Kukorelly: A hatalmon levők packáznak velünk
Közel kéttucatnyi kötete jelent meg mostanáig, munkásságáért számos díjat és elismerést zsebelt be. Az utóbbi hónapokban főként mégsem az irodalom kapcsán hallatott magáról: január elején, hirtelen ötlettől vezérelve, megalapította a Nyugodt Szív mozgalmat a hajléktalanok megsegítésére. A projektből számára is hihetetlen módon rekordidő alatt valódi közösség lett, egész csapatnyi önkéntessel. Célja, hogy bebizonyítsa: az egyszerű emberek igenis képesek pirulásra késztetni a hivatásos döntéshozókat. Egyelőre úgy tűnik, igaza van. A civil szerveződés fontossága mellett a sport és a politika összefonódásáról is elmondta a véleményét.
– A Nyugodt Szív eddigi alig öthónapos tevékenysége ritka sikertörténet. Mit szól az elért eredményekhez?
– Amikor elkezdtem, bele se gondoltam, mibe fogok. Az járt a fejemben, hogy ha csak néhány tízezer forintot sikerülne összegyűjteni, amiből minimálisan kiegészíthetjük pár ember lakbérét, már csináltunk valamit. Ehhez képest
Öt vagy hat lakásba tudtunk lakókat költöztetni, és további 150 embernek segítettünk valamilyen formában. Mindezt úgy, hogy a pénzt kizárólag civilek adták össze, sem állami vagy önkormányzati, sem pályázati támogatást nem kaptunk. Nem is fogadnánk el amúgy.
Az adományokon kívül az is megható, mennyien jelentkeztek segítőnek. Az elején egy ponton megijedtem, hogy a nyakamba fog szakadni az egész, de nekik köszönhetően bírtam, és mára gyakorlatilag levették a vállamról a terhet. Mindezt szerelemből, ellenszolgáltatás nélkül csinálják. Ha bejegyzik az alapítványt (ami már folyamatban van), profibban fogunk működni, egyelőre még kicsik vagyunk. Ugyanakkor viszont elég nagyok is.
Kukorelly Endre 1951-ben született Budapesten, jelenleg Budakalászon él. József Attila és Babérkoszorú-díjas író, költő. Irodalmi munkássága mellett kreatív írást tanít.
A 2010-es országgyűlési választáson a Lehet Más a Politika Pest megyei területi listájáról szerzett mandátumot, amelyről 2012-ben mondott le. Élményeiről Országházi divatok címmel könyvet írt, ami két évvel később jelent meg. IDE KATTINTVA elolvashattok egy részletet belőle a Nyugodt Szív mozgalom gyökereiről.
– Ha ekkora a fogadókészség az ilyesmire, vajon hogy lehet, hogy ön előtt senki másnak nem jutott eszébe?
– Rejtély. Fogalmam sincs. Mindazonáltal ez is jó példa rá, hogy a civil társadalomban komoly potenciál van, és igenis meg lehet mozgatni az embereket. Vannak más ötleteim, amiket szívesen megvalósítanék, ha lenne rá időm. Az egyiknek a lényege, hogy az emberek által összedobott pénzt orvosok és ápolók közt osztanánk szét. Ha a kormány nem lép az ügyben, lépjenek a civilek!
Másik tervem az irodalmi díjakkal kapcsolatos. Ezek mára olyan szinten a politika nyomása alá kerültek, hogy aki nem igazodik a fennálló rendszerhez, esélye sincs az elnyerésükre. Ott tartunk, hogy a döntéshozók nem egyszerűen a klienseiknek, de saját maguknak ítélik oda a díjakat. Tehát társadalmi összefogással életre kellene kelteni a Baumgarten-díjat, ami addig, amíg a fordulat évében a kommunisták nem államosították, a legfontosabb ilyen jellegű elismerés volt.
A harmadik pedig arról szólna, hogy 100-150 fős csoportokba összeálló emberek levonulnak egy cigánytelepre, és gatyába rázzák. Újjáépítik a házakat, felszedik a szemetet, foglalkoznak a gyerekekkel, a felnőtteket megtanítják kertészkedni, és így tovább. Meggyőződésem, hogy egy nyár alatt hatalmas változásokat lehetne véghezvinni, ráadásul ez a résztvevőknek is buli. Persze ez szintén állami feladat volna, de az államot a civil társadalomnak nyomás alá kellene helyeznie.
– Íróként vagy művészként nem sokan érzik ennyire sajátjuknak ezeket a problémákat. Honnan jön a társadalmi-közéleti aktivitása?
– Ezek a problémák mindenkit érintenek. Nem vagyok Teréz anya vagy ilyesmi, tehát nem arról van szó, hogy a keblemre akarnám ölelni az összes hajléktalant. Nem szeretem őket – anyukámat szeretem, stb. –, de
csak akkor lehet normális életet élni, ha a környezet is normális. Ha emberek alszanak az utcán, az nem normális. Hanem elviselhetetlen. Ha ez a norma, akkor az nem normális norma. Azért tartjuk az államot, hogy ezeket a közfunkciókat ellássa. De minél kevésbé teszi, annál inkább a civil társadalom feladata, hogy belépjen ebbe a térbe.
Úgy gondolom, hogy ezzel arányosan – némileg paradox módon – a politikusok is aktivizálnák magukat, hiszen megijednének, hogy a civilek lenyomják őket, és ők is kezdenének normálisan működni. Minél gyengébb a civil társadalom, annál inkább eluralkodnak felettünk, mert nem érzik veszélyben a hatalmukat. A politika a civilek dolga – amíg ez a felismerés nem képződik meg, nem ér el egy kritikus tömeget a belátás, a hatalmon levők packázni fognak velünk.
– Nem lehet, hogy direkt el akarják jelentékteleníteni a civileket?
– Oké, de miért hagyják magukat? Tessék összefogni, kidugni kicsit a fejünket a problémahalmazból, és körülnézni, mi a helyzet a világban! Aktivizálódni. Rengeteg mindent el lehetne érni egyszerű partizánakciókkal. Ráadásul még élvezetes is! Például a szemétszedés. Kinek nem esik jól, ha tisztul körülötte a környezete? És csak néhány vállalkozó szellemű ember, illetve pár konténer szükséges hozzá. Mások jó eséllyel nem fogják megtenni, tehát ha változást akarunk, nekünk kell lépni.
– A civil mellett hol helyezkedik el és mekkora részt képvisel az írói énje?
– Száz százalékosat, az érdekel első-, másod, sőt harmadsorban is. Az említett dolgokkal nem mint író foglalkozom, hanem mint olyan ember, akit egyszerűen bosszant a jelenlegi helyzet, és akit foglalkoztat, hogy mehetnének jobban a dolgok.
– A politikába is emiatt kóstolt bele annak idején?
Teljesen véletlenszerű volt. Végül belementem, hogy az LMP Pest megyei listájának élére tegyenek, de nem számítottam rá, hogy bekerülhetek a parlamentbe. Csak a választás éjjelén tudatosult bennem a dolog, amikor a pártközpontban a nagy ünneplés közepette valaki a kezemnél fogva fölráncigált az emelvényre, mondván, képviselő lettem. Teljesen valószínűtlen volt az egész.
– Mennyiben idomult hozzá a politikusokhoz a parlamenti munkával töltött évek alatt?
– Nem alakult ki igazán politikusi identitásom. Volt parlamenti belépőm, tisztelegtek az őrök, és kaptam onnan fizetést, de nem éreztem magaménak. Inkább egyfajta ironikus viszonyom volt az egészhez, azzal együtt, hogy egyébként abszolút a parlamenti demokrácia híve vagyok. Az a véleményem, hogy ezt senkinek nem lenne szabad túl sokáig csinálnia. A hatalom óhatatlanul megváltoztatja az ember személyiségét: ez valamiképpen antropológiai tulajdonság.
A mai hatalmi elit helyzete nemcsak ezért speciális, hanem mert nagyon sokan az iskolapadból kerültek a politikába, vagy legalábbis évtizedek óta nem gyakorolták az eredeti szakmájukat. Így tulajdonképpen a pénzük után futnak, hiszen a civil szférában nem tudnának boldogulni. Ideális lenne, ha minél többen minél rövidebb ideig vennének részt a politikában. Három-négy évet mindenki be tud áldozni az életéből, hogy a magánügyei és a karrierje építése helyett a közügyekkel foglalkozzon, és ennyi idő alatt nem szédítené meg a hatalom.
– Vajon akár kormányzóképes erő is válhatna a civilekből? A veszprémi időközi választás megmutatta, hogy helyben képesek a győzelemre.
– Meg kell erősödniük, kitermelni megfelelő számú beszélő fejet, akik hitelesek és őszinték. A szó legjobb értelmében naivak.
A lényeg a kritikus tömeg: ha mindenki biztatná a szomszédját, barátját, anyukáját, hogy aktivizálódjon, akkor elkerülhetetlen a robbanásszerű változás. Felismerni, hogy nekünk magunknak kell részt vennünk a közügyekben, nem arra várni, hogy majd más megcsinálja helyettünk.
Ki kéne alakulnia egy civil közéletnek, hogy az egymástól függetlenül létező emberek számára világos legyen, közös ügyeik vannak, közösek az érdekeik: ha a szomszédjuknak, barátjuknak, sőt akár az ellenségüknek jobb, attól nekik is jobb lesz. Ezt kellene belátni, és akkor van esély fordulatra.
– Milyen ma az általános közhangulat Magyarországon?
– Amiről beszéltem, azt pont nem érzékelem. Gyökere ennek a szocializmus. Nem tanultunk meg kiállni a saját érdekeinkért. Vagy éppen a középosztály „se hús, se hal” életszínvonala: jólétnek nem lehet nevezni, de annyira azért tűrhető, hogy ne lázadjanak. Arra mindig vigyáz a fennálló hatalom, hogy teljesen ne nyomja víz alá az embereket. Az orrukat és a szájukat a felszínen hagyja, ezért aztán mindenki túlságosan csak saját magával van elfoglalva, és nem foglalkozik azzal, milyen a helyzete másoknak. Ez persze érthető, de így tényleg nehéz továbblépni.
– Focizni szokott még?
– Holnap is tervezem. Van egy íróválogatott, megpróbáljuk összehozni az irodalmat és a focit, olyan helyekre is ellátogatunk, ahol egyébként nem nagyon találkozna ez a kettő. Illetve minden szombaton együtt játszom az egykori egyetemi csoporttársaimmal.
– A felcsúti stadionban pályára lépne?
– Ja, az Omega! (sokáig gondolkodik) Ez eszembe se jutott még. A mostani közéleti helyzetben nem valószínű. Kellene, hogy legyenek olyan szférái az életnek, amibe nem szól bele a pártpolitika, és a sport tipikusan ilyen. Nevetséges, gusztustalan és szánalmas, hogy egymás után kerülnek parlamenti ex-kollégáim a sportszövetségek élére. Ez az ’50-es éveket idézi, amikor a sportügyekkel a honvédelmi miniszter, Farkas Mihály foglalkozott. Akkoriban ráadásul sportnagyhatalom voltunk, és az eredményeket a rendszer legitimálására használták. Ami ma megy – tátott szájjal nézem!
– Mit csinálna másképp, ha önnél lenne a kasszakulcs?
– Az erőforrásokat radikálisan belenyomnám az oktatásba. Az egészségügy hasonló fontosságú, mégis, ha az oktatás színvonala változna, az rögtön visszahatna minden másra, az egészségügyre is. És a cigányok integrációja. Ezzel semmi újat nem akartam mondani. Ha az emberek – a gyerekek – ráéreznének az olvasás ízére, ha rászoknak, mint a drogra, minden egyszeriben radikálisan változna. Jobbá, nyugodtabbá és barátságosabbá . Kevésbé foglalkoztatna minket a mindennapi megélhetés, a gázár meg a rezsicsökkentés. Nem csak kenyérrel él az ember, áll a Bibliában
Egy kortárs irodalmat népszerűsítő kisfilm Kukorellyvel:
– Tulajdonképpen akkor ez az, amitől jobb hely lehetne Magyarország?
– A jó állapotú oktatás kivezetné a társadalmat az apátiából. Közismert annak a görög filozófusnak a mondása, akitől Nagy Sándor megkérdezte, mit kíván, mire így felelt: állj el előlem, elfogod a napfényt.
– A kortárs irodalom helyzetét milyennek látja?
– Ez szorosan összefügg az oktatással.
És nem csak az elit számára. Olyan kortárs szövegeket kellene a gyerekek kezébe adni, amelyek az ő nyelvükön beszélnek az ő problémáikról. Nem pedig kötelezni őket olyasmire, amitől csak megutálják az irodalmat.
– Mennyire bizakodó a jövőt tekintve?
Abszolút. Elkerülhetetlenül kemény belátásokra fognak jutni a döntéshelyzetben lévő emberek, és ennek megfelelően változtatnak majd azokon a dolgokon, amik most rosszak. Hangsúlyozom, a civilek, a társadalom nyomása nélkül nem fog menni. Egyébként, hogy keretes legyen a beszélgetés, a Nyugodt Szív esetében azt tapasztalom, hogy azok, akikhez eljut a hír, pozitívan reagálnak rá, és egy részük tesz is valamit. Befizet pénzt, részt vállal a szervezésben. És ez nagyon bizakodóvá tesz.
Oszd meg a cikket, ha érdekes volt!