Így lett a magyar lányból a teknősök megmentője
Fél évvel ezelőtt, hosszú Hollandiában való tartózkodás után nem tudtam megülni egy helyben, így szinte azonnal keresgélni kezdtem, hogyan tudnék megint utazni, és valami hasznosat is csinálni közben. Fontos szempont volt, hogy az utazgatásra nem volt pénzem - így került a képbe az önkénteskedés. A legtöbb szervezet, amit találtam, kemény összegeket kért el a kiközvetítésért, viszont az EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) programmal mindenféle díjak befizetése nélkül vághatnak bele a jelentkezők a külhoni önkéntes munkába, sőt, a kiutazás költségeit is visszatérítik.
Irány a török tengerpart!
Én mindenképpen állatokkal szerettem volna foglalkozni, erre viszont nagyon kevés lehetőség van, épp ezért, mikor megláttam egy teknősmentő projektet, azonnal lecsaptam rá. Nem mellékesen: a teknős a kedvenc állatom, szóval ez a lehetőség - első olvasatra - több volt mint tökéletes.
Kis teknősök, születés után, sokkosan a levegőtől - kis szieszta a fárasztó élet megkezdése előtt
Ahhoz képest, hogy valamikor februárban jelentkeztem, júliusban választottak ki, nem kis meglepetésemre. Addigra már le is mondtam róla, viszont ennél jobban nem is járhattam volna. Ugyanis ez a projekt egész évben fut, de csak az augusztus-szeptemberi időszakban vannak kis teknősök. Szóval kicsit becsapós, mert ezt annyira nem hirdetik, és ha valaki év közben megy, elég nagy csalódás fogja érni. Ami viszont engem ért, az egy életre szóló élmény a teknősökkel, új barátok Európa-szerte, és a személyiséget megedző helyzetek.
Először azt sem tudtuk, hova megyünk, a tájékoztatás kicsit itt is félrevezető volt. Mindannyian azt hittük, hogy a törökországi Mersinbe, egy nagyobb városba megyünk, és annak tengerpartján dolgozunk majd. Ehhez képest egy kis falun, Kazanlın túl egy teljesen izolált helyen találtuk magunkat, július végén, tízen, különböző kultúrákból - mindenféle felkészítés nélkül a 2 hónapig tartó együttélésre és fizikai megpróbáltatásokra. Nem akarok senkit sem fárasztani blogba illő történetmeséléssel, ezért megpróbálok képet adni a lényegről: a teknősmentő akcióról. (Tipikus kép Kazanlıból: öreg férfiak teáznak a teraszokon)
Kazanlı, egy kis falu Törökország csücskében – pár száz kilométerre a szíriai határtól – ahol két veszélyeztetett teknősfaj, a Caretta Caretta és a Chelonia Mydas nagyon szeret tojást rakni, a helyi kóbor kutyák legnagyobb örömére.
A teknősök ellenségei: a parti fények és a szemét
Chelonia Mydas – más néven zöldtengeri vagy levesteknős. Nevét onnan kapta, hogy gyakran levest főznek a húsából - ez és egyéb környezeti és emberi ártalmak hozzájárultak ahhoz, hogy a faj az IUCN vörös listáján a veszélyeztetett kategóriába kerüljön. Fő élőhelyei a trópusi, szubtrópusi tengerek, és a mérsékelt öv melegebb vizei. - Fotó: Wikipédia
Július végén és augusztus elején volt szerencsénk két anyateknőst is látni akció közben, ezt követően indult be a bébiteknős szezon. A dolog lényege, hogy mikor a kis teknősök világra jönnek - a mélyen a homokba rejtett tojásaikból –, ösztönszerűen a legerősebb fény felé indulnak el. Ez régen a Hold volt, de ma már sajnos a házak és gyárak fényei felé veszik az irányt. Ezek a fények legtöbbször messze vannak, de még így is erősebbek, mint a Hold és a csillagok fénye. Bár utóbbiak is erősen próbálkoznak ugyan – ennél szebb égboltot még életemben nem láttam, és a teknőcökön kívül ez hiányzik a legjobban –, de a civilizáció csillogása elveszi a frissen kikelt kis naiv teknőspalánták eszét.
Aztán ott vannak a kutyákon kívül a rákok is, amelyek lyukat ásva a homokba rejtőzködnek, majd a megfelelő pillanatban ugranak a zsákmányért. Erre persze mondhatjuk, hogy az élet rendje, nekik is enni kell valamit - na de nem akkor, mikor ez a valami annyira fogy, mint a cukor egy átlag török háztartásban (vagyis hihetetlen mértékben). És persze ott van a szemét a parton, amit a tenger sodor ki, vagy csak szimplán a helyiek szeméthez való átlagos hozzáállását tükrözi, és amibe beleakadhatnak a kis lények. Na és itt jövünk képbe mi, az önkéntesek.
A korábban összegyűjtött, majd jóakaróink által szétszedett szemét újra összeszedése
Így telik a teknősmentők egy napja
Egy napunk általában úgy nézett ki, hogy délután öt körül lementünk a partra, amitől egyébként kb. két percre laktunk. Én és még három másik önkéntes minden este a tenger zajára aludtunk el, és a tengert megpillantva ébredtünk. (A többiek nem voltak ilyen szerencsések a szomszédok kiabálásával és a szomszédos épület látványával.) Szóval délután öt körül lementünk a tengerpartra, és két órán át szedtük a szemetet a kis fekete zsákjainkba, amiket utána előszeretettel szedtek szét ismeretlenek, valószínűleg palackokat keresve - ezzel okozva kellemes perceket nekünk. De a teknősökért és a környezetvédelemért mindent!
Nem mellesleg a naplemente emiatt mindig a tengerparton ért minket, amit mindennap a tengerben mezítláb hazasétálva csodáltunk, szóval ki voltunk engesztelve rendesen. :) Majd a vacsora utáni pihenőt követően megkezdődött a teknőskeresés. Ez egy éjszakai művelet volt, legtöbbször hajnali 3-4 körül értünk haza, de ha épp négykor találtunk öntudatra ébredő fészket több száz kis fekete-fehér kapálódzó Mydassal, akkor volt, hogy hatkor kerültünk csak ágyba. De beszéljenek helyettem a videók!
Ezen a felvételen épp több százan "repülnek ki a fészekből", megindulva majd' 100 évig tartó életük felé:
Valaki nagyon igyekszik a tengerbe: :)
Az egész éjszakai őrjárat úgy nézett ki, hogy zseblámpákkal nekiindultunk felderíteni a terepet, és nagyjából négyféle kimenete lehetett az akciónak. Ha szerencsések voltunk, fészket találtunk, tele több száz éppen kikelő, levegőtől sokkot kapó teknőssel. Legtöbbször viszont a lámpáink fényénél keresgéltük a földön elkóborolt tüneményeket, vagy nyomot találtunk, és azt követtük, és reméltük, hogy előbb találjuk meg őket, mint a fentebb említett egyéb élőlények. A negyedik verzió az volt, hogy egész este nem találtunk semmit.
Annyi biztos, hogy életünk legboldogabb pillanatai közé tartoznak azok a percek, mikor rátaláltunk a teknősökre, és végigkövettük az első útjukat a tengerbe. Ahogy néha megálltak, felemelték a kis fejüket, hogy biztosak legyenek az irányban, amit mutattunk nekik, fantasztikus érzés... :) Én egyedüliként többször bementem velük a vízbe - ruhástól -, így az első úszásukat is megosztották velem. :)
A szerző néhány frissen megmentett kis teknőssel
Persze augusztusban és szeptember elején szinte minden este elég mozgalmas volt "teknős szempontból", de ha nem, akkor sem panaszkodtam. A már említett gyönyörű égbolt, az átbeszélgetett esték, és a különleges sziklasor, ami a tengerbe ért, és ahol a pihenőnket tartottuk, a kemény köveken fekve csodálva a csillaghullást, és a felcsapó hullámokat - ezek hatalmas élmények voltak.
Ha gondolkodtok az EVS-en, és ti is szívesen felcsapnátok önkéntes teknősmentőnek, jó, ha tudjátok, hogy ez az egész csak ebben az időszakban élmény. És csak akkor, ha komolyan gondoljátok az állatmentést, erősek vagytok fizikailag (egy francia lány például egyik este elájult, többen többször feladták az éjjel közepén, stb.), felkészültek vagytok mentálisan a két hónapig tartó, idegenekkel való együttműködésre, konfliktusokra, a végén pedig a sírós, szívmegszakadós búcsúzásra az újdonsült barátoktól. Az év többi részében tehát nem éri meg ide menni, nem is értem, miért hirdetik meg. Maga a szervezet (ami két emberből áll, a koordinátor és a mentor) pedig nagy csalódás, azt az érzetet kelti az egész, mintha egy játszótér lenne nekik, kéthavonta új, levadászható lányokkal. (Úgy hallottam, emiatt néhány külföldi szervezet már nem is küld ide önkénteseket állítólag, de erről biztosat nem tudok.)
Az érdektelenség a parton lévő szeméttel kapcsolatban elszomorító, folyton "keresik a megoldást”, de többen arra a konklúzióra jutottak a csapatban, hogy azért nem tesznek semmit évek óta, mert így van az önkénteseknek mit csinálni. A szabadidődtöket pedig nagyon meg kell szerveznetek, mert elég messze vagytok mindentől ahhoz, hogy a "teknős időszakon" kívül – nyáron nagyon meleg van, télen viszont állítólag nincs fűtés – a körömrágás és az internetbe bújás legyen a legérdekesebb elfoglaltságotok.
Ha viszont valaki érdeklődik az augusztusi-szeptemberi időszak iránt, annak ajánlom. Nincs az a fesztivál, ami felérne a teknősökkel együtt töltött éjszakákkal, az érzés pedig, amikor ott mocorognak a kezedben vagy a pólódban (mikor túl sokan vannak szanaszét, össze kell őket valahogy gyűjteni :D), leírhatatlan és megismételhetetlen csoda!
Nem akarom túl hosszúra húzni, inkább egy élménybeszámoló lett, de nem is lehetne mindent leírni ilyen röviden. Ezen a nyáron többedmagammal talán tettünk valami jót a természetért, a több ezer teknősbébiből remélhetőleg több száz megéri a közel 100 éves kort. Én nagyon drukkolok nekik! Ahogy írtam korábban, az IUCN vörös listája szerint veszélyeztetettek, ez pedig nagyrészt az ember számlájára írható. Az állatok sokszor beleakadnak a halászhálókba, a tengervízbe kerülő szemétbe, sőt, tojásaikért és páncéljaikért még vadásszák is őket - szóval ez a minimum, amit a helyzet kiegyensúlyozása érdekében tehettünk értük.
Ha tetszett az élménybeszámoló, nyomj egy lájkot!
Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL
Fotó: Ujvári Sándor
