SZEMPONT
A miniszterelnök a Fidesz–KDNP budapesti kampányzáróján a béke megőrzését nevezte a választás legfőbb tétjének. Kijelentette, hogy nehéz, igazságtalan évek állnak előttünk, de a legfőbb célt elérik: Magyarország a béke szigete marad.
SZEMPONT
Magyar Péter a Fidesz egyik fellegvárában, Debrecenben tartotta kampányzáróját, ahol kemény elszámoltatást ígért a jelenlegi kormánypárti politikusokkal szemben. A TISZA Párt vezetője név szerint említette Szijjártó Pétert, és kilátásba helyezte az ügynökakták megnyitását.
SZEMPONT
A politikai elemző a választás előestéjén hosszú Facebook-posztban értékelte a kampányt. Szerinte a legjobb kimenetel egy olyan politikai verseny lenne, ahol a hatalmat folyamatosan kontrollálják.
SZEMPONT
A koncerten részvevőktől kérdeztünk. Az eseményen Pankotai Lilit és Szendrői Csabát is elkaptuk. Riport.
SZEMPONT
A neves brit lapnak nyilatkozó Mykola Zentsev volt ukrán vezérőrnagy szerint a Szerbiában talált robbanóanyag nem volt alkalmas komoly szabotázsra. A szakértő úgy véli, az akció mögött az orosz katonai hírszerzés (GRU) áll, és célja a magyar kormány segítése és Ukrajna lejáratása volt a választás előtti napokban.
SZEMPONT
Ebben a Kádár-rendszerre hasonlít, mondja a szociológis-közgazdász. Orbán Viktor egy ideig Pogátsa szerint meg akarta változtatni az embereket, de aztán feladta, és olyan függésben tartó rendszert épített ki, aminek a tetején ő ül. Mérlegen az elmúlt 16 év.
SZEMPONT
Ha minden ebben a mederben halad tovább. A Tisza potenciális kétharmados győzelmével kapcsolatban már óvatosabb volt a Medián ügyvezetője.
SZEMPONT
A Szentkirályi alapítója a Partizánnak adott interjút. Azt mondta, hogy az utóbbi egy-két évben már őt is érték hatósági vegzatúrák.
SZEMPONT
A youtuber egyik ismerőse a „háborúpárti, éhező, fázó nyugatról” látogatott haza a húsvéti ünnepekre, és esténként az M1 és a TV2 híradóit nézték.
SZEMPONT
Az oknyomozó újságíró szerint zsarolásra alkalmas iratok lehetnek Moszkva birtokában. Az újságíró szerint ez magyarázatot adhat a miniszterelnök oroszbarát fordulatára, miközben a Szemjon Mogiljevics-féle zsarolási teóriát kamunak tartja.
SZEMPONT
László Róbert szerint a bonyolult választási rendszer miatt előállhat olyan helyzet, hogy a listás győztes nem szerez mandátumtöbbséget. Ehhez mindössze 1-3 százalékpontos Tisza-előnyre és a Mi Hazánk bejutására lenne szükség a parlamentbe.
SZEMPONT
A politikus a választás előtti utolsó pénteken reagált Orbán Viktor bejelentésére. A Momentum alapítója szerint a kormányoldal ezzel a lépéssel egy „szánalmas öngólt” rúgott.
SZEMPONT
A neves brit lap szerint a Fidesz által kiépített intézményrendszer egy választási vereség után is komoly akadályt jelentene egy új kormánynak. Így tehát Orbánék bukása sem garantálja a demokrácia gyors visszatérését Magyarországon.
SZEMPONT
Az Orbán-korszak a függések erősítéséről szólt, a legszegényebb településeken nőtt a fekete- vagy szürkemunkákból élők száma, az iskolai szegregáció mértéke, az uzsorázás és az eladósodottság - mondja az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Mérlegen az elmúlt 16 év.
SZEMPONT
A „Matrjoska” nevű orosz dezinformációs hálózat koordinált kampányban terjeszt hamis videókat a magyar választási kampány utolsó napjaiban - állítja a nemzetbiztonsági szakértő. A tartalmak más platformokon már közel 300 ezer megtekintést gyűjtöttek össze.
SZEMPONT
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia egy ukrán álláshirdetésre hivatkozva készíti elő a terepet egy provokációnak. Rácz András szerint a cél az, hogy egy esetleges erőszakos tömegoszlatást később „ukrán beavatkozásként” lehessen beállítani.
SZEMPONT
A politológus élete legnagyobb csalódásának nevezte, mi lett a volt tanítványaiból. Szerinte a Tisza Pártnak a kétharmadra is esélye van, és a 2026-os voksolás kimenetelének globális hatásai is lehetnek.
Népszerű
Ajánljuk