SIKERSZTORIK
A Rovatból

Aki a leghíresebb vándorcirkuszt irányítja

Eötvös Loránddal, az Eötvös Cirkusz igazgatójával beszélgettünk arról, mivel jár az állandó vándorlás és milyen szépségei vannak a cirkuszos létformának.


Milyen feladatai vannak egy cirkuszigazgatónak?

Szerencsére nem csak rám hárulnak a teendők, négyen látjuk el ezt a pozíciót a feleségemmel, a nővéremmel és a sógorommal, ezáltal könnyebb megosztani a feladatokat. Általában én felügyelem a reklámokat és a média-megjelenéseket, a nővérem vezeti a szervezést, a sógorom a műszaki részleget (tehát az építési és bontási munkálatokat), a feleségem pedig az artisztikai igazgató, aki az előadás fénytechnikájáért és hasonlókért felel. Ugyanakkor egy igazgatónak a fentieken túl is minden apró tevékenységen rajta kell tartania a szemét, az állatok élelmezésétől kezdve a villany és víz bekötésén át egészen az adóbevallásokig. A társulat bármelyik tagja fordulhat hozzánk ügyes-bajos dolgaival. Ehhez jön még, hogy egy-egy műsorszámban fellépőként is szerepelünk, de ez már tényleg szinte csak kikapcsolódás.

Milyen előnyei és hátrányai vannak a vándorcirkuszi létnek az egy helyben működő társulatokhoz képest?

Az előnye egyben a hátránya is. Állandóan utazunk, folyamatosan új emberekkel ismerkedünk meg, ami nagyon érdekessé teszi az életünket. Viszont mivel néhány napnál többet általában nem maradunk ugyanott, ezeknek az ismeretségeket a többségét hamar hátra kell hagynunk, mindenkivel lehetetlen lenne fenntartani. Aztán, ha a rákövetkező évben visszatérünk, gyakran újra találkozunk velük, majd pedig ismét elbúcsúzunk tőlük. Ez egy ilyen életforma, mindannyian hozzászoktunk már.

eotvoscirkusz4
Névjegy

Eötvös Loránd 1974. január 13-án született Budapesten. Az általános iskola után az Állami Artistaképző Intézetbe járt

magántanulóként. Miután több mindent kipróbált, a zsonglőrködésnél állapodott meg. 13 évesen lépett fel először

közönség előtt egy csoportos zsonglőr-produkcióban a szüleivel közösen. Később, mikor tudása elért egy bizonyos szintet, szólószámokba kezdett.

1994-ben részt vett a párizsi cirkuszfesztiválon, ahol egészen a döntőig menetelt és különdíjat nyert. 1998. március 15-én Hortobágyi Károly-díjjal tüntették ki. Az elkövetkező években Európa szinte valamennyi országában fellépett különböző neves cirkuszokban. 2004-ben részt vett az 5. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, ahol a moszkvai Bolsoi nagycirkusz különdíját nyerte.

2006-ban megházasodott, felesége Wertheim Adrienn, szintén régi cirkuszdinasztia tagja. Két lányuk született: Lorienn 2009-ben és Larissza 2011-ben. 2010-ben a nővérével, Susyval karöltve vették át az Eötvös cirkusz vezetését, és soha nem látott sikereket értek el. 2012-ben a Maciva által alapított cirkuszművészeti tanács tagja lett. 2013-ban a Vitézi Rend is felvette tagjai közé, valamint felkérték a Hortobágyi Károly-díj három főből álló kuratóriumának tagságára.

Van olyan hely, amire az otthonotokként tekintetek?

Pesterzsébeten van egy családi házunk, a téli hónapokat gyakran ott töltjük. Amúgy viszont mindig ott az otthonunk, ahol éppen vagyunk. Ahogy a mondás is tartja: az otthon az, ahol a családod van. Nálunk pedig éppen ez a helyzet, az egész szűkebb család velünk utazik. Itt vannak a gyerekeim, a szüleim, a nagymamám, nővérem gyerekei, feleségem nagymamája, szóval tényleg szinte mindenki, aki számít.

Hogy választjátok ki a turné helyszíneit, saját szervezéssel, vagy meghívásos alapon?

Mindig saját szervezéssel megyünk, az évek tapasztalatai alapján már tudjuk, melyek azok a helyek, ahová érdemes előadást szervezni és melyek azok, ahová kevésbé. Az utóbbi időben nagyjából kialakult az a kör, ahová rendszeresen visszatérünk, legfeljebb az időpontok változhatnak. Budapestre például eddig szeptember-október környékén szoktunk jönni, most először próbáltuk ki a május-júniust, aztán majd meglátjuk, maradunk-e ennél, vagy visszatérünk az eredeti verzióhoz.

A fellépők egymástól tanulják el a szakma fortélyait, vagy létezik valamiféle iskola erre a célra?

A cirkuszos családok tagjai általában szüleiktől, nagyszüleiktől tanulnak. Ugyanakkor léteznek artistaképző iskolák (Budapesten például most már kettő is), ahová olyan gyerekek is beiratkozhatnak, akik nem cirkuszdinasztiába születtek, viszont arra vágynak, hogy ezzel foglalkozhassanak. Mellesleg néha a cirkuszos gyerekek is elvégzik ezeket az iskolákat, de nekik eleve megvan az előnyük, hogy otthon a családtól is elsajátíthatnak csomó dolgot. A külsősök ezen a téren hátrányból indulnak, ezzel együtt nagyon sok olyan kollégát ismerek, aki a rokonságától függetlenül került a szakmába, mégis rendkívül tehetséges artista lett belőle.

eotvoscirkusz3

A cirkuszos gyerekek felé egyébként elvárás, hogy folytassák szüleik szakmáját?

Nem elvárás, mindössze arról van szó, hogy mivel eleve ebbe a világba születnek bele, legtöbbször ezt veszik természetesnek, és fel sem merül bennük más lehetőség. Én nem tiltanám el őket semmilyen alternatívától, de ehhez mindkét életformát ki kellene próbálniuk, ami a mi helyzetünkben nem reális. Ugyanúgy, ahogy az orvoscsaládok gyerekeiből is túlnyomórészt orvos lesz, a cirkuszosok többségénél is magától értetődik a szakmaválasztás. Persze előfordulnak kivételek, de nagyjából 90 százalékuk marad a kaptafánál.

Mi a helyzet a rendes tanulmányaikkal?

Mostanában a gyerekek többsége magántanuló, ez a legújabb divat. Régebben más volt a helyzet, az egyik lehetőség szerint mindig annak a városnak az iskolájába íratták be őket, ahol éppen a cirkusz tartózkodott. Ez nem volt túl jó, hiszen minden iskolában más a tanmenet, így sokszor előfordult, hogy valahová megérkezve az aktuális tananyagot már éppen megtanulták az előző városban, vagy épp fordítva: lemaradásban voltak a többiekhez képest. Ráadásul az is nagy hátrány volt, hogy mivel egy-egy helyen alig pár napot töltöttek, sem a tanárok, sem a többi diák nem fordított rájuk túlzott figyelmet, mondván, ilyen kis időre minek? A másik lehetőség pedig az volt, hogy nem utaznak, hanem valamelyik rokonuknál töltik ezt az időszakot. Velem is így történt, gyerekkoromban a szüleim Németországban dolgoztak, én meg itthon voltam a nagymamámmal és jártam rendesen iskolába, mint a többi gyerek. Persze ennek is megvolt a hátránya: nagyon ritkán láthattam a szüleimet, évente legfeljebb egy vagy két alkalommal. Végül 16 évesen csatlakoztam hozzájuk.

eotvoscirkusz8

Fotó: Veres Patrik

eotvoscirkusz2

Hogy áll össze egy új előadás, hányan vesznek részt a megtervezésében?

Az alapokat mi négyen, igazgatók rakjuk össze, például már most is törjük a fejünket azon, mivel rukkolhatnánk elő jövőre. Az első lépés, hogy kitalálunk egy koncepciót, amire aztán az egész műsort felfűzzük. Ehhez kell megfelelő vendégfellépőket találnunk, akiket egész szezonra (márciustól októberig) leszerződtetünk. Az is előfordult már, hogy egy adott produkció annyira megtetszett, hogy a teljes előadást ahhoz igazítottuk, de általában inkább fordítva szokott lenni.

Hányan utaztok együtt összesen?

Körülbelül 48 fős a teljes tábor, ebből a közvetlen családtagok 10-12 főt tesznek ki. A külsős artistaművészek nagyjából ugyanennyien vannak, ők többnyire szintén a családjukkal jönnek. Plusz a műszaki személyzet, a szakácsok, sofőrök, állatápolók, és még jó néhányan.

eotvoscirkusz6

A Magyar Nemzeti Cirkusz ellen nemrég tartottak egy tüntetést, abból az apropóból, hogy a szervezők szerint természetellenes mutatványokra kényszerítik az állatokat, így tulajdonképpen kizsákmányolják őket. Mi a véleményed erről?

Szerintem az állatvédők kissé eltúlozzák ezt a dolgot, elsősorban nem a cirkuszoknál kéne keresgélniük, hanem elmenni mondjuk Indiába vagy Afrikába, ahol tömegével ölik le az állatokat. Úgy gondolom, hogy sokkal jobb helyen vannak egy cirkusznál, ahol rendesen törődünk velük és vigyázunk rájuk. Lehet, hogy például az állatkertekhez képest kicsivel szűkebb helyen vannak tartva, de az európai uniós szabványoknak természetesen megfelelnek a körülmények. Emellett az Eötvös Cirkusznak van egy kezdeményezése egy úgynevezett „állat-nyugdíjas otthonról”, ahová azok az állatok kerülhetnének, akiken látszik, hogy kezdenek kiöregedni a szakmából. Bár az elefántok például már 60 év felé járnak és még egész jól bírják, de ettől függetlenül szerintem lenne létjogosultsága. Még kell egy-két támogató hozzá, de remélhetőleg pár éven belül megvalósulhat.

Nektek hány állatotok van?

Pár kutyát leszámítva egy saját sincs. A vendégartistákhoz hasonlóan az állatos produkciókat is mindig egy-egy szezonra szerződtetjük. Ez egyrészt amiatt praktikusabb, mert nem könnyű őket télen fenntartani, de még inkább azért, mert így minden évben meg tudunk újulni. Ha saját állataink lennének, folyamatosan rájuk kéne építenünk, így sokkal kevésbé lennének változatosabbak az előadásaink.

Milyen az állatok viszonya a fellépésekhez? Mindig lelkesek és bírják az iramot?

Persze, mindannyian megszokták a szereplést már kiskoruk óta, szóval nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy élvezik a dolgot. A porondon minden elvégzett mutatványért jutalomfalatot kapnak, így emiatt is érdekük, hogy jól teljesítsenek. Persze az emberekhez hasonlóan az ő teljesítményük sem mindig egyenletes – az idomár feladata, hogy előadások előtt felmérje, éppen milyen passzban van és mire képes az adott állat. Főleg vadállatok esetén fontos ez, hiszen a velük való munka veszélyes is lehet, ha épp olyanja van mondjuk egy tigrisnek vagy oroszlánnak.

eotvoscirkusz5

Fotó: Veres Patrik

Mi a helyzet veletek ezen a téren, a sokadik alkalommal már inkább rutinból nyomjátok le az előadásokat, vagy azért végig marad bennetek valamiféle izgalom?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig izgulunk, de azért vannak különleges előadások. Például a premiereknek nyilván sokkal nagyobb a jelentőségük, főleg ha a szakma képviselői is jelen vannak, akik előtt különösen bizonyítanunk kell. Illetve a fiatalabb artistákra is igaz, hogy általánosságban nagyobb bennük a drukk a már több évtizedes tapasztalattal bíró társaikhoz képest. Utóbbiak esetén sokkal inkább jellemző, hogy rutinjukra építve teljesítik az előadásokat.

eotvoscirkusz7

Fotó: Veres Patrik

A turné alatt jut azért némi időtök pihenésre, például szétnézni az aktuális városban?

Nagyon kevés… Ha artista lennék, valószínűleg tudnék időt szakítani ilyesmire, hiszen nekik az fellépéseken és az ezekre való gyakorláson túl nincs más dolguk, viszont igazgatóként a rám háruló egyéb teendők már nem teszik lehetővé. De egyébként is nagyrészt ugyanazok a turnéhelyszíneink évek óta, úgyhogy annyira már egyik város sem jelent újdonságot. Esetleg majd a gyerekeimnek megmutatom őket, ha abba a korba lépnek, hogy elkezdenek érdeklődni irántuk.

Mit csináltok a turnék szünetében, októbertől márciusig?

Ha jön egy jó szerződés, amit megéri elfogadni, akkor külföldre megyünk vendégszerepelni. Ilyenkor más művészek nélkül, csak a szűkebb családdal. Ez egyfajta kikapcsolódás nekünk, amivel ráadásul még pénzt is keresünk. Ha viszont nem adódik semmilyen előnyös lehetőség, inkább itthon maradunk arra a pár hónapra, legkésőbb januártól már úgyis mindig elkezdjük kidolgozni az új turné részleteit, legyártatni a szórólapokat és a többi hasonló dolgot.

A többi vándorcirkuszos társulatra konkurenciaként tekintetek, vagy van valamiféle együttműködés köztetek?

Természetesen mindenki konkurencia, aki hozzánk hasonlóan járja az országot egy előadással, ugyanakkor bizonyos kérdésekben együtt is működünk velük. Például nem keresztezzük egymás útját, mert az egyikünknek sem lenne előnyös. Főleg a nagyobb cirkuszok tartanak össze ezen a téren, ilyen társulatból nagyjából 4-5 működik idehaza. A kisebbek pedig hozzánk alkalmazkodnak, hiszen ránk sokkal többen kíváncsiak, szóval ha közülünk valaki fellépett egy városban, nekik közvetlenül utána nincs értelme ellátogatni ugyanoda. Persze a kis cirkuszoknak is megvannak a maguk előnyei: egy miénkhez hasonló társulatot jóval költségesebb fenntartani, több a járulékos kiadás, míg ha például egyetlen család végzi el az összes feladatot, a bevétel is teljes egészében az övéké. De tulajdonképpen nincs is nagyon értelme egymáshoz hasonlítani a kettőt, teljesen más dimenzióról van szó.

Alapjában véve akkor mondhatjuk, hogy jó viszonyt ápoltok a többiekkel a szakmán belül?

Persze, sőt nagyon sok cirkuszigazgatóval rokonságban is állunk, hiszen ezek a dinasztiák annak idején azért elég sokat keveredtek egymással, aminek köszönhetően szinte mindenki szegről-végről rokona a másiknak. Ez egyébként a párkapcsolatok kialakítását is jócskán megnehezíti, így kerülnek mostanában egyre inkább külsősök a képbe, hogy ne legyen beltenyészet… (mosolyog)

Az Eötvös Cirkuszról

Az Eötvös család története öt generációval ezelőtt fonódott össze a cirkuszos életformával, aminek varázsától azóta sem tudnak szabadulni. 1894 tavaszán a cseh Winiczky család Magyarországra utazott vándorcirkuszával. Volt köztük egy gyönyörű lány, Johanna, aki műlovarnőként kápráztatta el a közönséget. Az egyik előadás alkalmával egy nemesi családból származó ifjú látogatott el a cirkuszba, Báró Eötvös Ferencz. Az ifjú nemes és a cirkuszos lány egymásba szerettek, összeházasodtak és Ferencz a Winiczky cirkusszal tartott. Házasságukból egy gyermek született 1894-ben, Eötvös Nándor Aladár. Ő 1920-ban megalapította saját cirkuszát, az Eötvös Cirkuszt, mely egészen 1964-ig aktívan működött. 12 gyermeke született, 5 fiú és 7 lány.

A legidősebb és a leghíresebb közülük Eötvös Gábor, a világhírű zenebohóc, Jászai-díjas Érdemes művész, a Magyar Köztársaság csillagrend kitüntetettje volt, aki az immár szállóigévé vált "Van mááásik" című produkciójával szórakoztatta több generáció gyerekeit. Tehetségét a világ legnagyobb nevettetője, Charlie Chaplin is elismerte. Kisebbik fia, Tibor a lányával, Chilyvel 1993-ban újraalapította az Eötvös Cirkuszt, mely éveken keresztül nagyon sikeres volt. Nándor hatodik gyereke, Eötvös József lánytestvéreivel a világ számos nagy cirkuszában szerepelt. 1979-ben a Vatikánban is alkalmuk nyílt fellépni, amihez II. János Pál pápa személyesen gratulált nekik.

1997-ben gyermekeivel megalapította a Fantázia Cirkuszt, mely évekig ugyancsak sikeresen működött. Az Eötvös család tagjai bejárták a Földet, megtelepedtek számos országban, mindenütt sikert és elismerést szerezve. Ám ahogy az ősök a múlt könyvébe írták be nevüket, az ifjabbak már a jövőébe akarják, ezért József gyermekei, Susy és Loránd az alapítás 90. évfordulóján házastársaikkal ismét újraalapították az Eötvös Cirkuszt. Az ifjabbik generáció vezetése alatt és az idősebbek tanácsainak köszönhetően olyan műsort hoztak létre, mely ötvözi a hagyományos cirkuszt a modern, fantáziadús koreográfiákkal. Azóta minden évben új előadással járják az országot márciustól októberig, hirdetve mottójukat: a cirkusz varázsa örök!

eotvoscirkusz9

Mennyi idő szétkapni egy ilyen táborban mindent, és aztán a következő helyszínen újra felépíteni?

A bontás nagyon gyorsan megy, ha például délután 5 órára vége az utolsó előadásnak, 9-re készen vagyunk mindennel. Az építés már időigényesebb, minimum egy napot vesz igénybe, ha sietünk vele, vagy inkább kettőt, ha ráérősebbre vesszük. Utóbbi esetben az első nap elmegy azzal, hogy megérkezünk, kimérjük a területet, bekötjük a villanyt és vizet, felszereljük a kerítéseket. Ezekkel általában délutánra végzünk, utána jöhet egy kis pihenés. Másnap pedig felhúzzuk a sátrat és a berendezést. Ebben az artisták is segítenek, ez egy íratlan szabály, egyébként viszont csak az igazgatóság, illetve a külön műszaki személyzet végzi a munkálatokat.

Meddig lehet ezt a szakmát folytatni? Létezik olyan, hogy valaki a kora előrehaladtával kiszáll?

Hogyne, egy artista mindig érzi magáról, hogy meddig színpadképes. Ha elkezd öregedni, nyugodtan dönthet úgy, hogy többet nem lép fel előadásokon. De ekkor sem feltétlenül kerül ki a körforgásból, hiszen kereshet magának valamilyen másik pozíciót a cirkuszon belül. Édesanyám például jelenleg a büfét üzemelteti, megint más a kisvasutat, szóval bőven akad teendő a porondon kívül is.

Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
A felnőttszörpben Balogh Levente és Lakatos István is látott fantáziát, ma már Costa Ricában is ott vannak – A Cseles-sztori
Marton Bálint és Varga Dávid 2021-ben egy véletlennek köszönhetően alkotta meg az alkoholos szörpöt. A Cápák között adott nekik hatalmas lökést, ma pedig már multik polcain, illetve külföldön is találkozhatunk a termékeikkel. De nem volt egyszerű az idáig vezető út.


Marton Bálint és Varga Dávid már gyerekkoruk óta ismerik egymást, azóta pedig már nemcsak jó barátok, hanem üzlettársak is. Mindig vállalkozó típusok voltak, azonban az igazi nagy közös sikert az alkoholos szörpök hozták el számukra. 2021-ben alapították meg a Cselest, eleinte egyedül fejlesztették ki a terméküket, amivel igencsak kalandos utat jártak be. 2023-ban a Cápák között című műsorban is feltűntek, Balogh Levente és Lakatos István is befektetett a cégükbe, ma pedig már a multik polcain, sőt akár Costa Ricában is találkozhatunk a termékeikkel.

Bálint eredetileg vegyészmérnök, Dávid pedig gépészmérnök. 2021-ig mindketten leginkább a saját szakmájukban tevékenykedtek. Aztán egy nap ablakkeret-csiszolás közben elfogyott a citromos sörük.

„Bementünk a konyhába, ott volt a pulton egymás mellett a vodka meg a szörp, egymásra néztünk, és egyszerre beugrott, hogy mennyire jó ötlet lenne ebből valamilyen italt készíteni. Elkezdtünk agyalni rajta, majd másnap telefonon folytattuk”

- mesélik a srácok.

Azt mondják, még Bálint sem tudta megfúrni az ötletet, pedig ő az, aki általában addig kérdez, míg ki nem bukik valami hiba az elképzeléssel kapcsolatban. Végül nem húzták le a listájukról az alkoholos szörpöt, és nekiláttak kísérletezni.

„Nagyon szerettük ezt az ötletet az elejétől kezdve, és nagyon motiváltak voltunk, de időt akartunk hagyni kísérletezésre. Vettünk szörpöket, fűszereket, cukrot pirítottunk, felöntöttük vodkával, kutyultunk összevissza. Összeraktunk egy csomó ízt, majd a feleségeinkkel végigkóstoltattuk, és kiválasztottunk ötöt, hogy tovább teszteljük”.

Első körben arra voltak kíváncsiak, hogy egyáltalán a koncepció működőképes-e, ezért a barátaik, ismerőseik véleményét is kikérték. De nem csak arra voltak kíváncsiak, hogy tetszik-e nekik az ötlet, vagy, hogy finom-e a termék. Mindenkinek adtak egy több kérdésből álló pontozólapot.

Az ismerősöknél átment a rostán a felnőttszörp, és a segítségükkel leszűkítették a kínálatot három ízre. Ezután viszont arra voltak kíváncsiak, hogy adnának-e pénzt ezért az emberek. Fogták a szörpjeiket, útnak indultak a Balatonhoz, és egy vendéglátós ismerősük segítségével elkezdték kóstoltatni a termékeket, akinek pedig ízlett, az vásárolhatott is belőle.

„Legalább 300 ember kóstolta meg a termékeinket, és abból 90 vásárolt is. Úgy gondoltuk, hogy akkor ezzel érdemes tovább foglalkozni. Az első bevételünkből jól bekajáltunk, aztán vettünk egy felfújható krokodilt”

- mesélik.

Tehát már megvolt az ötlet, amiről bebizonyosodott, hogy működőképes, sőt, felkértek egy dizájnert, aki megtervezte a csomagolást és az arculatot is. Azonban itt még nem ért véget a munkájuk. Céget kellett alapítani, utána kellett járni annak, hogyan tudják legálisan értékesíteni a terméküket, hiszen alkoholos italról volt szó, a gyártást is meg kellett oldani, és vevőket is kellett szerezniük.

„Felhívtuk a Nébih-et, elmondtuk, hogy szeretnénk vodkát szörppel összeönteni, meg cukrot pirítani, és, hogy mi ezt úgy képzeltük el, hogy majd a saját konyhánkba veszünk rozsdamentes dolgokat, lefertőtlenítünk mindent, ahogy azt kell. Először ránk tették a telefont azzal, hogy ne szórakozzunk”

- mondják a srácok.

Végül csak visszahívták a Nébihet, akik miután elhitték, hogy nem csínytevésről van szó, nagyon segítőkészen tájékoztatták a fiúkat a gyártás feltételeiről. Az egyeztetések közben kiderült, hogy van egy másik út is, a bérgyártás, ami sokkal inkább megvalósíthatónak tűnt. Sok időbe telt, mire találtak egy olyan gyárat, ahol kisebb mennyiségben is elkészítették nekik az első adagot. Igen ám, csakhogy amikor készen lettek a termékek, és megkérdezték tőlük, hogy hova vihetik őket, újabb akadályba ütköztek. Mivel alkoholos italról van szó, nem lehet akárhol tárolni, így aztán bérelniük kellett egy adóraktárt.

Ezután sorra járták a vendéglátóhelyeket, ott kezdték el először értékesíteni a Cseles felnőttszörpöket. Azt mondják, az első 300 liter eladása után látták, hogy ebből bizony tényleg lehet valami. Ekkor jött a képbe Dani, aki meglátta a termékben és a srácokban is a potenciált, és elkezdett dolgozni a márka megjelenésén és hangvételén. A közös munka gyümölcseként elkészült egy új csomagolás, és a Cseles, mint márka alapjait is lefektették.

2022 nyarán találtak rá a Brancs közösségi piactérre, aminek köszönhetően ki tudták próbálni az online értékesítést. A kampányuk során egymillió forintot gyűjtöttek össze, így felbuzdulva az eredményeken, létrehozták saját webshopjukat.

Ebben az évben már 4 ezer litert adtak el, de még mindig veszteségesek voltak.

„Akkoriban elképesztően boldogok voltunk, amikor bejött egy-egy rendelés a webshopon keresztül. Viszont azt is láttuk, hogy hiába működőképes a sztori, még mindig veszteségesek vagyunk”

- mesélik a srácok, akiknek az igazi nagy áttörést a Cápák között című műsor hozta meg.

2023-ban ott álltak az RTL egyik legnépszerűbb műsorában. 8 millió forintot kértek a befektetőktől 25 százalékos tulajdonrészért cserébe. Végül Balogh Levente és Lakatos István is beszállt a projektbe. Az eladásaik pedig rögtön a műsor után felpörögtek.

„Volt 700-800 liter raktárkészletünk. Reméltük, hogy egy 100 litert azért el tudunk adni. Aztán lement a műsor a TV-ben, és egy nap alatt az összes raktáron lévő termék elfogyott.”

2023-ban már 20 ezer liter alkoholos szörpöt adtak el, és azóta is mindkét befektetőjükkel együtt dolgoznak.

„Nagyon jó kezekbe kerültünk, mint mentor jelen vannak a cég életében. Bármikor hívhatjuk őket, ha tanácsra van szükségünk” - fogalmaz Bálint és Dávid.

Azt mondják, a legfontosabb, amit a műsortól kaptak az a szemléletváltás volt. A cégük is szépen növekedni kezdett, 2024-ben már 30 ezer litert adtak el, pénz is tudtak kivenni belőle, és a Cseles megjelent a boltokban, valamit külföldön is.

„A webshop nagyon megugrott. Gyakorlatilag az árbevételünk felét ez teszi ki, és ennek köszönhetően el tudtunk kezdeni normálisan növekedni. De továbbra is jelen vagyunk a vendéglátóhelyeken.”

„Emellett 2024 végén megjelent a Cseles a CBA, a Coop, a Metro és az Auchan polcain is. Így elkezdtünk azon is dolgozni, hogy az emberek ne csak a literes verzióban tudják megvásárolni a termékeinket.”

„Kijöttünk egy dobozos termékkel, amiben már a kész, hígított Cseles van, így egy kisebb összegért ki tudják próbálni, nem kell egyből 1 liter felnőttszörpöt megvásárolniuk” - mondják.

Ma pedig már külföld felé is kacsintgatnak.

Egy ismerősüknek köszönhetően Costa Ricába is eljutott a Cseles, így ott is megvásárolható.

2025-re is hasonló terveik vannak: szeretnék, ha más üzletláncok polcain is megtalálhatóak lennének a termékeik, és új kiszereléssel is készülnek.

„Szeretnénk tovább haladni a multi-vonalon, illetve tervben van, hogy külföldön is tovább terjeszkedjünk. Emellett készülünk egy félliteres kiszereléssel és egy nagy meglepetéssel is. A jelenlegi három íz mellé ugyanis egy új is érkezik 2025-ben” - árulta el Bálint és Dávid, akik mindenkinek, akinek van egy jó ötlete, azt tanácsolják: merjenek belevágni! És persze, hogy „mérjenek”.

„Nagyon fontos, hogy mindig figyeljünk a visszajelzésekre. Kockázat mindig van, de ha mérjük a fogyasztói igényeket és az elégedettséget a következő szintlépés előtt, azzal tudjuk csökkenteni. Nem szabad rögtön arra gondolni, hogy úristen, mekkora felelősség lesz majd rajtam, hogy mennyi mindent kell majd irányítanom. Mindig csak a következő lépéssel kell foglalkozni. A fő az, hogyha van egy jó ötleted, akkor el kell kezdeni, nincs veszítenivalód” - fogalmaznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
A nulláról indult, ma már a Starliner rakétáihoz gyárt alkatrészeket – János tényleg megvalósította az amerikai álmot
Garaczi János egyetemistaként költözött ki az Egyesült Államokba. Kalandos és elég rögös út vezetett odáig, hogy most egy olyan céget vezet, ami a titánium alkatrészek gyártásában a világ legjobbjai között van.
Fartek Patrícia - szmo.hu
2025. április 20.



Garaczi János azok közé tartozik, akiknek magyarként sikerült megvalósítani az amerikai álmot, igaz ehhez elképesztően rögös út vezetett. Már gyerekként kimagaslóan jó volt matematikából és számítástechnikából, nyolcéves kora óta programozott. Informatikával akart foglalkozni, a legjobbak között került be a Budapesti Műszaki Egyetemre, de - ahogyan ő fogalmazott - elkallódott, így végül úgy döntött, hogy otthagyja az egyetemet, és kiköltözik az édesanyjához az Egyesült Államokba. A nulláról indult, többször is felért a csúcsra, de sokszor kellett újrakezdenie. Ma pedig egy olyan céget vezet, ami titánium alkatrészeket gyárt többek között az F35-ös és F22-es vadászrepülőkhöz, katonai drónokhoz és a Starliner rakétáihoz. Most arról mesélt a Szeretlek Magyarországnak, hogyan jutott el idáig.

– Magyarországon születtél, itt nőttél fel, itt jártál iskolába is. Egy korábbi interjúdban arról beszéltél, hogy nagyon hálás vagy a magyar oktatásnak. Milyenek voltak az iskolás éveid?

– Kecskeméten születtem, ott is jártam iskolába. A tanulmányaimat a Zrínyi Ilona Általános Iskolában kezdtem. Akkoriban indult el a számítástechnikai oktatás. Harmadikos voltam, amikor csináltattak velünk egy tesztet. Hamar kiderült, hogy van érzékem a számítástechnikához, és matekból is nagyon jó voltam, így bekerültem az informatikai tagozatra. Már nyolcéves koromban elkezdtem programozni, otthon is mindig ezt csináltam, nagyon beleszerettem. Aztán a Kecskeméti Református Gimnáziumnak indult egy hatéves tagozata, ahova felvételizni kellett. Matekból az én felvételim lett a legjobb, így amikor bekerültem az iskolába, nekem kötelező lett a matektagozat. De ezt egyáltalán nem bántam, mert szerettem csinálni.

– Tehát akkor igazi jó tanuló voltál.

– Nagyon jó tanuló voltam, a szabadidőmben is matek meg fizika feladatokat oldottam meg. Igaz, a magatartásom nem volt valami fényes. Sokat verekedtem. Apám akkor beíratott karatéra, de attól csak rosszabb lett. Aztán mindenféle sportot kipróbáltam: birkóztam, teniszeztem, pingpongoztam, sőt, mivel apa az NB I-ben focizott, így nekem is kötelező volt a foci. De azt nem szerettem, mert mindig beállítottak kapusnak.

– Mi szerettél volna lenni akkoriban?

– A gimnáziumban plasztikai sebész szerettem volna lenni. Igazából emögött az állt, hogy szerettem a biológiát, és megtudtam, hogy a plasztikai sebészek nagyon jól keresnek. Elmentem megnézni egy plasztikai műtétet, majdnem elhánytam magam. Úgyhogy rájöttem, hogy ez mégse nekem való. Aztán jött, hogy fogorvos leszek. A szüleim egyéves koromban elváltak, apám új párjának pedig volt egy fogorvosi praxisa Kecskeméten. Jól menő fogorvos volt, és mondta, hogy miért nem megyek el fogorvosnak, és veszem majd át a praxisát. Én viszont nem akartam mások szájában turkálni. Akkor kezdett beindulni az informatika, és azt hallottam, hogy azzal is jól lehet majd keresni. Én programoztam, és jó is voltam benne, versenyekre jártam, így maradt ez az irány. 16 évesen eldöntöttem, hogy a Műszaki Egyetemre megyek, informatika szakra. Megnéztem, hogy milyen tárgyakból kell jól teljesíteni, ráfeküdtem a matekra, a fizikára és a programozásra. Ráadásul németből és angolból is jó voltam, megcsináltam a nyelvvizsgát is, így végül sikerült bekerülnöm a Budapesti Műszaki Egyetemre.

– Gondolom ott is nagyon jól teljesítettél.

– Amikor kiderült, hogy felvettek, és Budapestre költözöm, az egyik tanárom azt mondta nekem, hogy velem az lesz a baj, hogy nem lesz, aki kordában tart. Igaza lett. Bekerültem egy olyan kollégiumba, ami eredetileg egy lánykolesz volt. Na, hát nem sokat jártam be az egyetemre, eléggé elkallódtam. Ráadásul az édesanyám kiment Amerikába 1997-ben, mi pedig a testvéremmel meglátogattuk az egyetem első nyarán. Az öcsém vele maradt, én visszajöttem Magyarországra.

Akkor elég sok hülyeségbe belekeveredtem, az egyetemet is otthagytam. Aztán az édesanyám megkérdezte, hogy miért nem megyek ki én is Amerikába. Végül kimentem hozzájuk, és beiratkoztam a UCLA-re.

A tandíj viszont elképesztően drága volt, így dolgoznom is kellett mellette.

– Amerikában tudtál számítástechnikával foglalkozni? Vagy hol tudtál elhelyezkedni?

– Próbáltam több számítástechnikai céghez is bekerülni, de akkor még nem voltak papírjaim, így sehova sem akartak felvenni.

Csináltam én mindent, költöztettem, pakoltam, aztán jelentkeztem az egyetem egyik kávézójába.

Akkor úgy volt, hogy ha a campuson belül dolgoztál valahol, akkor kaptál egy társadalombiztosítási számot, amivel például letehettem a jogosítványt. Ezzel a kettővel pedig már azért el lehetett helyezkedni zöldkártya nélkül is. Azt egyébként úgy kaptuk meg, hogy az édesanyám hozzáment egy amerikai állampolgárhoz, és mivel 21 év alatti voltam még, én és az öcsém is automatikusan megkaptuk a zöldkártyát.

– Ez úgy hangzik, mintha innen egyenes út vezetett volna a sikerhez.

– Rengeteget dolgoztam, több kávézóban is megfordultam addigra, és mellette tanultam is.

2002-ben viszont meghalt az édesanyám egy autóbalesetben. Akkor nagyon durva mélypontra kerültem. Ki is lakoltattak.

Van Los Angelesben egy magyar ház, ahol a kint élő magyarok szoktak összegyűlni. Elmentünk ide az öcsémmel. Édesanyám sokat járt hozzájuk, segítette a közösséget, így felajánlották, hogy a padlást rendbe tehetjük magunknak, és odaköltözhetünk átmenetileg. Szépen kitakarítottuk, megcsináltuk, erre kitalálták, hogy fizessünk érte. Én meg mondtam, hogy az kizárt.

– Tehát kilakoltattak, majd a magyar közösség által segítségként felajánlott helyre se tudtatok beköltözni. Azért ez egy kemény helyzet lehetett. Mihez kezdtél?

– Szerencsém volt, mert az akkori barátnőm egyik ismerőse kiköltözött Japánba, és megengedte, hogy addig az ő lakásában lakjunk. Egy nagyon pici lakás volt, de legalább volt fedél a fejünk fölött, és addigra meglett a zöldkártyám is. Azonnal elkezdtem munkát keresni, telefonálgattam, egy csomó céget felhívtam, végül egy padlós vállalathoz vettek fel. Eredetileg a számítástechnikai háttérrel kellett volna foglalkozom, én csináltam például weboldalt nekik. Aztán volt, hogy be kellett segítenem az árukiadásnál. Észrevették, hogy jól bánok az emberekkel. Egy idő után vezető lettem, majd megkértek, hogy építsek ki a kapcsolatokat kínai gyártókkal, ahonnan be lehet hozni az árut. Nagyon élveztem ezt a fajta munkát, és nagyon jól is ment, de aztán, amikor fizetésemelést kértem, a tulaj közölte, hogy nincs pénz. Én pedig pontosan tudtam, hogy ez nem igaz.

Ennek végül az lett a vége, hogy felmondtam, vittem magammal pár embert, és együtt megalapítottuk az első cégem, ami ugyanígy padlók behozatalával foglalkozott.

Én tartottam a kapcsolatot a kínai gyártókkal, az ügyfelekkel is, így könnyű volt felépíteni egy saját céget. Akkor nagyon jól ment, végre sok pénzem lett, költöttem kocsikra, nőkre, mindenre, amit csak el tudsz képzelni. És akkor betoppant a válság 2008-ban. Egyik napról a másikra dőlt be az üzlet. Én pedig ismét az utcára kerültem, tartoztam egy csomó embernek, vittem vissza a flakonokat a boltokba, hogy egyáltalán kenyeret tudjak venni magamnak. Végül az egyik ismerősöm azt mondta, hogy elmegy egy CNC gépekkel foglalkozó céghez. Ez engem is érdekelt, ezért gondoltam, megpróbálom én is.

– Ez a Delta Machine, ami mára a te céged. Hogyan kezdted ott a munkát?

– A céget egy magyar férfi, Bacsa Béla alapította, aki még a ’70-es években jött ki Amerikába. A Delta szerszám- és alkatrészgyártással foglalkozik. Korábban még sosem láttam olyan gépeket, amikkel ott dolgoztak, de kértem, hogy mutassák meg, hogyan működnek. Elvégeztem egy esti tanfolyamot, és hamar elkezdtem programozni a gépeket. Béla egy nagyon jó szakember volt, sokat tanultam tőle. Később új programokat is írtam a gépekhez, így sokkal gyorsabb lett a munka. Végre megtaláltam azt, amiben jól éreztem magam, amiben jó vagyok, boldoggá tesz és még jó pénzt is kereshetek vele.

– Hogyan kerültél te a cég élére?

– 2015-ben Béla eldöntötte, hogy nyugdíjba vonul, én pedig átvettem tőle a cég vezetését. Rengeteg dolgon változtattam. Rájöttem, hogy rengeteget dolgozunk, de pénzt alig keresünk vele. Nekem volt üzleti érzékem, amit tudtam a cég szamara kamatoztatni. Kerestem új partnereket, és modernebb gépeket vásároltam. Két év alatt több millió dollár értékben bővítettem a gépparkot. Időközben annyi munkánk lett, hogy nekiláttam automatizálni mindent. A gépekhez olyan programokat írtam, amiknek a segítségével ellenőrizni tudják, hogy például egy szerszám eltört-e.

Elkezdtem robotokat vásárolni, így még gyorsabbak lettünk, hiszen nem kell egy operátornak ülni a gép mellett, mert minden automatizálva megy. Ráadásul ehhez hozzájön, hogy rengeteget tanultam Béla mellett. A titánium alkatrészek gyártásában ma már a világ legjobbjai között vagyunk.

Ez pedig azért fontos, mert titániumot használnak többek között a hadiiparban is.

– Mi a fő profilotok most?

– Jelenleg leginkább a hadiiparban mozgunk:

gyártunk alkatrészeket például az F35-ös es F22-es vadászrepülőkhöz és különböző drónokhoz is.

Mivel az állami szektorral is együttdolgozunk, nemrég el kellett költöztetnem a gyárat egy új helyre, hogy minden biztonsági intézkedésnek eleget tegyünk. De jelenleg egyébként a Starliner rakétáihoz is gyárunk kritikus alkatrészeket.

– Gondolkodtál esetleg azon, hogy Magyarországon is terjeszkedj, vagy, hogy elhozd ide azt a technológiát, tudást, ami alapján ekkora sikereket könyvelhetsz el?

– A mai napig büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és, hogy otthon tanultam. Sokat köszönhetek az otthoni oktatási rendszernek. Éppen ezért szerettem volna a magyar egyetemekkel együttműködve átadni azt a tudást, amit megszereztem az évek során. A részletekbe most nem mennék bele, de ez különböző okok miatt végül nem valósulhatott meg. Ezzel kapcsolatos az is, hogy egyelőre nem tervezek üzletileg sem terjeszkedni Magyarországon.

– Sokszor kellett újrakezdened a nulláról és végül megvalósítottad az amerikai álmot, igazán sikeres lettél. Mire vagy a legbüszkébb?

– Az üzlet szempontjából elképesztően büszke vagyok arra, ahová eljutottam. Számomra ez azért is nagyon különleges, mert

tényleg a semmiből indultam, és fantasztikus érzés, amikor minden ellened van, de te mégis felkapaszkodsz a világ tetejére.

Hiszek abba, hogy ha van akarat, akkor van megoldás is. Nagyon fontos, hogy nem szabad feladni! Ez egy nagyon fontos lecke. Csak azok lesznek sikeresek az életben, akik nem adják fel. Annyiszor feladhattam volna, annyiszor mondhattam volna, hogy ez nekem nem megy. És mindenki ellenem volt, mindenki csak azt mondta, hogy nincs elég pénzed, túl fiatal vagy, nincs tapasztalatod, nem tudod megcsinálni, lehetetlen, másnak se sikerült. És én mégis megcsináltam. Erre nagyon büszke vagyok, és arra is, hogy szellemileg hova jutottam el. Emlékszem, hogy 18 évesen, a gimiben megkérdezték tőlünk, hogy mik szeretnénk lenni. A legtöbben azt válaszolták, hogy orvosok, rendőrök, ügyvédek, vagy építészek. Én azt válaszoltam, hogy nem tudom, mit fogok csinálni, de sok pénzt fogok keresni. És ezt meg is tudtam valósítani, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy mindeközben élvezem azt, amit csinálok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Emőke egy brazil édességgel lett híres Angliában, ma már Brazíliából is tőle kérnek tanácsot
Emőke 17 évvel ezelőtt költözött Angliába. Ma már háromgyerekes anyuka, és az Emmy’s Brigadeiro megálmodója. Hét év kemény munka után nyitotta meg brigadeiro édességboltját Hatfieldben. Ma már workshopokat is tart, de nem csak arról, hogyan készülnek ezek a mennyei édességek.
Barnyák Mónika - szmo.hu
2025. február 23.



Legnagyobb vágya volt Emőkének, hogy egy saját műhelye lehessen. Ez az álma tavaly valóra vált. Hét év kemény munka után végre megnyithatta brigadeiro édességboltját Hatfieldben.

Emmy szereti a kihívásokat, azt mondja nem fél attól, hogy átadja másoknak a szakmai titkait. Sokan kérik a tanácsait a világ minden részéből, még a brigadeiro hazájából, Brazíliából is kérdezgetik sikeres vállalkozásával kapcsolatban.

– Hogyan kerültél Angliába?

– 2007-ben Budapestről érkeztem Hatfieldbe a testvéreimhez, akik már régóta fűztek, hogy jöjjek ki és nézzek körül. Ezért döntöttem úgy, hogy velük leszek egy évet. Azonnal megszerettem mindent, így itt ragadtam. Otthon titkárnő voltam, nagyon kevés angol tudással érkeztem. Mégis elkezdtem azonnal dolgozni, bár eleinte csak egyszerű állást kaphattam, egy raktárban kellett dolgoznom. Annak is nagyon örültem, mert így

munka mellett tudtam angolul tanulni és elvégeztem egy HR-szaktanfolyamot is, amivel már feljebb léphettem és irodai munkákra is pályázhattam. Nem mondom, hogy minden az ölembe hullott, de mivel nagyon ambiciózus vagyok, könnyen ment a beilleszkedés.

Tudtam, mit akarok, tanultam, és amikor megerősödtem, mindig léptem egyet, beindult az új életem.

– Hogyan került Brazília a képbe?

– Barátokon keresztül ismerkedtem meg a párommal, aki brazil származású. Egyszer meghívtak egy hétvégi túrára egy nagyobb társasággal, ott botlottunk egymásba. Nem volt nagy kedvem menni, mert senkit nem ismertem, de annyira unszoltak, hogy végül is beadtam a derekam. És milyen jól tettem, mert ott ismertem meg a jövendőbeli férjemet. Megszólított, mert látta, hogy egyedül vagyok, és a vacsoránál már egymás mellé ültünk. Pár srác zenélt nekünk, a férjem, Sanderson is, mivel Brazíliában végzett dzsesszgitár szakon. A táborozás nagyon jól sikerült, már ő hozott haza, és aznap este együtt vacsoráztunk. Elkezdtünk randizni, és egy évre rá összeházasodtunk, mert mind a ketten komolyan gondoltuk, hogy családot tervezzünk együtt. Budapesten a Lánchíd alatt, egy hajón volt az esküvőnk. Általa bekerültem a brazilok világába, ami egyébként a férjemre nem annyira jellemző, mert ő inkább csendes és otthonülő, nem bulizós fajta.

Nálunk egyértelműen én vagyok a brazil, mindenki ezt mondja, aki ismer minket, mert én sokkal temperamentumosabb vagyok.

– Miért a brigadeiro, miért nem a bejgli?

– Jó kérdés, mert alapvetőn nem is vagyok édesszájú, nem is gondolkodtam ilyesmiben. Saját üzletet akartam, amiben én osztom be az időmet, ezért sokféle bizniszen törtem a fejemet akkoriban.

Egy alkalommal, amikor brazil barátainknál voltunk valamit ünnepelni, brigadeiro is került az asztalra.

Egyszerűen nem bírtam neki ellenállni, mikor először megkóstoltam. Annyira ízlett, a férjem már rám is szólt, hogy ne egyek annyit, mert tele van cukorral, de én csak rájártam. A következő két évet végigkóstolgattam, amíg egyszer megláttam egy képet valahol, ahol egy esküvői asztal tele volt brigadeirókkal. Ez szöget ütött a fejemben, és elkezdtem utánajárni, mert én is ilyet akartam készíteni.

A brigadeiro a brazilok nemzeti édessége: Emmy hét éve készíti sikeresen

– Hogyan lett ebből saját vállalkozás?

– Állandóan ötletekkel bombáztam a férjemet, de ez volt első, ami neki is igazán tetszett. Angliában akkoriban még senki nem készített brigadeirót online eladásra, még a brazilok sem, ezért fantáziát láttunk benne. Belevágtam és elvégeztem egy online brigadeiro készítési tanfolyamot, így sikerült megismerkednem Brazília egyik leghíresebb készítőjével is, aki nagyon sokat segített nekem.

Elkezdtem a konyhámban kikísérletezni a receptúrát, kitaláltam a csomagolást, létrehoztam a saját brandemet, az Emmy’s Brigadeirót.

Fél évig dolgoztam csendben az egész vállalkozáson, mire bemutattam, milyen lett. Eleinte attól is tartottam, mit fognak szólni a brazil ismerőseink, ha megkóstoltatom velük a nemzeti édességüket, mert ez olyan, mintha ők bejglisütés-vállalkozásba kezdenének. Szerencsére mindenkinek nagyon ízlett, akivel megkóstoltattam, bátorítottak, igazán örültek az ötletemnek, nem volt bennük ellenérzés, hogy milyen alapon készítem az ő nemzeti édességüket.

Mi az a brigadeiro?

A brigadeiro a brazilok nemzeti édessége, amely egyszerűsége ellenére rendkívül finom és népszerű desszert, minden ünnepi alkalom elmaradhatatlan része. Az elkészítése nem igényel különösebb konyhai jártasságot, viszont a siker érdekében fontos, hogy jó minőségű alapanyagokat használjunk. A csokoládéból és a sűrített tejből főzött sűrű masszából a meghűlés után golyókat formáznak, és különböző ízű és színű díszítésbe forgatnak bele.

– Milyen út vezetett a sikeredig?

– Félszegen kezdtem bele, de már a legelején a terjeszkedésben gondolkodom. Akkoriban csak napi 5-6 dobozt készítettem megrendelésre, ami 100 darab. De felkapott a brit sajtó, mert bekerültem magazinok ajánlóiba. Nagy cégek kerestek meg, hogy készítsek nekik szetteket céges bulikra, ezért gyakran több száz darabot kellett készítenem és becsomagolnom. Mindig elmondom, hogy én magyarként készítem ezt a brazil édességet, erre aztán felkapják az emberek a fejüket. Mindig is egy saját műhelyre vágytam, ahol nagyobb megrendelésekkel vághatok bele: ez tavaly vált valóra, kemény hét év munka után. A nagyobb tételeket már nem győztem volna, mert addig a konyhámban készítem el a megrendeléseket. Angliában sem ritka a home bakery fogalma, sokan, mint én is, otthonról készítenek eladásra finomságokat. Emiatt nálunk mindig csoki-illat lengte be a lakást, így a házimunkát alaposan meg kellett szervezni a konyhánkban. Szerencsére a férjem mindenben támogatott, és besegített, mert mindig átvállalta a konyhai rendrakást, amiért nagyon hálás vagyok neki.

Három gyerekünk van, a család mellett otthonról vinni egy vállalkozást nem volt egyszerű mutatvány, ebben nagyon együtt kellett dolgoznunk, de sikerült.

Rengeteg munkánk van benne, hogy a termékeimet megismerjék. Piacokra jártam és rendezvényekre, mert el is kellett adnom, nemcsak elkészítenem, és akkoriban még részmunkaidőben HR asszisztensként is dolgoztam emellett. Hiába finom és csábító, el kellett jutnia a vásárlókhoz, hogy megismerjék, tudjanak róla, ez nekem teljesen új terület volt még az elején, nagyon aktívnak kellett lennem az angol piacon. Meg kellett ismerkednem a vállalkozói világgal, sok mindenre rá kellett jönnöm, ki kellett alakítanom a saját termékem arculatát, a marketingjét. Mindent egyedül találtam ki, mert hát ki segített volna. Mivel a kezdetektől csak magamra számíthatok, a nehézségeim lettek az erősségeim. A világon sehol sem egyszerű sikeres vállalkozónak lenni, rengeteg munka van benne és áldozat, de megérte, mert mindig is erre vágytam.

Emőke a bolt megnyitóján: a hatfieldi városvezetéssel és férjével Sandersonnal (fehér ingben)

– Jártál emiatt Brazíliában is?

– Tavaly előtt végre eljutottunk együtt mind az öten Brazíliába. Régóta szerveztük, eddig mindig közbe jött valami. Végre láthattam, ahol a gourmet brigadeiro született, és körbejártam a nagyobb készítőket és boltokat. Nagyon inspiráltak és rengeteg tapasztalatot szereztem, nagy élmény volt. Az angliai üzletem is hasonlóan lett kiépítve, mint ahogyan a kintiek vannak. Végre van egy nagy konyhám az üzletben, és egy alkalmazottam is, aki segít a gyártásban, így több időm marad a vállalkozás más területeire. A bolt egyébként csak iskolaidő alatt van nyitva, mert a gyerekeim iskolások, így az időm nagy része a családomé.

A helyi közösség nagyon támogat és büszkék a sikereimre.

Látták, hogy van fantázia az elképzeléseimben, így a városunkban megkaphattam egy csodaszép történelmi helyet a boltomhoz.

– Mik az távlati, új terveid?

– Rengeteg helyre hívnak workshopokat tartani, bemutatókra és kóstolókra. Nem kell senkit soha győzködőm, ha megkóstolják a brigadeirót, az mindent elmond nekik. Folyamatosan keresem az új kihívásokat és az élet hozza is őket. Mivel egyedül mentem végig a sikeres vállalkozásom felépítésén az elmúlt hét évben, rengetegen keresnek meg mindenfelé kérdésekkel, a világ minden pontjáról, sokan Magyarországról is, hogy adjak tanácsot. Emiatt

összeállt bennem a kép, hogy szükség van egy online tanfolyamra, amin most dolgozom: hogyan építsd fel a brigadeiro vállalkozásodat az otthonodból.

A saját tapasztalataim alapján mindent elmondok erről, mik a buktatók, mire érdemes figyelni és hogyan kell kialakítani, felépíteni a sikert. Megtanítom a brigadeiro készítést és a vállalkozás vezetést is. Ezekkel a tapasztalataimmal sok időt lehet megspórolni egy startup cégnél, amikről a kezdetekkor én mit sem tudtam, de fontos lett volna, és ezért szeretem ezt a tudásomat átadni, mert sokat segít egy kezdőnek.

Ami talán ebben a legmeglepőbb, hogy nagyon sokan keresnek meg Brazíliából.

Ők nem a készítés miatt, hanem főleg a vállalkozás felépítése miatt keresnek és ennek nagyon örülök, ez nagy elismerés. Rengeteg a kíváncsiskodó, de ez nem a hobbistáknak szól, csak olyanokkal foglalkozom, akik tényleg komolyan akarnak vállalkozást építeni ezzel. Nem félek attól, hogy átadjam a tudásomat.

Nagyon fellelkesülök mások vállalkozásain és tanácsokat osztogatok, észrevettem, hogy néha egy tanáccsal megváltoztatom a biznisze menetét, mert rögtön látom, hogy az a kis hiba, amit jelenleg elkövet, mennyi pénz és vevővesztéssel jár.

Emiatt határoztam el, a tanácsaimat összeállítom egy kurzus keretében.

Ebben a vállalkozásban nem a brigadeiro elkészítése a legnehezebb, az talán éppen, hogy a legkönnyebb, hanem az hogyan add el. Semmi pénzzel kezdtem három gyerek mellett a vállalkozásomat, így lettem sikeres ebben, ezért nagyon sokan kíváncsiak a titkomra és én elmondom, annak, akit érdekel. Nagyon szeretek tanítani és sokan elindultak velem ezen az úton, aminek nagyon örülök.

Megérte a sok munka, a sok fáradozás, mai napig szerelmes vagyok az ízébe. Szívvel-lélekkel készítem a brigadeiróimat, talán ezért annyira finomak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Minya Viktória, a magyar Orr: Kaptam egy levelet, amiben egy hölgy elmesélte, hogy az én parfümöm mentette meg a házasságát
Viktória Franciaországban lett sikeres parfümkészítő. A kezdet nem volt könnyű számára, pláne ebben a köztudottan tradicionálisan férfi szakmában. Álma megvalósításához meg kellett küzdenie minden pillanatban.
Barnyák Mónika - szmo.hu
2025. március 03.



Minya Viktória különleges magyar híresség, aki illatkreációival meghódította a világot. Nemzetközi sikereivel kivívta szakmája tiszteletét, ma pedig már ő taníthatja a következő parfümőr generációkat. Az útja azonban kicsit sem volt egyszerű ebben a köztudottan tradicionálisan férfiszakmában. Álma megvalósításához meg kellett küzdenie minden pillanatban.

Most mesélt arról, milyen hosszú út vezetett ahhoz, hogy parfümőr lehessen, de beavatott minket abba is, hogyan és mennyi idő alatt áll össze egy saját illata.

– Hogyan kezdődött a parfümökhöz való vonzódásod?

– Gyerekkoromtól kezdve nagyon érdekeltek az illatok. Egyszer, úgy öt-hat éves koromban, emlékszem, a telkünkön voltunk, amikor apu szokás szerint füvet nyírt, és a frissen vágott fű szaga egyszerűen rabul ejtett, ahogyan keveredett a tavasz illataival. Akkor arra gondoltam ezt valahogy tartósítani kellene, hogy máskor is érezhessem, és hogy másokkal is megoszthassam. Ezen felbátorodva elkezdtem összegyűjteni és kipréselni a friss füvet, majd apró gyógyszeres üvegcsébe töltöttem – persze pár nap alatt megromlott.

Mindenesetre ráébredtem arra, hogy az illatok milyen elementális erővel hatnak rám, és valószínűleg másokra is. Onnantól elkezdtem gyűjteni a pici parfümmintákat, minden zsebpénzemet azokra költöttem.

Egy-egy illatszerboltban órákat tudtam eltölteni, de egy sima közértben is végigszaglásztam az öblítőket és a samponokat.

Ez lett a mániám, ez köztudott volt a családomban, így az egyik karácsonyra már parfümmel kapcsolatos könyveket kaptam ajándékba.

– Már gyerekként is parfümőr akartál lenni?

– Gyerekként még nem terveztem el, mert rengeteg területen kipróbáltam magamat, amiben csak lehetett. Éreztem, hogy van bennem egy jó adag kreativitás: táncoltam, énekeltem, színészkedtem. Szüleim aggódtak a művészlét bizonytalansága miatt, ezért közgazdasági tanulmányok irányába tereltek.

Azt mondták: „fiam, legyen egy normális szakmád, utána azt csinálsz amit akarsz.” Így is lett.

Ahogy meglett a diplomám teljesen tudatosan elkezdtem kutatni, hogy mihez van érzékem, mi az, ami örömmel tölt el, milyen irányt válasszak, mert közgazdász nem akartam lenni.

Sokáig a divattervezésben gondolkodtam, de egyszer csak belém hasított a gondolat, hogy igazából az egész életemben a parfümök és az illatok, a szagok vonzásában éltem. Ez a felismerés telibe talált, és azonnal elkezdtem kutatni, hogyan fogom ezt megvalósítani. Ekkor éppen Párizsban voltam mint cserediák, mert az egyetem utolsó évét ott töltöttem. A lehető legjobb helyen voltam, a parfümök hazájában, ahol az álmaimat elkezdhettem megvalósítani.

– Mi kellett ehhez, hogy elindulhass ezen a különleges úton?

– Nagyszerűen kitaláltam, hogy beiratkozom a legjobb francia parfümiskolába, csak éppen pénzem nem volt rá. Egy ilyen parfümiskola nagyon drága, így elhelyezkedtem, és még négy évet lehúztam HR-esként ahhoz, hogy félretegyek annyi pénzt, amivel elkezdhettem a tanulmányaimat.

Az iskola a francia Riviérán volt, ahol ma is élek. Akkoriban ez eléggé megterhelő volt anyagilag, mert nemcsak a tandíjat kellett összeszednem, de egy évig szállást és megélhetést is kellett biztosítanom az iskola mellett, ráadásul ez az egyik legdrágább régió Franciaországban. Cserébe ez volt életem egyik legjobb éve! Mindig teli szájjal mosolygok, ha erről beszélek, annyira imádtam, és minden egyes percét élveztem az iskolának.

Tudtam, hogy fiatal nőként mint leendő parfümőr, ráadásul aki nem francia, százszor többet kell letennem majd az asztalra, hogy elismerjenek, mert hatalmas a versengés ebben az amúgy is elképesztően zárt szemléletű szakmában.

Nem volt könnyű, a nehézségek megedzettek, meg kellett küzdenem a sikerért minden pillanatban. Abban is biztos vagyok, hogy nem bírtam volna ki ezt a nyomást, ha nincs bennem ekkora szerelem az illatok iránt. Ez az ami átsegített, hogy kitartsak.

– Hogyan alakult ki a karriered?

- Az iskola elvégzése után különböző parfümvállalatoknak dolgoztam, mert mindenféle rutint akartam szerezni. De egyszer csak azt éreztem, hogy szeretném a kreatív elképzeléseimet minden megkötés nélkül megvalósítani, ezért elkezdtem a saját vállalkozásomat. Egy amerikai ékszercég sajátmárkás parfümöt rendelt tőlem, hirtelen minden sürgős lett, fejest ugrottam a vállalkozói világ sűrűjébe.

Már a szakmám legelején elkezdtem összevásárolni az illatorgonámhoz a dolgaimat, akkoriban még nem volt erre külön helyem. Emiatt a konyhában vagy főztem és ettünk, vagy az illatokat kreáltam, tipikus garázscég volt.

Pár év után már egyértelmű volt, hogy kell egy saját műhely, amiben kényelmesen elfér a kultikus illatorgonám, ami 450 különféle illatmintából áll.

– Hogyan készül egy parfüm?

– Egy parfüm megalkotása nem feltétlenül csak képesség és érzék kérdése, mert az iskolában megtanuljuk ennek az alapjait. Az inspiráció úgy érkezik hozzám, mint amikor a föld alatt mocorogni kezd a tavasz. Miután ez az érzés már eléggé konkrét elképzelés lesz a fejemben, akkor leülök és leírom az alap receptúrát egy papírra.

Utána kezdődik az idegtépő része a munkának, mert nagyon ritkán sikerül valami elsőre.

Száz meg ezer próbálkozás után lesz csak meg a végleges illat, minimum fél év kísérletezgetés van egy új parfümben, mire azt lehet mondani, hogy kész.

A saját illatsorozatom majdnem minden tagja átlag három év alatt készült el, mert nagyon sok próbálgatásból áll. 450 nyersanyagból válogatok, abból választom ki az adott illathoz, ami a legjobban illik. Egy parfüm átlagosan 30-150 összetevőből áll. Nekem a kedvencem a barack illata, ami a nyári lekvár elkészítéséhez kapcsolódik, ez az illat emlékezetes nekem, mert minden évben segítettem a nagymamámnak vagy anyukámnak befőzni.

Amikor készen lett a saját parfümöm, a Hedonist, a végleges verziójából adtam a barátnőimnek, hogy teszteljék le nekem. Mindenki visszajelzett saját ízlése szerint, de

egy dologban mindenki ugyanazt mondta: a férje, a barátja, teljesen meg volt veszve érte!

Ez azóta is visszatérő elem a vásárlók visszajelzésében: sőt kaptam egyszer egy levelet, amiben egy hölgy elmesélte, hogy ez a parfüm mentette meg a házasságát!

– Hogyan vívtad ki a helyed a szakmában?

– A vállakozás építése, mondhatom hogy nem a kedvenc területem. Könyvelés, megrendelés, kiszállítás ezek a feladatok, apró-cseprő dolgok sok időt elvisznek az alkotástól.

A legnehezebb mégis az volt, hogy itt Franciaországban, magyarként, nőként bekerüljek, részt vehessek ebben a főként férfiakból álló szakmában.

Pár éve például meghívtak Kínába, mint egy parfümkiállítás egyik sztárvendégét. Rajtam kívül még három középkorú, francia férfi kolléga volt jelen.

Ez talán sok mindent elmond az erőviszonyokról. Mára megtanultam ezt elfogadni és kezelni, de ez nem volt könnyű és időbe telt mire befogadtak.

Mostanra megismertek, része lettem a szakmának, és nagyon sok helyre meghívnak a világban az illatok miatt. Jártam már Moszkvában egy luxusbolt megnyitóján, ahová én is készítettem parfümöket. Voltam a Karib-térségben is, ahol egy barátnőmmel van egy közös munkánk. Aztán jártam Nigériában, ahol az első afrikai parfümtanfolyam megtartásásra kértek fel, de tartottam már workshopot Dubaiban is.

Sokszor vagyok Magyaroszágon, hiszen otthon is rengeteg a dolgom. Az utcán egyébként felismerem a parfümjeim illatát, ennél nincs is jobb érzés, ilyenkor növök pár centit a büszkeségtől.

– Milyen különleges feladataid voltak?

– Minden nap dolgozom, alkotok, és már kezd kinőni engem is a cégem. Van egy állandó segítségem a laborban, akivel összehangoltan tudunk együtt dolgozni, és kiválóan inspiráljuk egymást. Franciaországban lubickolok a lehetőségekben, fantasztikus ötletek születnek itt. Számtalan kreatív emberrel vagyok kapcsolatban, mindenkinek tonnányi ötlete van, ami megvalósításra vár.

Így született meg a Tokaji Aszú aromáját idéző magyaros parfümöm is, ezzel szerettem volna a magyar kreativitás és persze a tokaji borok jó hírét öregbíteni a nagyvilágban.

Hasonlóan készítettem egy különleges levendulakompozíciót is, de olyan felkérésem is volt, amikor magyar desszertekhez készítettem parfümöt. Szeretem a kihívásos projekteket, mert a mai napig megszállottja vagyok a munkámnak.

– Hogyan jött a tanítás az életedbe?

– Párizsban éltem hosszú évekig, de visszaköltöztem a nyugodtabb riviérára, Grasse-ba, ahol a parfümiskolába is jártam. A véletlen úgy hozta, hogy felhívtak a volt iskolámból, mikor megtudták, hogy újra itt vagyok, és felkértek, hogy legyek az egyik tanáruk. Nagy örömmel fogadtam el, mert erre nem is gondoltam, de nagyon megtisztelő kihívást jelent számomra. Azóta egy másik neves parfümiskolában is tanítok. Két ilyen patinás akadémián órákat adni, nagyon kevés Orr kiváltsága.

Számomra óriási megtiszteltetés, mert külföldiként én vagyok az egyetlen ebben a helyzetben.

Természetesen nincs mindenkinek lehetősége egy évig Franciaországban élni a képzés miatt, ezért tartok egyhetes intenzív tanfolyamot is, azon érdeklődők számára, akiket nagyon vonz ez a szakma, de még nem döntötték el, hogy fejest ugorjanak-e ebbe a mágikus világba.

– Mi kell ahhoz, hogy valakiből parfümőr lehessen?

– Igazából ebben nincsen alapkikötés, de nyilván tipikusan azok szoktak jelentkezni erre a képzésre, akiket érdekel ez a világ, illetve hogyha valakinek jó a képessége a szagláshoz, akkor az nyilván előny. Azok is jöhetnek, akik nem vették észre magukon, hogy kifejezetten különleges orral születtek, vagy nagyon élesen éreznek szagokat.

Az se baj, hogyha valaki nem érzi, ha ez a képessége kifejezetten fejlett lenne, mert

az orr olyan mint egy izom, és ugyanúgy fejleszthető, mint bármelyik más képességünk.

– Szeretsz tanítani?

– Az elmúlt 15 évemet tulajdonképpen végig alkotással, szagolgatással töltöttem, természetesen rengeteget fejlődtem, ami sok ajtót megnyitott előttem és elismernek a szakmában. Ebben a munkában benne van a szívem-lelkem, azt mondják ez érződik is a parfümjeimen, és talán ezért is állják ki az idő próbáját. Az, hogy ezt a tudást továbbadhatom, számomra megtiszteltetés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: