HÍREK
A Rovatból

Három forgatókönyv szerint folytatódhat ősztől az oktatás

„Fontos tanulság, hogy a digitális eszközök szerepe óriási lehet, azonban a legjobb eszköz sem pótolhatja az oktató személyiségét, valamint a közösség szerepét és a személyes jelenlétből adódó helyzeteket” – mondja a szakértő.


Az iskolák és egyetemek soha nem látott kihívással szembesültek, amikor márciusban néhány nap alatt digitális oktatásra kellett átállniuk. A távoktatás egyik legnagyobb kérdése a gyakorlati órák, kurzusok megtartása, az intézmények ebben egyedi, alternatív megoldásokkal segítik a hallgatókat.

A Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemi docense, tanulásmódszertani szakértője szerint három forgatókönyv szerint térhetünk vissza a tantermekbe:

teljesen elfelejtjük a digitális oktatás új tapasztalatait, részben adaptáljuk ezeket, vagy teljesen új korszak kezdődik az oktatásban.

Online tanulás vs. távoktatás

Szemléletbeli különbség van aközött, hogy a jelenleg zajló folyamatot online tanulásnak vagy távoktatásnak nevezzük - Dr. Vass Vilmos tanulásmódszertani szakértő, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) docense szerint. A távoktatásban ugyanis a hangsúly az oktatáson van: azon, hogy az oktató milyen tananyagot és hogyan ad le.

Az online tanulás már elnevezésében is a diákok tanulására helyezi a hangsúlyt: ebben az esetben az a fontos, hogy az oktató hogyan segíti, támogatja a hallgatók felkészülését.

„Azok az oktatók, akik a tananyag leadására, és nem a hallgatók tanulására koncentráltak, hamar létszámcsökkenéssel és fekete ablakokkal találták szembe magukat az online órákon” – mondta el a szakértő, aki szerint pont a két szemlélet közötti különbségre világított rá a digitális oktatásra átállás.

A kreatív feladatok, a hallgatói tevékenységek, kérdések és visszajelzések ugyanis lényegesen nagyobb szerepet kapnak az online tanulásban, amely így alkalmasabb a diákok motiválására a pusztán figyelemre és memóriára épülő egyszerű tananyagleadásánál.

Tanterem a XXI. században

A digitális tér rendkívül rugalmas, személyre szabott kereteket biztosít a tanuláshoz, hiszen az oktatókat bármikor elérhetik a hallgatók. A ritmust az eddig megszokott tanulási folyamatban az oktató és a tantermek adták, most viszont mindenki a saját ütemében haladhat. Ugyanakkor az online tanulásban lényegesen nagyobb a hallgatók egyéni felelőssége is. „Természetes, hogy ami érdekli a hallgatókat, azt szívesebben tanulják, éppen ezért a mi feladatunk, hogy felkeltsük az érdeklődésüket a tanított téma iránt.

Azonban akármilyen jó módszertannal tanít is egy oktató, az osztályterem nem ad megfelelő kereteket a XXI. századi tanuláshoz

– mondta el a szakértő. – Az elmúlt 15-20 évben hozzáférhetőbb lett az információ, és az információszerzés is felgyorsult, így már nem egyszerűen a hozzáférhető tudás mennyiségével, hanem az információ áramlásának sebességével is meg kell küzdenünk. Ehhez nem csak a megfelelő digitális eszközök jelentik a kulcsot: meg kell tanítanunk a diákokat arra, hogyan tudnak hiteles információhoz jutni a digitális térben és hogyan tudják alkalmazni a tanultakat.”

Alternatív megoldások, támogató intézmény

Bár a pandémia miatti digitális átállást sikeresen teljesítette több felsőoktatási intézmény, számos – például művészeti – képzés műhely- és eszközigényes gyakorlati kurzusai maradtak el kényszerűségből a 2019/2020-as tavaszi félévben. A Budapesti Metropolitan Egyetem fő célkitűzése a jelen helyzetben, hogy hallgatói a megkezdett félévüket eredményesen be tudják fejezni, valamint gyakorlati jegyeket és vizsgaosztályzatokat szerezhessenek úgy, hogy a teljesítéshez szükséges ismereteket is elsajátítják. Ezért a hallgatói visszajelzéseket is beépítve indította el az egyetem METUCare nevű programját, amelynek egyik lényegi eleme, hogy a koronavírusjárvány miatt meg nem tartható gyakorlati kurzusok – mint például stúdióban zajló divatfotózás, televíziós stúdiógyakorlat, sokszorosítógrafikai vagy éppen textil műhelygyakorlat – egy kéthetes intenzív szakmai program keretében szeptember elejére kerülnek át.

A járvány és a kijárási korlátozások radikális változást hoztak a hallgatók élethelyzetében is. Ezek feldolgozásában sokan szorultak mentális támogatásra is. A METUCare program részeként az intézmény bővítette az igényelhető karrier- és életviteli tanácsadási szolgáltatásait is: az egyetem képzett trénerei, szakemberei 5-10 alkalmas online konzultáció, terápia keretében segítenek igény esetén a diákoknak a szakmai fejlődésükkel és személyes problémáikkal kapcsolatos kérdésekben. A kijárási korlátozások idején több mint 120 hallgató élt a lehetőséggel.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.


Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.

A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.

Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:

„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.

A miniszterelnöki söprögetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rossz hír érkezett a szaloncukorról, ennek senki nem fog örülni
Több ismert márka is kisebb kiszerelésű termékkel jelenik meg idén. A gyártók a nyersanyagárak emelkedésére és gazdasági terhekre hivatkoznak.


Még csak most kezdődött el az ősz, és az időjárás is meglepően enyhe, de már most látszik, hogy az idei karácsonyi szezon meglepetéseket tartogat a vásárlók számára, számolt be róla a Portfolio. Több ismert szaloncukormárka ugyanis kisebb kiszerelésben kerül majd a boltok polcaira 2025-ben.

A változás több gyártót is érint:

  • A Bonbonetti szaloncukrai 300 grammról 280 grammra csökkennek, ami 6,7 százalékos csökkenést jelent.
  • A Milka termékeinél 310 gramm helyett már csak 255 gramm kerül a csomagokba, ez 17,7 százalékos visszaesés.
  • A Tibi szaloncukrok 330 grammról 280 grammra módosulnak, így 15,2 százalékkal lesznek kisebbek.
  • A Vadász szaloncukor is kisebb kiszerelésben lesz elérhető: 350 gramm helyett 300 grammos változat jelenik meg, ez 14,3 százalékos csökkentést jelent.

Több magyarországi gyártó és forgalmazó is bejelentette a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, hogy a karácsonyi édességek kisebb súllyal kerülnek majd forgalomba.

A háttérben több tényező áll.

A kakaó világpiaci ára – részben a gyenge nyugat-afrikai termés miatt – jelentősen megemelkedett, de a cukor is drágult, és Magyarországon más gazdasági terhek is nehezítik a gyártók működését.

A termékkiszerelések csökkentéséről azért állnak rendelkezésre hivatalos információk, mert a jogszabály előírja, hogy az ilyen változásokat be kell jelenteni a hatóságok felé. A szabályozás azokra az előre csomagolt árucikkekre vonatkozik, amelyeket 2020. január 1. és 2023. július 1. között vezettek be a piacra, és jelenleg olyan üzletek kínálatában szerepelnek, amelyek éves bevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.

A boltoknak ezen felül tájékoztatniuk kell a vásárlókat is a kiszerelés változásáról. Csak akkor mentesülhetnek ez alól, ha legalább hat hónapon át a korábbi, nagyobb kiszerelést is forgalomban tartják.

Hasonló folyamatok máshol is zajlanak: a brit fogyasztók is tapasztalják, hogy a karácsonyi édességek kisebbek lettek, miközben az áruk emelkedett.

(via Economx)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán újabb poloskázásáról: Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között
„Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése” - írta bejegyzésében a Tisza elnöke.


A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Masgyar Péter is reagált az újabb poloskázásra.

"Íme a különbség a bukott orbáni hatalom és a TISZA működő, emberséges országa között:

Adófizetői pénzből fizetett gyűlölködő harcosok versus emberséges önkéntesek. Poloskázó maffiafőnök versus egy működő ország megteremtése.

Korrupció és magánérdek versus minden magyar érdeke.

Tessék választani! "


Link másolása
KÖVESS MINKET: