SPORT
„Életem első esélyét 46 évvel ezelőtt kaptam, amikor a világra jöttem, a másodikat pedig most, amikor új szívet kaptam” – fogalmazott a sportoló.
SPORT
Az orvos a helyszínen megkezdte Adrien Sandjo, a Cit Turin játékosának újraélesztését, majd a kórházban is tovább küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni.
SPORT
Megbotránkoztató, obszcén kifejezések ismétlődő bekiabálása, pirotechnika használata és tárgyak játéktérre dobása is szerepelt a bűnlajstromban.
SPORT
35 éves lett sikeres birkózónk, aki még most is nehezen hiszi el, hogy Tokióban olimpiai aranyérmet nyert, és ezzel megkoronázta szenzációs pályafutását. A birkózás mellett testvérével való kapcsolatáról és családjáról is mesélt nekünk.
SPORT
A brit versenyző nem jelent meg a FIA Gálán, ezzel szabályt sértett. Az új elnök azt ígérte, hogy kivizsgálják az ügyét, és „nem lesz bocsánat”.
SPORT
Dolgozott többek között Fidel Lászlóval, Kovács Katalinnal, Janics Natasával, Kozák Danutával, Szabó Gabriellával és Kucsera Gáborral is.
SPORT
A hétszeres Forma-1-es világbajnokot az autósport szolgálatáért tett erőfeszítéseiért tüntették ki lovagi címmel.
SPORT
A Barcelona argentin sztárját le kellett cserélni egy októberi meccsen mellkasi fájdalmak miatt, most kiderült, hogy már nem is lép többet pályára.
SPORT
Az egész szezon őrült érdekességeket hozott, Lewis Hamilton és Max Verstappen ugyanannyi ponttal érkezik a szezonzáróra, nyílt sisakos a küzdelem.
SPORT
Generációk, személyiségek és legendás csapatok párharca is Lewis Hamilton és Max Verstappen csatája, aminek utolsó fordulójára pontegyenlőséggel érkeznek a főszereplők.
SPORT
Megállapították, hogy módszerei között a nyolcvanas években jelen voltak a testi és lelki fenyítések is. Előfordult, hogy bottal és pofonnal bántalmazta a sportolókat.
SPORT
A magyar bajnok öt vereség mellett egy sikerrel búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól. Ez volt a Ferencváros történetének első hazai győzelme az európai kupasorozatok csoportkörében.
SPORT
Nem akarták megadni a testsúlyukat a norvég játékosok, meghekkelték a rendszert a női kézilabda vb-n
Ezt ugyanis szenzitív adatnak lehet tekinteni. Fogták magukat, és hamis adatokat adtak meg.
Népszerű
Ajánljuk