FELFEDEZŐ
A Rovatból

17 évesen már az egész családját eltartotta, most felmehetett az űrbe a fiatal nő

A Jeff Bezos cége által épített rakéta vitte az űr peremére az első mexikói származású nőt.


A 60 méter magas rakéta a Blue Origin nyugat-texasi központjából szállt fel, fedélzetén egy hat emberből álló csapattal, akiket a világűr határát jelentő, közel 100 kilométer magasra repített a Föld felszíne felett. A csoport pár percig még a súlytalanságot is megtapasztalhatta – írja a CNN.

A mexikói születésű Katya Echazarreta mérnököt és tudományos kommunikátort a Space for Humanity nevű nonprofit szervezet választotta ki a küldetésre több ezer jelentkező közül. A szervezet célja, hogy kivételes vezetőket küldjön az űrbe és lehetővé tegye számukra, hogy megtapasztalhassák azt az életre szóló élményt, amiben csak az űrhajósoknak lehet része.

„Lenézni, és látni, hogy mindenki ott van, a múltunk, minden hibánk, minden akadályunk, minden – minden ott van”

– mondta Katya.

„Az egyetlen dolog, ami eszembe jutott, amikor visszajöttem, az volt, hogy az embereknek látniuk kell ezt. A latinóknak látniuk kell ezt. Azt hiszem, ez teljesen megerősített a küldetésemben, hogy továbbra is elsősorban a nőket és a színes bőrűeket segítsem az űrbe és ahhoz, hogy azt csinálják, amit csak akarnak.”

Katya Echazarreta az első mexikói születésű nő, aki az űrbe utazott – őt honfitársai közül korábban már megelőzte Rodolfo Neri Vela, aki szintén mexikóiként 1985-ben csatlakozott a NASA Space Shuttle küldetéséhez.

A most 28 éves Katya hét éves volt, amikor családjával az Egyesült Államokba költözött, és élénken él benne az emlék, hogy túl volt terhelve az új helyen, ahol nem beszélte a nyelvet, és majdnem meg is bukott az iskolában.

17 és 18 éves korában már ő lett a családja fő kenyérkeresője a McDonald's-ban kapott fizetéséből.

Előfordult, hogy egyszerre négy munkája volt, hogy el tudja végezni az egyetemet.

Jelenleg a Johns Hopkins Egyetem mérnöki mesterképzésén tanul, korábban pedig a NASA egyik híres kaliforniai laboratóriumában dolgozott. Több mint 330 000 felhasználóval büszkélkedhet TikTokon, valamint egy tudományos YouTube-sorozat házigazdája is. Nem önös érdekekből, hanem azért akart közszereplő lenni, hogy másoknak segíthessem:

„Annyi ember van ezen a világon, aki ugyanazokról a dolgokról álmodik, amelyekről korábban én is. Mégsem látom őket itt. Segítenem kellett, hogy másokat is magammal rántsak.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Döntöttek a szegedi medvék: Mici és Ursula ma véget vetett a télnek
A Szegedi Vadaspark két medvéje, Mici és Ursula ma reggel a kíváncsi gyereksereg szeme láttára bújt elő. Viselkedésük egyértelmű jelzést küldött a tavaszról, de vajon a meteorológusok is egyetértenek velük?


Vége a télnek? Erre a kérdésre adtak ma választ a Szegedi Vadaspark medvéi, Mici és Ursula, akik a borús időben előmerészkedtek barlangjukból. A népi hagyomány szerint a jóslat egyértelmű: hamarosan jön a tavasz.

A vadasparkba február 2-án, hétfőn medvelesre várták a látogatókat. A helyszínen rengeteg óvodás csoport gyűlt össze, akik mondókákkal is készültek a medvék fogadására - számol be róla a 24.hu.

A jóslat szerint ha a medve kijön a barlangjából és meglátja az árnyékát, majd visszabújik, akkor hosszú és hideg télre kell számítani. Ha viszont nem lát árnyékot, és kint marad, a tél hamarosan véget ér.

A borús, felhős időben Mici és Ursula nem látta meg az árnyékát hétfő délelőtt. A vadaspark által közvetített élő adásból kiderült, hogy a két barnamedve a nap folyamán sem fogja meglátni, így a hagyomány szerint a tél már nem tart sokáig.

Nem ez az első alkalom, hogy a szegedi medvék a tavasz korai érkezését jósolják; tavaly is előbújtak és a felkínált gyümölcsök majszolása után kint maradtak. Mici és Ursula egyébként régóta a vadaspark lakói, örökbefogadójuk a Szegedi Vízmű Zrt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk