HÍREK
A Rovatból

Felkészületlenség és nem megfelelő technikai háttér is állhat az online előválasztás kudarca mögött

Az ellenzékhez közel álló háttéremberek a Telexnek nyilatkoztak a problémáról. Ami közül csak az egyik, hogy több tízszeres volt az igény az előválasztásra, mint amire számítottak.


Belső feszültségek, egyéni pártérdekek és egyszerű „nem gondolkozás” állhat az online ellenzéki előválasztás sikertelensége mögött – írja ellenzéki forrásokra hivatkozva a Telex.

Mint ismeretes, szombaton délelőtt elindult az előválasztás, de az eseményt a szerverek hibája miatt néhány óra után le kellett állítani, majd hétfő reggelig fel is kellett függeszteni. Azóta többé-kevésbé működik az online szavazás, de aki nem jelentkezett időben, azzal szembesül, hogy az előválasztás első fordulójának végéig már beteltek az online azonosításra foglalható időpontok. Az ellenzék mindeközben feljelentést tesz a szombaton történtek miatt, amelynek hivatalos kommunikációja, hogy külső – a hírek szerint Kínából érkező – támadás történt.

Hétfőig 83 ezer ember regisztrált az online előválasztásra, míg a Telex úgy értesült, hogy jelenleg napi 5 ezer online előválasztó „kezelésére” van kapacitásuk a szövetséges erőknek. Fekete-Győr András – az ellenzéki jelöltek közül az online szavazás legnagyobb támogatója – ezért már a pártelnökök belső fórumán kezdeményezte, hogy a nagy érdeklődés nyomán ennél jóval nagyobb erőforrást biztosítsanak erre a pártok. Nem véletlen a Momentum erős kezdeményezése az online szavazatok felé: felmérések szerint főleg a fiatalok körében népszerű ez a voksolási forma, a párt támogatói pedig nagy számban kerülnek ki ebből a csoportból.

A Telex információi szerint az online előválasztás informatikai és még inkább az azt üzemeltető humán bázis már az idevágó teszt során sem működött úgy, ahogy kellett volna. Sőt, már a megelőző héten is akadozott a rendszer, amikor az online előregisztrációnak kellett volna főpróbaként zajlania a szombati előválasztás éles indulása előtt.

Néhány részt vevő párt környékéről háttérben kiszivárgott információk alapján az online előválasztási háttérrendszerek üzemeltetését meglehetősen alultervezték a szövetséges hatok, illetve az online rendszer biztosítását vállaló aHang civil szervezet.

Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke az ATV-ben hétvégén még óvatosan beszélt, nem mondta ki, hogy egyértelműen támadás érte volna az oldalt.

Az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) vasárnapi közleménye szerint az előválasztásban részt vevő ellenzéki pártok és az aHang informatikusai átalakították az előválasztás háttérrendszerét, és a tömeges terhelés vizsgálatába bevonták Frész Ferencet, a Cyber Services Zrt. szenior kibervédelmi szakértőjét. Bedő Dávid, az Országos Előválasztási Bizottság momentumos tagja ezután a Telexnek még vasárnap elmondta, több terheléses tesztet is lefuttattak a pártok és az aHang szakemberei vasárnap, ezek során megbizonyosodtak arról, hogy működni fog a rendszer hétfőn.

Ugyanakkor Tóth Bertalan, az MSZP elnöke hérfőn már arról beszélt az ATV-ben, akár belső szabotázsról is szó lehetett:

Az informatikai rendszerben egy kapun keresztül – nem vagyok informatikus, tehát ennél bővebben nem mennék bele –, (...) de egy elég komoly támadás érte a rendszert. Ez a kapu pedig nem véletlenül maradt nyitva. Az, hogy ez most pontosan hogyan történt, nem tudom. Ha jól tudom, akkor feljelentés is lesz az ügyben, de az Országos Előválasztási Bizottság az, amelyik vizsgálja

– mondta, bár konkrétan nem fogalmazott úgy, belülről hekkelték volna meg a rendszert.

A Telex írása szerint az online szavazás végül főként Fekete-Győr András és a Momentum nyomására be is került a szabályok közé, forrásuk szerint az aHang igyekezett is mindenben a Momentum elvárásainak megfelelő online rendszert kiépíteni, de végig ragaszkodott ahhoz, hogy ezt pártoktól függetlenül, önerőből és saját intellektuális kapacitásából valósíthassa meg.

Az online rendszer szombati összeomlásánál volt is olyan ellenzéki, aki a Telexnek a háttérben megjegyezte: éppen ezt akarták elkerülni annak idején, amikor sem az online regisztráció, sem pedig az online voksolás feltételeit nem tartották elégségesnek.

Sokatmondó, hogy az április 8−10. között, 1000 fős mintán készült reprezentatív Medián-kutatás szerint legalábbis a kormányváltást akaró szavazók közel 33 százaléka olyan rendszert szeretett volna, ahol online is csak úgy lehetett volna szavazni, ha előtte személyesen regisztrált már az illető. Minél idősebb valaki, az élő regisztráció iránti vágy annál magasabb a közvéleménykutatás szerint.

A Telex cikke után

egyes ellenzéki pártok azt jelezték, minden szükséges erőforrást biztosítani fognak ahhoz, hogy az online előválasztási kapacitások az igényeknek megfelelően bővüljenek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter?
Szerinte Nagy Márton poszton tartása árt a magyar gazdaságnak, miközben „amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”


Magyar Péter most épp Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterbe szállt bele legújabb Facebook-posztjában. A Tisza Párt elnöke kérdéseit ennek ellenére a miniszterelnöknek fogalmazta meg.

Mint írja: „Nagy Márton miközben éppen bedöntötte a teljes magyar gazdaságot és rászabadította a magyarokra az Európa-rekorder inflációt, most éppen mindent befagyasztana.”

Hozzáteszi: „Milyen érdekes, hogy amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”

Ezután szólítja meg Orbán Viktort:

„Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter? Ki felel az elszabaduló inflációért, a zuhanó gazdaságért? Mivel fogják pótolni a gazdaság összeomlása miatt az egészségügyből, a közlekedésből, a fizetésekből, a nyugdíjakból hiányzó 2 ezer milliárd forintot?”

– teszi fel a kérdést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Republikon: még most is tudott 3 százalékot javítani a TISZA, néggyel megy a Fidesz előtt
A Republikon áprilisi mérése szerint Magyar Péter pártja 32, a Fidesz–KDNP 28 százalékon áll a teljes népesség körében. A pártválasztók között is 4 százalékpontos az előnyük.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Áprilisban a teljes népesség 32 százaléka szavazott volna a Tisza Pártra – ez 3 százalékponttal több, mint márciusban. A Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatása szerint a pártválasztók körében is emelkedett a párt támogatottsága, itt 1 százalékpontos erősödést mértek, írta a 24.hu.

A Fidesz–KDNP 1 százalékpontot javított az előző hónaphoz képest, így jelenleg 28 százalékon áll a teljes népességen belül. Ezzel 4 százalékponttal marad el a Tiszától. A pártválasztók körében nem történt változás a kormánypártoknál, itt továbbra is 35 százalékon állnak, míg a Tisza 39 százalékra erősödött.

A Republikon értékelésében azt írta, az elmúlt hónapban egyre inkább megerősödött az a gondolat, „miszerint 2026-ban a kormányváltó erőre (ez esetben a Tiszára) kell szavazniuk az ellenzékieknek, hogy 2030-ban ismét kedvenc pártjukra szavazhassanak”. Az intézet szerint ez a tendencia a számokban is megmutatkozik, hiszen

a Tisza folyamatosan növeli támogatottságát. A mostani növekedés főként a bizonytalan szavazóktól érkezett, kisebb mértékben pedig a Kutyapárttól.

A kutatás szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága nem változott jelentősen, és nagyjából ott tart, ahol egy hónappal ezelőtt. A Republikon ezzel kapcsolatban megjegyezte: „a pártszövetséget nem kerülték el a botrányok, viszont lassan kezdetét veszi a választás előtti pénzosztás, ami segíthet a kormánypártok támogatottságán”.

A kutatásban kitértek arra is, hogy a „Kollár Kinga-ügy” nem volt elég jelentős ahhoz, hogy csodafegyvernek bizonyuljon a kormánypártok számára. Magyar Péter a közelmúltban arról beszélt, hogy információik szerint hogyan próbálják majd ellehetetleníteni a Tisza indulását a választáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet” – Megszólalt az olasz luxusingatlan tulajdonosa
A vevő az Influentia Kft. lett, amely a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll. A cég szerint a magántőkealapnak „nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna.”


Hétfőn olasz sajtóhírek alapján derült ki, hogy egy magyar kormányközeli kör tagjai egy luxusvillát vásároltak az olasz–svájci határ közelében fekvő Varesében. A Domani című lap arról írt, hogy az ingatlan 4,3 millió euróba, azaz nagyjából 1,7 milliárd forintba került, és a vevő az Influentia Kft. lett, amely a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll.

A céget Balogh András képviseli, aki több mint harminc éve ismert szereplő a magyar vállalati szektorban. Korábban a Magyar Telekom egyik felső vezetője volt, az utóbbi időben pedig olyan ügyekben jelent meg, amelyek Garancsi Istvánhoz, Habony Árpádhoz vagy Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köthetők – például a Magyar Vagon vasúti vállalat esetében is.

Az olasz lap „Orbán-villaként” emlegette az ingatlant, azonban a beszámolók szerint nem a miniszterelnök, hanem inkább Habony Árpád környezete lehet a magántőkealap végső haszonhúzója. Orbán Viktor néhány órával a cikkek megjelenése után a közösségi oldalán reagált: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van. Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”

Kedden közleményt adott ki az Influentia Kft., amelyben azt írta: „Az ingatlan 100%-os tulajdonosa az Influentia Kft.

A társaságot tulajdonló magántőkealapnak nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna.”

A cég hangsúlyozta: „Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet, ezért annak semmilyen politikai vonatkozása nincs és nem is lehet.” Hozzátették azt is: „Minden ezzel ellentétes híresztelés hazugság. Ezek a valótlanságok súlyosan sértik társaságunk jó hírnevét, ezért a megfelelő fórumokon meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépéseket.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Íme, a középszintű matekérettségi nem hivatalos megoldásai
Az Eduline közzétette a keddi matekérettségi feladatainak nem hivatalos megoldásait.


Elsőként a középszintű matekérettségi első részének megoldásait mutatták meg az érdeklődőknek. Ezt követően folytatták a 13-15. feladatok megoldásával, majd a 16., a 17. ás a 18. feladat megoldását tették közzé.

Az oldal készítői felhívták a figyelmet arra, hogy ez még nem hivatalos megoldókulcs, azt majd szerdán reggel lesz elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET: