HÍREK
A Rovatból

Németh Szilárd szerint Karácsony Gergely tehet róla, hogy egy csepeli társasházban irreálisan magas számlát kaptak, a főpolgármester visszaszólt

Azóta kiderült, hogy a társasház ügyeit intéző szövetkezet munkatársa hibázott, de a rezsibiztos hajthatatlan volt.


Érdekes poszttal jelentkezett vasárnap Németh Szilárd, a rezsicsökkentés felügyeletéért felelős kormánybiztos.

A korábbi pár tízezer forint helyett 100 ezer forintot meghaladó számlát kaptak két csepeli panelház lakói – számolt be szombaton az RTL HÍradó.

Azóta kiderült, hogy a két társasház ügyeit intéző Kölcsey Lakásfenntartó Szövetkezetnél hibázott egy – azóta elbocsátott – munkatárs, aki rosszul jelentett be adatokat. Ezért felhívták a lakók figyelmét arra, hogy jelentkezzenek a Főtávnál.

Ebből a történetből azonban a "rezsibiztos" messzebb menő következtetéseket vont le. A politikus közleményét a Technológiai és Ipari Minisztérium vasárnap juttatta el az MTI-nek. Németh Szilárd azt írta: megdöbbenve olvasta a sajtóban, hogy Csepelen két panelház lakói is több mint százezer forintos távhőszámlát kaptak.

„Azt tudtam, hogy a baloldal, köztük a Főtáv tulajdonosi joggyakorlója, Karácsony Gergely a kezdetektől folyamatosan fúrja-faragja és megszüntetné a rezsicsökkentést. Viszont azt nem gondoltam, hogy egy ekkora, a csepeli családokat és nyugdíjasokat megkárosító törvénytelenségbe botlok”

– közölte a kormánybiztos. Hozzátette: ezt azonnal ki kell vizsgálni.

„Felszólítom Karácsony Gergelyt a jogtalan számlák azonnali stornójára, visszavonására, rendezésére, a rezsicsökkentés maradéktalan végrehajtására és a sértett lakóktól való bocsánatkérésre!” – írta Németh Szilárd, aki annak kivizsgálását is szorgalmazta a főpolgármestertől, hogy a jogsértés előfordulhatott-e más, távfűtésű lakóházakban.

Karácsony Gergely vasárnap este válaszolt a fideszes politikusnak. Mint Facebook-bejegyzésében írja, még egy rezsibiztosnak sem árt tájékozódnia, mielőtt posztol.

„Németh Szilárd felháborodott és a baloldalt, sőt engem okol, amiért két csepeli ház lakói magas számlát kaptak a Főtávtól. Döbbenet, de nem én utasítottam a Főtávot, hogy annak a két társasháznak legyen magas a számlája, már az is mókás, hogy ez egyáltalán bárkiben felmerül, hanem a panelház ügyeit intéző Kölcsey Lakásfenntartó Szövetkezet munkatársa hibázott, akit azóta el is bocsátottak”

– írja a főpolgármester.

Hozzáteszi, hogy a héten egyeztet a Főtáv és a szövetkezet, hogy hogyan oldják meg ezt a problémát úgy, hogy a lakókat ne érje kár. Posztja végén azt is megjegyzi: „egyébként éppen Brüsszel felé tartok, hogy uniós vezetőkkel az EU-s pénzek mielőbbi hazahozataláról tárgyaljak. Hogy legyen pénz például a panelprogram folytatására, épületek felújítására, szigetelésére, tehát környezetbarát rezsicsökkentésre Budapesten.”

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter?
Szerinte Nagy Márton poszton tartása árt a magyar gazdaságnak, miközben „amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”


Magyar Péter most épp Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterbe szállt bele legújabb Facebook-posztjában. A Tisza Párt elnöke kérdéseit ennek ellenére a miniszterelnöknek fogalmazta meg.

Mint írja: „Nagy Márton miközben éppen bedöntötte a teljes magyar gazdaságot és rászabadította a magyarokra az Európa-rekorder inflációt, most éppen mindent befagyasztana.”

Hozzáteszi: „Milyen érdekes, hogy amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”

Ezután szólítja meg Orbán Viktort:

„Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter? Ki felel az elszabaduló inflációért, a zuhanó gazdaságért? Mivel fogják pótolni a gazdaság összeomlása miatt az egészségügyből, a közlekedésből, a fizetésekből, a nyugdíjakból hiányzó 2 ezer milliárd forintot?”

– teszi fel a kérdést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Republikon: még most is tudott 3 százalékot javítani a TISZA, néggyel megy a Fidesz előtt
A Republikon áprilisi mérése szerint Magyar Péter pártja 32, a Fidesz–KDNP 28 százalékon áll a teljes népesség körében. A pártválasztók között is 4 százalékpontos az előnyük.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Áprilisban a teljes népesség 32 százaléka szavazott volna a Tisza Pártra – ez 3 százalékponttal több, mint márciusban. A Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatása szerint a pártválasztók körében is emelkedett a párt támogatottsága, itt 1 százalékpontos erősödést mértek, írta a 24.hu.

A Fidesz–KDNP 1 százalékpontot javított az előző hónaphoz képest, így jelenleg 28 százalékon áll a teljes népességen belül. Ezzel 4 százalékponttal marad el a Tiszától. A pártválasztók körében nem történt változás a kormánypártoknál, itt továbbra is 35 százalékon állnak, míg a Tisza 39 százalékra erősödött.

A Republikon értékelésében azt írta, az elmúlt hónapban egyre inkább megerősödött az a gondolat, „miszerint 2026-ban a kormányváltó erőre (ez esetben a Tiszára) kell szavazniuk az ellenzékieknek, hogy 2030-ban ismét kedvenc pártjukra szavazhassanak”. Az intézet szerint ez a tendencia a számokban is megmutatkozik, hiszen

a Tisza folyamatosan növeli támogatottságát. A mostani növekedés főként a bizonytalan szavazóktól érkezett, kisebb mértékben pedig a Kutyapárttól.

A kutatás szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága nem változott jelentősen, és nagyjából ott tart, ahol egy hónappal ezelőtt. A Republikon ezzel kapcsolatban megjegyezte: „a pártszövetséget nem kerülték el a botrányok, viszont lassan kezdetét veszi a választás előtti pénzosztás, ami segíthet a kormánypártok támogatottságán”.

A kutatásban kitértek arra is, hogy a „Kollár Kinga-ügy” nem volt elég jelentős ahhoz, hogy csodafegyvernek bizonyuljon a kormánypártok számára. Magyar Péter a közelmúltban arról beszélt, hogy információik szerint hogyan próbálják majd ellehetetleníteni a Tisza indulását a választáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet” – Megszólalt az olasz luxusingatlan tulajdonosa
A vevő az Influentia Kft. lett, amely a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll. A cég szerint a magántőkealapnak „nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna.”


Hétfőn olasz sajtóhírek alapján derült ki, hogy egy magyar kormányközeli kör tagjai egy luxusvillát vásároltak az olasz–svájci határ közelében fekvő Varesében. A Domani című lap arról írt, hogy az ingatlan 4,3 millió euróba, azaz nagyjából 1,7 milliárd forintba került, és a vevő az Influentia Kft. lett, amely a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll.

A céget Balogh András képviseli, aki több mint harminc éve ismert szereplő a magyar vállalati szektorban. Korábban a Magyar Telekom egyik felső vezetője volt, az utóbbi időben pedig olyan ügyekben jelent meg, amelyek Garancsi Istvánhoz, Habony Árpádhoz vagy Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köthetők – például a Magyar Vagon vasúti vállalat esetében is.

Az olasz lap „Orbán-villaként” emlegette az ingatlant, azonban a beszámolók szerint nem a miniszterelnök, hanem inkább Habony Árpád környezete lehet a magántőkealap végső haszonhúzója. Orbán Viktor néhány órával a cikkek megjelenése után a közösségi oldalán reagált: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van. Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”

Kedden közleményt adott ki az Influentia Kft., amelyben azt írta: „Az ingatlan 100%-os tulajdonosa az Influentia Kft.

A társaságot tulajdonló magántőkealapnak nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna.”

A cég hangsúlyozta: „Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet, ezért annak semmilyen politikai vonatkozása nincs és nem is lehet.” Hozzátették azt is: „Minden ezzel ellentétes híresztelés hazugság. Ezek a valótlanságok súlyosan sértik társaságunk jó hírnevét, ezért a megfelelő fórumokon meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépéseket.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Íme, a középszintű matekérettségi nem hivatalos megoldásai
Az Eduline közzétette a keddi matekérettségi feladatainak nem hivatalos megoldásait.


Elsőként a középszintű matekérettségi első részének megoldásait mutatták meg az érdeklődőknek. Ezt követően folytatták a 13-15. feladatok megoldásával, majd a 16., a 17. ás a 18. feladat megoldását tették közzé.

Az oldal készítői felhívták a figyelmet arra, hogy ez még nem hivatalos megoldókulcs, azt majd szerdán reggel lesz elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET: