SIKERSZTORIK
A Rovatból

5 év papi szolgálat után új szakmát tanult ki: ma IT-szakemberként dolgozik

Ádám szerette volna megtapasztalni, milyen lehet más területen érvényesülni, milyen egy 8 órás munkanap. Merészet lépett és IT szakemberré képezte át magát.


Ádám gyerekként űrhajós vagy mozdonyvezető szeretett volna lenni – ahogy sok más gyerek is - mindig vonzotta a dolgok technikai oldala. Emellett azonban hatalmas tenni akarás is élt benne. Szeretett volna segíteni az embereknek, hogy rátaláljanak valamire, ami fontos az életükben - akár a vallás vonalán, ami közelebb vezeti őket ahhoz, hogy megoldhassák problémáikat. „Úgy láttam a saját életemben is, hogy fontos, hogy az embernek legyen hite, vallása és úgy gondoltam, ez másoknak is fontos lesz az életükben, de lehet, még nem is tudnak róla és ezért kellenek olyanok, akik rávilágítanak erre.”

VIDEÓ: Nézd meg Ádámmal készült videónkat

Esküvő, temetés, hittanóra

A gimnázium után elvégezte a Hittudományi Egyetemet, hét évet töltött az egyházi tanok tanulmányozásával, és eldöntötte, hogy a papi szolgálatot választja: „Amikor felszenteltek nem gondolkoztam azon, hogy mondjuk öt év múlva valami mást csinálnék.”

Ádám öt évig dolgozott papként. Miséket celebrált, jegyes foglalkozásokat tartott házasulandóknak, majd levezette az esküvői szertartást, vagy éppen temetéseken mondott búcsúztatókat, gyóntatott és diákokat is tanított. Sok pozitív visszajelzést kapott, sikerült felnőtt vagy akár gimnazista csoportokat közösségébe vonnia és foglalkoznia azokkal a kérdésekkel, amik nekik számítottak. Úgy érezte, megkönnyíthette mások életét

Munkanapjai változatosak voltak, nem volt két egyforma, bár volt bizonyos rendszer benne. "Teljesen különbözően alakult, hogy épp milyen szertartás után milyen másik következett. Nehezemre esett, hogy akár öt perc alatt átálljak: igen, eddig szomorúak voltunk egy temetésen, mert volt miért szomorúnak lennünk, de aztán meg örülnünk kell, mert két fiatal épp összeköti az életét." Emellett arra is vágyott, hogy kipróbálja magát egy igazi napi 8 órás állásban, ahol kötöttebbek a keretek, de több a szabadideje.

Teológia után programozói iskola

„Annak a felismerése döbbentett rá a váltásra, hogy nem feltétlen arrafelé tart a pályám, amerre szeretném, amerre másoknak és magamnak javamra válik.”

Végül azt választotta, hogy IT területen próbálja ki magát. Az előkészületek nagy tervezést igényeltek, jó egy évbe telt, amíg megtalálta, hogy mihez vannak adottságai, mi az a munka, ami nemcsak hogy neki való, de amire évek múlva is szükség lesz. Rengeteget olvasott, ez segített neki abban, hogy reális képet kapjon a világról. Az egyik könyvben például arról talált okfejtéseket, hogy milyen munkák szűnnek meg 20-30 év múlva a világban és mik lehetnek azok, amik ma még nem is léteznek. A programozói végzettség nyerőnek tűnt, ezért is szánta rá magát, hogy ezen a területen fejleszti tovább magát.

Fotó: www.thephoton.hu

Fontos szempont volt azonban, hogy ne kelljen hosszú időre kiesnie a munkából, ezért olyan, úgy nevezett bootcamp iskolát választott, ahol néhány hónap alatt, rendkívül intenzív képzésen sajátíthatta el az alapokat.

„Ha a teológiai főiskolával akarom összehasonlítani, akkor ez homlokegyenest más volt. A főiskola egy zárt rendszerű, megfontoltan haladó képzés, ahol sok ideje van az embernek, hogy ülepedjen benne a tudás, hogy átszűrje magán és tanuljon, ez pedig pont az ellenkezője volt. Reggel 9-től 5-ig tartott naponta a képzés, ami inkább gyakorlati volt, és utána este még otthon 2-3 órát olvasgattunk, bemutató videókat néztünk át, másnap reggel összefoglaltuk, átbeszéltük az előző esti feladatokat, majd ugrottunk is a gyakorlati részekre.”

A képzésre anyagiakban is rá kellett készülnie, hiszen az ideje nagyrészét elvitte, a hétvégéket érthető módon inkább pihenéssel szerette volna tölteni, így nem számolhatott azzal, hogy az iskola mellett még plusz bevételre tehet szert. Ádám mégis úgy érzi, jó döntést hozott, amikor újra az iskolapadba ült, még ha anyagilag megterhelőbb is volt ez az időszak - azzal, hogy ezt a nehézséget bevállalta, a jövőjét alapozta meg, ezért egyfajta befektetésként tekinthet rá.

Mi segítheti az újratervezést?

„Megtörténhet, hogy azt érezzük, a munkánk már nem nyújt elég motivációt ahhoz, hogy reggelente örömmel induljunk dolgozni. Ádám története azt igazolja, hogy akár valami merőben másban is rátalálhatunk újra önmagunkra, nincs lehetetlen lépés. Ahogy Ádám is említette, a váltás azonban nem történet egyik napról a másikra: fontos, hogy jól körüljárjuk a lehetőségeinket és ahhoz, hogy a döntésünk ne csak bátor, de megalapozott is legyen, érdemes pénzügyi tervet is készíteni. Ha az első nagy lépés megtétele anyagi befektetéssel is jár, hatékony segítséget jelenthet a személyi kölcsön*, amelyet ma már akár néhány órán belül akár az otthonunkból, online is igényelhetünk. A felmerülő kérdések megválaszolásában pedig az ügyintézőink készségesen segítenek” – mondja Györkei Krisztián, az OTP Bank fogyasztási hitelek termékfejlesztési vezetője.

*THM mértéke: 8,4 - 24,7 %

Az akciós időszak 2019. december 16-tól visszavonásig, de legkésőbb 2020. január 12-ig tart.

Fotó: www.thephoton.hu

„Olyan releváns tudást kaptam, amivel tudok kezdeni valamit a munkaerőpiacon. Fontos az is, hogy emberi szempontból fontos eszköztárat sikerült felépítenem, aminek már most látom a hasznát, így abszolút úgy érzem, hogy megérte energiát befektetni abba, hogy a szokásaimon változtassak. Azt látom, hogy nem volt hiába a befektetett idő, energia és pénz.”

Megtapasztalta, hogy nincs lehetetlen

Jelenleg napi nyolc órában dolgozik, reggel általában megbeszéléssel kezdenek a munkahelyén, majd belevetik magukat a feladatokba és szépen lassan haladnak a termék tesztelésével napról-napra.

„Amikor elvégeztem ezt a gyorstalpaló képzést, a fejlesztői tanfolyamot, akkor úgy voltam vele, hogy szeretnék valami produktívat végezni, valamit alkotni. A tesztelésről pont azt gondoltam előzetesen, hogy nem elég produktív, mert nem hozok létre vele semmit.

Aztán megtalált ez a munkakör és rájöttem, hogy mennyire fontos ez a részfeladat is. Most nem az vagyok, akinek megmondják, hogy rosszul csináltál valamit, hanem ezúttal én vagyok az, aki megmondja a másiknak, hogy ez nem feltétlen úgy néz ki, ahogy elvártuk vagy kellett volna. Így együtt dolgozva, a fejlesztők és a tesztelők tudják igazán sikerre vinni azt a terméket, amin dolgozunk."

Ha arról kérdezzük, mit tanácsol azoknak, akik hozzá hasonlóan azon gondolkoznak, hogy újratervezzék életüket azt üzeni: „Hinni kell magunkban és a képességeinkben. Nekem ez borzasztó sokat számított abban, hogy lássam, igenis van lehetőségem. Vagy ha nincs is, képes vagyok rá, hogy kiépítsem a lehetőségem, hogy váltsak, hogy valamit másképp csináljak.”

Egyébként bár most nagyon jól érzi magát jelenlegi hivatásában, nem tartja kizártnak, hogy idővel ismét váltson. Tapasztalata most már van benne, hogy a még lehetetlennek gondolt váltásokat is meg lehet lépni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
100 nap alatt több mint 63 ezer megmentett termék – így működik Magyarország első élelmiszer-outletje
A Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET-ben a közeli lejáratú vagy csomagolássérült termékek akár 70 százalékkal olcsóbban is megvásárolhatók, miközben több tonnányi élelmiszer menekül meg a kidobástól.


Az élelmiszer-pazarlás világszinten is égető probléma, de szerencsére egyre több hazai kezdeményezés mutat példát arra, hogyan lehet ezt a mindennapokban is kezelni. A budapesti Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET – Magyarország első élelmiszer-outletje – száz napos működése alatt bebizonyította, hogy a fenntarthatóság és a kedvező árak nem zárják ki egymást, sőt, kéz a kézben járhatnak.

Az eredmények önmagukért beszélnek: több mint 63.000 terméket mentettek meg a pazarlástól, ami 16,6 tonna élelmiszert jelent.

Ez a mennyiség 44 tonna szén-dioxid kibocsátásának elkerülésével egyenértékű – vagyis akkora megtakarítás, mintha egy átlagos magyar család 17 évnyi áramfogyasztását spórolták volna meg.

A vásárlók sem jártak rosszul: az outlet áraknak köszönhetően 21.737.043 forint maradt a pénztárcákban –

ez átlagosan 300–400 forint megtakarítást jelent termékenként,

miközben minden árucikk a jól ismert PRÍMA-minőséget képviseli.

A PRÍMA OUTLET kínálata naponta változik:

a polcokra csomagolássérült, közel lejáró, túlkészletezett vagy szortimentfrissítésből kikerülő termékek kerülnek, akár 70%-kal olcsóbban.

Az üzlet így egyszerre kínál okos, fenntartható és pénztárcabarát alternatívát a tudatos vásárlóknak.

„A PRÍMA OUTLET egyszerre nyújt kedvező árakat, magas minőséget és fenntartható megoldást az élelmiszer-pazarlás ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy rövid idő alatt kézzelfogható eredményeket értünk el: több tízezer termék kapott új esélyt, a vásárlóink pedig több millió forintot spóroltak meg.” – mondta Breier Péter, a vállalat tulajdonosa.

Segítség a rászorulóknak is

A fenntarthatóság azonban nem áll meg az üzlet polcainál: a századik működési napon a Breier Cégcsoport bejelentette, hogy a Récsei Centerben található Príma szupermarket együttműködési megállapodást kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Céljuk az, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentése mellett, közvetlen segítséget nyújtsanak a nehéz helyzetben élő családoknak is.

A PRÍMA OUTLET mögött álló Breier Csoport több mint 30 éve meghatározó szereplője a hazai élelmiszer-kiskereskedelemnek. A családi tulajdonban lévő vállalat jelenleg 26 üzletet üzemeltet Budapesten és Pest megyében, és elkötelezett a minőség, az innováció és a közösségi értékteremtés mellett.

A PRÍMA OUTLET első száz napja megmutatta, hogy az élelmiszermentés nemcsak egy jó ügy – hanem mindannyiunk közös jövőjének kulcsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Orvosi bravúr: aranybevonatú, személyre szabott pacemakert kapott egy beteg Pécsen
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.


Itthon eddig példátlan beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján: októberben az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.

Ez azért is komoly bravúr, mert a nemzetközi szakirodalomban is csak elenyésző számú hasonló beavatkozásról számoltak be ezidáig.

A klinika közleménye szerint a beavatkozásra egy különleges eset kapcsán volt szükség: a beteg a hagyományos, titántartalmú generátorral szemben túlérzékenységi reakciót mutatott. A titánérzékenység egy rendkívül ritka állapot, amelynek kapcsán a szervezet allergiás reakcióval reagál a beültetett eszközzel szemben.

A pacemaker-generátort egyedileg, a beteg alapbetegségének megfelelően gyártották le részletes kivizsgálást követően.

A piacon nem is érhető el ilyen eszköz, hiszen minden esetben a beteg kórtörténetének részletes elemzését követően gyártják le, majd ültetik be. A speciális aranybevonat megakadályozza, hogy a beteg szervezete allergiás reakcióval reagáljon a beültetett generátorral szemben.

A közleményben azt is írják, hogy

a pacemaker-generátor nem csak összetétele miatt számít különlegesnek, hanem jól példázza azt is, hogy a modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott ellátás irányba halad.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának célja, hogy hazai és nemzetközi szinten élvonalbeli terápiás megoldásokat kínáljon betegeinek – az egyéni különbségek és a magas szintű szakmai gondoskodás szem előtt tartásával” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Több mint egymillióan voltak kíváncsiak a magyar pavilonra Japánban
A magyar megjelenés az Expó központi témájához egyedi módon kapcsolódott, a figyelmet a hagyományokra, az ember és a természet harmóniájára, valamint a múlt értékeiből építkező jövő gondolatára irányítva.


A magyar részvétel minden szempontból sikertörténetnek bizonyult: közel 70 kulturális programmal, több mint 80 szakmai és üzleti rendezvénnyel, 46 ezer éttermi és 2250 protokollvendéggel, valamint kézzelfogható turisztikai eredményekkel zárta Magyarország a fél éves oszakai bemutatkozását.

Élő Népzenei Előadás a Pavilon Szívében

A Magyar Pavilon központi élményét az állandó élő népzenei előadás jelentette, amely 184 napon át negyedóránként várta a látogatókat. A program keretében 21 énekesnő naponta 43 alkalommal szólaltatta meg a magyar népdalokat.

Az előadás összesen 7848 alkalommal csendült fel – több mint 58 000 percnyi élő műsort ajándékozva a közönségnek. A magyar népzene, a viseletek és az előadók közvetlensége különleges atmoszférát teremtett: a látogatók a pavilonba belépve nemcsak hallhatták, hanem át is élhették a magyar hagyományok lüktetését.

A Magyar Konyha Diadala

A Magyar Pavilon étterme a világkiállítás egyik legnépszerűbb vendéglátóhelyévé vált. A Miska Kitchen & Bar hat hónap alatt 46000 vendéget fogadott, napi mintegy 250 főt.

A kulináris sikerek számokban:

Gulyáslevesből: 18 600 adag

Hortobágyi palacsintából: 17 000 adag

Somlói tekercsből: több mint 4100 adag, azaz 164 méternyi desszert készült – ez több mint másfél futballpályányi édes élmény.

A magyar ételek iránti érdeklődést jól mutatja, hogy sok látogató már reggel 8:55-kor, közvetlenül az Expó nyitását követően beállt a sorba, hogy biztosan bejusson az étterembe, amely hivatalosan 13 órakor nyitott.

Tradíció Kézműves Formában

A pavilon harmadik emeletén 22 héten át kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, amelyek végig teltházzal működtek. Összesen 11 tradicionális magyar mesterség mutatkozott be, köztük a nemezelés, a gyékényfonás és a kékfestés. A látogatók saját kezűleg készíthettek el kisebb tárgyakat, miközben megismerkedhettek a magyar kézművesség aprólékos technikáival.

Kultúra, Üzlet és Diplomácia

A Magyar Pavilon az Expó egyik legaktívabb országpavilonjaként zárt:

Kultúra: Közel 70 koncertet szervezett 50 magyar fellépővel, csaknem 600 művész és stábtag közreműködésével. Ezzel Magyarország a harmadik legtöbb kulturális programot bemutató országként zárta a világkiállítást, bemutatva hazánk zenei örökségének sokszínűségét a klasszikus, népi és kortárs műfajokban egyaránt.

Üzleti és Szakmai Rendezvények: 84 szakmai és üzleti rendezvény valósult meg hat különböző helyszínen, köztük a pavilon Community Centerében és az Expó ikonikus Női Pavilonjában, ahol Magyarország szervezte a legtöbb eseményt. Összesen 31 magyar vállalat mutatkozott be a japán partnerek előtt, ami új gazdasági és turisztikai együttműködések alapját teremtette meg.

Diplomácia: A pavilon 2250 protokollvendéget fogadott, 440 delegáció tagjaként. Tiszteletüket tették a japán császári család tagjai, de a vendégek között volt Nobel-díjas, államfő, kormányfő, olimpikon, nagykövet, tiszteletbeli konzul és püspök is.

Turisztikai Eredmények és Jövő

A pavilon nemcsak megszólította, hanem inspirálta is a japán közönséget – a kulturális jelenlét érzékelhetően erősítette Magyarország turisztikai vonzerejét.

„A világkiállítás ideje alatt 19 százalékkal nőtt a Magyarországra beutazó japán turisták száma 2024 azonos időszakához képest. A magyar bemutatkozás hidat épített a két nemzet között: élményt és inspirációt adott mindazoknak, akik az expós látogatásukat követően személyesen is szerették volna felfedezni hazánkat. A kulturális jelenlétnek ez a formája hosszú távon erősíti Magyarország imázsát a szigetországban.”

Kristó Ákos miniszteri biztos

A Magyar Pavilon a „Múltunk nélkül jövőnk sincs” gondolat jegyében épült, és az elmúlt fél év során méltó módon képviselte Magyarország értékeit. A látogatók számára a pavilon nem csupán építészeti különlegesség, hanem egy érzelmi és kulturális utazás is volt – lenyomata annak, hogy a fenntartható jövő kulcsa a természethez és hagyományainkhoz való visszatérésben rejlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Mi köze a Túró Rudinak a babaváráshoz? Németh Nóri, a PregHello applikáció megalkotója elárulja nekünk
Saját várandóssága adta az ötletet Németh Nórinak az ingyenes applikációhoz, amit ma már több tízezer kismama használ a babavárás időszaka alatt és után.


Nem ritka, hogy sok nőt megihlet az anyaság, a babavárás, sokan ebben az időszakban találnak rá önmagukra, kezdenek új dolgokba, váltanak karriert, vállalkozást alapítanak. Németh Nórival, a PregHello applikáció megálmodójával és tulajdonosával is pontosan ez történt: észrevette, hogy nincs olyan magyar nyelvű információgyűjtemény a piacon, ahol a kismamák egyszerűen, gyorsan, átláthatóan és nem utolsósorban szórakoztatóan tájékozódhatnak, ezért úgy döntött, készít egyet ő maga. Nóri a mára rendkívül népszerűvé vált alkalmazás megszületéséről, a további célokról és tervekről mesélt nekünk.

  • SZMO: Hogyan született meg a PregHello ötlete, és mik voltak az első lépések, amiket megtettél, hogy applikációt fejleszthess?

Németh Nóra: Amikor elszántam magam, hogy összerakok egy olyan tartalomcsomagot, ami segíti a kismamákat, akkor fogtam egy A4-es lapot és elkezdtem összeírni, hogy milyen információk segítenének engem és más várandós kismamákat. Az alkalmazás fejlesztése ugyan csak akkor kezdődött el, amikor a kisfiam bölcsis lett, de addigra elég jól összeállt az első verzió tartalma.

A kezdetektől fogva fontos volt számomra, hogy a kismamák hiteles forrásra támaszkodhassanak, így szakmájukban elismert és aktívan dolgozó egészségügyi szakemberek validálták és a mai napig is folyamatosan aktualizálják az alkalmazásban szereplő összes tudásanyagot.

  • SZMO: Volt személyes élményed, ami inspirálta a fejlesztést?

 Németh Nóra: Azt gondoltam magamban: „Milyen jó lenne, ha lenne egy olyan platform, ami kifejezetten a magyar viszonyokat tükrözi.” Országonként ugyanis teljesen eltérőek a javaslatok, így szerintem nagyon fontos, hogy kifejezetten az itthoni viszonyokat vegyük figyelembe a magyar kismamák számára. Magába az applikációba is rejtettem pár személyes élményt.

A várandósság heteit az applikáció főként gyümölcsökhöz hasonlítva mutatja, a kismamák lelkesen mutatják mindig a párjuknak, hogy az adott napon épp milyen gyümölcs méretének felel meg a kisbabájuk. Van két dolog azonban, amik kifejezetten személyes emlék miatt kerültek be az appba..

A Playmobil figura a férjem nagy kedvence, és egyik alkalommal, miután az orvostól jöttünk haza, vidáman vette észre, hogy amekkora akkor volt a kisbabánk, teljesen megegyezett a kezében tartott Playmobil figura méretével. Ugyanígy a túró rudi a  a 14. hétnél szerepel. Én nagy túró rudi rajongó vagyok és a túró rudi hossza pont akkora, mint ebben a korban a magzat mérete. Lemértük vonalzóval.

  • SZMO: Mi volt a legnagyobb kihívás az applikáció fejlesztése és működése során?

Németh Nóra: Mindig vannak kisebb dolgok, amikkel meg kell küzdeni, amiket helyre kell hozni, mielőbb meg kell oldani. A rendszerhibák, illetve a határidők betartása, az ezekre való állandó koncentráció az, ami számomra nehézség, ez persze nem a legszórakoztatóbb része a dolognak. Nem volt könnyű olyan szakembereket, fejlesztőket találni, akikkel kifejezetten jó együtt dolgozni és nem csak értenek a dolgukhoz, de emberileg is könnyen megértetik magukat és gördülékeny velük a közös munka. De szerencsére találtunk megfelelő munkatársakat, és a szakértők, akikkel együttműködünk az egyik legfontosabb mozgatórugói a gépezetnek. Tőlük leszünk igazán hitelesek és naprakészek.

Szakértőink között találunk szakorvost, nőgyógyászt, gyermekápolót, védőnőt, pszichológust, bábát, szülésznőt, gyógytornászt, szonográfust, diabetikust, mentőtisztet, szülésznőt és visszérspecialistát is.

Úgyhogy azt hiszem joggal mondhatom, hogy tényleg minden területre odafigyelünk és profi, hiteles forrásból adunk információt a kismamáknak.

Szerencsésnek érzem magam, mert tudom, hogy sokan, akik vállalkozásba kezdenek, eljutnak egy olyan ponthoz, amikor  el kell dönteniük, hogy megéri-e folytatni, vagy nem. Nálam nem volt ilyen pont, mindig tudtam, hogy mit szeretnék a PregHellóval. Viszont egyértelműen szükség van néha pihenésre, megújulásra, mert azért el lehet  fáradni a vállalkozásvezetésben.

  • SZMO: Mikor érezted először azt, hogy az applikáció sikeres, mikor gondoltad, hogy „Igen, pontosan ezt képzeltem el, megcsináltuk”! ?

Németh Nóra: Az alkalmazás létrejötte után két héttel. Ugyanis szinte azonnal letöltötte 2500 kismama, ez pedig egyértelmű visszajelzés volt számomra, hogy mekkora szükség volt már itthon egy ilyen platformra. Amire pedig nagyon büszke voltam akkor is és most is, hogy ezek a kismamák nem csak letöltik és használják az applikációt, de visszajelzést is adnak folyamatosan.

Már az elején is rengeteg pozitív üzenetet kaptunk, de ami nekem külön öröm, hogy javaslatokat, ötleteket írnak, ami mind hozzájárul ahhoz, hogy megfelelően fejlesszük az alkalmazást és minél inkább kielégítsük a felhasználók igényeit. Ez pedig nagyon nagy érték.

Ha már visszajelzés: számomra például az egyik legkedvesebb a MAVE-hoz (Magyar Védőnők Egyesülete) kapcsolódik, akik előszeretettel ajánlják a PregHellót a kismamáik számára, ez pedig szakmailag is egy szuper elismerés.

  • SZMO: Mi volt az eddigi legnagyobb mérföldkő az applikáció életében?

Németh Nóra: Majd most jönnek az igazi mérföldkövek! De eddig az applikáció „kistestvérének”, a BabyHellónak a létrejötte volt különös jelentőségű. Ez az app is egyre népszerűbb, ezt is már több ezer kismama töltötte le itthon, így erre mindenképp büszke vagyok.

De említhetem mérföldkőként  az idén ősszel első alkalommal megrendezésre kerülő Babaváró fesztivált, amit már elképesztően várok! Tényleg egy igazi jó hangulatú, szakmai, ám vidám és színes, közösségépítő fesztiválra készülünk, ami úgy gondolom, hogy más lesz, mint az eddig itthon megrendezett baba-mama expók.

Preghello Babaváró fesztivál - Írd be a naptárba már most!

A fesztivált szeptember 13-án, szombaton egy gyönyörű helyszínen, az Eiffel Műhelyházban rendezik meg és a szervezők nem titkolt célja, hogy egy olyan közösségi élmény legyen ez a nap, ahol minden kismama és kispapa jól érzi magát és az eseményről magabiztosan és boldogan távozzanak.

Jegyvásárlás és részletek: www.preghello.com

  • SZMO: És mit gondolsz, maga az applikácó miben különbözik akár az itthoni, akár a külföldi alkalmazásoktól?

Németh Nóra: Amellett, hogy kifejezetten a magyar viszonyokat tükrözi, amit meglehetősen hiányoltam, átláthatóra, letisztultra terveztük az alkalmazást, amiben nincsen felesleges s töltet és forgatag, amiben el tudna veszni a kismama.

  • SZMO: Milyen terveitek vannak a jövőre nézve a PregHellóval?

Németh Nóra: Minden folyamatosan változik, én inkább közeli célokat szoktam kitűzni elsősorban, mint például amilyen a fesztivál is. De mindenképpen tervben van, hogy szeretnénk külföldi piac felé is nyitni, létrehozni a PregHellót több nyelven is, jelenjünk meg minél több helyen. De mindennek meg van a maga ideje, én ebben nagyon hiszek. A BabyHello és a fesztivál is pont akkor valósult meg, amikor itt volt az ideje, és biztos vagyok benne, hogy ezek a tervek is a megfelelő időben fognak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk