jugoszláviai „muskátlizene” és a 3+2 együttes által már megalapozott közönségigény állt, amelyet Lajcsi profi televíziós formátumba öntött. A képernyős sikert színpadi is követte: a Zámbó Jimmyvel és Pataky Attilával közös „Három királyok” turné minden addigi nézőszámrekordot megdöntött, bizonyítva, hogy a Dáridó közönsége a sportcsarnokokat is megtölti.

2015 szeptemberében a rendőrség hajnali akciót tartott a zenész boldogasszonypusztai birtokán. A vád illegális gáz-, víz- és áramvételezés, valamint vesztegetés volt.

Az évekig húzódó eljárás végén, 2022 decemberében megszületett a jogerős ítélet: 3 év 6 hónap börtönbüntetés és 4 év közügyektől eltiltás. A súlyosbítás indokaként a bíróság a generálprevenciót, azaz a társadalmi elrettentést jelölte meg. „…ha nincsen energiaválság, védencem nem kap három év hat hónapot” – nyilatkozta akkor dr. Fröhlich Krisztián ügyvéd, jelezve, hogy az ítélet szigorúságában a korabeli közéleti kontextus is szerepet játszhatott.

Galambos az ítélet után visszaküldte állami kitüntetéseit a köztársasági elnöknek, mondván: „Ezek fényét nem kívánom csorbítani a velem kapcsolatos ügy méltatlan lezárásával.”

A bevonulás 2023. április 26-án történt meg, a baracskai börtönbe egy magánmentővel érkezett, majd a gyengélkedőre került. A rácsok mögül két évvel ezelőtt júliusban szabadult, amikor reintegrációs őrizetbe helyezték, és nyomkövetőt kellett viselnie. Az otthon töltött időszakot beárnyékolta egy családi tragédia: elhunyt volt felesége, három gyermekének édesanyja, Galambos Boglárka. A tényleges szabadságot tavaly április 21., húsvéthétfő hozta el, amikor levették a lábáról a nyomkövetőt.

„Attól, hogy egy reintegrációs őrizet lejár… olyan, mint amikor valakibe beleszúrják a kést, az emléke, a nyoma örökre ott marad”

– mondta a 24.hu-nak a szabadulása után.

„A lelkem mindig szabad volt…” – hangzott az egyik első mondata, de a keserűségét sem rejtette véka alá. „Ha tudtam volna tíz évvel ezelőtt, hogy ennek az egész sz*rnak ez az ára, akkor inkább azt mondtam volna, hogy OK, megyek!” – mondta a Borsnak. Ez a hangnem jelezte, hogy a visszatérés nem a múlt csendes lezárásáról, hanem egy új, a korábbinál is szókimondóbb korszak kezdetéről szól.

Ez a visszatérés pedig látványosra sikerült. Tavaly szilveszterkor, 23 év után, a Dáridó visszatért a TV2 képernyőjére. A csatorna közleménye szerint egy „életigenlő, jövőbe mutató, mégis klasszikus” show-val készültek, nagyzenekarral, új díszlettel és olyan fellépőkkel, mint a TNT, Zoltán Erika és az Irigy Hónaljmirigy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egyetlen rossz mondat a rendőrnek, és a rutinellenőrzésből jogi rémálom lesz
Jogi szakértők szerint a spontán beismerés rendőri igazoltatáskor önmagunk elleni bizonyítékká válhat. Ezzel a helyszíni bírság elleni jogorvoslat jogát is elveszíthetjük, és eljárás is indulhat.


Villognak a kék fények a visszapillantóban, és a gyomrunk azonnal görcsbe rándul. A legtöbb autós számára ismerős a helyzet, ez az igazoltatás. Az adrenalin és a stressz ilyenkor rossz tanácsadó, egyetlen elhamarkodott mondat pedig könnyen jogi útvesztőbe sodorhat, még egy banális szabálysértés esetén is.

A rendőri intézkedés kereteit Magyarországon a Rendőrségi Törvény szabja meg. A jogszabály egyértelmű: a rendőrnek joga van igazoltatni, az állampolgárnak pedig kötelessége hitelt érdemlően igazolnia magát.

Január óta ehhez már nem feltétlenül kell a plasztikkártyát keresgélni, a digitális okmány adatainak vagy kódjának bemutatása is elfogadott.

Az igazi buktató azonban nem az okmányoknál, hanem a kommunikációnál kezdődik. A jogi szakértők egybehangzóan figyelmeztetnek: a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az a spontán beismerő vallomás.

