Kerekesszékkel a levegőben – a mozgássérült lány a siklóernyőzést is kihúzta a bakancslistájáról
Pár hónappal ezelőtt bemutattam már nektek egy rendkívüli párt. Kocsispéter Barbara nyitott hátgerinccel született, Balogh Zsolt pedig torziós disztóniával él.
A mozgássérült pár négy keréken járja az országot, hogy megmutassák: bármi sikerülhet. Voltak már várjátékokon, fesztiválokon, kilátókban és hegytetőkön magasodó romoknál.
A pár elhivatottan szeretne példát mutatni sorstársaiknak, és láttatni, hogy súlyos mozgássérültként is tartalmas, aktív életet lehet élni.
Számukra az a legnagyobb félelem, ha állapotuk miatt a négy fal közé kell (vagy kellene) szorulniuk.
Barbara listára gyűjtötte a számára tényleg elképzelhetetlennek vagy nehezen megvalósíthatónak tűnő tevékenységeket,
azokat, amelyek az egészségesek számára könnyebben kivitelezhetők, de azért még nekik is óriási bátorságra van szükségük a megvalósításukhoz.
Ilyen többek között a siklóernyőzés.
Szerencsére ezt ma már biztonságosan lehet akár kerekesszéken is kipróbálni. Barbara a napokban élte át ezt az élményt, erről beszélgettem vele.
- Hogyan jött az ötlet, Barbi?
- Régi álom volt, még gyerekkoromból. Már akkoriban megvolt bennem a vágy, mennyire jó lenne egyszer így repülni. De tisztában voltam azzal, hogy mozgássérült vagyok, így szóba sem kerülhetett ez a dolog.
- Mégis sikerült.
- Pár hónapja egy rokonom küldött egy linket,
benne egy cikkel és videókkal, hogy létezik kerekesszékes ernyőzés.
Azonnal éreztem, eljött az én időm. Kaptam az alkalmon, felkutattam internetes portálokat, Facebook-oldalakat és csoportokat és meg is találtam a magyarországi szervezőt. Őt ki is faggattam, hogyan működik az egész, elmondta, hogy van egy kerekesszékes tandem ülés, amely maximálisan biztonságos, én ki leszek biztosítva (azaz le leszek kötve) és esélyem sem lesz kiborulni belőle.
- A repülésre a kalocsai repülőtéren került sor, miért azt választottátok?
- Először úgy volt, a Hármashatár hegyen lesz az ernyőzés, de az időjárási viszonyok közbeszóltak. Ekkor értesítettek, hogy Kalocsán a katonai repülőtéren épp a napokban tartanak repülős napot, ott tudnának bennünket fogadni és engem felrepíteni. Azonnal igent mondtam.
- Én nem mozgássérültként is itt azért produkáltam volna egy erős lábremegést, te mennyire féltél?
- Egy picit sem. Addig a napig egy picit sem féltem, hiszen ez volt az én álmom és az is megnyugtatott, hogy nem leszek egyedül. Aztán eljött a nap, én láttam, hogy körülöttem az emberek repkednek, akkor már én is nagyon féltem.
- A párod mit szólt az egészhez? Ő nem akarta kipróbálni a siklóernyőzést?
- Ő mindvégig mindenben támogatott és maximálisan hitt bennem. Nagyon büszke volt rám. De ő azért úgy gondolja: az embernek addig jó, ha a földön marad, ott a legbiztonságosabb.
- Milyen érzés volt az elrugaszkodás és a lebegés?
- Igazából ott éreztem egyfajta félelmet, hogy "jaj, mi van, ha felborulunk", mert a szél erősen fújt.
De amikor már fent voltam, ezer méter magasan, elszállt minden félelem. Csak élveztem. Ahogyan az arcomat fújta a szél, ahogyan sütött rám a nap.
Fantasztikus érzés volt fent lebegni.
- Kipróbálnád még egyszer?
- Egészen biztosan kipróbálnám még egyszer és talán másodjára már nem is félnék. Hiszen már megtapasztaltam, megéreztem, milyen ez.
- Az előző cikkben is írtam, most is megteszem: elképesztően inspiráció vagy a sorstársaidnak. Van-e még kipipálandó sor azon a híres bakancslistán?
- Persze, hogy van. Nagy álmom egyszer kipróbálni a Libegőt, ami egy talán nem annyira túlzó elképzelés, de ennél merészebb terveim is akadnak: nagyon szeretnék egyszer síelni, mert létezik már kerekesszékes síelés is.