A „Tudom, miért állítottak meg” vagy az „Igen, én követtem el a szabálysértést” típusú mondatok azonnal rögzíthetők, és egy későbbi eljárás során bizonyítékként használhatók fel önmagunk ellen. Ugyanez a csapdahelyzet a helyszíni bírság elfogadása is.

Bár csábító lehet gyorsan lezárni a kellemetlen szituációt, a csekk aláírása a szabálysértés elismerését és a jogorvoslati jogról való lemondást jelenti.

Egy tavaly decemberi, zagyvarékasi intézkedés tragikus végkimenetele is rávilágított, milyen feszültséggel járhat egy igazoltatás. Az eset során egy férfi életét vesztette. A közúti ellenőrzésről készült felvételen az intézkedés alá vont férfi segélykiáltása hallatszott: „Rosszul vagyok, nem bírom!”.

A hatóság belső vizsgálata szerint az intézkedés jogszerű volt, és a halált „nem a rendőri intézkedés, különösen nem szükségtelen erőszak okozta”. A rendőrség a közösségi oldalán egyértelművé tette álláspontját: „Kiállunk rendőreink mellett!”.

A tengerentúlon egy egészen más jellegű, de tanulságos ügy zárult le nemrég. Egy vermonti férfinak 175 ezer dollárt, átszámítva körülbelül 58 millió forintot ítéltek meg, miután egy rendőr azért állította meg és tartóztatta le, mert a sofőr a középső ujját mutatta fel neki.

A bíróság szerint a gesztus a véleménynyilvánítás szabadsága alá esik.

„A rendőröknek mindenkinek az első alkotmánykiegészítésben biztosított jogait tiszteletben kell tartaniuk – még akkor is, ha a megnyilvánulást sértőnek vagy durvának tartják” – nyilatkozta Hillary Rich, a férfit képviselő jogvédő szervezet munkatársa.

VIA TWN.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A magyarok 49 százaléka állandó stresszben van: Belső Nóra szerint egy egész generáció idegrendszere van vészüzemmódban
Belső Nóra pszichiáter a Covid-járvány és a háború mentális hatásairól beszélt egy friss interjúban. Az áprilisi választás kampánya tovább növeli a társadalmi feszültséget, ami testi tünetekhez is vezethet.


A folyamatos zaj, a pittyegő telefon és a soha véget nem érő hírfolyam állandó készenlétben tartja az idegrendszert – ez a 21. századi alapélmény mára sokaknál szorongássá, testi tünetekké és kiégéssé érett.

Ezt egy interjúban Belső Nóra pszichiáter fejtette ki, elmondta, hogy a modern életmódra egyszerűen nem vagyunk bekalibrálva, a bizonytalanság pedig tehetetlenségérzést szül, ami a szorongás melegágya.

Sulyok Tamás köztársasági elnök január közepén április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját, a politikai tér pedig azonnal felpörgött. „Április 12. A biztos választás” – írta Orbán Viktor miniszterelnök, míg a másik oldalon Magyar Péter úgy fogalmazott: „Hivatalos: 89 nap múlva, április 12-én Magyarország választ. Zászlókat a magasba! Fel, győzelemre!”.

Ez a felfokozott kommunikáció Belső Nóra megfigyelései szerint tovább terheli a társadalom idegrendszerét, amely a Covid-sokk és a szomszédban zajló háború óta amúgy is sérülékenyebb.

A szakember a HVG Extra Pszichológia magazinnak adott interjúban hangsúlyozta:

a korábban nem tapasztalt fenyegetettségek beszivárogtak a mindennapokba, és ez még azokra is hatással van, akik korábban nem voltak hajlamosak a szorongásra.

A klinikai tapasztalatokat egy tavalyi, országos kutatás adatai is alátámasztják: a magyar felnőttek 49 százaléka rendszeresen él át negatív stresszt, minden harmadik ember pedig tartós pénzügyi szorongással küzd, a legterheltebb korosztály a 30-39 éveseké.

A szakember rámutat, fontos különbséget tenni a félelem, a szorongás és a pánik között: a félelemnek konkrét tárgya van, míg a szorongás egy tárgy nélküli, szétterülő rossz érzés.

Amikor a háború kitört, sokan éreztek félelmet, de ez gyakran cselekvésbe fordult át. „Persze, hogy félnek, de nem ez uralkodik el rajtuk, hanem elsősorban a cselekvés fontossága.” Ezért a pszichiáter javaslata szerint a megoldás a tudatosságban rejlik.

Javasolja a hírfogyasztás korlátozását, a napirend és az alvásritmus védelmét, valamint a minőségi emberi kapcsolatok ápolását.
„Nem a stressz öl meg, hanem az, ahogyan reagálsz rá.” Ez a mondat Selye Jánostól származik, aki a mai napon 119 évvel ezelőtt született. Egyetlen szóval forradalmasította, ahogyan a testünk és lelkünk terhelhetőségéről gondolkodunk. A bécsi születésű, de Kanadában kiteljesedő orvosprofesszor volt az, aki először írta le tudományosan a stresszt mint a szervezet nem-specifikus válaszát bármilyen igénybevételre. Elméletében három szakaszt különített el: a vészreakciót, az ellenállást és a végső kimerülést. Selye arra is rámutatott, hogy a stressz nemcsak negatív lehet: ő vezette be az „eustressz” (jó stressz) és a „distressz” (rossz stressz) fogalmát is.

A kontrollérzet visszaszerzésében segíthet az előre tervezés, a kis, elérhető célok kitűzése, a mindennapokban pedig érdemes tudatosan keresni az örömforrásokat, legyen az a természet, egy jó könyv vagy a főzés.

A szakember nemrég újra kiadott könyvei is gyakorlati segítséget nyújtanak. „A bátorság nem a félelem teljes hiánya, hanem az, amikor képesek vagyunk átjutni a félelmeink által emelt korlátokon” – írja a HVG Könyveknél megjelent kötetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
Agyköd és kialvatlanság gyötör? A megoldás egy filléres szer lehet, amire eddig csak az edzők esküdtek
Sokan küzdenek kimerültséggel és koncentrációs zavarokkal, és beletörődnek a helyzetbe. De mi van, ha egy olcsó szer segíthet mindezen?


Egy olcsó, napi 3–5 grammos kiegészítő nemcsak az edzőtermi teljesítményt dobhatja meg, hanem a nők alvását, hangulatát és hosszú távú fittségét is – a kreatin ígéretes frontokat nyit a női egészségben. Bár a szert eddig főleg a férfi sportolók használták, a legújabb kutatások szerint nem csak sportolóknak hanem mindenkinek hasznos, különösen a nők számára jár meglepő előnyökkel, írta a ScienceAlert.

A kreatin egy természetes vegyület, amit a testünk is előállít, és húsfélékből, halakból is bevihetünk. A rövid távú, intenzív energiatermelésben játszik kulcsszerepet,

segít gyorsabban regenerálódni a gyakorlatok között, ami rendszeres szedés mellett akár 20%-kal nagyobb teljesítménynövekedést is hozhat. Naponta 2–4 grammot használunk el belőle, de mivel a szervezet nem tárol sokat, pótolni kell. Étrenddel ez nehézkes, hiszen

egy kilogramm nyers marhahús tartalmaz 3–5 grammot, a főzés pedig csökkenti ezt a mennyiséget.

A legjobban kutatott forma a kreatin-monohidrát, amit por, kapszula vagy gumicukor formájában is be lehet vinni. Napi 3–5 gramm szedésével két-négy hét alatt feltölthetők az izomraktárak. Aki gyorsabb eredményt akar, egy hétig napi 20 grammot is szedhet, majd ezt csökkentheti a fenntartó adagra.

A nők számára az egyik legfontosabb előny, hogy segít fenntartani az izomerőt és -tömeget az életkor előrehaladtával.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal is megerősítette, hogy

55 év felett napi 3 gramm kreatin rendszeres edzéssel kombinálva javítja az izomerőt.

Emellett egyes, bár nem minden vizsgálat szerint támogathatja a csontok egészségét a menopauza után. Sokan tartanak attól, hogy a kreatin súlygyarapodást vagy túlzottan izmos külsőt okoz, de a kutatások ezt nem támasztják alá.

A legmeglepőbb eredmények az agyműködés és a hangulat terén születtek.

Fiatalabb nőknél egy rossz éjszaka után javíthatja a hangulatot és a koncentrációt. Egy tavalyelőtti vizsgálat szerint napi 5 gramm kreatin segített a nőknek mélyebben és jobban aludni.

Egy másik, még 2012-es kutatás arról számolt be, hogy

depresszióval küzdő nők esetében napi 5 gramm kreatin

antidepresszánsokkal együtt szedve hatásosabban csökkentette a tüneteket, mint a gyógyszer önmagában.

Az agyi kreatinszint növeléséhez azonban valószínűleg magasabb, napi 5–10 grammos adagra van szükség. Fontos megjegyezni, hogy a kreatin nem csodaszer, és a kognitív funkciók javítására vonatkozó általános egészségügyi állítást az EFSA novemberben még nem hagyta jóvá, jelezve, hogy ezen a téren további bizonyítékokra van szükség.

Via The Conversation


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk